Állóhullám
Az energia, mint erőhalmaz, hullámok által terjed. Ez röviden azt jelenti, hogy valamely halmaz közegében alakul ki a hullám, amely az adott halmazon belül biztosítani képes, az impulzus megmaradásnak köszönhetően, az energiatovábbítás lehetőségét. Ilyenkor a halmaz közege együttrezeg, vagyis a tömegértékkel bíró alkotóelemei számottevően nem mozognak. Így nem a hullám halad a jelenségben, hanem csupán az energia, mint hatás. Így válik az adott halmaz közege valamely fizikai hatás hordozójává, illetve azzá az anyagi környezetté, amelyben a szubjektív energiatovábbító folyamat végbemegy. Ennél fogva, sem álló, sem pedig, haladó hullámról nem beszélhetünk, a szó nyelvtani értelmében. Álló, vagy haladó jelleget, mindig az energiahatás képvisel, amit a hullám éppen közvetít. Vagyis, az álló és haladó hullám kifejezés erősen félreérthető.
„állóhullám: olyan hullám, amelynek mentén a duzzadóhelyek és csomópontok térbeli elhelyezkedése nem változik. Haladó hullámok interferenciájakor keletkezik, ha két olyan longitudinális vagy közös polarizációs síkú tranzverzális hullám találkozik, amelyek rezgésideje és amplitúdója egyenlő, terjedési irányuk pedig ellentétes.” „egy haladó hullám valamilyen akadályon visszaverődik, és az eredeti, valamint a visszavert hullám interferál. Zárt, folytonos rendszerek (pl. húrok, lemezek, levegőoszlop stb.) rezgései is állóhullámok. „
Természettudományi lexikon
Ahogy a lexikális megfogalmazásból is kiderül, állóhullám esetén a duzzadóhelyek és a csomópontok térbeli elhelyezkedése nem változik. Vagyis, az energiahatás, amit a hullám szállítana, megtorpant, és egy helyben topog. A hullámkép érdekessége az, hogy a rezgésállapotot fenntartó energia egyik irányba sem terjed. A hullám jelleg fenntartja ugyan az energiaszállítás folyamatát, de az a rendszer zártsága miatt, visszaverődik. A forráshullám és a visszavert hullám ellentétes irányultságú, de azonos fázisú, ezért interferálnak egymással, ha a hullámhosszuk azonos, így egy eredő hullám alakul ki, amely fenntartja az energiahatás helyben lebegő állapotát. Vagyis a forráshullám által szállított forrásenergia és a visszavert hullám által szállított visszafordult visszavert-energia, éppen szembe találkozik. Befolyást gyakorolnak egymásra, így hatásuk szuperponálódik, összeadódik, és ez biztosítja az állóhullámnak nevezett jelenség szuperpozícióját, stabilizálódott jellegét, látványosan stabil helyzetét.
„Állóhullám akkor keletkezik, ha egyazon helyen két azonos hullámhosszú hullám egymással ellentétes irányban halad át. Akusztikai állóhullám esetén természetesen a közeg nincs nyugalomban, de a hangnyomás és a részecskesebesség maximumai és minimumai a térben nem mozdulnak el. Leggyakrabban akkor jön létre, ha két különböző tulajdonságú közeg határfelületén egy hullám visszaverődik, és „saját magával” találkozik, hoz létre interferenciát.”
Internet: Wikipédia
Minden olyan rendszer, amelyben állóhullám alakulhat ki, zárt rendszernek minősül, energetikai szempontból nézve, mert az állóhullám jelensége éppen arra utal, hogy a hullám által közvetített energiát a hullám nem továbbítja, hanem egy adott hullámszakaszon belül, saját maga hasznosítja az által, hogy az önmaga visszaverődött „tükörképével” interferál. Vagyis, a visszavert hullám fogalma éppen azt jelenti, hogy az energiahatás haladási iránya fordult vissza valamilyen oknál fogva. Nem volt képes továbbhaladni általa az energiahatást, ami az adott rendszer zárt jellegét jelenti, energetikai szempontból. A zárt rendszerekre éppen az a jellemző, hogy az impulzusuk állandó, vagyis kívülről, vagy kifelé, nem történik energiaáramlás.
Ebből azonnal következik az is, hogy eleve kétféle zárt rendszerről beszélhetünk. Van abszolút és relatív zárt rendszer. Abszolút zárt rendszer az Univerzum primer alaphalmaza, mert mindent magában foglal, ami eleve létezik. Alap energiahatás csak benne alakulhat ki, mégpedig az oszthatatlan alaptömegek, és az általuk felépült oszthatatlan alapközeg potenciális érdekellentéteinek köszönhetően. Az oszthatatlan alaptömegek örök mozgásra vannak ítélve, míg a teljes közege, örök nyugalmi kényszerrel terhelt. Az energia pedig, éppen a két ellentétes mozgás-állapot közötti egyensúly megteremtése érdekében hat. Relatív zárt rendszer pedig, minden anyagi rendszer, amely az Univerzum szekunder részhalmazaként létezik, és az anyagi világunk részét képezi. Anyagi vonatkozását tekintve közvetlen módon nem képes a forrásenergia távozni belőlük, legfeljebb közvetett módon. Közvetett módon úgy, hogy a testek esetleges belső energianövekedése külső, objektív F-erőt képviselve közlődik a környezete felé. Közvett módon pedig, éppen az Univerzum primer alaphalmazának közvetítő szerepe által jöhet létre energiaközvetítés, ami a testben kialakult állóhullámok lassabb csillapodását eredményezi. Mert az adott test által közvetített F-erő hullámforrásként hat az őt körülölelő közegben.
Létezését az anyagi megnyilvánulás, éppen az Univerzumban kialakult és fennálló állóhullámoknak köszönheti. Az Univerzum állóhullámai háttérsugárzásként olyan állapotban tartják az anyagi megnyilvánulásokat, hogy azok, számunkra stabilan viszonyíthatóak legyenek. Az energia, munkavégző képességként, olyan információkat közvetít, amely meghatározza azt, hogy a hatása alatt álló tömeghalmaz milyen szervezett anyagi halmazzá alakuljon. Majd a kialakult zárt anyagi halmazok között, a közvetítő szerepet, éppen az Univerzum szubjektív alaphalmaza tartja fenn.
Némi zavart az okozhat, hogy a tudomány az energiát és a tömeget azonosítani próbálja a kvantumelméletében. A kvantumelmélet azonban, nem elfogadott elmélet, mert az állításai egyáltalán nem bizonyíthatóak. Ennek ellenére a megállapításai, akár milyen nagy frázisok legyenek is, azonnal tudományos értéket nyernek a köztudatban. Nézzük akkor az energia tömeggel való azonosságának a lehetőségét.
Az energia munkavégző képesség, vagyis olyan aktív szubjektív kvalitás, amely hatást gyakorolhat az objektív tömegértékkel rendelkező kvantitatív tényezőkre. Hatásával munkát is végez rajtuk, és ez a változás nem más, mint az állapotváltozás, amit éppen a munka fogalma jelent. A tömeg pedig, passzív objektív tényező, amely kvantitásként tehetetlenül tűri azt, hogy az energia kénye-kedve szerint végezzen rajta kvalitatív állapotváltozást, vagyis munkát. Az elfogadott képlete alapján:
E = m * c2
A c- négyzet tényező, a sebesség négyzetes mivoltára utal. Az pedig, a v- sebességből származtatott mérték, a jelenleg maximált, fénysebesség négyzetes arányát fejezi ki, a c2 szorzótag által.
W = F*s = (m*a)*s = (m*a)*(v*t) = m*v*(a*t) = m*v*v = m*v2
W = m * v2
Mivel a munkavégző képességet az elvégzett munka értékéből számolják ki, ezért a munka és az energia azonos mértékegységeket kapott a tudományban. Vagyis, egymásba átszámolható tényezőkként kezelik. A szorzásnak azonban egyetlen olyan tényezője sincsen, amely azonosíthatná a tömeget az energiával. Sőt, mi több, éppen azt jelenti számomra, hogy csak a tömegértékeken végzett munka után realizálható az energia valós értéke. Arról nem is beszélve, hogy van olyan tömegképlet a fizikában, amely a közeggel azonosítja a tömeget az által, hogy kiterjeszti annak egységnyinek választott ró-sűrűségét a test teljes térfogatára.
Tömeg = m = V * ρ = k = Közeg
Ha tehát, a tömeggel azonosítja a tudomány az energiát, akkor a közeggel is azonosítania kell ugyanazon a síkon, mert a kettő között, csak viszonyítási különbség van, az emberi tudat számára. És éppen ez az a közeg, amely az energiahatás hordozója képes lenni, a szubjektív tehetetlensége miatt. Ha pedig, az energia azonos lehetne a tömeggel, vagy a tömegek alkotta közeggel, akkor a tehetetlenség fogalma, teljes mértékben értelmét veszítené. A tömeg és a közeg kvantitatív, kiterjedéssel rendelkező létezők tehetetlen állapota, amely képes megváltozni az erő vagy az energia kvalitatív hatásaival szemben. És ebben a viszonyban realizálódik a kvalitások munkavégző képességének a ténye. Amikor a kvalitások munkát végezve hatást gyakorolnak a kvantitatív kiterjedésű tehetetlen tényezőkre, akkor nemcsak a mozgásállapotuk, hanem a kiterjedésűk is megváltozhat. Új kiterjesztést nyert kiterjedést, azaz módosult kvantitatív térfogatú állapotot képviselve ez által.
Az erő és energia kvalitások céltudatos értelmet képviselnek az által, hogy a munkavégzésük révén egyre szervezettebbé formálják a velük szemben tehetetlenséget produkáló tömegek halmazát. Az én elméletemben az erő impulzus közreműködésével közlődik objektív módon. Az energia pedig, erőhalmazt jelent, és ezért impulzus-sorozatok által terjed, valamely halmaz közegének hullámait felépítő rész-tömegecskéi által, szubjektív módon. Ennél fogva az energia értelmezése a legfontosabb, mert végül is, erőhalmazt jelent nálam. Az energia, en-ergeia, ógörögből lefordítva azt jelenti, hogy bűvös cselekedet, Isteni tett. Newton foglalkozott a testek mozgásállapotainak megváltozásaival, de a mozgást, mint alapjelenséget, alapvetően Istentől eredő hatásnak tekintette. Einstein pedig, nyíltan kijelentette, hogy „Isten nem hazárdjátékos.”, amikor a világegyetemünk kialakulását a véletlenek sorozatával próbálták neki megmagyarázni kortársai. Én pedig, éppen egy intelligens teremtő erőről beszélek az Univerzumban, aki, vagy ami megteremtette és fenntartja a világegyetemünket, és fenntartja működését. Azóta pedig, a hitünk teremtőjeként alakítja ki a sorsunkat. Ezt az intelligens hatást nevezi a keresztény filozófia Istennek. Sorsunkat, a bennünket érő objektív rezgések, és szubjektív hullámok frekvenciáinak megváltoztatásával idézi elő. Ezért a rezgésekben és a hullámokban a tömegek és a tömeghalmazok, azaz közegek játsszák a fő szerepet, az erő és az energia kvalitatív hatása alatt. Mert kvantálni, kvalitatív kiterjedésként megnyilvánulni, csak a tehetetlen állapotú tömegértéket képviselő tényezők kénytelenek. Így lesz minden megnyilvánulás esemény, mégpedig a kvalitások hatásainak az eseményei. Az erő és az energia kvalitások, azaz a tehetetlen kvantitatív kiterjedéseket befolyásoló hatások.
Amikor a testtömeg rezeg, akkor azt a forráserőt képes objektív módon, közvetlenül közvetíteni, amely rezgésbe hozta őt. Amikor pedig, közegként együttrezeg a tömegek halmaza, akkor energiaként azt az erőhalmazt közvetíti szubjektív módon, valamely hullám kialakítása által, amely az ő forrásenergiájaként rezgésbe hozta, és rezgésben tartja őt. Így akár erő, akár energiaközlésről beszélünk, mindig az impulzus-megmaradás törvénye érvényesül. Az erő esetében közvetlen, objektív formát öltve, míg az erőhalmaz, azaz az energia által, szubjektív módon, vagyis, halmazokon belüli objektív úton. És ezeknek a szubjektív módozatú energiaközvetítéseknek az egyik típusa, éppen az állóhullámok kialakulása. Viszont, az állóhullámok által nem történik energiaközvetítés, mert a rendszer az energiatovábbítás szempontjából zárt jellegű, ezért a zárt rendszer maga hasznosítja a forrásenergiát. Az állóhullámmal szemben pedig, haladóhullám szintén nincsen, mert a haladóhullám fogalmában is hullámról beszélünk, ahol a hullám ugyan egy helyben áll, de általa az energia továbbításának nincsen akadálya, vagyis a hatás haladó jelleget ölt.
A zárt anyagi rendszerekben kialakuló sajátrezgések túlfokozása olyan erős interferenciát képez, amely rezonanciakatasztrófához vezethet. A rezonanciakatasztrófa lényege ugyanis az, hogy egy zárt rendszer olyan mérvű forrásenergiához jut, hogy a benne visszaverődő hullám megfordított irányú energiája által létrejött interferencia hullámerősítő jellege olyan méreteket ölt, amit az adott zárt rendszer már nem képes elviselni. Hogyan jut forrásenergiához, ha zárt a rendszer? Az anyagi rendszerek zárt energiarendszerek, de az objektív erőhatásokkal szemben nyílt rendszereknek minősülnek a teljes Univerzumon belül mégis. Mert a testek tömeg és közeg állapotokkal képviselik az Univerzumban a tehetetlenséget. Tömegük által objektív felületi kölcsönhatások részesei, objektív erőhatások közvetítésére alkalmasak. A közegük által, szubjektív térfogati kölcsönhatások részesei, így szubjektív energiahatásokat képesek közvetíteni. Az anyagi halmazok közötti kölcsönhatások pedig, objektívek és szubjektívek is lehetnek. Így egy objektív közvetlen erőhatás, amely megrezegteti egy másik test teljes térfogatában rögzített tömegét, azzal együtt a közegét is rezgésbe hozza. Ez az eredő erő forrásenergiaként érvényesül a test belsejében rezgő közegében. Így olyan hullámot alakít ki a test közegében, amely a test térfogati határoltsága miatt visszaverődik, és önmagával interferálva, erősíti a kapott alaprezgést. Ez az ön-rezgéserősítés hozza a test halmazának közegét gerjedtebb állapotba, ami azt jelenti, hogy a létezéséhez és fennmaradásához szükséges háttérfrekvencián túli többletfrekvencia hatása alá kerül a test. Energetikai szempontból zárt, ezért ameddig a forrásenergia hatása alatt áll, addig túlgerjed. Ez a túlgerjedt állapot objektív állapotváltoztató képességgel ruházza fel a testet, amely hatást a testet körülölelő közeg felé közvetít, objektív erőhatás formájában. Így a test energetikailag túlgerjedt állapotán, az őt körülölelő közeg csillapít objektív formában úgy, hogy a test megváltozott mozgásállapotán keresztül erőhatást vesz át. Ez az erőhatás persze forrásenergiaként jut érvényre a testen kívüli közegben. És így tovább… Az anyagi halmazok között így módosul erő és energia hatás, mert a testek tömegek és közegek egyazon időben.
Ha azonban, nem képes annyi objektivizálódott erőhatást leadni a környezetének a test, amennyi a további túlgerjedését megakadályozná, akkor benne, az őt gerjesztő állóhullám, olyan magas amplitúdójú frekvenciákat alakít ki, amelyek jóval meghaladják azt adott test stabilitását biztosító sajátfrekvenciáját. Egy kritikus érték után a test katasztrófa jellege érvényesül, a rezonanciakatasztrófa által. Vagyis, a test alkotó elemeire hullik szét. Építmények esetén, leomlanak azok. Azért, mert az állóhullámban interferálódott, koncentráltan felhalmozódott hullámenergia, a zárt energetikai rendszerek önpusztulásához vezet. Az anyagok ugyanis, szellős, laza szerkezetek. Egy atomban például, csak egy tízezred résznyi az objektív alkotóelemek térfogata, a teljes atomtérfogathoz képest. És minden atom analógiásan így épül fel, amely az anyagi világunkat alkotja. Stabilitásuk frekvenciafüggő. A fizika azt állítja, hogy ami mozog az anyag, és ami anyag, az mindig mozog. Én pedig, hozzátenném még azt, hogy ami mozgatja az nem más, mint az energia által biztosított rezgések frekvenciája.
Szerencsére, mi emberek, ezeknek a rezonáns kölcsönhatásoknak a szelídebb változataival találkozunk legtöbbször. Azokat hasznosítani is tudjuk. Így például, a zeneeszközeinkben a síp vagy a húr hosszúsága határozza meg az általa kialakuló állóhullám hullámhosszát. Használatkor ezek tranzverzális hullámokat alakítanak ki, amely hullámok a visszaverődés után interferálnak, mert a forrás és a visszaverődő hullámok fáziskülönbsége állandósul, és általuk állóhullám alakul ki. A zenész folyamatosan befolyásolja a síp, vagy a húr hosszát. Az állóhullámok által rezonátorokként funkcionálva rezegtetik meg a húrok vagy sípok a levegőt, amely az adott zeneeszköz dobozában van. Ott alakul ki a „hangképzés” folyamata, amely a külvilág levegője felé közvetíti a rezgő hatást. Tökéletesen visszaverődő reflexió esetén, a hangképzést kiváltó állóhullám eredő rezonátorhatása, a forrásenergia kétszerese lesz. Csakhogy a levegőben már longitudinális hullámok alakulnak ki, ahol a levegő közegének sűrűsödései és ritkulásai terjednek. A zeneeszközben tárolt levegőközeg nyitott, így a benne kialakult longitudinális hatás megrezegteti a hangszeren kívüli levegőt. Ebből azonban, még koránt sem lesz élvezhető hang.
Ahhoz, hogy a levegőben terjedő longitudinális hullámokat hangnak érzékeljük, két alapfeltétel szükséges. Az egyik feltétel az, hogy ez a rezgésszám az infrahangok feletti 16 Hz, és az ultrahangok alatti 20 KHz közötti hullámtartományba essék. Az emberi fül ugyanis, csak azokon belüli rezgésfrekvenciákat érzékeli hangként. És ebből azonnal adódik is a második alapfeltétel, amely szerint, az emberi fül képes legyen ezeket a hangtartományú longitudinális levegőhullámokat hanghatásként érzékelni. Az emberi fülkagyló felépítése ugyanis olyan, hogy a levegő hullámait a lehető legideálisabban tudja fogadni a fülkagyló segítségével, utána a keskeny hallójáraton keresztül a középfülbe továbbítja azokat. Ezek a levegőhullámok a dobhártyának ütköznek, megrezegtetik azt, majd ezeket a rezgéseket a hallócsontocskák veszik át. Ezek a csontocskák továbbítják a rezgésinformációkat a fülcsigába, ahol a nagyon érzékeny szőrsejtek alakítják át a rezgésinformációkat bioelektromos alapú idegi impulzusokká. Azután a hallóidegeken keresztül az agyba kerül a hangérzetet kiváltó bioelektromos impulzusinformáció. Az egészséges emberi fül, mint biológiai hangérzékelő szerkezet, olyan érzékeny, hogy körülbelül 400 000 féle bioelektromos impulzust képes kialakítani hangérzetté azért, hogy az agyban azok különböző hangokként tudatosulva érvényesüljenek.
Hangtartományú levegőrezgés alakul még ki, ha egyéb testmozgáskor, összeütődéstől vagy más hatástól, hirtelen rezgésbe jön egy anyagi test. Olyankor azok, azonnal kényszerrezgésbe kezdenek, és megrezegtetik maguk körül a levegőt. A meglökött levegőrészecskék összenyomódnak, sűrűbbek lesznek, ezért megváltozik általuk a levegőben uralkodó nyomásviszony. A nyomáskiegyenlítődés kényszere miatt, minden irányba tovább terjed a rezgésinformáció. Így expanzív háromdimenziós longitudinális hullám alakul ki a levegő közegében. Ha pedig, a levegőt megrezegtető test tovább rezegteti a levegő közegét, akkor rezonátorként érvényesülve biztosítja a forráserőt, a levegőben terjedő longitudinális hullámban kialakuló forrásenergia számára. Ezek a hullámok a levegőben terjedve eljutnak a fülünkbe. A hangtartományba eső kényszerrezgések zörejeknek, zajoknak minősülnek, és arra figyelmeztetnek, hogy a hirtelen hanghatások felől veszély érhet bennünket. Ezért az életünk minden területén, de főleg a munkahelyeken, igen fontos a jó hallás képessége.
Összegezve tehát, elmondható, hogy minden hullám állóhullám a szó szoros értelmében véve, de a hullámok haladó vagy álló jellegét, az általuk továbbított energiahatás határozza meg. Amelyik hullámban szabadon áramlik az energia, azt hívja a természettudomány haladó hullámnak. Amelyik ellentétes hullámban szemben halad az energia, vagy ha megakad és visszafordul az energia áramlása, hatásnövelő interferencia jön létre, amelynek köszönhetően úgynevezett állóhullám alakul ki. Az állóhullám energetikailag zárt rendszerekben jön létre. Úgy is mondhatjuk, hogy az állóhullám jelensége utal a halmaz rendszerének energetikailag zárt jellegére.
Matécz Zoltán
2010. 04. 28.
matecz.zoltan@gmail.com
