Hatásvadászat.
Newton mozgástörvényei alapján, ha egy anyagi test tömegét kimozdítjuk egy adott értékű F-erő által, akkor először gyorsul az, majd további erőhatás hiányában, egyenletesen lassuló mozgást végez, az anyagi valóságunkban. Valamilyen folyamatosan gyengülő sebességgel, a közegellenállás miatt. Ennél fogva, éppen a közegellenállás ténye utal arra, hogy valamiféle ellenállásba ütközik a folyamat, ezért a test nyugalomra talál ismét.
Ez az állítás a mozgásmennyiség megmaradási tételével magyarázható, ahol egy test által közvetített F- erő impulzusértéke, v- sebességű lendületet idéz elő, vagy egy v- sebesség lendületével bíró testtömeg, egy esetleges kölcsönhatás esetén, az F- erő általi impulzusértéket képviselheti. Éppen a test tehetetlen állapotánál fogva.
L = m*v = F*t = I
L = m*v = m*(a*t) = Mozgásmennyiség = (m*a)*t = F*t = I
L --> F = m*a = m*(v/t) = (m*v)/t = I/t = F <-- I
(Ez a mozgásmennyiség megmaradásának a törvénye.)
Ha az erőhatásokkal szemben tökéletesen tehetetlen testtömeg nyugalmi, és mozgási állapotai kifejezhetőek az erő hatásaival, akkor miért kell az energia hatását is belekeverni a folyamatba?
Ennek egyetlen reális oka van, mégpedig az, hogy az erő, és a közegellenállásban megnyilvánuló energia, ellenhatásokként funkcionálnak a test vonatkozásában. Mert minden test, maga is tömeg, és közeg egy időben.
Míg az erő képes kimozdítani a tehetetlen testtömeget az ő nyugalmi állapotából, addig az energia, éppen a testközeg nyugalmi állapotát tartja fenn, majd az erő hatásának ellenére, a test nyugalmi állapotáért munkálkodik. Így az erő objektív, tömeges szintű, felületi jellegű munkavégző képesség, míg az energia szubjektív, közeges szintű, térfogati jellegű munkavégző képesség.
Az erő által, a mozgásmennyiség reálértéke úgy nyilvánul meg, hogy a tömegek közvetlen módon közvetítik egymásnak, a kölcsönhatásra képes impulzusértékeiket, miközben lendületben vannak. Így a folyamat, sugárzás jelleget mutat. A sugárzás által, a tömeg maga viszi, és közvetíti a megszerzett erőt. Így az erő impulzusértéke, a tömeg lendületét idézi elő. Majd közvetlen felületi kölcsönhatással közlődik, egy impulzus által olyan módon, hogy az, csak a közvetlenül érintett testfelületre fejti ki a hatását.
Az energia által, a mozgásmennyiség átadása ugyanolyan közvetlen módon történik, csak hullámzás formájában. Vagyis, nem pusztán egy impulzus átadása történik, hanem folyamatos impulzussorozat közvetítés, miközben a közvetítő közeg résztömegei, számottevően nem mozdulnak el, csupán együtt rezegnek. Így adva át egymásnak a részerőiket képviselő impulzusértékeiket, hullámmozgást kialakítva. A hullámzás által, a tömegek együttes rezgőmozgást végezve, egymásnak adják át a mozgásmennyiség értékéről szóló impulzusinformációt, így csak a hatás terjed, mint egy-irányba közölt erőeredő. Ez az energiahatás, amely az impulzusokat egymásnak átadó tömegek lendületével nem jár együtt, mert a közeg rész-tömegecskéi, számottevően nem mozdulnak el a helyükről. Így az anyagi testekre, térfogati módon hatnak, vagyis a testek teljes belső közegének résztömegeire egy időben. Vagy az adott testtömeg elérhető felületére egy időben. Vagyis, nem pusztán egy adott kölcsönhatási pontjára egy időben.
Az erő által végzett munka, éppen akkora reálértéket képvisel, mint az erő hatása ellen tevékenykedő energia munkaértéke, hiszen az energia munkaértéke, csak a test nyugalmának újra eléréséig látványos. Az említett munkavégző energia hatása, éppen addig viszonyítható. Így valósul meg, a kétféle hatás testre kifejtett viszonyában, az akció-reakció, a hatás- ellenhatás, vagy az ok-okozati viszony.
F*s = W = E/t
Akció = W = Reakció
Hatás = W = Ellenhatás
Ok = W = Okozat
Halmazelméletben gondolkozva, ez valahogy így néz ki. Az Univerzum legkisebb alkotóeleme a foton által megtestesült pont. Csak alaptömeggel jellemezhető oszthatatlan, így ő az egységnyi abszolút alaptömeg. Ezeknek a pontoknak a teljes közege építi fel, az Univerzum tökéletes alaphalmazát. Mivel pedig, abszolút egységnyi alaptömegek építik fel az Univerzum alaphalmazát, ezért az, szintén abszolút értéket képvisel. Az alaptömegek, a felfüggesztés és az alátámasztás hiányában, állandóan csak rezegnek, mert félrelökni, félretolni egymást képtelenek, mivel tökéletesen egyenrangú pontok. Közeget alkotva pedig, együttrezegnek, hullámokat kialakítva ez által. Ezek a hullámok longitudinálisan mágneses tulajdonságúak, mert nem összetett anyagi részecskék alakítják ki, így elektromos vonzatuk nem lehet. Az oszthatatlanok halmaza, egy háromdimenziós mátrix rendszert alkot, és ez által, mágneses alapú mozgási teret biztosít, minden olyan összetett test számára, amely benne kialakulhat, megnyilvánulhat. Továbbá, kitölti az anyagi atomokon belül a teret, hogy az anyagok eleminek nevezett objektív alkotóelemeinek, legyen mihez képest mozogni.
A résztömegek mozgás-állandósága. A közeg térfogat-állandósága.
Objektív tulajdonság. Szubjektív tulajdonság.
v = T/p p/T = V
Anyagi test
P = p*T
Létezési állapot.
Ahogy a T- hőmérséklet, és a p- nyomás fordított hányadosai, egymással ellentétes v- mozgás, és V- térfogat által, relatív egyensúlyon alapuló stabil állapotokat tükröznek, úgy a szorzatuk révén, az a munkateljesítmény fejezhető ki, amely a testek P- létezési állapotát tükrözi. A munkavégzés során pedig, ezen a P- létezési állapoton változtat akár az F- erő, akár az E- energia. A P- viszonyítható létezési állapotot azonban, az energia tartja fenn, mint az Univerzum belső, azaz a közegek által közvetített szubjektív munkavégző képessége. Az anyagi testek P- létezési állapotának viszonyítása, és munkavégzés általi változtatása közreműködésével, a fennálló viszony viszonytényezője, a tér, és a viszonyítás viszonytényezője az idő, realizálódik a tudatunkban.
A v- sebességképlet, az Univerzumban létező minden résztömeg mozgáskényszerét meghatározza. Ezzel szemben, a V- térfogatképlet, az Univerzumban kialakult részközegek térfogati állandóságát, viszonyítható stabil jellegét fejezi ki. Így minden anyagi test, az Univerzum részhalmaza, amely magán viseli, az világmindenség végleteire vonatkozó abszolút értékű tényezőket egy időben. Ezért, relatív mozgáskényszer, és térfogati állandóság jellemez minden anyagi testet, egy időben.
F*s = W = E/t = I*s/t = F*t*s/t = F*s
A munka által olyan állapotváltozási lehetőség valósul meg, amit valamilyen erő hatása idéz elő, közvetlen objektív felületi kölcsönhatás által, vagy az energia hatása okoz, közvetettnek minősülő térfogati kölcsönhatás révén. Képletekben kifejezve:
Képletek Mértékegységek
P = F*v = F*(a*t) = (F*t)*a = I*(v/t) = I*a > J/s = W
P = F*v = (m*a)*v = (m*v)*a = L*a > J/s = W
W = F*(v*t) = (F*t)*v = I*v > J = W*s
W = F*(v*t) = (m*a)*(v*t) =(m*v)*(a*t) = L*v > J = W*s
E = F*(v*t)*t = I*(v*t) = I*s > J*s = W*s2
E = F*(v*t)*t = (m*v)*(a*t2) = L*s > J*s = W*s2
P*t = W = E/t
A testek objektív észlelhető P - állapotát változtatni képes W- munka, logikailag a P- létezési állapot, és az F- erő, vagy az E- energia, mint állapotváltoztató hatások között értelmezhető, és a munka állapotot változtató tényével az időt, mint szorzó, vagy osztó tényezőt hozza felszínre. Az idő tehát, objektív értelemben véve, a létező P- állapot változtatásának ténye által, vagy pedig, szubjektív értelemben véve, az energia által biztosított észlelhetőség révén érvényesül az életünkben. Ezért, az állapotváltozások tényszerű észlelése során, mindig valamilyen kölcsönhatást tapasztalunk, valamiféle munka kölcsönható képességének köszönhetően. Az idő osztó, vagy szorzó jellegétől függően, a munkavégzés előtti, és utáni P- állapot viszonyítható, valamint a munkavégzésre használt aktuális hatás. Erő, vagy energia munkavégző képessége értelemében.
P = Pillanatnyi viszonyítható állapot - Teljesítmény
W = Állapotváltozás eseménye, azaz munka - Teljesítményvégző képesség
E = Szubjektív állapotváltoztató hatás - Szubjektív munkavégző képesség
F = Objektív állapotváltoztató hatás - Objektív munkavégző képesség
Az Univerzum abszolút léte, relatív módokon nyilvánul meg számunkra, mert a tömeg, és a közeg ellentétes értelmű dualitására épül, az anyagi testek által. Így kétféle valóságra osztódott, ami miatt, felborult a lehetséges abszolút egyensúly. Visszarendeződni képtelen, mert számára a kettősségre épülő relatív egyensúlyon alapuló harmónia is, elért célként érvényesül. A relatív egyensúlyban azonban, a centrális perioditás a jellemző, amely az állandósága mellett, a változás folytonosságát is képes fenntartani. Így mi, az észlelést végző értelmes emberek, az Univerzum kettős alapjellegének köszönhető energia hatását, már csak úgy ismerhetjük meg, mint a már fennálló relatív egyensúly esetleges visszarendezésének a mértékét. A valós energia, ami ezt a relatív egyensúlyon alapuló harmóniát, az alapvető kettősségből megteremtette, felmérhetetlen mértékű hatás számunkra. Mindig csak egy-egy részeredményével találkozunk, a szubjektív állapotváltozások észlelése során. Ha ennek a relatív egyensúlynak a harmóniáját erővel felborítjuk, akkor olyan energiahatással fogunk mindig csak találkozni, amelynek egyetlen célja az lesz, hogy az egyensúlyt, akár relatív formában is, de visszarendezze bármilyen áron.
Az a test, amelyik valamilyen erő hatására elveszítette az egyensúlyos állapotát, arányos mértékű energia hatására nyeri azt vissza. Ha azonban, az egyensúlytalansága állandóan fenntartható, akkor az energia hatása alatt, továbbra is az egyensúly kialakítási kényszerét fogja követni, így örökké az egyensúly elérése érdekében fog mozogni. Amennyiben pedig, az egyensúlytalansági állapot örökké fenntartható, abban az esetben, örökmozgót nyerünk, mert az energia, örökké fog hatni a testre, hiszen a természeténél fogva, a test nyugalma eléréséig, hatnia kell rá. Ameddig pedig, kevesebb munkaértéket vonunk el a folyamatból, mint amennyit az energia használ azért, hogy nyugalomba hozza a testet, akkor az, hasznosítható számunkra is. Ha ugyanannyi, vagy több munkát szeretnénk hasznosítani, az örökké mozgó folyamatból, akkor az örökmozgás előfeltétele megszűnik, mert az egyensúlytalan testet befolyásoló hatások, kiegyenlítetté válnak, aminek az eredményeként, egyensúlyos állapotba kerül a test.
Az a tény, hogy az oszthatatlan alaptömegek között viszony áll fenn, mert sem alátámasztásuk, sem pedig, felfüggesztésük nincsen, olyan alapvető mozgásmennyiséget tart fenn az Univerzum, amit a résztömegek rezgési impulzusa, és lendülete biztosít. Ez által, erőhatásokat adnak át egymásnak. Egy irányba együttrezegve pedig, olyan mágneses hullámot alakítanak ki, amelyben a rezgésük erőeredője terjed, mint energia. Ezért az erő, vagy az erőeredőt képviselő energia, nem a tömeggel azonosítható mennyiségi tényező, hanem a tömegek minőségét meghatározó adottság, amely a tömegek mozgásállapotát határozzák meg. Így az anyagi atomok tömegeire nézve is, ugyanazok a mozgásmennyiségi tényezők jellemzőek, mint az anyagi létezés bármilyen strukturális megnyilvánulására. Ezért az anyagi létezés minden formája, éppen úgy rezgésnek minősül, mint az alaphalmaz alaprezgése, hiszen a lehetséges mozgásmennyiségét éppen abból nyeri.
Az ekvivalencia elve arra utal, hogy a tömeg, és az energia, egymásba módosuló tényezők, ezért egymásba számolhatóak. Az én véleményem szerint azonban, az ekvivalencia elve, csak arányosságot fejezhet ki a tömeg, és az energia viszonyában. Valójában nem a tömeggel arányos az energia, hanem a tömegen viszonyítható mozgásállapottal. Az energia hatása nélkül, viszonyítani sem tudnánk a tömeget. Az összetett anyagi halmazok tömegei is, a szubjektív alaphalmazban zajló alapmozgásra vezethető vissza. Igaz, egészen más léptékű rezgéseket valósítanak meg. A nagyobb kiterjedésű összetett anyagi tömeg ugyanis, hosszabb lendülési utat jár be, miközben a szubjektív alaphalmazban rezeg. Ennél fogva, az esetleges ütközés esetén is, jóval nagyobb léptékű impulzuserőt képvisel. De a kvantitatív kiterjedést biztosító testtömeg, sohasem nyilvánulhat meg, mint kvalitatív energia. Mert éppen a kvalitás az a minőség, ami a kvantitatív tömegeknek viszonyítható megnyilvánulási változási képességet biztosít. Az erő, és az erőhalmaz, vagyis az energia, éppen ezért kvalitások, azaz minőségi tényezők a tömegek viszonylatában.
Ahogy az erő, nem módosulhat át tömeggé, úgy az energia sem, mint erőhalmaz. Akkor az erő is átszámítható lenne tömeggé. Az erő, a tömegek közvetlen felületi kölcsönhatásai által közlődik. Az energia, közvetett térfogati kölcsönhatás által közlődik, az anyagi testek tömegei között, de magában az energiát közvetítő közeg alkotóelemei között, amelyben az anyagi test mozog, éppen ugyanúgy, közvetlen felületi kölcsönhatás által alakul ki a hullám, ami az energia hatását továbbítja. Vagyis, igaza volt Deskartesnek, mi szerint, távolba ható erő nem létezik. Ami távolba ható erőként lett értelmezve, az nem más, mint az energia, vagyis a közegekben kialakult hullámok által közvetített erőeredő. Nem a hullám építi, alkotja, képviseli az energiát, hanem a hullám által továbbított impulzussorozat információs értéke, amely az erőeredőt képviseli. Ezekben az impulzussorozatokban, a mozgásmennyiség megmaradási törvénye kristályosodik ki.
A tudomány kétféle hullámról beszél. Állóhullámról, és haladó hullámról. Valójában azonban, minden hullám álló, hiszen soha nem a hullám halad, hanem csak az energia impulzív hatása terjed általa. Az állónak nevezett hullámban, az energia állandó, két végpont között, míg a haladónak nevezett hullámban, az energia nincs két fix ponthoz képest helyhez kötve, ezért akadálytalanul terjedhet.
Ha pedig, valamilyen „elegáns” matematikai trükk összefüggése alapján, valaki mégis azt állítaná, hogy az energia, és a tömeg azonos kvalitások, akkor annak a személynek csak azt üzenném, hogy vizsgálja meg az energia közeghez fűződő viszonyát is. Mert a testtömeg, és a testközeg, matematikai szinten is azonosítható tényezők.
Testtömeg = m = ρ * V = k = Testközeg
Ha ugyanis, a képlet értelmében, az m- testtömeg matematikai értéke, az egységnyi ró- sűrűség, és a teljes V- testtérfogat szorzataként fejezhető ki, akkor gyakorlatilag nem teszünk mást, mint az egységnyi sűrűséget terjesztjük ki, a test teljes térfogatára. Ha pedig, a sűrűség a teljes testtérfogatra érvényes már, akkor, ami sűrű lehet az anyagi testen belül, az nem más, mint a test közege. A testtömeg tehát, a test objektív tehetetlenségét kifejező felületi tényező, míg a testközeg, a test szubjektív, azaz belső tehetetlenségét kifejezni képes térfogati tényező.
Az energia, relatív módon viszonyítható állapotban tartja, az egységes tömeghalmazként megnyilvánult anyagi testet. Ez egyensúlyos állapot. Az olyan energia pedig, amit ennek a létező egyensúlyos anyagi testnek a megváltoztatására használunk munkavégzés által, új viszonyítható állapotba hozza a testet. Mivel ez az átalakulás munkát vesz igénybe, így az energia, munkával való egyenértékűsége lett meghatározva. Vagyis, a munkaértéke miatt, a névadójáról, Joule lett a mértékegysége, mint a munkának. Csakhogy a munka, és a munkavégző képesség nem lehetnek azonos matematikai tényezők, mert a munkavégző képesség csak addig végez munkát, ameddig az átalakulási folyamat tart. Így az energia, mint munkavégző képesség, az elvégzett munka, és a munkavégzésre használt idő szorzataként fejezhető ki.
E = W * t W = E / t t = E / W
Energia nem vész el, csak átalakul, és különböző megjelenési formákat ölt. Így az Univerzum energiája állandó. Ez a világmindenség zárt állapotát is jelenti egyben, mert csak a zárt rendszer energiája lehet állandó. Továbbá, ez az állítás csak akkor lehet igaz, ha a tömeg is állandó tényező az Univerzumban, és a kettőjük viszonya így, szintén állandó. Amikor pedig, az energia különböző megjelenési formákat ölt, akkor éppen a tömegek mozgásállapotai által nyilvánul meg számunkra, viszonyítható módon. Így a különféle „energiaformák” valójában, a tömegek különféle minőségű viszonyítható állapotformáit jelentik.
Az anyagok energiaforrásokként szerepelnek az életünkben. Így energiaként értelmezzük a villamosságot, a fűtő anyagokat, a mágnesességet, a fényt, a hangot, és még sok egyéb jelenséget. Energiaként vannak értelmezve, a testtömegek nyugalmi, és a mozgási állapotai is. Így a jelenkori értelmezésünk szerint, ezek az energia különböző megjelenési formái. Valójában azonban, az erőre, és az energiára, csak a tömegekre kifejtett hatásaik alapján tudunk következtetni. Mert ezek a hatások kvalitások, csak az állapotokat, és az állapotváltozásokat határozhatják meg, vagyis a minőséget. A kvantitatív mennyiséghez, egyéb közük nincsen.
Amikor tehát, vadásszuk, azaz keressük a fizikai hatások mibenlétét, akkor azokat, a mennyiségileg észlelhető tömegek, minőséginek nevezhető mozgásállapotainak értelmezése alapján fejezhetjük ki, mint kvalitásokat. Ilyen kvalitás az erő, és az energiát képviselő erőhalmaz. Lényegét tekintve, mindkettő mozgásmennyiségi értékeket közvetít. Az erő objektív módon, míg az energia szubjektív módon, vagyis belsőként értelmezhető objektív jelleggel.
Matécz Zoltán
2011.09.11.
matecz.zoltan@gmail.com
