Kvantumpszichológia.
A kvantumpszichológia egy olyan, újnak mondható tudományág, amely megkísérli az emberi elme működését tudományosan, a kvantumelmélet fényében értelmezni. Ez a teljesen új fizikai irányzat azonban, a kvantumfizika logikáját alkalmazva, elvezette a tudományt a metafizikainak értelmezett, és így nem fizikainak elfogadott valóság, realisztikusabb értelmezéséhez. Így próbál tudományos „hidat” emelni a természettudomány, valamint az emberi kultúrában, és a társadalomtudományokban honos, és mellőzhetetlen lelki és szellemi vonatkozások közé.
Valójában arról van szó, hogy a pszichológia tudománya, úgy került az objektív valóság megismerését folytató tudományok rangsorába, hogy azt, a folyton fejlődő orvosi gyakorlat tette szükségszerűvé. Vagyis, nem kimondottan a tudományokból fejlődött ki, de a tudományokra támaszkodó orvosi tapasztalatok, mégis kiváltották a létjogosultságát, a mindennapok szakorvosi praxisaiban. Annak ellenére, hogy a lelki, és a szellemi vonatkozásaink, amelyek a pszichikus énünk alapjai, nagyon távol állnak az objektív valóságtól. Azok ugyanis, a mi sajátságosnak mondható szubjektív valónkat fejezik ki.
A társadalmi kultúránkban, a vallásos, és az okkult, úgynevezett spirituális tanok foglalkoznak mélyebben az emberi lélek, és az emberi szellem, testünkhöz fűződő viszonyaival. Ezek általában, kényes témakörök a tudomány képviselői számára, mert nem közvetlenül az objektív valósággal kapcsolatosak. Így irracionális még számukra, és a metafizikus jelleget hordozza magában. Vagyis, ezek a tanok már, fizikán túli viszonyokat tartalmaznak. Mert nem fejezhetők ki egyszerűen, a matematika eddig megszokott nyelvezetén.
A kvantumpszichológia alapját képezi az a felismerés, hogy az emberi psziché, mint az egonkat képező önazonosságunk, nem feltétlenül lokális tényező. Ez azt jelenti, hogy nincsen feltétlenül a testünkhöz kötődve. A kvantumpszichológia értelmében, az elménk nem ragaszkodik mereven az agyunk testi felépítményéhez, hanem szabadon, képes áthatolni az Univerzum, tér és az idő, testünk által megismert korlátain. Bár lokális összetételét tekintve, test, lélek, és szellem hármas jellegét hordozza az emberi teremtmény, de csupán a test jelenti számunkra a lokalitást, azaz a helyhez kötött jelleget. De tudomásul kell vennünk azt, hogy az észlelő személyt, nem lehet mereven elkülöníteni az észlelt eseménytől, hiszen éppen ezt jelenti számunkra, a viszonyítás képessége. Hogy a viszonyítás során az ember, nem csupán észleli a valóság eseményeit, hanem meg is érti azokat, illetve tudatosan a megértésükre törekszik. Ahogyan tehát, az észlelés képessége, a számunkra külső források jelenségeit fogadja érzékszervi szinten, ugyanolyan módon, de inverz formában, a gondolataink kivetítődnek az elménken kívülre, a viszonyítható valóságba. Vagyis, projektív módon, szubjektivizálódnak azok.
Sajnos, ma még mindig úgy tartják az emberek, hogy a testünknek van lelke, és szellemisége. Ezzel szemben azonban, az én véleményem szerint, a lelkünknek van teste, hogy objektív módon megnyilvánulhasson általa, és szellemisége, hogy annak révén, szubjektív formában is ki tudja magát fejezni közben. Vagyis, lelkek vagyunk, akikhez testiség, és szellemiség is tartozik. Ahogyan például, a népi szóhagyomány alapján, kifejezik egy település lélekszámát. A születésünk után, folyamatosan változik a testiségünk is, és a hozzá rendelt szellemiségünk is, vagyis, relatív tényezők azok. A lelkünk pedig, abszolút, mert változatlan tudat marad, az egész életünk során.
Az ember módosult tudatállapotait, és a spirituális viszonyait értelmezve, olyan kvantumfizikai fogalmakat használnak, amelyek szinte már mulatságosak, mert igen nehéz őket még kimondani is. Pedig, ezeknek a kvantumfizikai fogalmaknak, többnyire létezik már megszokott, spirituális megfelelője is. Sőt, mi több, jóval előbb létezett, hiszen együtt fejlődött az emberiséggel, ezért képezi ma is a kultúránk részét. Úgy illenék, hogy a kvantumfizika igazodjon ezekhez, a már meglévő, „közismert” fogalmakhoz. Vagy a kvantumpszichológia tudományos értéke csorbulna ez által? Szerintem nem. Mert a megismerés, és annak reális értelmezése, mindegy milyen forrásból fakadjon is, dicsősége az emberi fajnak. Viszont a közérthetőség már, egyáltalán nem közömbös számunkra. Az emberi fejlődés megkívánja azt, hogy ma már, a tudomány is a társadalmi kultúra része legyen, és ne különüljön el attól. Mert mit ér az emberi tudomány, ha nem az emberi kultúrát erősíti a társadalmainkban?
Kérdés az, hogy a spiritualitás, ami a lelkünk és a szellemiségünk közvetlen viszonyát jelenti, mit takar számunkra valójában. Az emberi ént, az egót, a szellem és a lélek együtt alkotja. A lélek, az Univerzum energiájaként, az intelligens életerőt képviseli bennünk, és mindig a jelenben funkcionál, itt, és most. Mivel a lelkünk, az Univerzum energiájának a része, ezért nem korlátozódik szigorúan a testünkhöz. Ezzel szemben a szellemiségünk, azokat az ismerethalmazokat képviseli bennünk, amelyeket az eddigi életünk során megtanult, és megtapasztalt az egyén. Így a múltunk tudattartalmát képezik. Azt azonban, hogy milyen jövőt szeretnénk megélni, szintén a múltunkban határoztuk meg, így a reális jövőképünk is a szellemiségünk „terméke”. Mivel pedig, a szellemiségünk a múltunkat, és a jövőnket is átöleli, ezért a jelenünkre is közvetett hatással van, relatív módon. Amíg a múltat, vagy a jövőt firtatja a szellemiségünk, addig éppen az abszolút jelenünktől vonatkoztat el. Ha tehát a lélek, a jelenhez való viszonyítási képesség bennünk, akkor a szellemiségünk nem más, mint a jelentől való reális elvonatkoztatási képességünk. Valójában a szellemiségünk nem tesz mást, mint visszacsatolja a múltunk pillanatait, és a jövőnk elvárásait a jelenünkbe, hogy ez által realizálja a most viszonyait, a szellemi emlékeink tudati tartalmaihoz viszonyítva. Így működik az emberi tudat. Az emberi egonk, ezt a komplett eredményt érzékeli sajátságos énnek.
Az abszolút lelki jelenlét, érezni képes a jelenségeket, míg a relatív szellemi, értelmezni azokat. A vallások éppen arról próbálnak meggyőzni bennünket, hogy legyünk érzelmesek, hagyjuk az érzelmeinket érvényre jutni az életünk eseményeiben. Ezzel szemben, a szellemiségünk igénye az, hogy mindig legyünk racionálisak, értelmesek. Akkor is, ha az sérti az érzelmeink lelki érdekeit. Ezért sok esetben elkapkodjuk a cselekedeteinket. Pedig, a kétféle szubjektív minőségünknek, egyensúlyban kell maradni ahhoz, hogy ne alakuljon ki lelkiismereti válság bennünk, mint lelkiismeret furdalás.
Valójában a relatív szellemiségünk feladata éppen az bennünk, hogy az abszolút lelkiségünk érzéseit juttassa kifejezésre, értelmes módon. Vagyis, a szellemiségünknek, „szolgálnia” kell a lelkiségünket, értelmi szinten. Éppen azért egoista az ember, mert a szellemisége, elnyomja az érzelmein keresztül a lelkiségét. Vagyis, a relatív uralkodik bennünk az abszolút, az Isteni felett. Ebben a kifordított tudati viszonyban nyilvánul meg a bűn, amely által az emberi cselekedetekben, a lelki indíttatású érzelmek, csak másodlagos szerephez juthatnak. Ez a negatív emberi sorsok alapja. Általában a túl gyors racionális ítéletalkotás az oka, amelyben egyszerűen nem jut idő arra, hogy a jelen információit, érzelmileg is átértékeljük. A reális információfeldolgozás elemi részét képezi az a folyamat is, amikor lelkileg, érzelmileg is odafigyelünk. Attól válik igazán személyessé a folyamat.
A lélek, az életünk energiája, részét képezi az Univerzum teljes energiájának. Azzal egy, és oszthatatlan. Ennél fogva, csak szellemi síkon tudunk elkülönülni, azaz individuálisak lenni. Ahogy információkhoz jutunk, a számunkra objektívnek értékelt valóság észlelt eseményeiről, éppen ugyanúgy szerzünk tudomást a saját objektív valónkról is. Így magunkat objektumként, éppúgy az objektív valósághoz kapcsoljuk, ahogy mások teszik azt velünk. Pedig, mi tudjuk azt is magunkról, hogy a valóságunk nem pusztán objektív, hanem szubjektív is. Az a színes érzésvilág is mi vagyunk, ami az ember szubjektív énjét meghatározhatná, ami nem látszik. Mi tudunk róla, de olykor előlünk is rejtve van. Ezért, egy szellemi síkon nevelt, racionális materialista ember, a legtöbb esetben nem is tud mit kezdeni az érzelmeivel. Amikor az öröm, vagy a bánat érzelmei felszínre törnek benne, idegenek azok számára, és ezért, nem képes azokat tökéletesen kinyilvánítani. (Igaz, a neheztelés és a harag érzéseit, elég jól ki tudjuk már mutatni.) Pedig, a tartós emberi kapcsolatoknak éppen az a lényege, hogy azok, a pozitív érzelmeinken alapulnak. Barátság, szerelem, házasság, elképzelhetetlen a pozitív érzések nélkül.
Egy anyagi halmazban az objektív alkotóelemek, csupán a teljes térfogat egy tízezredét teszik ki. Vagyis, egy köbméter vasból, ha ki tudnánk vonni az elektronokat, protonokat és a neutronokat, mint objektív alkotóelemeket, akkor azok elférnének egy evőkanálban. A köbméteres térfogat többi eleme az a valóság, ami szubjektív lehet csak. Így egy átlagember objektív alkotóelemei gyakorlatilag, elférnének egy kávéskanálban. A többi térfogatunk szubjektív, ez ad lehetőséget a lelkiségünk, és a szellemiségünk számára. Az anyagi testünk csak egy nagyon ritka, „szivacsosnak” tekinthető szerkezetű eseményváza, ennek a szubjektív valóságunknak.
Az anyagi testünkön kívül, és belül is az üresnek vélt teret, az a szubjektív alaphalmaz tölti ki, amit a régi tudósok éternek neveztek, a mai tudós emberek pedig, vákuumtérnek hívhatnának. Ez az alaphalmaz, az oszthatatlan alaptömegekből tevődik össze, és egy olyan alapközeget alkot, amely egy stabilnak mondható, mátrixszerűen tölti ki a helyet az Univerzumban, és ez által teret biztosít, a benne anyagként megnyilvánult objektív események számára. Ebben az alaphalmazban terjednek a mágneses hatások úgy, hogy az állandóan rezgő oszthatatlan alapelemek, szervezett együttrezgését megvalósítva, longitudinális mágneses hullámokat alakítanak ki. Mivel ez az alaphalmaz, mágneses információkat képes kezelni és közvetíteni, a mágneses hullámok által, ezért az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg, amelyben minden lehetséges információ megtalálható. Ezek a hullámok induktív viszonyban állnak az anyagok elektronjaival, hiszen közvetlen fizikai kényszerkapcsolatban vannak azokkal. Az induktív jelleget az a nyilvánvaló tény biztosítja számukra, hogy éppen ellentétes az érdekviszonyuk. A mágneses hullámban lineárisan, egyenes vonalban terjed az energia, mint értelmes szubjektív munkavégző képesség, míg az anyagok elektronjai, centrális keringő mozgásban vannak. Így az elektronok mozgása állandóan keresztezi a mágneses hullámokban terjedő energia hatásvonalát. Így a mágneses hullámok idézik elő, az elektronok mozgási eseményeit.
Ha most az agyat tekintjük, mint az ember relatív elméjének anyagi megnyilvánulását, akkor azt láthatjuk, hogy állandóan rezeg. Minden tudatos állapot valamilyen, különböző rezgésszintnek felel meg. Ezeket a rezgési szinteket, nem a gondolataink váltogatják, hanem az általuk kiváltott érzelmeink. Vagyis, nem létezik pozitív gondolat, ami emelné a tudati rezgésszintünket. A pozitív érzelmeink minősítik pozitívvá a gondolatainkat. A negatív érzelmeink pedig, negatív besorolást biztosítanak, az amúgy semleges gondolataink számára. Minél jobban eltérünk a boldogságot biztosító legmagasabb, szeretetteljes tudatállapot rezgésszintjétől, annál bonyolultabb testi, és szellemi betegségekkel párosul, a megváltozott tudati szintünk rezgési állapota. Gyakorlatilag betegesen lealacsonyodunk. Ellenkező esetben pedig, ha az abszolút szeretetben élünk, akkor tartósan fenntartható a legmagasabb agyi rezgésszint, amelyben a mi belső tökéletes Énünk, azonosulni képes az Univerzum teremtő erejével. Akkor már tér és idő, nem korlátozhat bennünket. Ez a legmagasabb tudati szintű Énünk, közvetlenül képes hatást gyakorolni az alacsonyabb tudatállapotú énünket fenntartó egonkra.
Az agyi rezgésmódosulás elektromos jellegű, az elménk elektronjait serkentik, vagy korlátozzák. Ezt a rezgésmódosulást, a mágneses alaphalmaz érzékeli induktív módon, és mágneses hullámmódosulást vált ki benne. Ez a kialakult mágneses információ, ami mágneses hullámok révén képes terjedni az Univerzum terében. Így a mi lokális, azaz relatív elménk, energetikailag értelmezhető lelki síkon, része ugyan az Univerzum teljes energiáját képező abszolút Elmének, de a testünk helyéhez kötődő jellegét, valójában a szellemiségünk biztosítja. A relatív szellemiségünk, megköti az abszolút lelkiségünket, belekényszeríti abba a testbe, amit a sajátunknak érzünk.
Mivel az emberi lélek, a világegyetem teljes energiájának a része, ezért az Univerzumban korlátlan lehetőségekkel bír. Ez azt jelenti, hogy a mi relatív emberi elménk, és az Univerzum abszolút Elméje, folyamatos mentális tudatkapcsolatban van. Így ebben az állandóan fennálló tudatkapcsolatban, mindig a hitünk valósul meg. Mert az Univerzum mágneses alapú teremtő erejét, azaz az energiát, mindig a kialakult hitünk képes vezérelni. Azért képes ezt megtenni, mert az abszolút értékű lelkünk által, mi magunk vagyunk a megnyilvánult Isten. Így bennünk, és a hitünk által, Isten határozza meg azt, hogy az ő teremtő ereje, milyen megélhető valóságot formáljon számunkra. Erre utal az „Ámen” kifejezés is, ami azt jelenti, „Úgy legyen”. Vagyis, az ima segítségével, a lelkünk által bennünk élő Isten akaratát fejezzük ki.
A hitünk pedig, olyan értelmes gondolatunk, amely mindig az érzelmeinket fejezi ki. Így a hitünk képes arra, hogy megváltoztassa az elektronos agyi rezgéseinket, amely mágneses hatásváltozást idéz elő. A hit lényegét tekintve, egy olyan imaginatív mentális folyamat, amelynek segítségével, reális elképzelést készítünk annak a dolognak a valóságáról, amelynek a megvalósulását el szeretnénk érni, majd az érzelmeinket integráljuk, belesűrítjük ebbe a képbe. Ez a kép a forma, és az érzelmeink hozzá a tartalom. Érzelmi tartalom nélkül, nem jön létre agyi rezgésmódosulás. Ez a mágneses alapú hatásváltozás, módosult mágneses hullámokat alakít ki, új információkat tartalmazva. Majd ezek az információk lesznek alkalmasak arra, hogy befolyásolják az Univerzum alaphalmazában kialakult mágneses állóhullámokat, amelyek az anyagi események stabil jellegét biztosítják. Amilyen arányban módosulnak a mágneses állóhullámok, olyan arányban reagálnak arra, a hozzájuk rendelt anyagi események, megváltoztatva ez által, azok objektív megnyilvánulási arculatát, vagy egyéb eseményszintű létezését. Így az egoként értelmezhető alacsonyabb tudatszintű énünk, akaratlanul is mentális viszonyt tart fenn, a magasabb tudatszintű Énünkkel, ami nem más bennünk, mint a lelkünk által megnyilvánult Isten.
Így a kvantumpszichológia, éppen azt az emberi mentális képességet próbálja értelmezni, ami a hitünk megvalósulásának a záloga. Vagyis, hogy a gondolataink segítségével, olyan érzelmekkel vezérelhetjük a valóságunk folyamatait, amelyek „kilépnek” az emberi testünk anyagilag meghatározható lokális helyszínéből, és az Univerzum terében végzik el a teremtési feladatukat, mint mágneses vezérlő impulzusok. Ebből kifolyólag, a lelkünk által Isten él bennünk, mint a mi „valódi, abszolút énünk”, és így képes használni az Univerzum teremtő erejét, a valóságunk szükségszerű átformálására. Így az ember, állandóan jelen lehet az Univerzum abszolút létezésében, abban a szubjektív valóságban, ahol a mágneses teremtő erő is mindig jelen van.
Vagyis, az Univerzum energiája, mint értelmes munkavégző képesség, teremtő szeretetként, folyamatosan átáramlik az életünkön, ha pozitív érzések töltik fel a lelkünket. Mivel a gondolataink is érzelmeket, és érzéseket képesek kiváltani, ezért, felelősek vagyunk értük. A felelősségünk abban nyilvánul meg, hogy az Univerzum teremtő ereje, a negatív érzelmeken alapuló hitbéli gondolatainkat is megvalósítja számunkra, de megélni, objektív visszaigazolást érő tapasztalatot szerezni róluk, nekünk kell. Mert az Univerzumból nyerhető információhalmaz, arra biztosít számunkra lehetőséget, hogy tudássá formáljuk azokat, a mindennapi életünk gyakorlatában. Így a lelkünk által bennünk élő Isten, oly módon animálja, élteti a testünket, ami tökéletesen megfelel, a mi sajátságos szellemi szintünknek. Gyakorlatilag, mindig azt kapjuk, amire szellemi szinten érettek vagyunk, amit már kifejezésre tudunk juttatni. Vagyis, az emberi elmén keresztül, az abszolút lelkünk számára nincsen lehetetlen, csupán a relatív szellemi tudáshiányunk korlátozza azt. Gyakorlatilag az által, hogy a számunkra még irracionális dolgokban nem hiszünk, így eleve kirekesztjük azokat a gondolkodásunk hatásköréből, és így érzelmileg is elszigetelődünk azoktól. Pedig, a ma még irracionálisnak látszó dolgok képezik majd, a holnapjaink valóságát. Ez így volt eddig is, ezt jelenti az emberi fejlődés.
Az a tény, hogy szellemi síkon el tudunk vonatkoztatni a jelen pillanatától, alkalmassá tesz bennünket arra, hogy a múlt tapasztalatai alapján, terveket tudjunk készíteni a jövőnkre vonatkozólag, és azok alapján éljük meg a jelen pillanatainkat. Így egyszerre vagyunk képesek több dologra is koncentrálni, ezért egy időben tudunk elvonatkoztatni, az életünk párhuzamosan történő eseményeiben is. Oly annyira, hogy azokat ilyen módon, egy közös cél elérése felé tudjuk tervszerűen irányítani. Ezek az Isteni tulajdonságok formálnak bennünket emberré, olyan értelmes lényekké a bioszférában, akik megérthetik a korlátlan lelki adottságokkal bíró Isteni önazonosságukat. Életünkben, mentális módon tényszerűvé tehetjük, az Istenről elképzelhető valóságot. Akkor már nem csupán kivetítünk egy-egy gondolatot az Univerzumba, projektív módon, hanem közvetlenül, annak az abszolút Elméjét használjuk a mentális folyamatainkban. Erre céloz a kvantumpszichológia, amikor azt állítja, hogy mentális egységet alakíthatunk ki mindennel, és mindenkivel, ahogy a belső teljességtudatunk kialakul.
Amikor a mágneses információ megnyilvánul, az anyagi valóság részét képezve, akkor viszonyítható adatokkal ruházza fel annak, a strukturális szerkezeti megjelenési formáját. Így az anyagi valóságot viszonyító ember, sohasem találkozik közvetlenül az információval, csak az adatok által meghatározható anyagi megnyilvánulásaival kerül kapcsolatba. Az információ ugyanis, mágneses jellegű, míg az adatok, az elektronok hatására jelentkeznek, az eseményként megnyilvánult anyagi halmazokon. Amikor pedig, fizikai munka révén, átalakítjuk az objektív valóság részét, akkor az olyan adatmódosulás, új információként jut érvényre a mágneses alaphalmazban. Tehát, az én véleményem szerint, az elektromos objektív valóságot, esemény szinten fenntartó, mágneses alapú szubjektív alaphalmaz tartja, számunkra viszonyítható állapotban. A valóság tehát, objektív és szubjektív egy időben.
A magasabb szintű Énjével megvilágosodott tudatú ember, túljut a teste korlátjain, és számára határtalanná válik a valóság. Összemosódik az objektív és a szubjektív valóság, és a létezést teljességnek éli meg. Azért, mert a valóság objektív és szubjektív egy időben, de a határtalan szubjektív valóságot alacsonyabb rezgésszintről, éppúgy korlátoltnak érzékeljük ma még, mint a testünket. Aki eljut a tudatosság legmagasabb fokú rezgésszintjére, tisztába kerül a saját igazi Önvalójával, elméje megvilágosodik ez által, és megnyilvánult Istenként, már nem különbözik az Univerzum teremtő erejétől sem.
A megvilágosodott tudatú ember, Isten szemével látja a világot, és számára a halál, már nem befolyásoló tényező, mert tudja, hogy egységben van az Univerzummal, az örök létezéssel. Ahogy az átlagember megkötöttnek számít, a testéhez mereven ragaszkodó kötöttségeivel, úgy a megvilágosodott elméjű ember már, kötetlenséget élvez itt, a földi életében is. Mindaddig, amíg a valósághoz szellemi szinten közeledve, relatív módon elnyomjuk a lelki érzelmeinket, mert nem hagyjuk őket érvényesülni, megkötöttségben, vagyis bűnben élünk. A szellemi hozzáállásuk ugyanis, mindig ragaszkodni fog a múlt, és a jövő általi időképhez. A lelki vonatkozásunk pedig, kizárólag a jelenben viszonyít. Lelkileg nem tudunk elvonatkoztatni. Ezért, aki megvilágosodik szellemi szinten, lelki emberré válik, azaz az emberi testben megnyilvánult Istenné.
Ha ezek után, a tudományt is az emberi kultúrát képező társadalmi ismeretek részének tekintem, akkor a civilizált műveltségünk, egyetlen irányzata sem mentes már az Istenhez fűződő alapelvektől. Ha pedig, figyelembe vesszük az én állításaimat is, akkor ez már nem is olyan nagy csoda, hiszen az emberi mentális fejlődés, éppen arra szolgál, hogy Isten önmagára találjon bennünk, és általunk. Ezt a trendet „erősíti”, a fejlődő kvantumpszichológia, mentálisan fizikai elmélete is.
Most, karácsony előtt, a szeretet havában, remélem sok kedves olvasóm, megérti végre az Istenhez fűződő viszonyát, és egészen más szemmel néz majd, a szeretetteljes ünnepek elé. Mivel minden újév, új embert kíván, ezért én azt szeretném, ha minden kedves olvasóm megújulna, pozitív értelemben véve. Ezúton kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, és sikerekben gazdag, nagyon boldog újesztendőt.
(Ebben a szövegben használt fogalmak értelmezését, az eddigi írásaimban már bővebben kifejtettem. Mindenkit szeretettel várok azokhoz is.)
Matécz Zoltán
2011.12.01.
matecz.zoltan@gmail.com
