Legyen…
A Biblia tanúsága szerint, amikor Isten megteremtette a világot, még a Genezis időszakában, akkor először kigondolta az érzéseit, majd hozzájárult azok megvalósulásához, amikor kijelentette azt, hogy „LEGYEN”. Majd csak ezek után látta azt, hogy amit teremtett, az mind milyen jó.
Ez a dolga ma is. Azért teremtett bennünket értelmes embereknek, hogy a lelkünk által bennünk éljen, és így, továbbra is ki tudja fejezni az érzéseit. Nekünk pedig, az értelmes gondolatainkkal kell tudatosan hozzájárulnunk ahhoz, amit helyesnek érzünk. Amikor tehát, Isten akaratát szeretnénk kifejezésre juttatni, akkor figyelnünk kell az érzéseinkre. Tudatosan, a józanész segítségével, át kell gondolnunk azt, hogy a lelki érzéseink szintjén, minek örülnénk, ha megvalósulna az életünkben, és az érzések megelőlegezésével, kifejezésre kell juttatnunk a tudatos szabad akaratunk által, hogy „úgy legyen”.
„Legyen meg a Te akaratod.” Azt jelenti számomra, amíg a lelkem által bennem élsz Istenem, addig a lelki érzéseim képviselik belsőmben, a Te akaratodat. A tudatos értelmemnek, ezeket az érzéseket kell szolgálnia, hogy olyan Isteni valóságom alakuljon ki, amelyik mindig örömöt, boldogságot, és tökéletes megelégedettséget eredményez számomra. Ha ugyanis, az érzéseimre hagyatkozok, akkor tudatosan is a lelki vágyaimat szolgálom, ami Isten akarata bennem. A lelkem által, Ő ébreszti bennem azokat a kívánságokkal teljes érzéseket is, amelyek által, a vágyaim tudatosodnak az elmémben. Amikor rádöbbenek arra, hogy valami milyen jó lenne nekem, már akkor tudnom kell azt, hogy az én tudatos szellemi hozzájárulásom szükséges ahhoz, hogy a kívánt dolog, vagy esemény, az életem részévé váljon.
Ha nem így teszek, akkor az életem eseményeit nem én alakítom, hanem mások akaratának leszek az alárendeltje, továbbra is. Az is Isten akarata szerint alakítja az életemet, csak a másokban élő Isten szabad akarata alapján. A legtermészetesebbek a mellérendelt viszonyok, amelyekben az emberek, mint lelkileg azonos értékű, egyenrangú életpartnerek szerepelnek. Ez minden reálisan működő emberi társadalom alapja. Az alárendelt, vagy a fölérendelt viszonyok, csak akkor fogadhatók el, ha azok nem erőszakos módon jöttek létre, és semmiféle agressziónak nem adnak lehetőséget. Ha az alárendelt személy, önmaga rendeli alá magát, valaki irányításának, szabad akaratából. Illetve, a fölérendelt személy, tökéletesen mentes minden erőszaktól, és kizárólag a szeretet eszközeivel helyezkedik mások fölé. Ezek a megértés, a megbocsátás, és a megbecsülés mentális eszközei, amelyek segítségével, végtelen türelemmel élhet az alárendeltjeivel szemben.
Amikor olyan életre kényszerülünk, amelyben kizárólag a mások akaratát kell követnünk, akkor az, többnyire rossz nekünk, mert olyankor, leggyakrabban a pozitív érzéseink vannak az életfolyamataink során elnyomva. Ha más mondja meg azt, hogy mi a jó nekem, akkor az már, nem az én szabad akaratom. Ilyen életformában él az emberiség nagy része boldogtalanul, a kialakult gazdasági aránytorzulás miatt. Így a szegénység, és a gazdagság szétválása miatt, egyre jobban kiéleződik a jó, és a rossz ellentéte. Valószínű az, hogy jó a gazdagság, de akkor az is kézenfekvő dolog azzal párhuzamosan, hogy rossz a szegénység. Ha pedig, minden ember egyforma lelki értéket képvisel, akkor a gazdasági aránytorzulásban kiélesedő érdekviszonyok, szükségszerű érdekellentéteket tartanak fenn. Ezt az ellentétet, a demokráciában kialakult jogállamiság próbálja kiegyenlíteni, elviselhető szinten tartani. Ez az ellentét azonban, a mi hamis demokráciánkban, csak fokozódik.
Az emberiség történelme, a jó, és a rossz küzdelmét valósítja meg. Ezt éljük meg nap, mint nap. Amikor a rossz győzedelmeskedik a jó felett, akkor az egy kellemetlen, de természetesnek látszó folyamat, ami az emberiség társadalmi fejlődését gátolja. Amikor azonban, a jó győzedelmeskedik a rossz felett, akkor valójában véve, rosszat tesz annak. Látszólag fejlődik általa az emberiség társadalmi szinten, de a cselekedet negatív mivolta mégis vitathatatlan.
A rossz harca értelmetlen, mert a jó nélkül nem maradnak olyan társadalmi értékek, amelyek miatt érdemes élni. Aki nem képes abszolút módon rossz lenni, csupán relatív módon rossz az. Így az abszolút rosszhoz képest jónak minősül, aki ellen a gonosznak harcolnia kell. Ha pedig, az abszolút rossz maga marad, hamar elpusztul, mert csak a jó dolgok képesek életben tartani. Ha e miatt, jó dolgokat követ el azért, hogy tovább éljen, akkor már nem abszolút rossz. Vagyis, relatív rossz, aki szeretettel jobbá formálható.
A jó harca értelmetlen. Pusztítás nélkül ugyanis, a rossz nem győzhető le. A pusztítás pedig, nem erénye a jónak. A rossz egyszerűen nevelésre szorul, szeretetteljes nevelésre. Nincs más reális lehetőség, a rosszat is jóvá kell szeretni. Aki ugyanis, nem abszolút rossz, abban a jóság csírája megvan, így szeretettel nevelhető. Legjobb nevelés pedig, nem más, mint a reális példamutatás.
A gazdasági szegénység mellett, a mentális szegénységet is meg kell szüntetni. A mentális szegénységet a butaság, a tanulatlanság valósítja meg. Így a tanítás társadalmi folyamatával, a mentális szegénység ellen küzd a társadalom. Minél okosabb azonban az emberiség, annál reálisabban látja, a gazdasági elmaradottság reális okait, amely a szükségtelenül irreális kizsákmányolás eredménye. Ennél fogva, annak érdekében, hogy fennmaradjon a békés társadalmi egyensúly, nem csupán a mentális szegénység megszüntetésére kell koncentrálni a kötelező oktatással, hanem a gazdasági szakadékot képező szegénység felszámolására is. Legalább az alapvető emberi igényeket biztosító jogok alapján. Az a társadalmi rend ugyanis, amelyik kötelez, köteles az alapvető emberi jogokat is biztosítani. Az alkotmányban rögzített elemi emberi jogokat. A kötelezettségeknek pedig, mindig arányban kell állnia, az érvényre juttatott jogokkal. Ha ugyanis, sokkal több a kötelezettség, mint az érvényre juttatható jog, akkor az, az elmaradottság fenntartását erősíti csupán.
A társadalmi oktatás elemi célja az, hogy a fiatal emberek megtanuljanak, úgy élni a társadalmukban, hogy abban tisztességes adófizető állampolgárokká váljanak, és egyenrangú életpartnerekként alakítsák tovább, az utókornak hagyományozható hasznos társadalmi életformát. Ezek lesznek azok a társadalmi értékek, amelyek miatt szép az emberi élet. A társadalmi élet csapatmunka, amelyben minden csapattag számít. E miatt, minden csapattagnak segítenie kell a másikon, hogy együtt haladjunk a társadalmi életünkben.
Amikor rávezetünk, vagy rábeszélünk valakit egy cselekedetre, akkor annak eredményeként fejezi ki az illető azt, hogy „jól van”, „beleegyezek”, „úgy legyen”. Beadja a derekát, de ez által, hozzájárul a valósága megállapodáson alapuló kialakításához. Mert már úgy érzi, hogy az elképzelt esemény, a hasznára lesz. Bármi történjék is velünk azonban, akarva, vagy akaratlanul, hozzájárulásunkat adjuk az eseményhez. Ha nem tetszik a velünk történő esemény, akkor az azért van, mert az eszünkre hagyatkoztunk csupán, az érzéseinket kihagytuk a folyamatból.
A jelen pillanatától kezdve, csak az érzéseim számítanak. Az értelmes eszem, csak szolgálhatja a lelkem érzéseit. Ha nem így teszek, akkor úgy élek továbbra is ésszerű, racionális életet, ahogy az emberek nagy átlaga éli ma is. Vagyis érzések nélkül, Istentelenül, hibásan. Érzések nélkül pedig, csak hamis demokráciát alakíthat ki magának a társadalom. Továbbra is rajtunk múlik az, hogy társadalmi szinten, hogyan „LEGYEN”.
Matécz Zoltán
2011.09.15.
matecz.zoltan@gmail.com
