Figyelem.
A figyelmetlenség gyakori tényszerűsége utal arra, hogy az ember figyelme, nagyon sűrűn elkalandozik. Kérdésként merül fel bennem, hogy amikor elkalandozik a figyelmünk, akkor ugyan, mi is az, ami elkószál? Vagyis, egyáltalán, mi is az a figyelem, és miért képes elkalandozni?
A relatív szellemi gondolataink, állandóan áramlanak az elménkben, leállítani is alig tudjuk őket. Amikor mentális módon morfondírozunk, agyalunk valamin, akkor éppen a gondolatainkra koncentrálva figyelünk. Így a figyelmünk, kívül esik a gondolkodási képességünkön. Ezért a figyelem, nem lehet a szellemiségünk terméke.
Amikor pedig, az abszolút lelki indíttatású érzések merülnek fel bennünk, akkor azokra koncentrálunk, azaz figyelünk. Ilyenkor a figyelmünk, az érzéseinkre irányul, valahonnan. Így a figyelem, nem lehet a lelkünk terméke sem.
Viszont, a figyelemnek olyan központi helye lehet csak bennünk, amely az érzéseinket, és a gondolatainkat is képes tudatosítani bennünk, vagyis az elménkben honos. Ennél fogva, soha nem az elménkkel gondolkodunk, vagy érzünk, ott csupán tudatosodnak ezek a szubjektív eseményeink élmény szinten. Viszont a figyelmünk, a koncentrációs képességünk, az elménkből irányul a szellemiségünk, és a lelkiségünk felé, hogy azok tudatosodjanak az őket értékelni képes elménkben. A figyelem biztosítja számunkra, az észlelés közben szelektálható, szükségszerű információ felvétel lehetőségét.
Az elménk alapvető feladata éppen az, hogy a benne hitként tudatosodott információk függvényében, rezgésmódosulást váltson ki az agyunk elektromos tulajdonságú anyagi szerkezetében. Egyáltalán nem mindegy azonban az, hogy a szellemi, vagy a lelki indíttatású információink tudatosodnak-e az elménkben. A lelki érzésekre figyelve, az elménk olyan információkra figyel, amelyek erőimpulzusokat képviselve, azonnali agyi rezgésmódosulást váltanak ki bennünk. Azért, mert a lelkünk, az Univerzum abszolút teremtő energiájának, a bennünk elkülönült része, így az abszolút energikus jellegét, a testünkben sem veszítette el. Ezért, a lelki érzéseink, az életerőnk impulzusait képviselik bennünk. Az elménkben tudatosodva pedig, a hatóképességüknél fogva, azonnali elektromos agyi rezgésmódosulást váltanak ki.
A gondolataink pedig, ezzel szemben, a relatív szellemiségünk mentális termékei, és így hatóképességet, mentális erőt egyáltalán nem képviselnek. Önmagukban véve, semmiféle agyi rezgésmódosulást nem képesek kiprovokálni, az elménkben tudatosodva. Egészen más a helyzet abban az esetben, amikor a gondolataink, érzelmeket képesek aktivizálni a lelkünkből. Olyankor, a gondolat és az érzés, együtt tudatosodik az elménkben, mert figyeltünk rájuk, és így, létrejön a szükséges agyi rezgéstevékenység is. Sajnos a mai kor materialista neveltetésű embere, többnyire elnyomja az érzelmeit, ez által, megfosztva önmagát az agyi tevékenységek nagy részétől. Pedig, semmi szégyellni való sincsen a tiszta, őszinte, pozitív érzelmek megnyilvánulásain. Az abszolút lelki érzéseink lényege az, hogy általuk megtapasztaljuk azt, hogy kik is vagyunk már voltaképpen.
Ahhoz tehát, hogy bármi tudatosodjon az elménkben, arra van szükségünk, hogy az elménkkel tudatosan is odafigyeljünk. Így az odafigyelés teszi lehetővé azt, hogy a relatív elménkben akármi, valami, vagy bármi, értékelhető információként tudatosodhasson. Mert csak a tudatosodott információ hasznos az agyunk számára. Hasznosulni pedig, csak úgy képes, amennyiben agyi rezgést tart fenn, vagy agyi rezgésmódosulást vált ki abban. A relatív szellemi gondolkodásunk lényege az, hogy általa megtapasztaljuk azt, hogy kivé, vagy mivé válhatunk tudatosan, az életünk során.
Az már Hosé Silva óta ismert tény, hogy az agyunk állandó rezgésben van, és ez a vibráció, mindig valamilyen tudati szintnek felel meg. Így ébrenléti állapotban, a tudatos agyi rezgésszintünk, béta fokozatú rezgést valósít meg. Valójában ez egy igen széles rezgési tartomány, amely magában foglalja, a teljesen nyugodt, és a teljesen feszült idegi állapotaink között kialakulni képes, minden lehetséges érzelmi fokozatot. Így a lehetséges idegi állapotaink fokozatai között, az érzéseink képesek szintet váltani. Az érzések nélküli gondolataink, hatástalanok ezen a téren.
Nagyon fontosnak tartom még tudni azt, hogy az agyi rezgéseink, miért módosulnak egyáltalán? Az elménk által előidézett, agyi rezgésmódosulásaink egyetlen reális okát abban látom, hogy azok által, az agyi elektronjaink elektromos hullámai, automatikusan megváltoznak. Ezek az elektromos hullámok, mágneses hullámok alapján jöttek létre, és állnak fenn. Amennyiben pedig, az agyi rezgésmódosulás miatt, megváltozik az agyi elektronjaink hullámmozgása, az a tény, azonnali mágneses hullámváltozást idéz elő, a mágneses alaphalmazban. Ez a mágneses alaphalmaz valósítja, meg az Univerzum abszolút Elméjét. Azt az alapközeget, amelyben a mágneses hullámok által közlődik, az információk révén irányított, szubjektív munkavégző képesség, vagyis az energia. Így van a mi relatív elménk folyamatos, és elválaszthatatlan mentális viszonyban, az Univerzum abszolút Elméjével.
Amikor tehát, a figyelmünk elkalandozik, akkor az azért történik meg, mert az elménk nem képes tökéletesen koncentrálni, a cselekedeteinket vezérlő szellemi gondolatainkra, vagy a lelki érzéseinkre. Valójában, a koncentrációs képességünk akkor a legaktívabb amikor „elkalandozik”, mert olyankor, minden egyéb dologtól tökéletesen elvonatkoztatva, csak arra összpontosítjuk a figyelmünket, ami elvonta azt, a már megkezdett cselekvésünkről. Az elménk ugyanis, mindig arra koncentrálja a figyelmünket, ami éppen fontosabb számunkra. Függetlenül a folyamatban lévő gondolatainktól, vagy érzéseinktől.
Érdemes megjegyezni még, hogy mivel a figyelem, az elménkben zajló agyi tevékenység, ezért közvetlen testi reakciókat képes kiváltani bennünk. Így közvetlen hatással van, a központi idegrendszer által vezérelt légzésszabályzásra, a szívműködésre, vagy például, a verejtékképződésünkre. Fokozott figyelem esetén, ezeket a testi adottságainkat, tudatosan korrigálni sem vagyunk képesek. Fokozott, és tartós figyelem összpontosításra képesek azok, akiknek a munkája erősen balesetveszélyes. Ilyenek például, a sofőrök. De nagyon sok szakma megköveteli azt, hogy a közvetlen végzésük során, hosszabb-rövidebb figyelemi aktivitást valósítson meg a munkát végző ember.
Lexikális jelentése alapján, a figyelem minden megismerés alapja, és így az ember éberségi fokát határozza meg. Sajátosságai közé tartozik, az iránya, a tartóssága, terjedelme, és az intenzitása. Általában véve, a fáradtsági szinttel, és az életkor emelkedésével csökken. Nézzük ezeket most, általam megfogalmazott formába öntve.
A figyelem iránya: A koncentrációs készség összpontosítása egy adott dologra, ami lehetővé teszi azt, hogy az érzékelhető valóság egy bizonyos részéből, egyes alakok, tárgyak személyek, jelenségek, érzékletek, külön fixálódjanak, azaz kiemelkedjenek számunkra, mint lényegi elemek.
A figyelem tartóssága: Akkora időegység, amíg folyamatosan képes az ember, egy adott dologra koncentrálni. Ez felnőtt korban 15-20 perc, de az én véleményem szerint, ez attól is függ, hogy mennyire érdekelt az ember az adott dologban. Amit ugyanis, szívesen teszünk, annak jóval több figyelmet is szentelünk. Ezzel szemben, az érdektelenség, csökkenti ezt a meghatározott időegységet.
A figyelem terjedelme: A kortól, és szellemi érettségtől függő tényező, amely kifejezi a koncentrációs kapacitást. Vagyis, a figyelem tartós megosztási képességét. Az újszülött általában, csak egy dologra képes odafigyelni. Óvodás korban 2-3 dologra, iskolás korban 4-6 dologra, míg felnőtt korban, akár 8-10 dologra is képes párhuzamosan koncentrálni az ember, egy időben. De az én véleményem alapján, csak ha érdekes az a sok dolog számára.
A figyelem intenzitása: Azt határozza meg, hogy a célirányos figyelem milyen mélyen koncentrált formát ölt. Vagyis általa, az összpontosított fixáció, azaz figyelemkoncentráció, milyen szinten valósul meg. Ezt az intenzitást, olyan zavaró tényezők befolyásolhatják, mint a fáradtság, a betegség, sokkoló élmény, idegi feszültség, hiperaktivitás, öregedés, érdektelenség.
Sajnos, a figyelemről szóló lexikális értelmezések nem térnek ki arra, hogy a figyelem az elménk funkciója, pusztán azt fejezik ki egyértelműen, hogy a megismerés, és így a tanulás mentális eszköze. Vagyis, a figyelem, minden megismerő folyamat alapja. Mivel pedig, az én véleményem alapján, a megismerő folyamataink, az elménkben tudatosodik, ezért a figyelem nem más, mint az elménkre jellemző koncentrációs készségünk.
Érdemes tudnunk még azt a figyelemről, hogy ezzel a szóval jelöljük az emberekhez, élőlényekhez, vagy tárgyakhoz való pozitív hozzáállásunk értékét is. Amikor az ember figyelmes, akkor az illem olyan tapintatos formáját valósítja meg, amelyben az ő egyéni körültekintő, és óvatos elővigyázatossága, erkölcsi alapot biztosít. Miközben előzékeny udvariassággal közelít másokhoz, éberen koncentrálva arra, hogy az odaadásában a szeretet nyilvánuljon meg. Így az udvarias figyelem, az emberi elme olyan adottsága is, amellyel bárki képes kivetíteni mások felé, az értelmesen kifejezhető érzelmi hozzáállását. Az együtt érző képességét. Együttérzése olyan jóindulatot fejez ki, ami közvetlenül a szeretet gyakorlati megnyilvánulása. Nincs nagy baj a társadalmunkkal, vagy annak bármely kicsiny egységével, amíg egymás felé, a kölcsönösen szeretetteljes figyelem hatja át az emberek elméjét.
Ennél fogva, a természetes figyelem, olyan adottsága az emberi elmének, amely a számunkra fontos információk iránti érdekeltségünket fejezi ki, és amely által, információkat biztosítunk, a saját szeretetteljes hozzáállásunkról. Az elménkben tudatosodott, és így, értelmes formát öltött érzelmi hozzáállásunkról. Vagyis, a természetes figyelem, a szeretetről szól.
Matécz Zoltán
2011.12.09.
matecz.zoltan@gmail.com
