Visszacsatolás.
A vezérléstechnikában használatos kifejezés, ami alapvetően arra utal, hogy egy egységesen működő teljes rendszer, hogyan változtatja meg, és ez által, milyen módon szabályozza a saját működési alapfeltételeit, ha benne a működés egyéb adottságait biztosító paraméterei, szélsőségesen módosulnak. Így a rendszer, önmaga szabályzását oldja meg, hogy a működése egyensúlyban maradjon, és ne veszélyeztesse magát, az alaprendszert. Ennél fogva, minden rendszer intelligensnek mondható, amelyik képes önmagát szabályozni, a visszacsatolásai által.
A visszacsatolás szerepe tehát az, hogy egy rendszer harmonikus működéséhez szükséges alapparamétereket stabil értéken tartsa, intelligens módon úgy, hogy a benne megváltozott részparaméterek változó részinformációi alapján, erősíti, vagy visszaszabályozza az alapparaméterek értékeit, hogy azok állandó szinten maradjanak. Ez által valósítható meg a legoptimálisabb működés, amely így, a lehető leghosszabb stabil működést valósíthatja meg egyben. Mert a szabályozott rendszert, optimális egyensúlyban tartják, az ő visszacsatolásai.
Negatív értéket képvisel a visszacsatolás akkor, ha általa a rendszer szabályzása úgy valósul meg, hogy a rendszerben megváltozott részparaméterek visszaállítani iparkodnak a rendszert fenntartó alapparaméterek eredeti, optimális állapotát. Így a negatív visszacsatolás, megóvja a rendszert a túlgerjedéstől. A rendszer önmagát fogja vissza, leszabályozza saját magát.
Pozitív visszacsatolásról beszélhetünk abban az esetben, ha a részparaméterek fokozzák az alapparaméterek állapotát, egy optimálisabb rendszerműködés érdekében. Vagyis, az optimális érték felé gerjesztik a rendszer működését. A rendszer önmagát erősíti, kondicionálja, felszabályozza önmagát.
Minden önállóan működő rendszert visszacsatolás jellemez. Így, a halmazelmélet szerint gondolkozva, maga az Univerzum egy zárt mágneses alaprendszer, amelyben a kialakult elektromos anyagi részhalmazok, nem különülhetnek el az Univerzumtól, hanem abban működnek, önállónak tetsző nyílt rendszerként, és így, mégis mindegyik részrendszere marad a teljes világmindenségnek. Ilyen univerzális részrendszer a mi Földünk is. Továbbá, a Földön külön részrendszert alkot minden anyagi atom, minden molekula, és minden általuk felépített további komplex anyagi részrendszer. Beleértve az élőlények egyedeit is.
A termodinamika alapelvei szerint, hőmérséklet nem terjedhet hidegebb testről melegebb testre. E miatt, a termodinamikus folyamatok végeredménye előre jelezhető. Így vezették el a termodinamikus jelenségek a tudósokat, az entrópia elvéhez. Amely kimondja, hogy a hő egyirányú kiegyenlítődési folyamatai miatt, a termikus események, a jelen rendezett állapotból, egy rendezetlenebb állapot felé tartanak. A lehető legrendezetlenebb állapot lett az elméleti káosz, ami már az abszolút rendetlenséget valósítja meg, elvileg. Így a termodinamikus folyamatok, az elképzelhető káosz felé irányulnak.
Véleményem szerint, aki a termodinamikai jelenségekre alapozva, a káoszelméletet kialakította, nem vette figyelembe a visszacsatolás elvét. A visszacsatolás által, a termodinamika nyilvánvalóan megjósolható állapotai ellen, jelentkeznek olyan információk, amelyek a rendszer túlhűlésének megakadályozása érdekében, szabályzási feladatokat látnak el. Ennél fogva, mivel az entrópia folyamata nyilvánvalónak látszik, ezért különösebb információs értéke nincsen. Így, minden olyan változás, amelyik az entrópia várható folyamatától eltér, informatív értéket képvisel. Tehát, az információk adnak hírt azokról a változásokról, amelyek által módosítani lehet egy rendszer paraméterein annak érdekében, hogy az, az entrópikus hatása ellen érvényesülve, mégis egyensúlyban maradjon. Ezért az információk általi vezérlés valósítja meg a visszacsatolás képességét, ami a termodinamikai jelenségek ellenében is, stabilitást biztosít az adott rendszer számára.
Léteznek olyan magasabb szintű anyagi rendszerek is, amelyek képesek arra, hogy a saját belső paramétereiket módosítva, ideálisan igazodjanak a számukra külsőnek minősülő egyéb rendszeradottságokhoz. Ez az alaptulajdonság, a szóban forgó rendszer stabilitását, számottevően befolyásolja. Az ilyen adaptív, önszervező anyagi rendszereket, az élőlények valósítják meg. Közöttük persze, az emberi élet is.
Az ember attól intelligens, hogy az emlékei által, képes visszacsatolt viszonyban lenni, a mindenkori jelen pillanatához, amelyben éppen viszonyít. Így a jelenünk, a mindenkori viszonyításunk pillanata képezi számunkra, az idő abszolút részét, míg a múlt, és a jövő, a relatív időérzetünket biztosítja. Mert a múltunk, és a jövőnk is, kizárólag a jelenben viszonyítható. Viszonyított időegységként pedig, relatív értéket nyernek most, a jelenünkben. Így képes alkalmazkodni az ember, a folyton változó külső adottságú valóságához. Ennél fogva, ahogy a statikus, vagy az állandó dolgok, nem képviselnek informatív értéket, mert nyilvánvalóak azok számunkra, úgy a viszonyított változások informatív értéke határozza meg a kommunikáció, azaz a szükségszerű információcsere lehetőségét, a különböző életképes nyílt anyagi részrendszerek között. Így az értelmes ember esetében is.
A kommunikáció képességével, társadalmi visszacsatolás valósul meg. Így bármilyen nívójú társadalmi folyamatellenőrzés eredményeként, amikor beavatkozás történik egy adott közösségi szintű esemény menetébe, akár ellenőrzés, akár eseménymódosítás címén, akkor társadalmi visszacsatolás valósul meg. A társadalmi visszacsatolás lényege is éppen az, hogy a társadalmi események, szakemberek által jól ellenőrzött módon, szakszerűen, jogilag tisztán, és a lehető legoptimálisabb módon legyenek végrehajtva. Csak így képviselhetik azok, a társadalom részegységének, vagy az egészének az érdekeit. Így a negatív visszacsatolás során, az utasítást adó személy, csökkenti a folyamat ütemét, általában a minőség javára, vagy az eseményt végrehajtó személyek érdekében. Pozitív visszacsatolás esetén pedig, a vezetői utasítás célja éppen az, hogy a munkatempót fokozza. A kommunikációs zavarokat éppen az okozza, hogy a végrehajtást végző egyének, nem értik meg, vagy nem értenek egyet azzal, ami egy adott vezető személy utasításaként, a visszacsatoló típusú döntést képezi. Vagy azzal éppen fordított irányban, amikor a végrehajtó személyzet tesz olyan reálisnak látszó javaslatot, a folyamat elvégzése érdekében, amivel a társadalmi visszacsatolásra megbízott vezető személy ellenez.
Az Univerzumot is, mint zárt energetikai rendszert, olyan visszacsatolás tartja, számunkra viszonyítható relatív egyensúlyon alapuló harmóniában, amely az indukció jelenségén alapszik. Az Univerzumban megnyilvánult anyagi részrendszerek, elektromos tulajdonságokkal jellemezhetőek, mert az elektronok körülményei határozzák meg, az anyagi struktúrájuk halmazszintű viszonyítható állapotait. Ezzel szemben, az Univerzum kilencvenkilenc százaléka, nem anyagi vonatkozás, így elektromos jellege sincsen. Kizárólag mágneses adottságok jellemzik. Így az anyagi valóság elektromos adottságait, a mágneses módon terjedő energia, információs értékei tartják stabilan viszonyítható állapotban. Az anyagi valóság viszonyítható állapotváltozásait is, a mágneses állapotváltozások idézik elő, mert energiaként, éppen annyi munkavégző képességük van, amennyi informatív értéket képviselnek. Mert az energia, mindig annyi munkát végez, amennyi a megváltozott anyagi állapot egyensúlyának a visszarendezéséhez szükséges. Így az energia, az informatív értéke alapján biztosít új, viszonyítható adatokat, az általa egyensúlyba hozott anyagi struktúrák számára.
Az elektronok is a mágneses alaphalmazt használják arra, hogy elektromos teret képezzenek maguk körül. Elektrosztatikus telítettségüket, a mágneses alapú szubjektív alaphalmaztól nyerik, a benne történő súrlódó mozgásuk által. Valamint, abban az alaphalmazban egyenlítődnek ki az esetlegesen fellépő elektrosztatikus töltéskülönbözőségeik is. Ezért, minden elektron azonos elektrosztatikus töltéssel rendelkezik, az Univerzum egységes mágneses terében. Így a mágneses tér alkotóelemei, és az elektronok elektromos tereinek az alkotóelemei, ugyanannak az univerzális alaphalmaznak az elválaszthatatlan részei. Az Univerzum belső, azaz szubjektív mágneses alaphalmazát ugyanis, az oszthatatlan pontok közege alkotja, amelynek minden alkotóeleme tökéletesen egyenrangú foton, pontszerű alaptömege. Ezek a pontok, egy háromdimenziós mátrixszerkezetet alkotnak, amelyben minden oszthatatlan alkotóelem rezeg, a stabil felfüggesztés, és alátámasztás hiányában. Mivel állandóan rezegnek, ezért együttrezgéseket valósítanak meg, amelyek nem mások, mint a lineáris alapú, longitudinális mágneses hullámok. Az elektronok körül pedig, centrális mozgást végeznek az alaphalmaz elektronokhoz tartozó térrészecskéi, mert elektromos térként, feltűnés nélkül követik az elektronok centrális mozgásformáit. Így az alapvető lineáris, és a sok centrális térszerkezet, természetesen egymás ellen dolgozik, mert kiegyenlíteni iparkodik egymás mozgásállapotát. A mágneses hullámok változása, elektromos állapotváltozást idéz elő az anyagi halmazokban. Az anyagok állapotváltozásai pedig, szükségszerű elektromos változást okoznak, ami az elektromos terek módosulását eredményezi. Így az elektromos terek megváltozott állapota, mágneses hullámokat alakít ki, vagy módosít, a szubjektív alaphalmazban. Vagyis, az elektromos tér, és a mágneses tér, egymás ellen dolgozik, mert a kétféle tér, egymás visszacsatolásait valósítja meg. Ez az indukció jelensége.
A rendszerelmélet alapján, a halmazelméletet alkotó részhalmazok, egy teljes egészet alkotnak. Az egész azonban, nem csupán a részek összessége, hanem azoktól, minőségi értelemben véve, sokkal több. Ezért az Univerzum tulajdonságai, nem értelmezhetőek a benne megnyilvánult részhalmazok résztulajdonságainak vélhető összegeként. Ahogy az anyagi halmazok résztulajdonságai sem értelmezhetőek, ha azokat elméletben kiragadjuk az Univerzum összességéből. Az ő tulajdonságaikat biztosító kölcsönhatási viszonyrendszerük, egymástól függ, visszacsatolási alapelveken. Amikor tehát, az entrópia jelenségét értelmezzük, akkor zárt rendszerről beszélünk. Anyagi rendszer azonban sohasem lehet zárt, mert az Univerzum mágneses alaphalmazában nyilvánult meg, és abban létezik. Maga az Univerzum pedig, abszolút értelemben véve zárt rendszer, mert minden létezést önmagában valósít meg. Relatív értelemben véve azonban nyílt rendszer, mert az elektromos tulajdonságú részhalmazai miatt, elveszítette az abszolút mágneses jellegét. Így az Univerzum mágneses alaphalmazában kialakult, elektromos anyagi részrendszerek részhalmazai által, relatív egyensúlyon alapuló harmónia valósult meg. Az abszolút létezés rendszere, ilyen módon nyilvánítja ki magát, a számunkra viszonyítható, relatív anyagi elektromos részrendszerei által.
A rendszerelmélet értelmezése alapján, az általunk viszonyítható részrendszerek egyfajta hierarchia-szinteket valósítanak meg, amit különböző energetikai szintekként lehet értelmezni. A különböző energiaszinteken, különböznek az együttrezgést megvalósító hullámhosszok. Ez azt jelenti dióhéjban, hogy minden anyagi rendszer szerves része, szoros eleme egy magasabb rezgést megvalósító energetikai szintű részrendszernek, vagy a teljes, abszolút rendszernek. Miközben, saját maga is anyagi részekből tevődik össze, így szintén rendszerként értelmezhető. Így az Univerzum abszolút zárt mágneses rendszere, sok-sok relatív, nyílt elektromos anyagi rendszer megnyilvánulását, viszonyíthatóságát biztosítja. Ezért, olyan anyagi rendszer nem létezik, amelyik tökéletesen el lenne szigetelődve az Univerzum zárt, mágneses alapú abszolút rendszerétől. Minden anyagi megnyilvánulás, úgy építi fel a anyagi világmindenséget, hogy az, az Univerzum alaphalmazában manifesztálódik, viszonyítható adatok által nyilatkoztatja ki, az energia mágneses alapú informatív értékeit.
Az Univerzum, abszolút értékű zárt mágneses rendszerében kialakult nyílt relatív anyagi elektromos részrendszerek között, olyan kölcsönhatási körgyűrűk alakulnak ki, amelyek mindenképpen visszahatnak a kölcsönhatás okozójára is. Ez az univerzális visszacsatolás lényege. Ha tehát, egy anyagi részhalmaz, elektromos hatást fejt ki a környezetére, az mágneses módon úgy fog terjedni a világmindenségben, hogy az Univerzum zártsága miatt, mindenképpen visszahat, a hatást előidéző anyagi objektumra is. Így az Univerzum mágneses szintű visszacsatolási képessége, induktív módon fékezni, vagy szorgalmazni iparkodik, az elektromos visszacsatolást biztosító anyagi hatást. Ebben a visszacsatoló folyamatban kristályosodik ki az ok-okozatiságot jelentő kauzalitás, és a megismert hatás-ellenhatás képessége is.
Ennél fogva, a Földön például, nem vagyunk képesek olyan drasztikus anyagi hatást kiváltani, ami az Univerzum teljességét tönkreteheti. Legfeljebb, a Földünk felszínét, a bioszférát képező élhető övezetet tehetjük tönkre. Mintha magunk alatt vágnánk a fát. Mert a felelőtlenül végrehajtható önpusztító anyagi hatások, elektromos változással járnak ugyan, de a mágneses visszacsatolás által, csillapítja azt az Univerzum. Az ember tehát, nem képes arra, hogy elpusztítsa a világ mindenségét. Legfeljebb önmagára lehet veszélyes. Ezt garantálja az univerzális visszacsatolás. Amelyben az Univerzum rendszere, mágneses módon befolyásol, és szabályoz, minden elektromos tulajdonságú anyagi változást.
Az Univerzumban kialakult mágneses állóhullámok biztosítják az anyagi struktúrák stabilitását, míg azok változása, az anyagi létezés módosítását, illetve a szabályzását valósítja meg számunkra, pozitív vagy negatív visszacsatolással.
Az emberi hit lényege éppen az, hogy olyan értelmes gondolataink ébrednek bennünk, amelyekhez az érzelmeinket tudjuk társítani. Akkor azok az érzelmeink, mint lelki adottságaink, olyan elektromos aktivitású állapotváltozásokat képesek előidézni az elménkben, amely már agyi rezgésmódosulással járnak. Mert az aktuális érzéseink, mint az életerőnk impulzusai, módosítják az agyi aktivitásunkat. Az agyi rezgésünk aktivitását, nem a gondolataink végzik el, hanem a hozzájuk csatolódó érzéseink. Érzések nélkül, a legszebb gondolataink is, mind köddé válnak. Az agyi rezgésváltozást, mindig azok az érzéseink provokálják ki, amelyeket a gondolatainkhoz társítunk. Így számunkra pozitív, és negatív agyi rezgésmódosulások alakulnak ki bennünk, az elménk közvetítésével. Ezért, ez az agyi változás, kizárólag a mi saját felelősségünk. Mert az elméjében, mindenki maga az úr.
Éber, tudatos állapotban, az emberi agy bétában rezeg. A szellemi aktivitásunkat képező elménket, leállítani nem lehet soha, így a gondolatok állandóan változnak az agyunkban. Agyi rezgésmódosulást mégsem idéznek elő. Általában nyugodt, kiegyensúlyozott rezgési szinten rezeg. Bétában rezeg azonban akkor is, amikor feszültek, ingerültek, idegesek, dühöngők, vagy őrjöngők vagyunk, és akkor is, amikor elégedettek vagyunk, örülünk valaminek, gyönyörködünk valamiben, vagy boldogok vagyunk. Mert a tudatos béta szint, elég széles mentális spektrumot fed be. Ahhoz, hogy a tudatos béta szint rezgési spektrumában változzunk, érzésekre van szükségünk. A kellemes érzések, számunkra jó irányban változtatják meg az agyi rezgésszintünket, míg a kellemetlen érzések, számunkra rossz rezgésmódosulást idéznek elő.
Amikor az agyi rezgésünk megváltozik, akkor az, az agyunk elektronszerkezetének a rezgésmódosulását jelenti, vagyis elektromos aktivitást az agyunkban. Mivel az agyi elektronjaink elektromos terei, közvetlen kölcsönhatásban állnak a mágneses alaphalmazzal, ezért a létrejött agyi rezgésmódosulásunk adatváltozásai, informatív értéket képviselnek a mágneses közegben. A mágneses információk informatív értékei alapján módosulnak az Univerzum mágneses állóhullámai, amelyek az anyagi struktúrák stabil jellegét biztosítják. Ez az előidézett mágneses hullámváltozás, visszahat az anyagi struktúrákra, és képes megváltoztatni azok szerkezeti egységét, vagy az egymáshoz fűződő viszonyukat. Így az anyagi változás, a kialakított hitben foglalt elvárásaink alapján, befolyásolni fogja az agyagi világunkat. Vagyis, az agyi elektromos visszacsatolás képessége által, olyan mágneses visszacsatolásokat idézhetünk elő az Univerzumban, amelyek az érdekeink, és az elvárásaink alapján, befolyásolják a megélhető valóságunkat. Így minden ember, a saját sorsának a teremtője lehet tudatosan is, ha megérti azt, hogy a hitével, milyen mentális visszacsatolásokra képes. Ebben segít bennünket, a meditációs és imaginációs képességünknek a megértése, és alkalmazása. Ezeknek a spirituális képességeinknek a segítségével, felelős sorsot teremthetünk magunknak.
A teremtés képessége nem idegen az embertől. Az ember által ugyanis, Isten nyilvánult meg, az Univerzum értelmes teremtő ereje. Mivel a gyermek Isten ajándéka, ezért a gyermekben Isten, a legtökéletesebb re-inkarnálódik a népesség szaporulatát képezve. Az emberi test ennél fogva, Isten „temploma”, anyagi felépítménye, mert a lélek élteti. Az a lélek, amely az emberi testen kívül, az Univerzum értelmes teremtő erejét képviseli. Ezért kell, a tudatos teremtés elindításához az érzelmeinket biztosítani. Mindegy milyen gondolat képezi a hitbéli vágyunkat, érzések nélkül hatástalan.
Az aktív ima lényege éppen az, hogy tudatosan képzeljük el a hitünk tárgyát, minél realisztikusabb, részletekre kiterjedő formában, meditatív módon, és ennek az elképzelésnek a realitását érezzük át valósnak, megnyilvánultnak. Már előre örüljünk a sikeres megvalósulásnak, mert a hitbéli gondolatunkhoz csatolt érzéseink aktivizálják az agyi rezgésünk megváltozását. Erre a rezgésmódosulásra reflektál az Univerzális teremtő erő. Ez mentális visszacsatolás, a megnyilvánult relatív emberi elmék, és az Univerzum abszolút Elméje között. Mivel a lélek által, a teremtő erő bennünk van, ezért az érzéseink segítségével, teremtő impulzusokat adhatunk, az ésszerű elképzeléseinknek. Csak úgy válnak azok, a mi hitünkké. Csak az érzésekkel párosuló elképzeléseink lesznek, a mi kifejezésre juttatott hiteink. Univerzális visszacsatoló képességgé, csak a hitünk alakulhat. Ez a mentális visszacsatolás teszi az embert, teremtővé.
Matécz Zoltán
2011.08.23.
matecz.zoltan@gmail.com
