Tehetetlen és súlyos-tömeg.
Newton még a XVI. században, a Principia című könyvében, meghatározta a tömeg fogalmát. m = ρ * V Mint a testek tehetetlenségét kifejező tulajdonságot, ami az F = m * a Galilei féle képlettel, jól igazolható is. Majd kidolgozta, és matematikailag igazolható módon, tudományos alapokra helyezte a gravitáció elméletét is. Éppen a gravitáció elméletének kidolgozása során vált szükségessé számára az, hogy kétféle tömegről tárgyaljon. Tehetetlen tömegnek nevezte el a gravitáció hatása alatt nem álló tömeget, míg súlyos tömegnek a gravitáció hatása alatt állót. Vagyis, a gravitációhoz fűződő viszonyuk alapján különböztette meg a tömegeket.
Míg Newton, jó matematikusként, elméletben foglalkozott a gravitáció elvi kidolgozásának lehetőségével, addig Eötvös Lóránd, a XVIII. és a XIX. század fordulóján, gyakorlati módon végzett kísérleteket a gravitáció elméletével. A róla elnevezett, azóta világhírnévnek örvendő Eötvös inga, korszakalkotó felfedezésnek minősült. A mai napig is aktívan használják, a Föld mélyén rejtőzködő ércek, kőzetek, folyadékok, vagy gázok kutatására. Munkássága során Eötvös, sokat foglalkozott a tömeg kettős jellegének problémával. Nagyon sok kísérletet végzett arra nézve, hogy megállapítsa a tehetetlen-tömeg, és a gravitáló, azaz súlyos-tömeg közötti különbséget. De bármilyen trükkös kísérletet eszelt is ki, a kétféle tömeg, minden esetben azonos tömegértékűnek mutatkozott. Ezt éppen az általa készített inga segítségével állapította meg, 200 milliomod szintű pontossággal. Így kijelentette, hogy a kétféle tömeg egymással ekvivalens, azaz teljesen egyenértékű. Ez persze nem nagy csoda, hiszen a különbségük nem a tömegértékben volt, hanem a hozzájuk csatolt tehetetlen és súlyos mivoltukban. Arra a különbözőségre azonban, nem hozott tudományosan értékelhető eredményű magyarázatot. Gyakorlatilag, nem is vizsgálta azt, hogy a kétféle tömegfogalom jogszerű-e a tudományban, azokat dogmatikusan elfogadta valósnak.
Newton, a tömeget úgy határozta meg, hogy egy adott anyagfajta egységnyinek meghatározott anyagmennyiségét kiterjesztette, a test teljes térfogatára. m = ρ * V Ebből következik, hogy a test egész térfogatában ugyanaz a sűrűségű anyag van, mint abban a részében, amelyből kiterjesztette azt. Ha pedig, sűrűsége van, akár egységnyi, akár teljes testre vonatkozó, akkor közeg. Objektív tömeg tulajdonsága csak azért érvényesülhet, mert rács, vagy kristályrács szerkezet tartja a közege alkotóelemeit, egymáshoz képest fix pontokban. A testtömeg gyakorlatilag nem más, mint valamilyen rácsszerkezetben stabilizálódott testközeg, ugyanabban az időben.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Így kijelenthetjük azt, hogy minden anyagi megnyilvánulás, közeg és tömeg egy időben, függetlenül az aktuális halmazállapotától. Jogosan kérdezheti bárki, hogy akkor a folyadékok, vagy a gázok is bírnak tömegértékkel? A válasz, igen. Ha egy vödör vizet cipelünk, akkor annak a tömeg vonzata érvényesül rajtunk, ha pedig, egy békát teszünk bele, akkor a közeg vonzata jut érvényre, a béka életében. És a gázok, vagy a levegő, mint szintén zárt anyagi halmazok, hasonló módon képviselhetnek, tömeg és közeg jelleget produkáló tehetetlenségi állapotokat.
Ha visszamegyünk a Galilei féle alapokhoz, és kijelentjük azt, hogy a tömeg nem más, mint a testek objektív tehetetlenségének a mértéke, azaz tulajdonsága, akkor azonnal nyilvánvalóvá válik számunkra az, hogy a tehetetlen-tömeg fogalma nem más, mint tehetetlen tulajdonsággal felruházott tehetetlen tulajdonság. Tehetetlen-tömeg = tehetetlen-tehetetlenség. Vagy más néven, passzív-passzivitás. Azaz, egy abszurd állítás. Ha pedig, a test tehetetlenségét kifejező tömeget, szakszerűtlenül úgy hívjuk, hogy tömegtehetetlenség, akkor kevésbé tűnik fel az, hogy a tehetetlenséget képviselő fogalomhoz csatoltuk a tehetetlen jelzőt. És hasonló a helyzet a súlyos-tömeg fogalmával is. A súlyos-tömeg fogalma, a testeknek olyan tehetetlen tulajdonságára utal, amely közben önerővel rendelkezik, súlyerővel. Súlyos-tömeg = Súlyerővel rendelkező-tehetetlenség. Vagyis, aktív-passzivitás. Következésképpen, ez is egy abszurd állítás.
Így Newton által, két abszurd fogalom honosodott meg a fizikában, amelyeknek azonos tömegértékűségét, meghatározta ugyan Eötvös Lóránd, de feleslegessé nem tette őket. Pedig, a tömegazonosság éppen arra utal, hogy a kétféle módon értelmezett tömeg, tulajdonképpen egyazon tulajdonságot takar. A testek tehetetlen voltát kifejező, cáfolhatatlanul sajátságos tulajdonságot. További tehetetlen, és súlyos jelzők nélkül. Egy tulajdonsághoz nem csatolhatunk ugyanis, önkényesen új tulajdonságokat, mert a tulajdonságok, kizárólag egyenként képviselhetik csak egy test sajátságos adottságait.
És éppen ugyanilyen bővítmény hatására született meg a tömeg-vonzás fogalma is. Az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttató tömeg, minden fizikai ok nélkül „nyerte” el a vonzás képességét, az által, hogy a tömeg és a vonzás tulajdonságok, a szóösszetételükben párosultak. Newton emelte ezt az eltorzult kifejezést is tudományos jogerőre az által, hogy matematikai összefüggést gondolt ki hozzá. Az a fogalom, hogy tömeg-vonzás, számomra azt jelenti, hogy a testek tehetetlen, passzív állapotát kifejezésre juttató tulajdonság, a vonzás aktív tulajdonságával párosult. Így a gravitáció tétele, amennyiben tömeg-vonzást jelent, elméletben megvalósította a passzív-aktivitást. Vagy a magatehetetlen örökmozgót. Akárhogy is értelmezgetem, abszurd ez a fogalom is.
Ha a tömegvonzás hiányában vizsgáljuk, az Eötvös Lólánd által elkészített ingát, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy az Eötvös-inga egy ezoterikus szerkezet, mert más jellegű, egyéb tudományos magyarázata nincsen. Valójában, a Föld mélyén rejlő anyagi halmazok sűrűségváltozásaira érzékeny. Ha pedig, a sűrűség változásaira érzékeny, akkor a különböző sűrűségű közegek iránti fogékonysága jellemzi. Vagyis, éppen hogy közeg-műszer.
Albert Einstein pedig, amikor a XIX. század elején, a relativitáselméletét kidolgozta, éppen Eötvös Lóránd munkásságára alapozta a teóriáit. Vagyis, nem vizsgálta meg tüzetesen azt, hogy az Eötvös által használt alapfogalmak, amelyek Newton óta a tömegre vonatkoznak, megfelelnek-e a valóságnak. Tudományosan elfogadott tényként kezelte Eötvös munkáját. És ez az alaphiba, még tovább halmozódik, az utána következő relativitáselméletekben, és a kvantumelméletekben is.
A súlyos-tömeg fogalma vezetett tehát, a gravitáció elméletén keresztül, arra a vélt tudományos „felismerésre”, hogy az energia és a tömeg egyenértékű fogalmak. Ha ugyanis, a tömeg erő hatással rendelkezhet, akkor energiát is képviselhet. És ha energiaként értelmezhető, akkor már úgy is értelmezik. Így ma már a kvantumelméletekben ekvivalens, azaz teljesen egyenértékű fogalom párként kezelik a tömeget, és az energiát. Matematikai síkon, oda-vissza jelleggel számolják őket. Holott a tömeg kvantitatív, azaz kiterjedéssel rendelkező tényező, míg az energia kvalitatív, azaz kiterjedés nélküli, hatás jellegű tényező. Az erő, és az energia, hatás jellege akkor viszonyítható, ha a test tömegértékén állapotváltozás értékelhető, a viszonyítás során. Állapotváltozás nélkül, sem az erő, sem pedig, az energia hatását, nem lehet kimutatni.
Pedig, Albert Einstein, E = m * c2 energiaképlete szerint, egyáltalán nem azonos a tömeg az energiával. Az energia, azzal a hatással azonos értékű Einsteinnél, amely az m-tömegértékkel rendelkező anyagi testet, a fénysebesség négyzetére lenne képes felgyorsítani elméletben. Így az energia, mint kvalitatív hatás, olyan hatásértékkel van beazonosítva, amely a test kvantitatív, kiterjedéssel rendelkező tömegén, az elméletileg kigondolható állapotváltozást, elvileg létrehozhatná. Ha az energia, a tömeggel lenne ekvivalens, azaz azonos értékű, akkor a képlet így nézne ki: (E = m)
Albert Einstein óta, nagyon sok elmélet született, amely a világunk kialakulásáról, és működéséről szól, de az energia tömeggel való azonosságának téves értelmezése miatt, ezek mind olyan elképzelések, amelyek nagyon erősen elvonatkoztatnak a valóságtól. És ezek az elméletek egymásból születtek, egymás vélt igazságértékeire épülnek, tovább torzítva a valóságról alkotható reális elképzeléseinket. És ennek a folyamatosan torzuló világképnek, a legtökéletesebb „megtestesülése” az a személy, akit az világmindenség, az Univerzum atyja néven ismernek, Stephen William Hawking. Ez az ember, ahogy torzította a valóságról alkotható elképzeléseinket, maga is együtt torzult az elméleteivel. Ma olyan vezető elméleti fizikus, aki még mindig tanítja a saját elképzeléseit. Oxfordban született, 1942. 01. 08.-án. 21 éves korában diagnosztizálták a betegségét, amikor beiratkozott Cambridge-i egyetemre. Akkor kezdte komolyabban a kozmológiai tanulmányait. Ahogy „fejlődött” a tanulmányaiban, és a saját elképzeléseiben, sajnos úgy romlott az egészségi állapota. Szerencsére még ma is él, és remélem, hogy lesz még ideje rádöbbenni arra a felismerésre, hogy életművének hibája, az alapokban keresendő. Mégpedig, az egyszerűnek látszó tömeg értelmezésénél. Jó alapokkal, egy ilyen nagyszerű elme, igazán csodálatos, örök érvényű elméleteket tudott volna alkotni. De amíg élünk, mindig van esélyünk újra kezdeni.
Az energia és tömeg ekvivalenciájáról kialakult nézet hozta felszínre a tömeggyarapodás képességét. Az elmélet szerint, minél több energiával töltünk fel egy testet, annál jobban gyarapszik az ő tömege. A Nagy Bumm elmélet mégis egy olyan végtelen parányi tömegértékről szól, amelyben végtelen nagy volt az energiaérték. Vagyis, végtelenül elfelejtett a tömeg gyarapodni, így öntudatlanul összezsugorodott. Ha a hatásokat és a tömegértékeket felelőtlenül összeboronáljuk, akkor automatikusan megszűnik a tehetetlenség fogalma, és akkor már, akár súlyos is lehet a tömeg, vagy egyenértékű az erővel, vagy az energiával.
Sőt, mi több, olyan részecskékről is nyugodtan lehet tudományosan tárgyalni, amelyek kiterjedés nélküliek, vagyis, nulla értékű a tömegük. A részecskefizikában nulla tömegértékű részecskékkel foglalkoznak. A nulla tömegérték objektív kiterjedés nélküliséget jelent, azaz nem képvisel kvantitást, így észlelhető részecske jelleget sem produkálhat. Ha egy ilyen fantomrészecske kiterjedés nélkül létezhet, akkor gyakorlatilag, az objektív nemlétezést valósítja meg. Mivel nincsen kvantitatív kiterjedése, ezért az ilyen elméleti részecskék között, csak kvalitatív, azaz hatás jellegű különbség lehetséges. Ahhoz azonban, hogy egy hatást eleve észlelni tudjunk, olyan tehetetlenséget képviselő tömegértékre van szüksége, amelyiknek az állapotváltozásából következtetni lehet, magára a változást előidéző hatásra. Tömegnélküliség esetén, valamely hatás gyakorolna hatást, egy másik hatásra. Mit érnénk vele, ha úgysincsen senki, aki észlelhetné, viszonyíthatná?
Az én elméleteimben, a kiterjedés és a hatás két teljesen különböző tényező, amelyeknek az állandóan fennálló viszonya alapján valósul meg, a tehetetlenség fogalma. A test anyagmennyiségét képviselő tömege ugyanis, éppen az erő, vagy az energia hatásaival szemben mutat tehetetlenséget. Az erő, az objektív felületi kölcsönhatások alkalmával, míg az energia, a szubjektív térfogati kölcsönhatások alkalmával, hatnak a tehetetlen testre. Az aktuális test pedig, éppen a tömegértéke alapján viselkedik tehetetlenül, az őt változtatni iparkodó hatásokkal szemben. Az észlelt állapotváltozása esetén pedig, következtetni lehet arra a hatásra, amely az állapotváltozását előidézte. Az pedig, kvalitásként, vagy erőhatás, vagy pedig, energiahatás lehet. Csak az állapotváltozások tényével lehet következtetni a létezésükre.
Az én írásaimban, a tömeg éppúgy megmaradó tényező, mint az energia, vagy az erő. Mert az impulzus megmaradási tétele, csak úgy érvényesülhet. A tömegekre folyton hat az energia, és az erő, így alakítják ki, és tartják fenn az anyagi struktúrákat. Ha pedig, egy anyagi halmaz elbomlik, valamilyen oknál fogva, akkor csak az oszthatatlan pontok alaphalmazáig osztódhat. Majd az alaptömegei beleolvadnak a szubjektív alaphalmazba, ahonnan származnak. Én ugyanis, szubjektív alaphalmaznak nevezem az oszthatatlan pontok által felépült Univerzális alapközeget, amelyben a mágneses hatások terjednek. Az biztosít teret az anyagi megnyilvánulások számára, anyagon belül és kívül is. E miatt lehet bármilyen anyagi megnyilvánulásnak tér-fogata. Vagyis, eseményként, minden anyagi létezés a szubjektív alaphalmazban zajlik. Így tehetetlen állapotot is, csak abban produkálhat az anyagi test.
A tehetetlen-tömeg, a súlyos-tömeg vagy a tömeg-vonzás fogalmai, olyan logikailag hibás szóösszetételeken alapulnak, amelyek komolytalanná teszik a tömeg alapfogalmát, ami nem más, mint a testek anyagmennyiségi tehetetlenségének a megnyilvánulása, kifejeződése, tulajdonsága. Semmi több.
Matécz Zoltán
2010.12.03.
matecz.zoltan@gmail.com
(Ezek után, minden kedves olvasómat, szeretettel várom, a -Tömegvonzás tagadása- című írásomhoz, valamint az –Energia-, és az -Erő és energia- címűekhez. )
