Megváltás.
A Bibliából megismerhető zsidó társadalmi kultúra jogrendszerében, az volt a bevált szokás, ha valaki tartozást halmozott fel, azt bárki más is kiegyenlíthette. Ilyen esetben, a tartozást kiegyenlítő személy, megváltotta az adóst, megszabadította az adóssága terheitől. Valójában felszabadította őt, az adóssága visszafizetésének a kötelezettsége alól. Saját jószántából, átvállalta, az adós tartozásait. Áldozatával, magára vette, az adós anyagi terheinek minden súlyát.
Azok az átlagemberek, akiknek relatív szellemi szinten működik, rezeg az elméjük, nem képesek a megvilágosodásra. Számukra az üdvösségnek, egyetlen reális módja létezik, amit a kereszténység is tanít. El kell fogadniuk, Isten egyetlen fiának az áldozatát, és az Ő Szent Lelkével kell betöltekeznie. Az ártatlan Jézus elitélése, és kálváriája által, megjárta a poklot, majd a Szent Lelke kiáradt, felszabadult a teste kötöttségéből. Így az óta, aki szellemi elméjű emberként, képes tudatosan gondolkodva elfogadni Jézust, Isten egyetlen fiaként, és egyben, a saját személyes megváltójaként, az Ő Szent Lelke betölti őt, lelkileg ez által megtisztítja, és a tudatán keresztül lelki emberré, azaz megvilágosult személlyé formálja. Dióhéjban, ennyi a keresztény megváltás folyamata.
Az ember azonban, kifizetheti maga is a tartozását, vagyis megválthatja magát az adóssága terheitől, ha olyan összeghez jut, ami képes fedezni azt. Így, amennyiben az ember eljut a szellemi ismeretek azon fokára, hogy azok által megvilágosodás ébredjen az elméjében, akkor képes önmagát is megváltani. Hiába azonban, a spirituális ébredés, ha a megvilágosodás nem jön létre, akkor nem képes megváltani önmagát. A spirituális ébredés ugyanis, csak azt a tudatos vágyat jelenti, ami a változásra irányuló igényünket fejezi ki. Valamint azt a mentális folyamatot, amelyben az ember, az ilyen irányú ismereteit bővíti.
Az elménket működtető agyunk, anyagi szerkezet, ezért mindig valamilyen tudatossági szinten rezeg. Mivel anyagi vonatkozás, ezért elektromos rezgést valósít meg. Ezek az alfa, béta, gamma, és delta agyi rezgésszintjeink. Bétában vagyunk tudatosak, de ez a tartomány is egy nagyon széles skálát ölel át, mert a boldog állapottól, az örömteli, a jókedvű, a vidám, a közömbös, a mérges, a haragos, a dühős, és az őrjöngő tudati állapotok, különböző árnyalatú szintjeit is magába foglalja. Az orvosi műszerek, mint mágneses agyi hatásokat érzékelik. Mert az agyunk elektromos anyagi rezgése, mágneses hatást vált ki abban az alaphalmazban, amelyben, mint anyagi struktúra eseménye megnyilvánult. Így az emberi agyban is. Ezért mágneses alapú érzékelő műszerekkel viszonyítható.
Az egészséges ember, egy hármas felépítésű élőlény. Test, lélek, és szellem együtt alkotja. A lélek abszolút minőségű értéket képvisel bennünk, mert az Univerzum abszolút, és intelligens energiájának a részeként, az életünk hatóképességét valósítja meg. A testünk, és a szellemiségünk pedig, a relatív énünk, mert mindkettő változó mennyiségünk az életünk során. Így a lelkünk, a testünk által fejezi ki magát objektív értelemben véve, míg a szellemiségünk, szubjektív vonatkozásban.
Az elméjét tekintve, az ember egy skizofrén alkat. Ennek a megállapításnak, az a tény biztosít jogalapot, hogy az elmében párosul az értelmi, és az érzelmi énünk is. A gondolatok által vezérelt értelmi énünk, a relatív szellemi egonk. Az érzelmeink által megnyilvánult érzelmi énünk pedig, az abszolút lelkünk. A lelkünk kizárólag a jelenben viszonyít, attól eltérni képtelen. Így az érzéseinket is a jelenbe vetíti. A szellemi tudatunk pedig, képes elvonatkoztatni a jelenünktől, így a hozzájuk csatolható lelki érzéseinket, a múltba, vagy a jövőbe kényszeríti, ahol azok már, teljesen hatástalanok. Így elveszítik azt a célt, ami miatt felszínre kerültek a lelkünkből. Ennél fogva, a szellemi énünk, mereven ragaszkodik ahhoz, hogy az elménket uralja. Egoista módon. Pedig, a relatív szellemi tudatunknak, éppen az lenne a funkcionális feladata, hogy az értelmes gondolataink által, kifejezésre juttassa az érzelmeinket, hogy azok, a jelenben hatást fejtsenek ki. Ilyen módon, igényszerű változást előidézve, a viszonyítható jelenünkben.
A relatív értelem, azért küzd az abszolút érzelem ellen, az elménk birtoklásáért, mert számára az elme által vezérelt testi működésnek, racionálisnak kell lennie. A testünk ugyanis, mindig hűen követi az elmében honos tudati állapotot. Ezt igazolja az a tény is, hogy egy tizenöt-húsz perces meditatív állapot, több órás aktív pihenéssel egyenértékű, a testünk számára. A racionálisan elnyomott, és így célt tévesztett érzelmek is hatást fejtenek ki az életünkben, csak betegségeket, és egyéb megoldandó problémákat állítanak elénk. Amíg a folyton változó relatív szellemiségünk uralja az elménket, addig a testünk, állandó problémák színtere, mert követi a szeszélyessé vált elme, relatív tudatos állapotait. Így minél jobban azonosulunk az elmebeli állapotunkkal, annál jobban szenvedünk. Ez az elmebéli működési zavar okozza a félelmeinket, és a fájdalmainkat. A lelki érzelmeink fennhatóságát, a szellemi tudatunk csak illúziónak értelmezi, mert az számára még irracionális dolog, holott a valóság éppen kifordított. Mindig az abszolútnak kell uralnia a relatívat, mert ami relatív, az csak az abszolút része, eleme lehet.
A relatív szellemi tudatunk tehát, ragaszkodik az elménk feletti hatalmához. Annyira hozzászoktatott már bennünket ehhez az egoista tudati állapotunkhoz, hogy ha elveszítené, az számunkra a valóságérzetünk elvesztését eredményezné. Tudva azonban azt, hogy a tudományos valóság relatív, ezért nem lehet már olyan túl nagy mentális csapás számunkra, ha a relatív, változékony gondolataink háttérbe szorulnának, a jelenben uralkodó lelki érzelmeink javára.
Az életünk során jelentkező problémáink, nem ellenségeink, hanem csak az életünk kísérőjelenségei. Arra utalnak, ha megoldjuk őket, hogy mennyit fejlődtünk általuk. Ha megoldatlanok maradnak, akkor pedig, azt tükrözik, hogy milyen kevés, a gondolataink gyakorlatilag megvalósuló hatása, az életünkre. Amikor az ember egy megoldáson agyal, és nem találja meg, akkor addig az elméjét, teljesen feleslegesen fárasztotta. Az a mentális munka, csak arra volt jó, hogy az elmét uralja addig is, az érzéseink elől.
Amikor igazán boldognak érzi magát az ember, akkor a relatív szellemi gondolataink áramlása megtorpan, és mentális rés támad a múltunk, és a jövőnk között. Elménk megtorpan a jelenben, mert a gondolataink valamiért zavarba jöttek, és elakadt az áramlásuk. Ilyenkor a belsőnkben csend, és mérhetetlen nyugalom ébred, és abban az elcsitult tudati állapotban, a béke, a szeretet, és a boldogság pozitív érzései, felszínre törnek, tudatosodnak az elménkben.
Aki mindig figyel a pozitív érzelmeire, az a jelenre koncentrál, mert az érzéseink csak most, a jelenben alakulnak ki. Nem is kell gondolkodni rajtuk, csak laza figyelemmel kell kísérni őket. Ez a gondolatmentes laza odafigyelés biztosít lehetőséget arra, hogy a jelen pillanatában, behatoljunk az örök jelenlétbe. Abba az örök jelenlétbe, amely az Univerzum szubjektív alaphalmazaként, a mágneses alapú abszolút Elmét valósítja meg. Ilyenkor az elménk, a gondolattok általi értelmes vezérlésről, automatikusan átvált az érzelmek irányításának az elfogadására. Ez a pillanat a megvilágosodás. Ez a gondolatmentessé tett, és érzelmi vezérlést nyert tudatos elmeállapot.
A megvilágosodás után, amikor már megigazult az ember, akkor is használja a szellemi gondolatait, de jószerivel csak arra, hogy a jelenben kialakult érzelmeit fejezze ki általuk. Így a hit elképzeléseiben integrálódva, kreatív megoldásokat hajt végre az ember, a jelenben. A szellemi tudat, az ideákban meghatározott mentális formákat biztosít a gondolatok által, az érzelmeinknek. Ítéletekkel értékelhető cselekedetek hiányában azonban, a szellemi tudatunk gondolatai, háttérbe húzódnak. Mert a tudatos megvilágosodás által, racionálissá válik számára az a tény, hogy a lélek az igazán fontos az elménkben, a testünk érdekei számára.
Így a tudatos megváltás, akkor jöhet csak létre az életünkben, ha a relatív szellemi gondolatainkat kezelő elménkkel, képesek vagyunk érzékelni a jelenben, az Univerzum szubjektív alaphalmazában megvalósult örökkévaló jelenlét nyugalmát, és békéjét. Akkor a gondolataink megvilágosodott állapotában, úgy megtorpan a relatív tudatunk, hogy azonnal átadja az elménk irányítását, a lelki érzelmeinknek. Így a lelkünk irányítása alatt, abszolút értékűvé válik az emberi elme is, az Univerzum abszolút elméjéhez hasonlóan. Ezért egységként érezhetjük magunkat, a világ mindenségével. Vagyis, megváltottnak. A bűnként értelmezhető relatív szellemi adósságaink így, kiegyenlítést nyernek, az Istennel való tökéletes önazonosságban.
Matécz Zoltán
2011.12.04.
matecz.zoltan@gmail.com
