Munkavégző képesség.
A munkavégző képesség olyan kvalitás, amely a tehetetlenséget kifejező tömegek állapotait képes megváltoztatni. Én alapvetően, kétféle munkavégző képességet ismerek csak.
Az egyik nem más, mint az F-erő. A fizikában, az F-erő, munkavégző képességnek nyilvánul az által, hogy a tömegértékkel rendelkező anyagi testek állapotát képes megváltoztatni.
W = F * s
Mivel a testek megszerzett nyugalma ellen fejti ki a hatását, mégpedig a kölcsönhatásban résztvevő testek közvetlen felületi érintkezése által, ezért az erő, objektív munkavégző képességként jut érvényre. Azt az objektív felületi kölcsönhatási formát valósítja meg, amelyben egy tehetetlenül mozgó test közvetít hatást, egy másik tehetetlen test felé. Közvetlen érintkezésük pillanatában jön létre az aktuális kölcsönhatás, amely által, az „aktív” test, megváltoztatja a passzív test állapotát, akár a saját állapotának a rovására is.
Állapotváltozások – Sebességváltozás ( A gyorsulás miatt )
- Egyéb változás ( Alakváltozások, összenyomódás, gyűrődés,
törés, zúzódás, Stb. )
Az állapotváltozásban részt vevő F-erő reálértékét pedig, az impulzus képviseli, amely a kölcsönhatás pillanatában közlődik, az amúgy tehetetlenül viselkedő, és a mozgás lendületében lévő, kölcsönható test vonatkozásában.
Lendület = L = m * v = m * a * t = F * t = I = Impulzus
(Ez a mozgásmennyiség megmaradási képlete)
L --> F = m*a = m*(v/t) = (m*v)/t = I/t = F <-- I
(Az F-erő maradéktalanul alakítja át, a mozgás lendületét, kölcsönhatási impulzussá.)
Ez a mozgásmennyiség megmaradásának a tétele, amely szerint, a lendület impulzust idéz elő, egy aktuális kölcsönhatás alkalmával, és fordítva is igaz, miszerint, a kölcsönhatás impulzusértéke lendületet okoz. Vagyis, maga az F-erő, ami a mozgásmennyiség megnyilvánulása, soha nem vész el, így abszolút módon megmaradó tényező. A tömeg tehát, nem alakul energiává, mert az a mozgásmennyiség törvényét cáfolná meg. A tömegmegmaradás és az energia megmaradási tételei biztosítják, a mozgásmennyiség megmaradási tételét, amely ez által, az örök mozgást valósítja meg, azaz az alapvető viszonymegmaradást. A tudomány ma még a mozgásmennyiséget, lendületnek vagy impulzusnak nevezi. Ezzel szemben, én tudatosan megkülönböztetem őket, visszavezetve a gondolatot az alapviszonyukra.
Lendület ---> Mozgásmennyiség <--- Impulzus
A másik munkavégző képesség, az E-energia. Szubjektív munkavégző képesség, mert a tömegértékkel rendelkező anyagi testek állapotait képes megváltoztatni olyan módon, hogy azok nem érintkeznek közvetlenül más anyagi testek felületével. A testek viszonylatában, térfogati jellegű kölcsönhatás által képes közölni azt a mozgásmennyiséget, amelyik a munka által okozott állapotváltozás tényét létrehozza.
W = E / t
Természetesen, az E-energia esetében, éppen ugyanúgy működik a dolog, mint ahogy az F-erő esetében történik. A testeket, az őket felépítő tehetetlen rész-tömegecskéi testesítik meg, így az anyagi halmazuk belső közegét alkotva. Ezért, az energia által végrehajtott szubjektív kölcsönhatás során, a test minden egyes rész-tömegecskéjére kiterjed az E-energia hatása egy időben. Ennél fogva, az impulzusátadás tényszerűsége, a test vonatkozásában térfogati jelleget ölt. Csupán az a kérdés, hogy milyen módon valósul meg ez a szubjektív térfogati kölcsönhatás, amit az energia végez el?
Mivel az E-energia, a testek közegére hat, azaz minden egyes résztömegére egy időben, térfogati jelleggel, ezért az energia hatásmechanizmusát a közegek közötti kölcsönhatás lehetőségei között kell keresnünk. A közegek alkotóelemei résztömegekként rezegnek. A szervezett együttrezgésük azonban, hullámok kialakítását teszi lehetővé. Így a hullámokban terjedő E-energia valósítja meg a számunkra szubjektívnek minősülő impulzusátadás lehetőségét, a testek vonatkozásában, a szubjektívnek nevezhető kölcsönhatás alkalmával. A hullámokban ugyanis, nem a hullámot kialakító részecskék haladnak, mert azok csupán rezegni képesek. Így csak, a rezgésük által képesek közölni azokat az impulzusértékeket, amit a mellettük elhelyezkedő résztömegtől kapnak, közvetlen objektív módon. Vagyis, a hullámokban nem pusztán az egyedi impulzus adódik át, hanem impulzus-sorozatok is közlődnek. Egy ilyen impulzussorozat érvényesül energiahatásként. A szubjektív kölcsönhatások során tehát, az anyagi testek belső objektív alkotóelemeire egyszerre, vagyis térfogati módon hat az energia, amelyben a közeges szintű impulzusátadás munkavégző képessége jut érvényre.
Minden kölcsönhatás, amelyben az impulzusátadás tényszerűsége érvényesülhet, rezgésnek minősül. Így a Newton által tanított kölcsönhatási formák alkalmával is impulzusátadás jön létre. Ha ugyanis, az anyagi testeket sűrűbben, szorosabban helyezem egymás mellé, akkor közeget képezek belőlük. A kölcsönhatás impulzusátadási folyamata által, közeges együttrezgés jön létre közöttük, amely hullám kialakításával közvetíti impulzussorozatként, az E-energiát. Így működik például, a több vasgolyóból álló golyósor, amelynek minden eleme különálló zsinórra van felfüggesztve. Így az első függő golyóval megütve, a nyugalomban lévő többit, olyan longitudinális rezgési hullám alakul ki, amelyben az utolsóként érintett golyó fog csak kilendülni, mert közöttes golyók közt, csak impulzusátadási képességek lehetségesek, mert önállóan kilendülni képtelenek azok. Így lendületet nem szerezhetnek az általuk nyert impulzusértékekből. Nincs is rá szükségük, mert a kapott impulzusukat, azonnal továbbítani tudják, a velük közvetlenül érintkező golyó felé. Ezért, csak az utolsó felfüggesztett golyó képes kilendülni, mert számára nincsen másik golyó, amelyiknek továbbíthatná a reá ruházott impulzusértékét. Ezért az kilendül, és az ingamozgásnak megfelelően, megfordítja a mozgási irányát a lendülete holtpontján, és visszafelé végzi el az inverz impulzusátadás folyamatát, mint a megújult folyamat első, impulzusértéket képviselő golyója.
Minél ritkább a hullámot kialakító résztömeg eloszlása egy halmazban, annál hosszabb hullámot képes csak felépíteni a közege. Ennél fogva, minél sűrűbb egy halmaz tömegeloszlása, annál rövidebb hullámok kialakítására alkalmas az ő közege. A különböző halmazszintek pedig, azt jelentik, hogy különböző sűrűségű résztömegek alkotják, mert különböző méretű résztömegek építik fel a részközegét. Így a különböző szintű halmazok közötti közegváltáskor, az eredő hullám frekvenciája, gyakorlatilag nem változik, csak a hullámhossza módosul, mégpedig a különböző halmazszintek aktuális közegsűrűségének megfelelően.
Nem szükséges tehát, valamilyen „kvantált” alapú fantasztikus elképzelésbe bonyolódni, mert a mikrofizika éppen ugyanolyan alapelveken működik, mint a makro fizika, és pont olyan vezérelven igazolja a fizika törvényszerűségeit, csak sokkal kisebb léptékekben. Így halmazelméletben gondolkozva, szükségszerűen kell lennie a valóságban egy olyan alapközegnek, amelyiknek az objektív alkotóelemei már csupán egységnyiek, és így nem összetett agyagi testecskékből álló részecskék, hanem a tovább már valóban oszthatatlan alaptömegek építik fel. Amelyben minden más összetett részhalmaz mozogni, létezni képes. Ez az Univerzum szubjektív alaphalmaza, amelynek az alapközegében, minden mágneses hatás terjed és közlődik, az összetett anyagi halmazok részközegei felé. A szubjektív alaphalmazban, kizárólag csak longitudinális hullámok közvetítik a mágneses hatásokat, és információkat.
Alapvetően kétféle hullámtípus alakulhat ki az anyagi közegekben. A hosszirányúnak nevezhető longitudinális hullámok, bármilyen anyagi közegben kialakulhatnak, míg a keresztirányú tranzverzális hullámok, csak szilárd halmazállapotú agyagi halmazok közegében jöhetnek létre. Az a tény, hogy például, a víz hullámai felemelik a hajókat, amikor energiát közvetítenek, vagy a levegő hullámai közvetítik a hangokat, amikor a hang energiáját közvetítik, azt jelenti számomra, hogy mindenféle fajtájú hullámban, E-energia terjed, amelynek munkavégző képessége van. A közegek hullámmozgásaiban pedig, rezgéseket okozó rezonátorként érvényesülő testek hullámmozgást keltő hatásai, rezgési képességei terjednek tovább energiaként, mint kialakult impulzussorozatok. Így a hullámokban nem maga a hullám terjed, hanem az impulzusértéket közvetítő hatás, mégpedig a közeg tehetetlenül rezgő rész-tömegecskéinek közvetítő szerepe által.
Longitudinális hullámok – Hosszanti hullámok – A terjedés irányában sűrűsödések és ritkulások alakulnak ki, az együttrezgő közegrészecskék vonatkozásában. A sűrűsödéseik képezik az impulzussorozatokat. Szilárd testekben is képes kialakulni.
Tranzverzális hullámok – Keresztirányú hullámok – A terjedés irányára merőleges, szinuszos elmozdulást tesz lehetővé, az együttrezgő közegrészecskék számára. Csak szilárd testekben alakulhat ki.
Az impulzusátadás következtében, az F-erő, vagy az E-energia informatív értékkel is párosul. Akkora informatív értéket képviselnek, amekkora az ő impulzusértékük mértéke. Az impulzusérték ugyanis, szükségszerű információként, éppen azt határozza meg, hogy a kölcsönhatás alkalmával, milyen mértékű állapotváltozás jöjjön létre, az elkerülhetetlen munkavégzés alkalmával. Ezért, minden fajta impulzusátadási lehetőség kvalitást, azaz munkavégző képességet továbbít. Így szükségszerűen, mindegyiknek van saját informatív értéke is. Információként pedig, azt az informatív értéket közvetítik számunkra a kvalitatív hatások, amelyik viszonyíthatóvá válik, a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező tehetetlen testek halmazán történő, munkavégzést közvető állapotváltozás során. Az impulzus által közölt információ fogja ugyanis felruházni új, általunk viszonyítható adatokkal, a megváltozott test módosultan viszonyítható állapotát.
Tömeg, F-erő, és E-energia tehát, megmaradó tényezők az Univerzumban. Ennél fogva, megmaradó tényező a kettőjük ellentétes viszonyát tükröző mozgásmennyiség is, amely az impulzus és a lendület által hozza felszínre, szubjektív módon az E-energiát, míg objektív módon az F-erőt, mint kvalitásokat. Ezért az E-energia és a tömeg, nem lehetnek azonos tényezők. Az igaz, hogy mindig tökéletesen arányosan fejezik ki egymás létjogosultságát. Ezért az E-energia szervez viszonyítható anyagi testet, a vele szemben tehetetlenül viselkedő tömegek halmazából. Majd ezek között az anyagi testek között alakulnak ki, az objektívnek megismert kölcsönhatások, amelyek Newton munkásságának köszönhetően, reálértéket biztosítanak az F-erők részére. Így az F-erő, a testek kialakult nyugalma ellen hat, míg az E-energia, éppen a testek nyugalmának elérése érdekében. Így többféle szintű halmazkiegyenlítő folyamatot fenntartva, az Univerzumon belül. Mivel pedig, az anyagi testek, és a szubjektív alaphalmaz vonatkozásában, tökéletesen abszolút egyensúly nem jöhet létre, ezért az észlelhető anyagi harmónia, relatívan egyensúlyos állapotát alakította ki számunkra, az E-energiára, és az oszthatatlan alaptömegre visszavezethető alapviszony. Így valósult meg az anyagi világunkban, az abszolút jellegű örök mozgás feltétele.
Minden állapotváltozás, még a puszta gondolat is, elektromágneses hullám formájában, az Univerzum kozmikus, abszolút értelmének szerves részét képezi. A hatás-ellenhatás törvényének értelmében, az elektromágneses információ „-halmaz”, visszahat az emberiségre. Az csupán részletkérdés, hogy ezt az abszolút kvalitatív lehetőséget, Istennek, vagy valamilyen más fizikai szubsztanciának nevezzük. Mindenképpen meg kell tanulnunk használni, alkalmazni a kozmikus értelem kínálta lehetőségeket. Ez a tudatalatti agyrészünkön keresztül valósulhat csak meg, mert az képezi az agyunk abszolút részét. Így közvetlen viszonyban áll az abszolútummal, azaz a kozmikus értelemmel, amely informatív értéket biztosít a munkavégző képességek számára, és ilyen módon, célirányossá teszi azokat.
A tudomány állítása alapján, az E-energia és a munka, azonos tényezők, mert azonos a mértékegységük. Pedig, a munkavégző képesség, nem lehet azonos az elvégzett munkával. Legfeljebb arányosak lehetnek, de azonosak semmiképpen sem.
F * s = W = E / t = W * t / t = P * t * t / t = P * t = W
F = W / s = Objektív munkavégző képesség
E = W * t = P * t2 = Szubjektív munkavégző képesség
Teljesítmény = P = Watt = Joule / s P = W / t ( Viszonyítható állapot. )
Munka = W = Watt * s = Joule W ( Állapot változása. )
Energia = E = Watt * s2 = Joule * s E = W * t ( Állapot változtató hatás. )
(Véleményem szerint, ez lesz az új mértékrendszer, az anyag létezési állapotát biztosító teljesítmény, az állapotváltozási munka, és az állapotváltoztató energia viszonylatában.)
Ha kvalitatív munkavégző képességként, azonosítani lehetne az E-energiát a tömeggel, mint kvantitatív tényezővel, akkor az F-erő munkavégző képességével is azonosítani kellene. Mert az objektív formában megnyilvánuló F-erő, mindig a szubjektív E-energia része marad, hiszen ugyanannak az alapkvalitásnak különböző szintű megjelenési lehetőségei. Mégpedig azért, mert a szubjektivitás nem más, mint belső objektivitás. Különbséget közöttük, csak a méretarányoknak köszönhető emberi nézőpontok képviselhetnek. Attól azonban, még mind a két megjelenési forma olyan kvalitás, amely által, a mozgásmennyiség megmaradási tétele jut érvényre. Az egyik esetben, objektív felületi módon, míg a másik esetben, ugyanolyan objektív felületi módon, csak a közvetítő közeg méretéhez viszonyítva, ez szubjektív térfogati hatásként érvényesül a testeken belül, mégpedig a testek közegét alkotó résztömegeire vetítve, egy időben. Ezért az E-energia hatása, a testekre nézve, szubjektív mozgásmennyiségi közvetítési módot jelent, mert térfogati jellegénél fogva, minden résztömegére egy időben hat a testet felépítő közegen belül. Így a hatás látens módon megbújik számunkra, mégpedig a közvetítő közeg alkotóelemeinek általunk láthatatlanul, apró volta miatt.
Igaz tehát, az állítás, miszerint a mozgásmennyiség átadására, kizárólag közvetlen érintkezés útján van csak lehetőség. Ez volt Descartes (Dékárt) állítása, Newtonnal szemben. Descartes ugyanis, nem fogadta el a tömegvonzás elméletét, mert nem értett egyet a közvetítő közeg nélküli, távolba ható erők elméletével. Így a közvetlen érintkezési módot, a testeken kívüli, objektív felületi kölcsönhatásnak ismertük meg, míg a közvetett módot testeken belüli, szubjektív térfogati kölcsönhatásoknak. Attól azonban, hogy közvetett mód, még szükség van közvetítő tényezőre, amit a közegek jelentenek. Mivel pedig, ez a kölcsönhatási mód, számunkra láthatatlan halmaz közege által valósul meg, ezért a tudósok, távolba ható képességként értelmezték. Ez ma is így van a tudományban, hiszen az atomok objektívnek nevezhető alkotóelemei, ma is a „semmiben” mozognak. Pedig, az objektív semmi nem más, mint a szubjektív minden. Az abszolút létezésben jut érvényre az anyagi valóság. Csakhogy, a valóság számunkra, objektív és szubjektív egy időben.
F-erő > Munkavégző képesség < E-energia
Objektív módon Szubjektív módon
terjedő kvalitás terjedő kvalitás
( Sugár ) ( Hullám )
Az Univerzum lehetséges alaphatása nem más, mint az elektromágneses hatás. A mágneses hatás ugyanis, csak a szubjektív alaphalmazban képes kialakulni, és közlődni. Mert a szubjektív alaphalmaz oszthatatlan alaptömegekből áll, ezért nem lehet elektromos jellege. Az anyagi világ pedig, elektromos jellegű, éppen az elektronoknak köszönhetően. Így mágneses hullám, mindenhol jelen van az Univerzumban, mert az alaphalmazában történik minden féle anyagi megnyilvánulás. Ezzel szemben, elektromos hullám, kizárólag csak anyagi környezetben alakulhat ki. Így az anyagi mozgásokat előidéző alapvető mozgásmennyiség, kizárólag a szubjektív alaphalmazból nyerhető, mágneses módon. Az anyagok elektronjai pedig, szükségszerűen átveszik a szubjektív alaphalmaz felől érkező, mágneses alapú impulzusértékeket. Ezek a mágneses kvalitások, hatások késztetik, és tartják mozgásban az összetett szerkezetű anyagi halmazokat. Megőrizve ez által, az univerzális mozgásmennyiséget, amely mozgási lendületet kölcsönöz az anyagi testek számára, és kölcsönhatás esetén pedig, impulzusértékkel képviselteti magát.
Munkavégző képesség akkor észlelhető, amikor az anyag kölcsönhatásban vesz részt, és a halmazán, mozgásmennyiségi változás érvényesül. Így a munkavégző képesség, csak az állapotváltozás tényével realizálható. Mert a kvalitatív hatás, és a kvantitatív kiterjedés, csak arányosak lehetnek, azonosak sohasem. Arányukban pedig, az a megbonthatatlan viszony tükröződik, ami a mozgásmennyiség megmaradási tételét igazolja, mégpedig a viszonyítható lendület, és az impulzus által.
Matécz Zoltán
2011.04.25.
matecz.zoltan@gmail.com
