Hála Istennek.
A hálás szívű embert, szereti az Isten. Ezt állítja a Biblia. Azt azonban nem fejti ki bővebben, hogy miért is kell nekünk hálásnak lenni. Így azonban úgy tűnik, hogy éppúgy hálásnak kell lennünk, a harmonikus boldogságunkat megvalósító jó dolgokért, mint a bennünket ért diszharmonikus, rossz eseményekért. Számomra ebben, semmiféle ésszerűség nincsen.
A mi vágyaink, Isten sugalmazásai bennünk, hiszen a lelki eredetű érzéseken alapszanak. Vagyis, Isten ébresztette bennünk azokat. A vágyaink ugyanis, Isten akaratát képviselik bennünk. A rossznak ítélhető dolgok, eseményekként éppen azért történhetnek meg velünk, ebben a poláris jellegű relatív valóságban, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy van egy teremtőnk a világ mindenségében, akihez fordulhatunk, hogy a sorsunk ismét jóra forduljon. Amiért persze majd, hálásak is lehetünk Istennek.
Az emberben Isten nyilvánult meg a lelke által. Így a teremtésre képes univerzális intelligencia részei vagyunk. A szabad akaratunkból kifejtett hitünk által, előre meghatározhatjuk azt a képzeletbeli eseményt, amely újra boldoggá tehetne bennünket. Ez a kifejezésre jutott hit, teremtő impulzust képvisel Isten, az univerzális teremtő energia számára. A teremtő energia, azért valósítja meg számunkra a hitünk tárgyát, mert az energia mindig egyensúlyra törekszik, arra, hogy harmónia alakuljon ki, az Univerzum részelméi között is.
Ha most felsorolja valaki azt, hogy milyen dolgok, és események megvalósulásáért lehet már hálás Istennek, akkor közben könnyebben rájön arra, hogy még mi hiányzik az életéből. Arra jöhet rá, hogy milyen teremtői feladattal lehetne hasznos Isten számára. Soha se legyünk hálásak céltalanul. A hálánknak is, a teremtést kell szolgálnia. Azért legyünk hálásak, ami már megvalósult az életünkben, és azért, amit az imáinkban kifejtve kértünk. A miatt, hogy a remény tovább éljen bennünk. Az a biztos tudatú remény, hogy Isten hatáskörébe rendeltük a vágyunk tárgyát, és ő megteremti azt számunkra. Ez az érzés hálával tölti el az ember szívét, és a lelkét.
Azért is hálásak lehetünk, mert létezünk, mert vagyunk, de annak is csak akkor van reális értelme, ha tudjuk azt, hogy nem feleslegesen vagyunk Isten számára. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a teremtő tudatos „munkaadói” vagyunk. Nélkülünk, a hitünk nélkül, az univerzális teremtő erő, mint intelligens energia, nem képes aktivizálódni az érdekünkben, és ez által munkát végezni az életünkben. Az aktív kéréseket tartalmazó hitünk nélkül, munkanélküli számukra Isten. Erről szól a Szövetség, ami a Biblia legelemibb alapfogalma. Az a tézis, hogy ember és Isten, egy közös egységet képes alkotni, az objektív valóságban létrejövő teremtések érdekében.
Ez a szövetség, részünkről az imáinkban nyilvánul meg. A szabad akaratunk által kifejtett hitünk szóbeli, és tökéletes részletekbe menő elképzelési szintjén. A hit, tudatosan abszolutizált gondolatunk. Ezt úgy érdemes elképzelni, hogy az elménk több alternatíva közül kell, hogy kiválassza a számunkra legideálisabbnak tetsző lehetőséget. Ezt a lehetőséget abszolutizáljuk, vagyis kiemeljük, mint reálisnak látszó megoldást, a többi lehetőség rovására. Így tudatosan döntést hozunk valami érdekében. A gondolat azonban, nem képez önmagában erőt. Az érzéseinkre is szükségünk van. Így a kiválasztott gondolat tudatos elképzelése során, ebbe a mentális képbe integráljuk, a képzeletünk során indukálódó pozitív érzéseinket. Ezek az érzések, tartalommal töltik fel a mentális képzeletünket, és meghatározzák annak, a poláris jellegét. Vagyis, az érzéseink által válik a hitünk elképzelt eseménye, teremtési impulzussá. Mert olyan elektromos agyi rezgésmódosulásokat vált ki bennünk, amely által, mágneses hullámokat vetítünk ki a szubjektív alaphalmazba.
Az Univerzum szubjektív alaphalmaza pedig, mint a mágneses hullámokat kialakítani, és kezelni képes abszolút Elme, azt a teremtésre képes intelligenciát képviseli, amit Istenként értelmez az idealista filozófia. Így a hitünk elképzelései által, olyan mágneses információkhoz jut a szubjektív alaphalmaz, amely képes megváltoztatni, a hitünk tárgyát megvalósító anyagi eseményre vonatkozó energia informatív értékét. Amint az módosul, azonnal megkezdődik a megvalósulása is, mert informatív értéket képviselő energia, mindig olyan egyensúlyra törekszik, amelyben az Univerzum részelméi, közös akaraton vannak. Így az emberi relatív elme, vezérelni képes az Isteni abszolút Elmét, a valóság átalakítása érdekében. Mivel az anyagi létezés, minden megnyilvánulása olyan esemény, amely valamilyen rezgési szintet valósít meg, ezért Isten nem tesz mást, mint a kívánt rezgési állapotba hozza számunkra, az általunk elvárt eseményeket. Hogy reális tapasztalatot szerezzünk, azok valós létéről.
Isten, a relatív egyensúlyon alapuló harmóniával, megteremtette már az örök nyugalom olyan elemi feltételeit, amelyben megvalósulhat az örök változás eseménye is. Az ember feladata pedig, éppen az, hogy ebben az objektívnek megismerhető valóságban, az élethelyzeteinknek megfelelő szükséges változások igényeit, a szabad akaratú hiteink által határozzuk meg. Azokhoz az érzéseinket is adjuk hozzá, és vigyük bátran az elképzelés szintjére. Mert a képzeletünk lesz Isten reális tervrajza, realitást megvalósító öntőformája. Csak az ilyen módon kifejezése juttatott hiteink fognak előre tervezett módon realizálódni, azaz megvalósulni az életünkben.
Az érzések nélküli gondolatainknak, soha nincsen polaritása, így nem képviselnek teremtő impulzusokat. Az érzéseink lelki indíttatásúak, ezért lelki erőt képviselnek, és polarizálják a gondolatainkat. A polarizáció itt az jelenti, hogy a negatív érzéseink is teremtő impulzusokat képviselnek. Sajnos, a mai ember, ilyen negatív hitrendszer alapján éli a mindennapi életét. A számunkra rosszként értékelhető eseményeket, nagyon jól el tudjuk képzelni. Az, az egyetlen szerencsénk, hogy a rossz minden lehetséges alternatíváját elképzeljük, így az Univerzum teremtő ereje, nem tudja kiválasztani azt, amelyik a mi valós hitünket tartalmazza, és így többnyire, elmarad annak a megvalósulása. Ha azonban a rosszat, egy konkrét eseményként képzeljük el, akkor könyörtelenül részévé válik az életünknek. Isten ugyanis, megteremti számunkra a rosszat is. Megélni ugyanis, tapasztalatot szerezni róla nekünk kell. Isten számára pedig, a tapasztalat a fontos, az ismereteket képviselő információk megvalósulásának a visszaigazolása.
Ugyanilyen formában kell szorítkozni, a jó dolgok esemény szintű megvalósulására is. Az értelmes hitünket, minden esetben úgy alakítsuk ki, hogy azokat szép gondolatok alkossák, amelyekhez kizárólag pozitív érzéseket csatolhatunk. Valamint, ne alkossunk egyéb alternatív hiteket az elképzelt eseményeket illetően, hanem reményteljesen ragaszkodjunk, a már kinyilvánított verzióhoz. Nehogy ellenhitekként, olyan mentális ellenimpulzusokat éltessünk, amelyek hatástalaníthatják egymást. Az emberi életnek az biztosít értelmet, ha tudunk élni, a közben adódó lehetőségekkel. Számunkra Isten is egy lehetőség. Egy olyan nagyszerű teremtési lehetőség, ami nélkül, csak tudatlan, egoista ember élhet. Aki Isten egoizmusában keres menedéket, felszabadítja magát, az objektív valóság kötöttségei alól. Lehetőségei megnyílnak, csak élni kell velük. Mert a lehetőségeket hasznosítani képes, értékelő ember nélkül, értelmetlen lenne az objektív valóság. Miközben a valóság, objektív és szubjektív egy időben.
A Bibliában, az evangélium, a történelmiségétől eltekintve, éppen attól örömhír, mert arról ad üzenetet az olvasója számára, hogy együtt élhetünk, közösen munkálkodhatunk, az Univerzum teremtő erejével. Azért, hogy bennünk, a megnyilvánult tapasztalatszerző Isten, olyan életet élhessen, amelyben az örömök folyamatosak, vagyis egy boldog, Isteninek minősíthető életet.
Ha nem így élünk, akkor az egoista öntudatunknak köszönhetően, a lelkünk által bennünk élő Istent arra kényszerítjük, hogy olyan valóságot tapasztaljon meg általunk, amely hozzá teljesen méltatlan. A helyett, hogy Isten templomai lennénk, Isten börtönét valósítjuk meg. Abban pedig, nincsen boldogságot fenntartani képes abszolút öröm, amiért hálásak lehetünk. Ez azonban, egyedül a mi hibánk, és ennél fogva, a mi saját felelősségünk.
Matécz Zoltán
2011.10.30.
matecz.zoltan@gmail.com
