Olyan két fogalom, amelynek értelmezése tisztázásra szorul. A fizikakönyvekben ugyanis, sok esetben, ugyanazt a jelenséget mindkét kifejezéssel magyarázzák egy síkon, néha bizony még egy mondaton belül is összekeveredve. Így, aki meg akarja érteni a fizika e két alapfogalmának mibenlétét a fizikakönyvekből, komolyan belezavarodik. Nézzünk néhány hivatalos fizikai megfogalmazást.
Sugár: „1. jó közelítésben egy irányba áramló keskeny anyagnyaláb (fotonok vagy egyéb részecskék árama). Pl. Fénysugár, elektronsugár (= katódsugár).”
Természettudományi lexikon
Sugárzás: „Elektromágneses hullámok vagy részecskék áramlása során észlelhető energia.”
Park-Usborne Fizika enciklopédia
Sugárzás: „energia kibocsátása részecske vagy hullám formájában, például hő, fény, alfa részecske vagy béta részecske.”
Varga Antal – Fizika Érettségire, Felvételire
Hullám: „hullámmozgás: valamilyen fizikai mennyiség vagy hatás időbeli rezgésének térbeli terjedése.”
Természettudományi lexikon
Hullámok: „Minden hullámban az energia valamilyen formája terjed anélkül, hogy a közeg tartósan elmozdulna. …”
Park-Usborne Fizika Enciklopédia
Hullám: „Az energiaterjedés egyik formája valamilyen közegen vagy légüres téren keresztül.”
Varga Antal – Fizika Érettségire, Felvételire
Mint a hivatalosnak mondható fizikai megfogalmazásokból kiderül, a hullámok meghatározásaival nem sok gond akad, mert érthetőek, de a sugárzás meghatározásaiba beleszőtték a hullámokra jellemző mozgásformákat is, ezért zavarossá teszik mindkét fogalom megértését. A hullám ugyanis, közegek részecskéinek együttrezgése által jön létre úgy, hogy közben csak az energiahatás terjed, a közvetítő részecskék csupán rezegnek. Ezzel szemben, a sugár jelenségénél, a tömegértékkel rendelkező részecske vagy test, mint önálló tömeg, maga szállítja a mozgási erejét a kölcsönhatási pontba, ahol szintén maga adja át azt a kölcsönhatása pillanatában. Sugárzás és hullámzás között, az alapvető különbséget, a hatásközvetítés módja határozza meg.
A sugárzást valahogy úgy kell elképzelni, mint egy puskagolyó útját. A kilőtt golyó maga adja át, a puskában felrobbant lőpor által nyert röpítő erőt, a becsapódása pillanatában. Így sugárzásként érvényesül a vízsugár is, amely a locsolóslagból kiindulva vízcseppekre hullik szét röptében, majd minden egyes vízcsepp, önálló résztömegként, saját maga adja át az általa szállított locsolóerőt. Vagy például, a téglát hordó emberek, akik, önálló tömegekként, a téglarakásból személyenként hordják a téglákat a kőműves embernek, aki a falat rakja éppen.
A hullámzást pedig, valahogy úgy érdemes elképzelni, mint ahogyan a régi időkben oltották a tüzet. A tűzoltásban résztvevők sorba álltak és egymásnak adták a vízzel telt vödröt a tűz irányában, míg az üres vödröt a víz irányában. Vagyis nem a tűzoltók rohangáltak, hanem csak a vödrök haladtak. A tűzoltók lettek a vödrök közvetítő közegei, míg a vödrökben volt az a hatás, ami a tüzet eloltotta. Vagy például, téglát szállító közegként érvényesülnek a téglákat egymásnak dobáló emberek, akik álló helyzetben, egymásnak adogatva szolgálják ki a téglafalat rakó kőművest.
Alapvetően, a halmazokban létrejövő két különböző jellegű mozgásforma. Bár mind a két esetben a részecskék mozgásállapotának a változása az előidéző ok, de elemi különbségüket a részecskék jellege határozza meg. A halmazban mozgó magányos részecske ugyanis, pusztán objektív tömeg jellegű, míg az objektív tömegértékkel rendelkező részecskék teljes halmaza együtt mozogva, szubjektív közeges jelleggel bír. Így mindig a teljes halmaz szempontjából mutatnak objektív tömeges, vagy szubjektív közeges jelleget, a halmazt felépítő alapelemek. Az objektivitás tehát azt jelenti a halmazon belül, hogy az alkotóelemek tömegei közvetlenül maguk szállítják, a halmaz közegén is átfurakodva, és közvetítik az erőt, ami kölcsönhatásra képes állapotba hozta őket, míg a szubjektivitás nem más, mint a halmaz belső együttes objektivitása, amelynek során a halmaz részecskéi csupán együtt rezegnek, így egymásnak továbbítják a részerőiket, amely erőknek az eredője nem más, mint az energia. A mozgásállapotban önállóan érvényesülő részecske ugyanis, tömeg értékkel bír, és az erő ez által közvetlenül kerül átadásra, szintén közvetlen objektív kölcsönhatás alkalmával. A tömegek halmaza pedig, közeges tulajdonságokkal bír, a részerőik által fennálló energiájukat együttrezgés, azaz hullámzás által közvetítik, szubjektív módon úgy, hogy a kölcsönhatásuk alkalmával csak az erőhatásuk terjed, a részecskék mozgásállapota számottevően nem.
A halmazban kialakult mozgásállapot változások hatásának szempontjából, teljesen mindegy az, hogy a mozgásmennyiség hatását sugárzás formájában közvetíti egy résztömeg erőként, vagy hullámzás által a résztömegek teljes közege energia formájában. A lényeg az, hogy a tömegértékek által közvetített mozgásmennyiség hatásértéke mindig megmaradjon. Ezeket a mozgásmennyiségre jellemző hatásértékeket fejezi ki az impulzus és a lendület. Mivel ez a két mozgásmennyiségre utaló jellemzőség abszolút megmaradó tényező, ezért maradéktalanul egymásba számolhatóak. A kölcsönhatás pillanatában ugyanis, a kölcsönható képesség lendületnek sebességértékével bíró test tömege impulzusátadással lendületbe hozza azt a testtömeget, amelyikkel éppen kölcsönhatásba lépett. Így az impulzus, a kölcsönhatás pillanatában, megváltoztatja a másik test mozgásállapotában stabilizálódott lendületének a sebességértékét. Vagyis, mozgásállapot változásban részesíti azt.
Az impulzus, egy oszthatatlan tömeg, vagy egy teljes testtömeg által megszerzett és fenntartott mozgásmennyiségnek, a kölcsönhatás pillanatában történő, hirtelen megváltozása.
I = F*t F = m*a v = a*t
Hatástani értelemben, az impulzus gyorsítási képességnek minősül, mert egy F-erő által létrehozott és fenntartott mozgásállapot sebességének a megváltozására utal.
Impulzus = I = F*t = (m*a)*t = m*(a*t) = m*v = L = Lendület
Ez az impulzus-megmaradás törvénye, azt jelzi, hogy az impulzus objektív munka eredménye és a kölcsönhatás pillanatában lendületváltozást idéz elő a tehetetlen tömegértéken. És ahogy a lendület és az impulzus állandóan megmaradó tényezők, úgy a tömeg és a hatás is az, ami a tömeg mozgásállapotát előidézte és fenntartja. Vagyis az erő és az erőhalmaz is, mint energia.
Lendületerő = F - lend. = m*a = m*(v/t) = m*(v/t) = I/t = F – imp. = Impulzuserő
A lendület, egy oszthatatlan tömeg, vagy egy teljes testtömeg által megszerzett és fenntartott mozgásmennyiség.
L = m * v
Hatástani értelemben a lendület, gyorsulási érték nélküli mozgásállapotként jut érvényre, ami egy tömeg éppen meglévő sebességértékét, így kölcsönható képességét jelenti. Ez a kölcsönható képesség, test esetében, fix, stabil belső, szubjektív energiaállapotot is jelent egyben.
L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I
Ez a lendület-megmaradás törvénye, azt jelzi, hogy a lendület mindig impulzus eredménye által jön létre, illetve azt, hogy az impulzusátadás lendület hatására alakul ki, valamely objektív kölcsönhatás révén.
Sugárzás esetében, valamely impulzus által nyer egy tömeg kölcsönhatásra képes lendületet, amit közvetlen objektív érintkezés kölcsönhatási eseménye által közvetít. Hullámzás által pedig, a hullámot felépítő közeg résztömegei rezegnek. Rezgésük által az impulzus és lendület viszonyuk egymásba módosul, miközben egymásnak továbbadják az erőhatásaikat. Így energiaként, csak az erőhatásaik eredője terjed, maguk a részecskék csak együttrezegnek. A hullámban a részecskék rezgése két végpontjuk közötti lendületes mozgást jelenti, ahol a végpontoknál történik az impulzusátadásuk eseménye, a résztömegek között, míg a rezgésük végpontjai között, a lendületük által továbbított rész-erő átvitel. Így a hullám által csak az eredő erőhatás terjed, vagyis az energia.
Az én elméletemben, az Univerzum halmazelmélete alapján, minden anyagi halmaz az oszthatatlanok abszolút szubjektív primer alaphalmazából alakult ki, és ennél fogva, egyre ritkább szerkezetű összetett test relatív szekunder halmazaként érvényesül, éppen az Univerzumban. Így az anyagelbomlás is csak az oszthatatlan alapállapotig tarthat. Az oszthatatlan alaptömeget a fotonok képezik, ezért ők csak rezegni képesek. Állandó mozgáskényszerük alapja az, hogy nincs nekik saját felfüggesztésük vagy alátámasztásuk. Nem tudják legyőzni a közegük ellenálló képességét ahhoz, hogy önálló tömegként mozogjanak, így csak közös közeges mozgásra kényszerülhetnek. Az pedig, az ő együttrezgésük miatt kialakult hullámaik által, jöhet csak létre. Az elektromosan semleges tulajdonságú fotonokból álló szubjektív alaphalmaz tehát, csak rezeg, és e miatt, mindenféle mágneses alapú állapotváltozásra azonnal alkalmas, vagyis hullám kialakítására. Ezért a mágneses információ mindig a fotonok által felépített oszthatatlan alaphalmazban terjed. Vagyis a fény, nem a szabad tömegként röpködő fotonok objektív kölcsönhatása miatt érzékelhető, hanem a fotonok állandóan rezgő közegében kialakult hullám miatt, amely az elektromágneses hullámok látható spektrumába esik éppen. Vagyis a szemünk nem fénysugarakat, hanem fényhullámokat érzékel. És ebben a szubjektív alapú mágneses alaprezgésben történik minden egyéb anyagi rezgés, anyagi létezés, mégpedig úgy, hogy az anyag atomjainak rezgését éppen a fotonokból álló szubjektív alaphalmaz tartja fenn. Ezért minden anyagi létezés esemény, mégpedig rezgés. Az anyagok legkisebb alkotóeleme, az elektron, gigászi óriás a fotonok alaptömegéhez képest. Így az atomok belsejét is, a folyton rezgő primer alaphalmaz tölti ki, és ebben az alapközegben történik az atomok eseményszintű létezése.
Mivel az Univerzumban kialakult minden test, tömeg és közeg állapotok által képviselteti az adott test tehetetlenségét, ezért mindig a testek kölcsönhatásának a módja határozza meg azt, hogy éppen melyik jellege jut érvényre. Minden test tömegként funkcionál ugyanis akkor, ha egy halmaz közegében önállóan viselkedve saját maga közvetíti a kölcsönhatásra képes F – erejét. És minden test közegként funkcionál akkor, ha egy halmaz közegében szintén közegként együttrezegve hullám kialakítása által közvetíti az E - energiáját. Így a testeket, külső objektív tulajdonságként, a tömegállapotuk képviseli a kölcsönhatásuk alkalmával, míg belső szubjektív tulajdonságként, a közeges állapotuk.
Az erő objektív hatás, objektív kölcsönható képesség, és a halmaz tömegei egymásnak úgy közvetítik, hogy azt saját maguk továbbítják a kölcsönhatási pontba felületi érintkezéssel, akár a halmaz közegén keresztül is. Közben természetesen egyéb hullámjelenségek is kísérik az eseményt a közeg ellenállása miatt.
Az energia szubjektív hatás, szubjektív kölcsönható képesség, és a halmaz közegét alkotó résztömegek együttrezgése által továbbítják, hullámot kialakítva, térfogati kölcsönhatás által. Ilyenkor csak a hatás terjed, maguk a közvetítő részközegek nem. A szubjektivitás tehát, belső objektivitást jelent.
A közeg bármely fizikai hatás hordozója. A közeg a testek anyagmennyiségének a szubjektív tulajdonsága, a térfogati kölcsönhatások részese. A közegtörvényeket Archimédesz határozta meg az Ó-korban. Így minden test térfogati viszonyban áll az őt körülölelő halmaz közegével. Ezt a viszonyt részközegeik sűrűsége határozza meg. A mágneses tulajdonságok is szubjektív, térfogati jellegűek.
tömeg = m = ρ * V = közeg
A közeg homogén tömeghalmaz. Egy test közegét felépítő résztömegek éppúgy tehetetlenek az őket változtatni akaró hatásokkal szemben, mint maga a test teljes tömege. Ennek a tehetetlenségnek köszönhetően válik a közeg bármely fizikai hatás terjedésének hordozójává, illetve azzá az anyagi környezetté, amelyben valamely folyamat végbemegy. A test szubjektív jellemzősége, az ő belső alkotóelemeinek sajátságos objektív viszonyaira vezethető vissza.
Az erő mindig csak valahányad része az Univerzum energiájának, mert csak azt az objektív állapotváltoztató képességet képviseli a testtömeg kölcsönhatásának a pillanatában, amit a kölcsönható test tömege éppen szállít. Mivel az erő a tömegek mozgásállapot változtató hatása, ezért az erő mindig a test tömegének a nyugalma ellen fejti ki a hatását, állapotváltozást provokál. Az energia pedig, éppen a testek közegének nyugalma érdekében hat, kiegyenlíteni igyekszik a benne fennálló erőviszonyokat, egyensúlyra törekszik. Ez az egyensúly azonban csak relatív lehet, amit a harmónia testesít meg az Univerzumban, és láthatjuk is, ha az égre tekintünk éjszaka, vagy egy jó erős mikroszkópba, miközben az atomokat szemléljük. Így az Univerzumban, a tömegek által közvetített F – erő, ellenhatása a közegek által közvetített E- energiának mindaddig, ameddig csupán önálló objektív kölcsönhatást idéznek elő. Amikor pedig, a tömegek az F – erejüket, valamely halmaz közegét alkotó résztömegek együttrezgése közben adják egymásnak, akkor hullámot alakítanak ki, amelyben mindig csak az energiává lett részerőik hatása terjed.
Az anyagi világunkban minden anyagi halmaz testnek minősül, függetlenül attól, hogy éppen milyen halmazállapotot képvisel. Mivel minden atom egy külön esemény, önálló rendszer teste, ezért minden anyagi atomokból felépült halmaz, szintén testnek minősül. Így eleve kétfelé osztódik a létezés, egy abszolút részre, amit a primer alaphalmaz világa képvisel, amelyben nincsen különálló objektív kölcsönhatás, és egy relatív részre, amit az Univerzumban kialakult szekunder részhalmazok testekként képviselnek, ahol objektív és szubjektív kölcsönhatások tartják fenn az állandó változások eseményszerűségeit. A kétféle valóság azonban, csak elméletben választható ketté, mert az objektív relatív létezés, csak az abszolút szubjektív létezésben realizálható. A relatív létezésre valóságalapot csak az abszolút létezés biztosíthat. A relatív véges csak belátható része lehet az abszolút végtelennek. Tulajdonképpen a végtelen sok relatív véges építi fel az abszolút végtelent. Számunkra, az anyagi világból szemlélve, az abszolút, más-világnak minősül. És ebben a kettős valóságnak a létezésében viselkedik kétféle módon minden test, tömeg és közeg tulajdonságokkal kifejezve a tehetetlenségi állapotát. A testeknek ez a kifejező képessége pedig, éppen a kölcsönhatáskor fejeződik ki, a szerint, hogy objektív vagy szubjektív a hatásközvetítésük módja, ami a mozgásállapotukat megváltoztatja.
Természetes az, hogy, ha egy apró tömegek halmaza alkot közvetítő közeget, és abban egy nagyobb test objektív tömegként felületi kölcsönhatásba lép egy másik, szintén nagyobb test tömegével, akkor közben a közvetítő közegben, ahol a kölcsönhatásuk eseménye zajlik, a közvetítő közeg rész-tömegecskéivel is ütközik, így közegidegenként funkcionál. Ezért a közvetítő közegben akaratlanul is meglöki az alkotóelemeket, és hullám kialakítására kényszeríti a halmaz közegét. Ez a közegellenállási hatás azonban nem számottevő a két nagyobb test kölcsönhatásának a viszonylatában. A halmaz közegében mozgó test amúgy is részese a halmaznak, és az alapmozgása nem maradhat a halmaz szubjektív változása nélkül, amit a halmaz közegében kialakuló lökéshullámok képeznek. A test részéről ez is objektív felületi kölcsönhatás, de a halmaz közege szubjektív módon képes csak reagálni rá. A test mozgása tehát, hullámforrásként érvényesül a halmaz közegében. És teljesen mindegy a test mérete, ha tömegként mozog egy közegben, lehet bolygó méretű, vagy tégla méretű vagy éppen részecske méretű is. A sugárzás jelenségét tehát, hullám jelenség is kíséri a halmaz közegén belül, és ez ad alapot arra, hogy a tudomány képviselői egyként értelmezzék olykor.
Az is természetes, hogy a halmazon belül terjedő szubjektív hullám hatással van a halmazban tartózkodó nagyobb testekre is. Azok mozgásállapotán objektív külső felületi kölcsönhatással változtat azért, hogy a test minél közeghonosabban viselkedjen. Ez is része a közegellenállásnak. A szubjektív alaphalmazban terjedő mágneses hullámok pedig, olyan információkat közvetítenek, amelyek az anyagi testek belső, szubjektív térfogati jellegét változtatják meg. A anyagi halmazokban ugyanis, az elektronok mozgását befolyásolják a mágneses hullámok, és így nyernek közösített, elektro-mágneses jelleget. És az elektromos tulajdonságokkal jellemezhető anyagi halmazokban válik fényhatássá minden mágneses hullám, amely a fény elektromágneses spektrumának rezgésszámai szerinti hullám kialakítására késztetik az anyagi halmazt.
Mint látható, a sokrétű kölcsönhatási lehetőségek és módok, elég sokféle sugárzási és hullámzási formát produkálnak a létezés kettős valóságában, de attól még, a kétféle jelenség értelmezése során nem érdemes úgy belebonyolódni a dologba, hogy azok elveszítsék reális mibenlétüket. Most pedig, hogy nagyjából letisztult végre a sugárzás és a hullámzás közötti összefüggés, könnyebben leírhatóak dióhéjban a szabályszerűségeik.
Sugárzás
Valamely halmaz közegében önálló mozgásra kényszerült tömeg, vagy tömegek, objektív közvetlen felületi kölcsönhatási módja. Kölcsönhatás során tehát, a tömegek maguk közvetítik a mozgásállapotukat biztosító F – erejüket, közvetlen felületi objektív érintkezés útján.
Hullámzás
Valamely halmaz közegében együttrezgésre kényszerült résztömegek hullámmozgást alakítanak ki. Ezért a hullám belső, szubjektív rezgésnek minősül. Éppen emiatt, a hullámban nem a hullámot felépítő részecskék résztömegei haladnak, hanem csak a résztömegek által továbbított objektív rezgésinformáció. Így az objektív rezgésinformáció végül is, az impulzus-megmaradás törvényét érvényesítve, együttrezgő hullám kialakítását eredményezi a halmaz közegében. Így a hullám által mindig az E – energia terjed, mint az adott halmaz részerőinek az eredője.
Tudomásul kell venni, hogy egy halmazban mindig a kölcsönhatás módja határozza meg azt, hogy benne a testek objektív tehetetlenségét érvényre juttató tömeg tulajdonságuk, vagy pedig, ugyanazoknak a testeknek a szubjektív közeg tulajdonságai érvényesülnek. A hullámzás mindig energiát közvetít, és térfogati kölcsönhatás által közvetíti az energiát, szubjektív módon, a test teljes közegével. A sugárzás által pedig, mindig a test teljes tömege kerül objektív felületi kölcsönhatásba más testekkel, és úgy közvetíti a kölcsönhatásra képes erejét. A két jellemzőség keveredése fizikai káoszt eredményez.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
