„Véleményem szerint”: Az Univerzum átalakulása és működése. (hipotézis)
ALAPHELYZET:
Az Univerzum maga a létezés. Mindig volt, van, és persze lesz is. Zárt rendszer, mert minden, ami létezik, csak benne és általa létezhet. Minden anyagi létező tényező csak benne alakulhat ki, így az Univerzum az anyagi világmindenség létezésének a tere. Ha képzeletben minden megnyilvánulásként létező anyagi vonatkozást szétszedünk, mégpedig a valóban már tovább oszthatatlan alapegységekig, akkor a tovább már oszthatatlan alaptömegű pontok abszolút, és ilyen módon, teljes közegét kapjuk meg, elméletben. Ez maga az anyagtól elméleti síkon kiüresített Univerzum, amikor még nem voltak benne megnyilvánulásként kialakult anyagi világok. Ez tehát, egy képzeletbeli totális állapot, mint a mai kor emberének egy elképzelhető alaphelyzete az Univerzumról. Halmazát kétféle fizikai alaptulajdonság jellemzi alapvetően. Szubjektív közegként örökké mozgásképtelen, hiszen ő maga a teljesség, ezért nincsen amibe mozoghatna, mivel minden létezést önmagában foglal. Közegének objektív alaptömegei pedig, örök mozgásra vannak ítélve, hiszen sem alátámasztás, sem pedig, felfüggesztés nem stabilizálja a helyzetüket. Teljesen egyenrangú tömegekként önálló mozgásra képtelenek, így csak együttrezgés jellemzi őket. Ez az egyéni tömegekként együttrezgő alapállapot az Univerzum közegét arra teszi alkalmassá, hogy bármilyen hullám által szállítható energikus információt azonnal közvetítsen, mert a hullám nem más, mint a közeg szervezett együttrezgése által továbbított információ, amely munkavégző képességet, vagyis energiát közvetít.
Az Univerzum alapközegét tehát, ez a szubjektív alaphalmaz építi fel, amely az objektív oszthatatlan pontok abszolút teljessége. Ebben a zárt alaphalmazban, a halmaz tömeg-közeg viszonya miatt, mindig E=p*T energiahatás uralkodik. Ez a tény, V=p/T térfogattal határolt stabil, állandó közegállapotot jelent, és v=T/p, szintén állandó mozgáskényszert, az alkotóelemek együttes résztömegei számára. Mivel az oszthatatlan pontok teljesen kitöltik az Univerzum terét, ezért csak rezgésre képesek, de azt is csak kimondottan együttesen tudják megoldani. Ez a hullám kialakításának a lehetősége. A szubjektív alaphalmaz tehát, olyan alapközeg, amely állandóan rezeg, ezért bármilyen jellegű hullám kialakítására azonnal alkalmas. Így csak a hatás halad a közegben, miközben a hatást közvetítő alapelemek résztömegei állandóan rezegnek. Ez a hatás nem más, mint a résztömegek által közvetített együttes értékkel bíró impulzus-megmaradás lehetősége, az Univerzum tömeg-közeg állapotának potenciális érdekellentéte, amit energiaként tisztelünk. A halmaz rezgése impulzus alapú információ végül is, az impulzus-megmaradás törvényét érvényesítve, együttrezgő hullám kialakítását eredményezi a közegben. Ez az elképzelhető totális alapállapota a létezésnek.
ELSŐ FÁZIS:
Így közel egy időben, rengeteg hullám alakult ki az Univerzum elvileg elképzelhető totális kezdeti átalakulásának a stádiumában, fázisában. Majd ezek a hullámok állóhullámokká alakulva konfrontálódtak egymással is az Univerzumban, mert zárt energetikai rendszerben csak önmagukkal ütköző hullámok alakulhattak ki. A hullámok konfrontálódása a rezonancia jelensége. Vagyis, a hullámok találkoztak, érzékelték egymást, illetve befolyásolták egymás hatását. Két vagy több szubjektív együttrezgés eredőjeként interferencia jelenség érvényesült. Ez vagy gyengítette az alaprezgést, majd kioltotta azt, vagy pedig, erősítette. Mivel azonban, a kialakult hullámok önmagukkal találkoztak szembe, ezért az általuk kialakult állóhullámokban folyamatosan összeadódva, megkétszereződött az energia hatása. Az állóhullámok amplitúdója egyre nagyobbra hízott, mert egyre több energia halmozódott fel a lebegő tartományaikban.
Pozitív interferencia: Két vagy több hasonló frekvencián terjedő hullám egy pontban való áthaladásakor, a pontban mérhető változás, a hullámok adott pillanatban viszonyítható kitérésének eredője lesz. Ez a hullámerősítés jelensége.
Negatív interferencia: Két vagy több eltérő frekvencián terjedő hullám egy pontban való áthaladásakor, a pontban mérhető változás, a hullámok adott pillanatban viszonyítható kitérésének különbsége lesz. Ez a hullámgyengítés jelensége.
A rezgéserősítő interferencia új, közös szubjektív közegrezgéseket, azaz állóhullámokat alakított ki az Univerzum objektív rezgésre képes alaptömegeinek zárt halmazában. A szubjektív rezgéserősítő interferencia pedig, hullámerősítést végzett, ami rezonanciában, hullámok aktív együttrezgésében testesült meg. A rezonancia általi rezgéserősítés, erősebb amplitúdójú állóhullámot biztosít, ugyanazon a hullámhosszon, valamely rezgő tömeg zárt halmazában. A rezonancia szubjektív rezgést erősítő hatása akkor érvényesül, ha szubjektív rezgések, azaz állóhullámok, pozitív interferenciában részesülnek egy energetikailag zárt rendszerben. Így a különböző erősségű hullámok elenyésztek, míg a közel azonosak tovább erősítették egymást. A túl pozitív interferenciahatás rezonanciakatasztrófát idézhet elő. Ez a jelenség akkor jelentkezik, ha az együttrezgések során túl pozitív interferencia lép fel, valamilyen oknál fogva. A pozitív interferencia rezgéserősítő rezonanciát okoz, míg a túl pozitív interferencia olyan nagy arányú rezgéserősítést hajt végre, hogy a rezonancia erőssége az alaprendszer katasztrófájához vezet. A jelenség katasztrófa jellegét stabil képződmények, építmények, hidak túlrezgése folytán ismerte meg a tudomány. Ez a jelenség képes volt felborítani az Univerzum stabilnak mondható szubjektív homogenitását, és így valószínűleg, az objektívnek minősíthető összetett anyagi jellegű alaprészecskék létezésének az okozója lett. Tehát, a rezonancia katasztrófa jellege előidézte azt, hogy az állóhullámok tartományainak lokális helyein, az állóhullámokat felépítő oszthatatlan pontok, összetett jellegű szerkezetekké alakultak. Ott, ahol a hullámok által szállított gigantikus energiák konfrontálódtak és felhalmozódtak az óriásira hízott amplitúdók hatására. Az állóhullámok hullámhossza nem volt képes továbbra is elviselni az amplitúdó növekedése által összegyűlt energiahatást, ami az állóhullámok frekvencianövekedésével járt. Az energiahatás, az állóhullámok lokális tartományaiban, összetömörítette az őt közvetíteni már nem képes oszthatatlan alapelemeket. Vagyis, az állóhullámok megteremtették az Univerzum alaphalmazának rezgő alapállapotából, az anyagi létezés objektív elemi alkotóelemeit, amelyek így már, önálló osztható típusú testecskékként, szabadesésbe kezdtek, az Univerzum továbbra is folyton rezgő, maradék szubjektív alaphalmazában.
MÁSODIK FÁZIS:
Kezdetben tehát, a szervezetlenség miatt, kaotikus állapot uralkodott a megnyilvánult összetett anyagi részecskék immár szekunder halmazában. Ez a súrlódások és ütközések miatt, nyomás és hőmérsékletnövelő hatású folyamat volt, a kialakult osztható típusú anyagi testecskék viszonylatában. Viszont, az összetett anyagi részecskék elektrosztatikusan is feltöltődtek, felmelegedtek, és így a nyomás is erősebben megnőtt a halmazuk közegében. Ebben a magas hőmérsékletű és nagy nyomású közegben, amint néhány alkotórészecske képes volt egy irányba haladni, áramlás kezdődött. Az első részecskéket követve, a többi részecske mozgásának az ereje már tolóerőként hatott az élen haladó részecskékre és húzóerőként a következőkre. Csupán a legelsők szenvedték el a közegellenállás közvetlen, frontálisan ellenálló hatását. Az utána következő toló részecskéket az oldalirányból érkező részecskék részesítették, a még szervezetlen közeg kaotikus jellegű mozgásából származó közegellenállásának az élményében. De azokat a részecskéket, a már szervezettnek mondható áramlás toló közege, többnyire magával is ragadta. Tovább növelve ez által a toló közeg szervezett, együttes mozgásának áramlási erejét. Majd ebben az áramló folyamatban további segítséget nyújtottak a töltés, a hőmérséklet és a nyomás kiegyenlítő folyamatai. Mivel pedig, az áramlás toló közege a még szervezetlen közegből szaporodott, így az áramlás előbb-utóbb kihatott az egész, objektívvé vált, összetett részecskékként megnyilvánult, anyaginak mondható halmaz teljes közegére, amely a zárt jellegű Univerzumban, kizárólag csak centrális irányultságú áramlást eredményezhetett. Így a szervezetlen halmazmozgási kényszer, az áramlás lehetőségével, szervezett halmazmozgást idézett elő, amely az ellentétek kiegyenlítésére irányult. Ezért hőmérséklet és nyomás-csökkentő hatással bírt a folyamat. Vagyis, a szervezetlenség nyomás és hőmérséklet növelő hatásának a szervezettség lett az ellenhatása, amelyben az áramlás nyomás és hőmérséklet csökkentő szerepe jutott érvényre.
Koránt sem biztos persze az, hogy a teljes halmaz fenn tudta tartani az egységes centrális mozgását. Inkább az a valószínű, hogy felszakadozott különböző méretű, szintén centrális részhalmaz szintű áramlásokra. Ezek a részáramlások egymásra is hatottak, így egymás ellenáramlataiként örvényekké alakultak. Az örvények által ugyanis, legyengült a kialakult centrális áramlás úgy, hogy az áramlásban részt vevő részecskék nyomás és hőmérsékleti viszonyait koncentrálni igyekeztek az örvények magjaiban. Ezek az örvények pedig, egymás ellen voltak képesek csak kifejteni a szívó hatásukat. Így az erősebbnek bizonyuló örvények magukba szippantották a gyengébbeket, és egyesítették azokat a magjukban. Így a centrális áramlás teljes energiája a centrifugális örvények centrumában, a magokban összpontosult. Az áramlás eleve nyomáscsökkentő hűtőfolyamatként érvényesült a halmazában, és amikor örvénnyé alakult, akkor ezek a hatások is koncentrálódtak, az őket hordozó anyagi részecskékkel együtt. Az örvényben azonban, még jobban elhatalmasodtak ezek a hűtő és nyomást koncentráló hatások. Kis tömegük miatt, ezek az összetett objektív anyagi alkotóelemek, nem voltak képesek kitörni az örvények fogságából, vagyis nem érvényesült rajtuk még a centrifugális hatás, így a jóval erősebb centripetális hatás, az örvény centrumában, magjában összpontosította őket. Gigászi energiák hatottak az örvények centrumaiban összetömörült részecskékre. Így ott, kialakultak az Univerzum gömb szerkezetű atomjai, amelyeket mi égitestekként tisztelünk.
Mivel a szervezetlen kaotikus mozgásban résztvevő részecskék elektrosztatikus telítettséget is nyertek, így a már szervezett áramlás okozta örvénylések centrumaiba már elektrosztatikus telítettségű anyagi részecskék tömörültek egybe. Az összetömörült elektrosztatikus anyagi tömeghalmazban, azonnal megkezdődött a töltéskiegyenlítődés folyamata is, amely az elektromos erőviszonyokat is mindjárt meghatározta. A töltéssel rendelkező összetömörödött halmaz kiszorította az erősebben elektromos részecskéket, a teljes összekoncentrált test külső peremére. Így az örvények centrumaiban az elektrosztatikus túltelítettség lett a jellemző, amely a peremein volt a legerősebb. Így az ilyen összetömörült halmazok között megindult az elektromos ívkisülésen alapuló további elektrosztatikus kiegyenlítő folyamat. Tehát, az örvények centrumaiban beindult az óriási fúzió, azaz az anyaggá egyesülési folyamata, amely az égitestek születésének volt az előfeltétele. Ezek az égitestek lettek az Univerzum „atomjai”. Az így keletkezett égitestek legyengítették a kialakulásukig aktív hatalmas örvényeket, majd elszakadtak azoktól. Megtartva gömb szerkezetű alakjukat, haladási sebességüket, és a megszerzett perdületüket.
JELENLEGI HELYZET:
Majd a megszületett égitestek, kikerültek az örvények karmaiból, és amelyikben leállt a fúzió, abban azonnal elkezdődött az anyag elbomlási folyamata. Ez a folyamat ma is tart. Így minden égitest, az Univerzum „atomjának” tekinthető, ami az anyagi vonatkozását illeti. Természetes körülmények között fizikai úton az ólomig bomlik, míg az után, tovább vegyül kémiai úton. Majd a biológiai egységekre hárul az anyagelbontás utolsó fázisa. Így a bakteriális egységek bontják el a kémiailag kialakult szerves anyagokat, miközben élnek azok. A többsejtű életformák pedig, amelyek nem mások, mint különböző szintű szerves anyagokra szakosodott bakteriálisan zárt egységek, szintén az anyagelbontás résztvevői. És ilyen többsejtű zárt bakteriális egység életformája az ember is. Anyagi vonatkozásunkat tekintve tehát, mi emberek is az anyagelbontás feladatát látjuk el. Ha tetszik, ha nem, anyagi szempontból nézve, gyakorlatilag ellenhatásai vagyunk az anyagegyesülési folyamatoknak.
Véleményem szerint tehát, koránt sem a hidrogén és a többi megismert atom építette fel az anyaginak megismert valóságunkat, hanem éppen fordítva zajlott az esemény. Fúziós módon megnyilvánult égitest lett a Földünk, és amikor a fúziós folyamata elcsitult, azonnal elkezdett lebomlani. Ez a rádióaktivitás jelensége. Még ma is zajlik. Ezt bármelyik fizikus igazolhatja. A radioaktív fizikai anyagelbomlás folyamata az ólomig tart. Az ólom alatti anyagok, egészen a hidrogénig, kémiai vegyülések útján bonyolódnak olyan anyagi halmazokká, amelyek kémiai úton bomlanak el. És kémiai folyamatok segítségével alakulnak ki a szerves anyagok is, amelyek az élet alapjai. Továbbá ezek a megnyilvánult élő lények végzik el a szaporodásuk során a szerves anyagok átalakítását. Táplálkozásukkal pedig, megoldják a szervessé alakult anyagi szerkezetek teljes lebontását. Így az élet objektív értelemben véve nem más, mint a természet anyagelbomlási folyamatának a harmadik, végső fokozata.
Röviden tehát, szerintem kétlépcsős alapfolyamat része a mai valóság. Első alaplépésként, a szubjektív alaphalmaz megteremti önmagából az anyag apró alkotóelemeit. Második lépésként pedig, ezek az anyagi részecskék kezdenek áramlani a szubjektív alaphalmaz által biztosított térben. Így az Univerzum zárt rendszerű, primer szubjektív maradék alaphalmaza biztosít mozgási teret a benne kialakult egyéb szekunder, objektív anyagi testek számára. Alátámasztás és felfüggesztés hiányában azonban, a testek állandó mozgásra vannak ítélve benne. Vagyis, szabadon esnek az Univerzumban. Ezek a szervezetlen indíttatású mozgásformák csak centrális jelleget ölthetnek, az Univerzum zárt állapota miatt. Az együttmozgás kényszere végül is, szervezett jelleggel ruházta fel az áramlás tényét. Ez kezdetben lamináris, majd a turbulens áramlás által, örvényjelenségek kialakulásához vezetett, amely nyomás és hőmérsékletcsökkentő, valamint elektromos kiegyenlítő hatással bír. A szervezetté vált jelleg pedig, éppen az ellenhatások miatt nyilvánult meg. Ez a szervezettség relatív egyensúlyos állapotot biztosít ma már az égitestek számára, amit a harmónia testesít meg. Az a harmónia, amit éjszaka látunk az égboltot szemlélve.
Vagyis, az objektív testek az által, hogy az Univerzumban való megnyilvánulásukkor elveszítették egyensúlyos állapotukat a halmazukban, és szabadesésre kényszerültek benne, a tehetetlen állapotukat igazoló F-erőt nyerve a szubjektív alaphalmaz közegétől, olyan lendületet szereztek, amely már kölcsönhatásra képes impulzusértékkel bírt. Szabadon esve juttatták érvényre azt az F-erőt, ami a halmazon belüli tehetetlen állapotukat igazolta. Objektív kölcsönhatás nélkül azonban, csak a közeg ellenállásával szemben voltak képesek az F-erőiket érvényre juttatni. Mivel pedig, sok égitest veszítette el az egyensúlyát közel egyazon időben, ezért sok ilyen test szabad eséséről beszélhetünk. Szabad esésük harmonikusan állandó jellege pedig, abból adódik, hogy anyagi testekként elektromos tulajdonságokkal bírnak, amely elektromosság mágneses érzékenységgel ruházza fel őket. Ezek a mágneses vonatkozások biztosítják azt az elektromotoros erőt, ami a súlytalanul szabadon eső égitestek relatív egyensúlyon alapuló harmonikus együttmozgását idézte elő, és tartja fenn ma is.
Amikor ma egy csillagász szakember az eget kémleli a távcsövével, minden galaxisban egy ilyen centrálisan még mindig keringő, forgó anyagi rendszert fedezhet fel. És ezek a galaxis-rendszerek, egymáshoz képest is keringőmozgást végeznek. A csillagászatban például, a spirális galaxisok, örvényködök képében észlelhetőek. Oly annyira, hogy az egyik ilyen galaxis tudományos neve is éppen az, hogy Örvényköd. Új galaxisok születnek az Univerzum teréből, amelyek mozgásállapot változást kényszerítenek ki, a többi meglévő galaxis, már kialakult mozgási rendjében. A teljes Univerzum tágulásának a látszatát keltve ez által. Az Univerzum ugyanis, minden létezést magában foglal, következésképpen, nincs is, mibe táguljon. Az a tény, hogy a valóság objektív és szubjektív egy időben, és az újonnan születő objektív testek, amelyek a szubjektív alaphalmaz szubjektív valóságából nyilvánulnak meg, az objektív valóság tágulásának a látszatát kelthetik. Ezzel a jelenséggel arányosan persze, a szubjektív valóság, amit a szubjektív alaphalmaz képvisel, zsugorodik. Csakhogy, mi emberek, akik a tudományos viszonyításokat végezzük, csak az objektívnek ismert valóság állapotváltozásait tudjuk változóként észlelni. A teljes valóságot illetően erősen korlátozottak a lehetőségeink, mert a tudomány a valóság egy tízezred részével foglalkozik csupán, amikor az objektív valóság megismerésére szorítkozik. Számunkra a szubjektív valóság egy egészen más világ. Attól azonban, a valóság szubjektív és objektív egy időben.
Jó néhány elmélet született már az emberi kultúra fejlődése során, amelyek egy elképzelhető világkép lehetséges modelljét írták le az olvasóiknak. Ezek többsége nevetségessé vált már a mai kor emberének egyre realisztikusabb gondolkodásmódja számára, amely realitást a folyton szélesedő általánosan tudományos látásmódunk tesz lehetővé. Jelenlegi természetképünket a Nagy-Bumm elmélet alkotja. A gravitáció hiányában azonban, ez is csak tudományosan muzeális értéket képviselhet. Amit én írtam itt, szintén a tudomány „köntösét” viseli, de tudományossá csak akkor válik, ha a tudományos szakemberek hitvilágába is beépül. Arra azonban, mégis tökéletesen megfelelő, hogy a tudományos szakemberek által megfogalmazható, még realisztikusabb világkép szükségességének igényét szemléltesse. Ez úton kérem tehát, a hozzáértő tudományos szakembereket arra, hogy vagy fogadják el és igazolják, amit írtam, vagy pedig, cáfolják azt, egy még realisztikusabb világmodell megfogalmazásával és publikálásával. Ezt akkor is vállalom, ha az új világkép, az én általam diktált elképzelést, esetleg elavulttá, és így nevetségessé teszi. Addig azonban, mindenkinek szeretettel ajánlom. Ez egy hipotézis, amely egyelőre se nem jobb, se nem rosszabb a többinél. Esetleg, egy kicsit elképzelhetőbb a mai kor embere számára.
Matécz Zoltán
2010,04.29.
matecz.zoltan@gmail.com
