Felhajtó-hatás.
Ahogy a nehézségi erő, a Föld felé kényszeríti az anyagi testeket, úgy az ellentétes irányultságú függőleges tehetetlenségi mozgásformák által, felhajtó erő valósul meg. Ezt állítja a fizika.
A fizika állítása alapján, a felhajtóerő nagysága, nyugvó folyadékokban, és gázokban, megegyezik a kiszorított folyadék, vagy gáz súlyával. A felfelé ható felhajtóerő hatásával, Archimédesz foglalkozott először tudományos igényességgel. Azt juttatja kifejezésre, hogy a viszonyítható felhajtóerő hatása, a felhasznált anyagok sűrűségkülönbségétől, az alkalmazott anyagok térfogatától, a bemerülő test vízszintes testfelületétől, valamint a gravitációs gyorsulástól függ.
A nevéből adódik, hogy a gázban, levegőben, vagy folyadékokban uralkodó olyan függőleges effektusról van szó, amelyik felfelé irányuló hatást fejt ki, a bennük közegidegenként tartózkodó anyagi testekre. Ez pedig, abból adódódik, hogy a test ritkább közeg, mint az őt befogadó halmaz közege. A test negatív súlyából képzett közeghatás, amit az adott közegben, könnyűségi erőként fejezhetünk ki. Ez az erő, hatást gyakorol az anyagi testekre, majd a közegsűrűségük függvényében, felfelé készteti azokat. Így juttatva érvényre, Archimédesz törvényét. Hatása ellentétes irányú a lefelé hajtó erővel, amit levegőben és gázban, az aerosztatikai nyomás, folyadékokban pedig, a hidrosztatikai nyomás fejez ki, mint a testekre ható „nehézségi erő”.
Ahhoz, hogy a felhajtó hatás mibenlétét megértsük, arra van szükségünk, hogy az abszolút súlytalan állapot lényegét tisztán lássuk. Relatív súlytalan állapotban van egy anyagi test abban az esetben, ha szabadon esik egy közegben, mert a reá ható ellentétes irányú függőleges közegerők, folyamatosan változó tényezők számára. Így a felhajtóhatás, és a lefelé hajtó hatás, folyton változó különbsége jut érvényre a test vonatkozásában. Mert a testfelületen ezek az effektusok folyamatosan változó értékeket képviselnek, éppen a test szabadesésű mozgása miatt. Amennyiben azonban, a test nem esik szabadon, akkor a reá ható közegerők stabilak, ezért azok azonossága esetén már, kioltják egymás hatását. Így abszolút súlytalan állapotba kényszerül a test, és lebeg a közegben. Gyakorlatilag közeghonossá válik. Az abszolút súlytalan állapot létezése a sűrűségazonosságra épül, és nincs így nincsen szükség a gravitációra sem a súlytalan, sem pedig a súlyos állapotok értelmezésénél.
A testek stabil egyensúlyi állapota nem más, mint az ő lebegő, vagy éppen, a súlyos állapotuk. Lebegő állapotban abszolút súlytalanság jellemzi őket, míg a súlyos állapot létrejöttét az biztosítja, hogy a test szabadon eshetne ugyan, keresve az egyensúly lehetőségét a közegben, de közben felfüggesztés, vagy alátámasztás miatt, vonatkoztatási ponttal van terhelve. Ezen a vonatkoztatási ponton viszonyítható az, a súlyerővel kifejezhető hatás, amely a vonatkoztatási pont nélkül, tovább gyorsíthatná a testet. Ez a nehézségi hatás, relatív egyensúlyos állapotot biztosít a test számára, és így súlyerőként érvényesül a vonatkoztatási pontban. Ezt energia hozta létre, és tartja fenn. Ahhoz, hogy a test elveszítse a stabil állapotát, erőhatásra van szükség, vagy a vonatkoztatási pont elhagyására. Majd ezt a labilissá vált állapotot igyekszik az energia, ismét stabil állapotba hozni ellenhatásként. Ameddig a test el nem nyeri újra a stabil állapotát, addig az energia mindig hatni fog rá akkor is, ha ez örökké tart. Így működik az Univerzum is, állandó jelleggel.
A súlyban, mindig egy test, vonatkoztatási pontban stabilizált állapota tükröződik vissza. A test objektív és szubjektív viszonyai, folyamatos kölcsönhatásban állnak a testet körülölelő halmaz közegével. Ezért a szubjektív energiaviszonyok, objektív kölcsönhatásra képes erőviszonyokat kölcsönöznek a testek számára. A test felfüggesztése vagy alátámasztása esetén, ez az energiahatás érvényesül viszonyítható erőként a vonatkoztatási ponton, mint súlyerő. A súlyos állapot e miatt stabil, relatív nyugalomként jut érvényre. Jele =G
Abszolút súlyos állapotba kerül egy test, ha felfüggesztés vagy alátámasztás során, a közegerők hatására, relatív nyugalmat nyer. Állapota súlyerővel jellemezhető. Relatív súlyos állapot akkor áll fenn, ha valamely centrális részközeg, mint például a Föld levegőközege, nem képes a nála ritkább halmazszerkezetű bolygóközegbe hatolni. Mert onnan úgyis visszakényszerülne, ezért a bolygóközeg relatív alátámasztást biztosít, a nála ritkább szerkezetű légtér számára. A légtérben uralkodó gázelegy alapnyomása, a teljes légtérben közel azonos, ezért súlyos állapotot előidézni a Föld felszínén képtelen. A levegő gázhalmazában azonban, telített vízgőzök, és páratartalom van, amelyek a termikus változásokat idézik elő, és így a saját termikus hatásuk alapján rétegződve, sűrűségi viszonyban terhelik a Föld felszínét. Ebben a Föld felé sűrűsödő légköri terhelésben érvényesül súlyként, a nehézségi hatás, ami a bolygófelszín magassági viszonyai szerint változik, és a Föld centruma felé irányul.
A nyugalom, gyorsulási érték nélküli állapota a testeknek. Ezért az egyenes vonalú egyenletes mozgás, és a közegben való lebegés, éppúgy nyugalomnak minősül, mint a súlyos állapot. Ez jellemzi az Univerzumot. Ezért képes a nyugalom harmóniát teremteni az Univerzumban, a labilis testek mozgásának szervezett, és örök érvényű periodikus fenntartása mellett is. Az persze, csak relatív súlytalanságon alapuló nyugalom, a folyton változó közegerők miatt. A testek abszolút nyugalmát, a súlyos állapotuk biztosíthatja, amikor már stabil helyzetbe kerültek, a felfüggesztésüket vagy az alátámasztásukat biztosító vonatkoztatási ponton. Abszolút súlytalanságon alapuló nyugalomnak minősül még a lebegés is, ahol a közeghonos testre vetített közegerők ellentétes irányú hatása, tökéletesen kiegyenlített.
Így a függőleges „felhajtóerő”, és a vele ellentétes irányú aerosztatikai, vagy a hidrosztatikai nyomás, valójában nem is erő, hanem a közeg erőhalmazán múló közeghatás. Az erőt ugyanis, mindig a tömegek közvetítik, közvetlen objektív felületi kölcsönhatás által. A felhajtó hatást azonban, a közeg részecskéi közvetítik együttesen, a közeg szempontjából tekintve, szubjektív térfogati módon. Így közeghatásról lehet csak szó, ami a közeget felépítő részecskék által közölt erőeredő, azaz az energia aktuális nyomását fejezheti ki csupán, a testfelületen viszonyítva. Ezért energiahatásként jut érvényre, ami a test tömegének viszonylatában mutatkozik csak erőként. Így az aerosztatikai nyomás, vagy a hidrosztatikai nyomás mintájára, analógiai értelemben véve, felhajtó nyomásnak értelmezhető. Ez a kifejezési mód, azonnal utal arra, hogy itt közegviszony áll fenn, és így nem beszélhetünk okozó erőről, hanem energiahatást kell értelmezni. Hogy az okozata erőként nyilvánul meg a testfelületen, az már egy egészen más dolog.
Az anyagi test, nem merül mindig tökéletesen a gázba, vagy a folyadékba. A mi természetes mindennapi gyakorlatunk azt mutatja, hogy a legtöbb esetben, úgy kerülnek a testek a vízbe, hogy egy részük kilóg a levegőbe, vagyis a közeghatáron vannak. Ilyenkor a testen viszonyítható hatás értéke attól függ, hogy a kétféle közeg, milyen különbséggel befolyásolja a vízbe merülés feltételeit. Vagyis, a hidrosztatikai felhajtó hatás, és az aerosztatikai lehajtó hatás, azaz légnyomás azon értékeit kell figyelembe venni, amelyek a test vízbe, illetve a levegőbe nyúló vízszintes részeit érintik. A test függőleges oldalain ugyanis, a közegnyomás kiegyenlített. Így az alsó, és a felső érintkező felület a mérvadó. Valamint a test térfogatán belüli sűrűségi állapota. Az ugyanis, egészen más módon viszonyul a levegő sűrűségéhez, és megint más módon a víz sűrűségéhez. Így a reális számításhoz, legalább három sűrűségi adatra van szükségünk. Továbbá két magassági értékre, amely meghatározza azt, hogy a test mennyire merült a vízbe, és mennyi lóg ki belőle a levegőbe. Így a tehetetlenségi gyorsulás értékei is, közegenként különböznek. A levegőben ugyanis, a nehézségi gyorsulás érvényesül a test tetején, amit az aerosztatikai nyomás lefelé kényszerít, míg a test alján, a hidrosztatikai nyomás hatása jut érvényre, ami nem fejez ki nehézségi hatást. Inkább könnyűségi hatásként értelmezhető, a felhajtó hatása miatt. És persze, a test térfogatát biztosító alsó, és felső érintkező felületek területeire is szükség van, mint nyomott felületekre, ahol az ellentétes irányú tehetetlenségi közeghatások érvényre juthatnak.
A felhajtó-„erő” tehát, olyan energiahatás, amely a közegidegen testekre ható függőleges közegnyomást fejezi ki, felfelé irányuló módon. Így a test tömegét olyan mozgásmennyiségi kényszerrel ruházza fel, amely lendületet biztosít a test számára, és egy esetleges objektív felületi kölcsönhatás alkalmával, impulzusértékkel terheli, egy másik test tömegének a felületét. Ebben az esetben, a közeghatás energiája, erőként jut érvényre, a test tehetetlen tulajdonságát képviselő tömege által.
A felhajtóhatás alatt álló test, szabadon emelkedik, amíg nem nyer lerögzítést, vagy fölétámasztást, mint vonatkoztatási pontot. Az így kialakított vonatkoztatási pontot, negatív súlyerővel terheli a viszonyítása idejére. Vonatkoztatási pont nélkül, a szabadon emelkedés addig folytatódik, amíg a test közeghonossá nem válik, azaz azonos közegsűrűségi szintre nem emelkedik. Addig könnyűségi gyorsulással emelkedik. Ott lebegő állapotot vesz fel, és abszolút súlytalan helyzetbe kerül. Ebben a helyzetében lévő állapotát mindaddig megőrzi tehetetlenül, míg valamilyen hatás állapotváltozásra nem készteti.
A nehézségi hatással ellentétesen, ha a testre ható közegnyomás értéke kisebb, mint a felhajtó hatásé, akkor ez a különbség, könnyűségi gyorsulást kölcsönöz a test számára. A könnyűségi hatás miatt, a test felfelé tör a reá ható közeg halmazában mindaddig, ameddig lerögzítést, vagy fölétámasztást nem nyer, illetve abszolút súlytalan állapotba nem kerül. Addig azonban, a könnyűségi hatás, könnyűségi gyorsulást idéz elő a test tömegén, amely gyorsulása idejére, relatív súlytalan állapotban van a test. Amikor a testet könnyűségi hatás befolyásolja, és lerögzítés, vagy fölétámasztás által, viszonyíthatóvá válik a rajta érvényesülő hatás, akkor negatív súllyal terheli a vonatkoztatási pontot. Vagyis, felfelé húzza, vagy felfelé nyomja azt. Így működik például, egy gázzal töltött léggömb a levegő közegében. Vagy egy labda a víz alatt. Ha a nehézségi hatás által okozott súlyt, a gravitáció okozná, akkor a könnyűségi hatás negatív súlyát, kizárólag csak az antigravitáció idézné elő. Az elképzelt tömegvonzás, tömegtaszítással párosulna.
Mivel az Univerzum abszolút alapját képező oszthatatlan pont, egységnyi tömegértékkel rendelkezik, ezért a pontok egymással csak objektív kölcsönhatásban állhatnak. Alátámasztás és felfüggesztés hiányában, állandóan csak rezegnek. Ez a kényszerrezgésük, kizárólag felületi szintű részerőviszonyt tart fenn közöttük. Teljesen egyenrangú alapelemei az Univerzumnak, ezért egy stabilnak mondható háromdimenziós mátrix rendszert alkotva rezegnek szervezetlenül. A szervezett együttrezgésük pedig, mágneses hullámot alakít ki. Mivel pedig, az oszthatatlan pontok teljes halmaza alkotja a szubjektív alaphalmazt, ezért az Univerzumot jellemző energiaérték valójában nem más, mint az őt alkotó objektív alappontok teljes részerő eredője. Az erő, a tömeg gyorsulását idézi elő, az objektív felületi kölcsönható képességével, míg az energia belső, szubjektív egyensúlyra törekszik az Univerzumon belül, azaz a szervezett térfogati együttrezgésre. Mivel a test, a pont és az Univerzum közt kialakult relatív szekunderhalmaz, ezért az energia, és az erő, ellenhatásokként érvényesülnek rajta. Az energia, a test gyorsulási érték nélküli nyugalmára törekszik, míg az erő, éppen a megszerzett nyugalma ellen fejtve ki hatást, gyorsulási értékkel ruházza fel azt.
Minden test objektív, külső megjelenési formája, az ő tömege. Erőhatást közvetítve a test objektív, felületi kölcsönhatásokra képes. Nem azért, mert az ő tehetetlen alkotóelemei erre késztetik, hanem azért, mert az energia hatása alatt, állandó mozgásban van. Viszonyítás során az objektív, felületi kölcsönhatásnak köszönhetően, az F-erő értéke szorzódik, a változási idő alatt megtett úttal, és ennek eredményként, munkaértéket kapunk, amelyben az objektív mozgásállapot változás ténye realizálódik.
W = F * s F = W / s s = W / F
F = I / t
W = I / t * s I / t = W / s s = W / I / t
Az erőben olyan objektív munkavégző képesség nyilvánul meg, amelyik az elvégzett munka teljesítményeként, utal a munkavégzés egységnyi idejének felhasználtságára.
F = L / t F = m * a F = W / s F = p * A F = P / v F = I / t
Az erő, a test objektív tehetetlen tényezőjére, a tömegére hat felületi módon, valamely más test közvetítése által, ezért gyorsulási értéket képvisel, a test nyugalma ellen. Ennél fogva, a test vonatkozásában, az energia ellenhatásaként érvényesül. Mert az energia látványos hatása, mindig csak addig viszonyítható, ameddig a test nyugalomba nem kerül. Az pedig, éppen azonos hatásmennyiség azzal az erővel, amely a test nyugtalanságát előidézte.
F * s = W = E / t = I * s / t = F * t * s / t = F * s
A könnyűségi hatást képviselő „felhajtóerő” tehát, nem is erő. Csupán a test felületén érvényesül viszonyítható erőhatásként. A „felhajtóerőt” energia idézi elő, ezért felhajtó hatásként kell értelmezni. A felhajtó-„erő” tehát, olyan energiahatás, amely a közegidegen testekre ható függőleges közegnyomást fejezi ki, felfelé irányuló módon. Így a test tömegét olyan mozgásmennyiségi lehetőséggel ruházza fel, amely lendületet biztosít a test számára, és egy esetleges objektív felületi kölcsönhatás alkalmával, impulzusértékkel terheli, egy másik test tömegének a objektív felületét. Ebben az esetben, a térfogati közeghatás energiája, erőként jut érvényre, a test tehetetlen tulajdonságát képviselő tömege által.
A felhajtóhatás alatt álló test szabadon emelkedik, amíg nem nyer lerögzítést, vagy fölétámasztást, mint vonatkoztatási pontot. Az így kialakított vonatkoztatási pontot, negatív súlyerővel terheli a viszonyítása idejére. Vonatkoztatási pont nélkül azonban, a szabadon emelkedés addig folytatódik, amíg a test közeghonossá nem válik, azaz azonos közegsűrűségi szintre nem emelkedik. Ott lebegő állapotot vesz fel, és abszolút súlytalan helyzetbe kerül. Ebben a helyzetében lévő állapotát mindaddig megőrzi tehetetlenül, míg valamilyen hatás, egyéb állapotváltozásra nem készteti.
Matécz Zoltán
2011.11.27.
matecz.zoltan@gmail.com
