Frekvencia és hullámhossz.
Mondanivalómat, valahol az alapvető periodikus mozgásoknál kell kezdeni. Ott, ahol az anyagi mozgások elkezdődnek. A fizika állítása alapján, az anyag mindig mozog, nyugalma csak relatív, azaz látszólagos lehet. Ezek a mozgásformák, minden esetben, valamilyen rezgésre vezethetők vissza. Ha egy rezgés egyszeri, vagyis periódusidővel nem jellemezhető, akkor zavarnak tekintik. Ha pedig, egy adott rezgés periódusidővel jellemezhető, akkor annak már perioditása van vagyis, egymás után ismétlődő zavarsorozatnak tekinthető. Ilyenek például, az ingamozgás, a körmozgás, vagy éppen a keringőmozgás. Mivel ezek az alapvető anyagi mozgásformák, minden esetben, valamilyen halmaz közegében jönnek létre, ezért állandóan rezgő rezonátorokként érvényesülnek, és a közegükben hullámokat alakítanak ki. Majd ezeket a hullámokat jellemzi a hozzájuk tartozó frekvencia, és a hullámhossz.
Az egyetlen teljes rezgéshez tartozó teljes időtartam, a rezgésidő. Így ez egy teljes hullám periódusideje. A rezgést jellemzi még a szaporasága is, amit az egységnyinek nevezett, másodperchez viszonyított rezgések száma határoz meg, vagyis a frekvencia. Így a frekvencia alapvetően arra utal, hogy egy másodperc alatt, mennyi rezgési hullám alakul ki a közegben. Ezért a rezgésidő azt jelenti, hogy mennyi idő alatt alakul ki egyetlen hullámperiódus. Ennél fogva, a frekvencia nem más, mint az egy másodpercre eső periodikus rezgésidők száma, azaz a másodpercenkénti rezgésszám.
A hullámhossz azt jelenti, hogy egy folyton ismétlődő hullámperiódus, amit a rezgésidő jellemez, milyen hosszúságban alakul ki egy adott közegben. Így a rezgés során, a rezgésidő, és a hozzá rendelt periódushosszúság ismeretében, kiszámolható a hullám által közvetített hatássorozat sebessége. Egy mozgásformát ugyanis, csak akkor tudunk viszonyítani, ha már ismerjük az út, és a sebesség változását, a múló eseményidővel. Akkor már kiszámolható a gyorsulási értéke, azaz milyen tempóban, milyen lendülettel halad, terjed a hullám által közvetített hatás, amely a kölcsönhatás impulzusértékét közvetíti.
Definíciója szerint, a közeg olyan tulajdonsága egy halmaznak, amelyben valamely hatás tovaterjedni képes. Így a hullám nem jelenti azt, hogy a hullámot kialakító közegrészecskék száguldoznak, csupán azt, hogy azok periodikusan rezegnek, együttrezgésük miatt azonban, a nyugalmi helyzetük számottevően nem változik. Így érvényesül általa a hatásközvetítés, ami az impulzus megmaradási törvényét igazolja, a teljes közegre vetítve, szubjektív módon. Ha egy kölcsönhatás impulzusértékét, egy tömegértékkel rendelkező test közvetíti, felületi kölcsönhatással, akkor az által, F-erő közlődik. Ha egy kölcsönhatás impulzusértékét, egy közeggel rendelkező halmaz közvetíti, számunkra térfogatinak látszó hullámhatással, akkor az által részerő eredő, azaz E-energia terjed. De mindkét hatás impulzusértéket közvetít, az esetleges kölcsönhatási pontba.
A hullámhatást úgy érdemes elképzelni, hogy a közeget alkotó résztömegek egyike, valamilyen objektív rezonáns oknál fogva, periodikus rezgőmozgásban, erő általi impulzust vesz át. A perioditás miatt, ez oda-vissza jelleggel megismétlődve, hol erősödik, hol pedig gyengül, egy adott periódusidőn belül. Mivel pedig, a szomszédságában lévő közegrészecskékkel közvetlen felületi kapcsolatban áll, ezért folyamatosan átadja azoknak, a megszerzett impulzusértékeket. Minden periódusban egy, a periódushoz tartozó impulzussorozatot. Így a mechanikai rezonátor által aktívvá vált részecske szomszédjai is aktivizálódnak, átveszik a feléjük irányuló impulzusokat. Majd továbbadják az ő ellentétes szomszédjaiknak. Így a képzeletbeli látvány úgy néz ki, hogy a közeg részecskéinek a sora szépen hullámzik, jelezve ez által, hogy impulzus általi hatást közvetítenek. Ezért a hullámban, csak a rezonátor által kibocsátott impulzusértékek terjednek, amit egyfajta erőeredőnek, azaz energiának nevezhetünk. Eleve kétféle hullám alakulhat ki.
Szilárd anyagok belsejében, és a folyadékok felszínén, tranzverzális jellegűek, amelyek szinuszos alakot öltenek. Erre a hullámformára az a jellemző, hogy a rezonátor mozgása, amely a közeges rezgőmozgást előidézi, merőleges a hullámban kialakult hatásközvetítés irányára.
Folyadékokban, és gázokban pedig, longitudinális jellegűek, amelyek lineárisan soros, egyenes formát öltenek. Erre a hullámformára pedig, az a jellemző, hogy a rezonátor mozgása, amely a közeges rezgőmozgást előidézi, azonos síkba esik a hullámban kialakult hatásközvetítés irányával.
Mechanikai, és elektromágneses hullámokról beszél a tudomány. A mechanikai hullámok, az eddig leírt elvek szerint működnek. A fény, elektromágneses hullámként szerepel a fizikában. Így az értelmezése során, éppen ugyanúgy kell érvényesülnie a frekvenciának, és a hullámhossznak, mint a mechanikai hullámok esetén. Ennek ellenére, azt állítja a tudomány, hogy a fény hullámhossza, és ez által a terjedési sebessége megváltozik, közegváltás esetén. Amikor a fényhatás terjedési sebessége megváltozik, akkor a hullámhossza módosul, a hullámot kialakító, és fenntartó rezonáns alapfrekvenciához képest. Így a közegváltás hullámhossz módosulással jár, amit a megváltozott sűrűségű új közeg idéz elő. Ezt igen jól szemlélteti például, egy prizma.
A prizma olyan fénytörő, háromszög alakú üvegtömb közege, amit a szemünk felé terjedő összetett fény útjába helyezve, olyan módon töri meg az elektromágneses fényhatás terjedését, hogy ugyanabból a nézőpontból szemlélve, különböző hullámhosszúságú részalkotóira, színeire bontja a fényt számunkra. A szivárvány hétféle részszínét vetítve felénk. Ez a dolog fordítva is működik, inverz alakban, amikor a szivárványt alkotó részszíneket vetítik a prizmára, és azon áthaladva, a prizma teljes, fehér fényként összegzi azokat számunkra.
A fénytörés jelensége tehát, azt jelenti számomra, hogy az elektromágneses fényhatás, terjedése közben közeget váltott. A fényelhajlás jelensége pedig, arra utal, hogy a fényhatás, a terjedése közben, többszörösen is közeget váltott, így az elhajlás látszatát keltve. A hullámjelenségek ugyanis, nem képesek elhajlást produkálni, mint a sugárjelenségek.
A mechanikai rezonátor okozta fényjelenség tehát, azt jelenti számomra, hogy olyan elektromágneses hullám alakult ki mechanikai rezonáns hatásra, amelynek a frekvencia szerinti rezgésideje, és a hullámhossza, a fény spektrumába esik. Vagyis, a mechanikus módon keltett hullámot, fényhatásként érzékeljük. Így működnek például, a fényforrásaink. A természetes fény rezonátora egészen más.
A mondanivalóm lényege, csak akkor kristályosodik ki, ha a természetes fény terjedési irányát elméletben megfordítom. Tudva azt, hogy a fény közegváltásakor, a frekvencia mindig ugyanaz marad, és csak a hullámhossza módosul, a fény természetes rezonátorát kutatva, mindig ritkább szerkezetű közeghez jutunk el. Így óhatatlanul el kell érnünk a szubjektív alaphalmazhoz is, ami az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek az alapközege. Ebben a szubjektív alaphalmazban terjed minden mágneses információ, így a fényhatás is. Elektromos jelleget, csak anyagi környezetben nyer, ahol elektronok is vannak. Ott is, az anyagi sűrűség határozza meg azt, hogy milyen hullámhosszúságú hullámok alakulhatnak ki. Mivel számunkra a Nap biztosítja a természetes fényt, ezért a központi csillagunk olyan rezonátorként fogható fel, amely alapvetően meghatározza, a miatta kialakuló mágneses hullámok frekvenciáját. Ez a frekvencia állandó marad. A mágneses módon kódolt frekvencia azért marad állandó, mert az anyagi létezés, csak abban az alaphalmaz szintű alapközegben valósulhat meg, amelyben a mágneses hullámok terjednek. Az anyagi részközegek sűrűsége pedig, anyagi szintű részhalmazonként változnak, lépcsőzetesen befolyásolva ez által, a mágneses hullám frekvenciájával társuló, elektromos hullám hosszúságát. Így az adott frekvenciához tartozó mágneses hatás, csak az anyagi valóságban képes fényként érvényre jutni, ha az elektromos hullámhossza olyan anyagi sűrűségű törőközegbe érkezik, amelyben a látható fény spektruma alapján módosulhat.
A hatásközvetítés folytonossága alapján, kétféle hullámforma alakulhat ki, haladóhullám és állóhullám. A haladó hullám neve erősen félreérthető, mert valójában nem a hullám halad, hanem általa az impulzív hatás terjed. Az állóhullámban pedig, megtorpan a hatásközvetítés folyamata, így az állóhullámban az energia, közel állandó. Minden rezgésre képes, különböző sűrűségű közegben, csak meghatározott hullámhosszúságú állóhullámok alakulhatnak ki. Az állóhullám csillapodása abból adódik, hogy az állóhullám, tartós rezonátorként funkcionál a közegében, így egyéb kialakuló részhullámok forrása. Impulzív értéke, az egyéb hullámok által egyenlítődik ki, a teljes halmaz közegében.
Az elektromos hullámok tehát, a mágneses hullámokra épülnek. A mágneses hullámok biztosítják az alapvető frekvenciát és a szintén alapvető hullámhosszt, míg az elektromos hullámok, az aktuális módon megváltozott hullámhosszakért felelősek. A különböző anyagi sűrűségű közegekben ugyanis, az elektronok mozgása, más és más feltételekkel korlátozott. Amit az aktuális anyagi sűrűség határoz meg. Így anyagi közegben szemlélve, együtt jutnak a viszonyító ember „látókörébe”, mint egymástól elválaszthatatlan elektromágneses kettőshullámok. Az a tény, hogy a mágneses hullám, elektromos hullám nélkül is képes érvényesülni, kizárólag az általunk vákuumnak megismert, anyagszegény környezetben ismeretes. Az Univerzum bolygóközi közege olyan halmaz, amelyben anyagi vonatkozás nincsen. Vagy csak olyan csekély, ami nem képes elektromos hullámok kialakítására. Így kettőshullám, amit az elektromágneses hullám fogalma takar, nem jöhet létre benne. Ahhoz az anyagi közeg halmazára is szükség van, ahol elektronoktól gazdag a környezet. Ott viszont, ez a kettőshullám, elválaszthatatlannak látszik, és az induktivitás jelenségével befolyásolják egymás érvényre jutását. Egymás ellen küzdenek, mert a mágneses hullám lineáris közegben valósul meg, míg az elektromos hullámot centrálisan mozgó elektronok közege alakítja ki. Ez az ellentétes mozgásformákra visszavezethető állapotviszony érvényesül, minden induktívnak megismert hatásban.
Így a mondanivalóm lényege az, hogy a frekvencia, amely a rezonátor által közvetített rezgéssebesség, mágneses alapon nyugszik, ezért többnyire változatlan a közegváltás alkalmával. Mert az anyagi valóság is a mágneses alapközegben valósul meg. A hullámhossz pedig, mindig közegsűrűségtől függő tényező, ezért közegváltáskor állandóan módosul. Anyagi közeg hiányában, a mágneses alaphalmaz közegsűrűsége szerint alakul, módosul. Így terjed vákuumban is akadálytalanul.
Matécz Zoltán
2011.05.11.
matecz.zoltan@gmail.com
