Jézus, mint szimbólum.
A Biblia, az egyik legcsodálatosabb szimbólumkönyv. Minden személy, minden helyszín, és minden esemény, túl azon, hogy megtörtént valós eseményt publikál számunkra, szimbolikus jelentéssel is bír. Ez alól nem kivétel, Jézus személye sem.
A lélek által Isten él bennünk. Úgy is fogalmazhatnám, hogy Isten, a lelkünk szimbóluma. Vagy a lelkünk, Isten szimbóluma. Ahogy tetszik. A vágy, amikor tudatosodik az elménkben, akkor az egy olyan lelki érzés jelent, amely mindig valamilyen konkrét hiányosságra utal. Lelki érzésként azonban, közvetlenül a bennünk élő Isten akarata. Amíg meg nem valósul, addig a hiánya problémákat, konfliktusokat, nehézségeket képez az életünkben.
Amikor az emberi szellem szabad gondolatai, és az emberi lélek szabad érzelmei, egy közös akaraton vannak, akkor az, nem más, mint a hitünk. Így a hit, olyan reálissá vált mentális képi szintű spirituális adottság a tudatos elménkben, amely a vágyunk legideálisabb lehetőségét kínálja fel, elméleti szinten. Mégpedig a valósághű értelmes elképzeléseink által, amelyekhez érzelmek csatolódtak. Amikor pedig, a vágy teljesül, akkor az a tény, képes megváltani bennünket, a vágyunk tárgyának hiányából adódó problémáinktól. Így a vágyunkat tökéletes módon elképzelt hitünk, nem más bennünk, mint a megváltónk szimbóluma.
Ha azonban, a reális módon elképzelt hitünk után, hátsó szellemi gondolatunk támad, vagy valaki más hátsó szellemi gondolatának indítványozására, amit sugalmazásnak nevezhetünk, eltántorodunk a hitünkben megfogalmazódott vágyunktól, akkor a vágyunkkal szemben megfogalmazott hitünket, amelyet már lelki érzelmekkel töltöttünk fel, keresztre feszítjük a koponyánkban, vagyis a Golgota hegyén. Mert az ellentétes gondolatok, ellenérzéseket váltanak ki belőlünk, és így ellenerőt ütköztetünk a hitünkkel szemben. Mivel a hitünk, a megváltó gondolatunk, ezért gyakorlatilag, Jézust feszítjük keresztre minden esetben, amikor egy hitként kifejezett vágyunk ellen, más egyéb szellemi gondolatnak és érzésnek, esélyt adunk az elménkben.
Amikor a hitünk alapján teljesül a vágyunk, akkor a hiány okozta problémáinktól megváltónk, vagyis a Jézusunk, minden esetben újjászületik bennünk. Ez az újjászületés, visszaigazolja számunkra a teremtőképességünkbe vetett hitünket, így a saját személyes Istentudatunkat erősíti bennünk. A bizonytalan Istenismeret helyett, biztos Istentudatot formál bennünk, amely már nem csupán hit lesz, hanem visszaigazolt bizonyossággá alakul. Ennek az a lényege, hogy a hitünk még relatív mentális eszközünk, mert a tévedés lehetőségét hordozza, míg a bizonyosság már abszolút értéket képvisel.
Jézus, Isten egyszülött Fia a Bibliában. Szimbólumokban gondolkozva azonban, a lelkünk egyetlen igazi „hozzátartozója” a hitünk, hiszen az elménkben kialakult hitünkben, az értelmes szellemi gondolataink mentális formaiságát, a lelki érzelmeink töltik fel tartalommal, vagyis aktív hatóképességgel. Az érzelmeink ugyanis, a lelkünk, vagyis az életenergiánk aktív életerő impulzusai. Ennél fogva, az Isteni teremtés képességeivel bírnak. Az értelmes szellemi gondolataink pedig, mentális információkként, éppen azt határozzák meg, hogy a lelki érzéseink, a megtapasztalható életeseményeinkben, hol és milyen mértékben fejtsék ki az áldásos hatásukat.
Amikor a tudatos teremtésünk megvalósul, és visszaigazolja számunkra az Isteni mivoltunkat, akkor minden esetben erősödik bennünk az Istennel való azonosságunk bizonyosságérzete. Ez tökéletes módon megnöveli az önbecsülésünket, mert így önmagunkban, Istent fogjuk becsülni, közvetlenül a szeretetünk Forrását. Amikor a szeretetforrásunk aktivizálódik, akkor a szeretetünk patakként ömlik az embertársaink felé, és akit megöntözünk vele, kissé mindig megtisztul általa.
Így nem csupán önmagunkban, hanem minden embertársunkban is, szeretni kezdjük az Isteni adottságok lehetőségét. Ezért más emberek egészségét, sikerét, jólétét elképzelve igény szerint, éppen arra biztosítunk alkalmat a felebarátaink számára, hogy az őket nyomasztó alapvető problémáiktól megszabadulva, őbennük is lehetőség nyíljon arra, hogy a saját szeretetforrásukat felfedezzék végre. Hogy megszabaduljanak azoktól a gátaktól, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy ráébredjenek a saját Isteni mivoltukra.
A világ megtapasztalható valósága azért olyan amilyen, mert negatív hitrendszer alapján éltünk eddig. Még ma is úgy élünk sajnos. De a világ, jóvá képzelhető. Minél több Istentudatos módon megvilágosult ember nyitja meg a belső szeretetforrását, annál több olyan elképzelés születik meg bennünk, amely a világunkban észlelhető hibákat és hiányosságokat már, tökéletes mentális formában tudja, és a saját lelkének pozitív érzéseivel tölti fel. Így azok a megvalósulás alkalmával, mindig szebbre és jobbra formálják, a személyesen is megtapasztalható valóságunkat.
A vágyunkat kifejezni képes hitünk mondanivalóját imába foglaljuk. Ez lesz a mi kifejezésre juttatott szabad akaratunk. Majd az utána elhangzó „Ámen” szó jelentése, „Úgy Legyen.”, Ezt Akarom.”. Ez egyértelműen azt jelenti számunkra, hogy van bennünk valami, vagy valaki, aki ezt a felelősségteljes, megvalósulásra késztető határozatot meghozhatja. Amikor tehát, a szabad akaratunkat fejezzük ki, az imánkban megfogalmazott hitünk segítségével, és az Ámen szóval hozzájárulunk a megvalósulásához, akkor azt, az Isteni énünk teheti csak meg. Az emberi képességeinket képező szellemi mivoltunknak, csupán annyi szerepe van a teremtés dolgában, hogy a szükségszerű értelmes formát határozhatja meg. A teremtéshez szükséges erőt, Isten biztosítja bennünk, az életenergiánk, amit a lelkünk képvisel. Mégpedig az érzéseinkkel.
Jézus révén, vagyis a teremtőképességünkbe vetett rendíthetetlen hitünk, és megtapasztalt bizonyosságunk által, vesszük a „Szent Lelket”. Vagyis, a lelkünk megtisztul minden relatív szellemi kételyünktől és sugalmazásunktól, amely a bizonytalanságból származó, szellemi indíttatású félelmet képes előidézni bennünk. A félelem nélküli lélek erőimpulzusai, amit az érzések jelentenek, tiszták, Szentek, mert a mi saját belső szeretetforrásunk, azaz az Isteni mivoltunk üzeneteit közvetítik.
Aki Jézusról olvas a Bibliában, vagy valamelyik vallásos könyvben, mindig gondoljon arra, hogy Jézus személye is egy szimbólum. Isten a teremtőképes lélek bennünk. Jézus pedig, a teremtőképességünkbe vetett rendíthetetlen hitünk szimbóluma. Vagyis, az Isteni mivoltunkba vetett abszolút bizonyosságunké, amely az abszolút jellegénél fogva, képes arra, hogy megtisztítsa a lelkünket, a relatív szellemi síkon generált negatív lelki érzéseinktől. Vagyis, megszentesít bennünket. Olyan módon, hogy az Istentudatunk által megvilágosodott szellemiségünk, önként a háttérbe szorul, és nem harcol ki többé, az érzéseinkkel szemben domináns szerepet az elménkben. Az elménkben a lelki érzéseink tudatosodnak, amelyeknek a szellemi gondolataink, csupán reális formát biztosítanak.
Jézus tehát, Megváltóként valóban ott áll a szívünk „ajtajánál”, kopogtat, és arra vár, hogy beengedjük őt. Akiben az Istennel való azonosság elve megerősödik, Istentudatossá válik, szellemileg megvilágosodik, és ez által, ez a tudatossági szintű változás, a teremtőképességünkbe vetett hitünket, abszolút értékű bizonyossággá alakítja át. Ekkor „engedtük be” Jézust a szívünkbe, amikor a teremtőképességünkbe vetett hitünk, bizonyossággá vált. Általa az Istenismeret, Istentudattá alakul, és Istennel azonos minőséggé válik az ember.
Aki nem érti meg a Jézusi szimbólum jelentését, továbbra is eltéved a Bibliában. Egy olyan vallásos labirintusba kerül, amelyben már eddig is, több mint négyezerféle vallási irányzat bolyong. Ezért írja a Biblia azt, hogy a betű öl. Mert nem szabad szó szerint venni és értelmezni a tanításait. A Biblia ugyanis, egy szimbólumkönyv. Így Jézus is egy szimbólum benne. Mégpedig, az Istenismeretünkből kifejlődni képes Istentudatunk legbiztosabb érzésének, a teremtőképességünkbe vetett bizonyosságunknak a szimbóluma, amely képes megtisztítani, és tisztán tartani a lelkünket. Vagyis, az Istentudatot bennünk.
Matécz Zoltán
2012.08.12.
matecz.zoltan@gmail.com
