Közegidegen állapot.
Az a test, amelyiknek valamilyen oknál fogva, tökéletesen azonosak a fizikai paraméterei, a halmaz közegét felépítő alaptömegekkel, közeghonosnak nevezhető. Vagy olyan kölcsönhatás éri, amelynek hatására képes felvenni, a halmazt felépítő alaptömegekre jellemző mozgási paramétereket. A közeghonos tömegre jellemző, hogy ugyanúgy viselkedik, mint a közeg többi alkotóeleme vagyis, csak rezeg. Ahhoz, hogy beilleszkedjen a közegbe, fel kell vennie annak a rezgési adottságait. Ezért, a közeghonos test, súlytalanul lebeg a közegében, és éppen ugyanúgy közvetíti annak a rezgési impulzusait, mint a többi közeget alkotó résztömeg.
Ebből azonnal adódik az is, hogy azt a testtömeg értéket, amelyiknek a fizikai paraméterei, bármilyen oknál fogva eltérnek a halmaz közegét jellemző résztömegek alapparamétereitől, közegidegennek tekinthetünk. A különbözőségének köszönhetően, nem képes felvenni a közeg alaprezgési tulajdonságait, ezért a közeg kiveti magából, a közegellenállás jelenségével. Ez az effektus abban nyilvánul meg, hogy az ellentétes irányú közegerők hatására, elveszíti a relatív egyensúlyon alapuló súlytalan állapotát a halmazon belül, és szabadon kezd esni, vagy emelkedni. Így a közegidegen tömegre az a jellemző, hogy egyenes vonalú egyenletes mozgással halad a közegben.
Egy halmaz akkor érvényesül közegként, ha benne valamely test önálló tömegként viselkedik. Ez pedig, akkor jön létre, ha a test közege sűrűbb vagy ritkább az őt körülölelő halmaz közegénél. Ilyenkor vagy alámerül, vagy pedig, kiszorul belőle. Mindkét esetben mozgásállapot változás jön létre a test részéről, amely mozgást, vagy a közeg okozza, vagy pedig, éppen az fékezi. Ez a közegellenállás jelensége. A közeget felépítő résztömegek halmaza közel egyenrangú alapelemekből tevődik össze. Így külön, önálló állapotváltozásra képtelenek. Az esetleges állapotbéli változásuk, csak együttesen jöhet létre. Így a közeg alkotóelemei együttesen állnak ellen az egyéni résztömeg állapotváltozásnak. A közegellenállás jelensége tehát, a közegen belül, a közeget felépítő alkotóelemek résztömegeire is teljes érvénnyel vonatkozik. Amikor egy közeg ellenáll, akkor nem tesz mást, mint impulzusértéket ad át, vagy vesz fel, a benne közegidegenként viselkedő anyagi testtől. Amikor impulzusértéket ad át, akkor a közegben kialakult hullámok által közvetített energia hatása jut érvényre. Amikor pedig, impulzusértéket vesz fel, akkor gyakorlatilag az történik, hogy a közegben haladó közegidegen test impulzusértékének egy része, a közeg hullámaivá alakul át. Ez a közegellenállási érték függvénye.
Ma a tudomány, sajnos egyként értelmezi a sugárzási jelenségeket, a hullámzásiakkal. Sok helyen olvasom azt, hogy egy mondaton belül értelmezik például, az elektromágneses sugárzást hullámként. Ennek véleményem szerint az lehet az oka, hogy a sugárzásként száguldozó testtömegek, éppen a közegellenállásnak köszönhetően, hullámokat alakítanak ki abban a közegben, amelyben mozognak, miközben impulzusértéket adnak át annak. Így a kétféle jelenség együtt nyilvánul meg, és könnyen összemosódik a viszonyító ember számára. Attól azonban, az még kétféle, éppen ellentétes jelenség.
Amennyiben a közegben terjedő hatást, valamely tömeg haltja végre egyedül, úgy hogy közben félrelökdösi az útjában álló egyéb közegelemeket, akkor azt objektív kölcsönhatásként lehet értelmezni, amely sugárzásként jut érvényre. Az ilyen sugárzás jellegű kölcsönhatások által, erő hatása közlődik, amely a közeg ellenállását váltja ki, majd egy másik anyagi testtel való találkozásakor, felületi módon közvetíti azt az impulzusértéket, amely őt, ebbe a kölcsönhatásra képes lendületbe hozta. Így az erő hatásának az érvényesülése azt eredményezi, hogy a kölcsönhatásban részt vevő másik test is elveszíti addigi állapotát, és az erőhatás mértéke, és iránya alapján, módosul a mozgásállapota. Erre utalnak Newton törvényei is.
Ha azonban, a közegben úgy terjed a hatás, hogy azt a közeg alkotóelemei együtt közvetítik szervezett módon, valamilyen hullám kialakítása révén, akkor az már a közeget felépítő résztömegek erőeredőjét juttatja érvényre, térfogati módon a kölcsönhatási pontban, vagyis az energiát. Energia hatása alatt a közeg, mindig az anyagi testek nyugalmának a kialakítására törekszik, erre utal a közegellenállás jelensége. Az áramló közegben lustán mozgó testeket gyorsítja, míg a viszonylag nyugalomban lévő közegben száguldozó testeket, fékezi. Így az energia hatásának az érvényesülése azt eredményezi, hogy a közeg, addig hat a testre, addig befolyásolja annak a mozgásállapotát, ameddig az, közeghonossá nem válik, és abszolút nyugalomra nem talál, a tökéletes súlytalanság állapotában. Ha erre képtelen a test, akkor örökké fog mozogni, az aktuális a közegben. Így mozognak örökké az égitestek az Univerzum terében. Relatív nyugalomra találva, a harmonikus mozgást megvalósítva, periodikusan.
Ha azonban, valamilyen vonatkoztatási pont által, felfüggesztést, vagy alátámasztást nyer, illetve lerögzítést vagy fölétámasztást, akkor az ellentétes irányú közegerők különbsége érvényesül a mérőponton, és súllyal terheli azt. A mi Földi vonatkoztatási rendszerünkben, pozitív, és negatív értéket is felvehet ez a viszonyított súly. Pozitív értéket képvisel akkor, ha a Föld felé irányulva, a közeg súlyából adódó erőhatás dominál a viszonyított tömeg felületén. Negatív értéket képvisel akkor, ha a Földtől elirányul a hatása, vagyis a felhajtó hatás dominál a viszonyított tömeg felületén.
A közegidegen test tehát, sohasem lel nyugalomra a közegben, legfeljebb relatív módon, amit a harmónia jelent. Az a harmónia, amely az égbolton észlelhető, ha felnézünk. Az égitestek ugyanis, közegidegen testekként, azt a harmóniát valósítják meg, amely a relatív egyensúlyon alapszik. Vagyis, a folyton-folyvást mozgás perioditásának a nyugalmát.
Matécz Zoltán
2011.10.30.
matecz.zoltan@gmail.com
