Életfeladat.
Azt állítja az ezoterikus filozófia, hogy minden léleknek van egy személyre szabott karmikus életfeladata, amit még a megszületés előtt felvállalt, a Földi életbe leszületni vágyó egyéni lélek, és az élete során, meg kell valósítania azt. Így minden embernek más, és más vállalt életfeladata van, amelyben az egyéni különleges adottságaink jutnak érvényre, és formálják ez által, a világunk sorsszerű alakulását. Amíg valaki az életfeladatának megfelelően cselekszik, addig mindig béke és nyugalom van az életében, lelki egyensúly, mert az élete céltudatos. Ha azonban, eltér valaki a vállalt lelki feladatától, akkor békétlenség és nyugtalanság lesz úrrá rajta, mert a lelke azt jelzi vissza számára, hogy szellemi szinten, célt tévesztett.
Érdekes dolog ez a lélekfeladat. A lelkünk felvállal valamit, az aktív életünk megkezdése előtt, majd semmire sem emlékszünk a tevékenyen élő valóságunk során. Pedig, éppen erre a lélekfeladatra születtünk le. Ezt követően, csak a halál után, az Isteni számonkérés alkalmával derül ki az, hogy eleget tettünk-e, a szellemi tudtunkon kívül vállalt életfeladatunknak. Számomra, ez egy kicsit értelmetlen dolog. Sántít lelki, és szellemi vonatkozásban is. Akármilyen karmikus szintű, vagyis sorsformáló dolog is.
Továbbá, nem ad magyarázatot számomra, a csoportok karmikus életfeladatára sem. Így a baráti kapcsolatok, a család, a kisebb közösség, a nemzet, és az emberiség sorsát érintő életfeladatokra. Hiszen a csoportok tagjai, nem egyszerre születtek le, és nem azonos életfeladatokkal érkeztek. Hogyan lehet közös felelősséget képviselő csoportkarmává hangolni azt, amiről senki sem tud, semmiféle határozott részletet sem, szellemi szinten?
Bárki érezhette már azt, hogy szellemi szinten meghatározott, megtervezett egy nyilvánvalóan szükségszerű cselekedetet, de a végrehajtásához már, nem volt elegendő lelki ereje. Mert a lelki és a szellemi indíttatása, nem volt szinkronban. Így a valóban ésszerű cselekedeteinkhez, mindkét adottságunkra egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy természetes módon tevékenyek lehessünk. A racionális szellemi mivoltunk, a korlátolt ismeretei függvényében, mindig feltételeket, korlátokat határoz meg. Ez által, eleve korlátozza a megtervezett cselekedeteink megvalósulási lehetőségeit is. A lelki mivoltunk azonban, csodákra képes. Relatív szellemi korlátoktól függetlenül, bárminek a megvalósítására rávehető, aminek a valóságát a képzeletünkben már, racionálissá és egyben, realitássá formáltuk. Ebből az is egyenesen következik, hogy amíg a szellemi gondolataink korlátokat szabnak, a sorsunkat formálni képes cselekedeteink végrehajtásához, addig a lelki érzéseink, korlátlan lehetőségekkel bírnak. Felszabadítanak bennünket, a szellemi racionalitásunk által felállított, értelmes korlátaink feltételrendszere alól. Így a lelki adottságait használva az ember, csodás cselekedetekre lesz képes.
A karma kifejezés, röviden azt jelenti, hogy végrehajtott sorsformáló cselekvés. Mert minden cselekedetünk egy olyan akciónk, amely válaszreakciót válthat ki. A cselekvés, mindig a jelenben zajlik. Itt és most. Az ok azonban, ami motiválja, a múltban gyökerezik, hiszen szellemi szinten emlékszünk rá, és valamennyi ideig gondolkodtunk a válaszreakción, amit a soron következő cselekedetünk jelent. Továbbá, a cselekedetünk olyan célra törekszik, ami még nincsen meg a jelenünkben. Így minden cselekedetünk a jövőbe irányul, és a megvalósulása után, oka lesz valamilyen következő válaszreakciónak. Ezért, a cselekedeteink, éppen attól karmikus jellegűek, hogy az ok-okozatiság végtelen láncolatának olyan részét képezik, amellyel mi magunk vállalunk részt, a világ folytonos eseményszerűségében. Így minden cselekedetünk, válaszreakciót kiváltó ok, és válaszreakcióként kiváltott okozat is egyben. A válaszcselekedeteink formálják okozatokká azokat a cselekedeteket, amelyek okokként inspiráltak bennünket. E miatt, minden okozatból kiváltó ok lesz, és minden kiváltó ok, maga is okozat volt valamikor. Ettől végtelen az ok-okozatiság láncolata, amely az események folytonos, egymás utániságát képes fenntartani. Amely eseményszerűségbe, mint egy fogaskerék, mi magunk is, aktív szerepeket vállalhatunk. Az életünk tényszerűsége ugyanis, nagyon jó okot ad erre nekünk.
Az a tény, hogy a cselekedeteink a jelenben zajlanak ugyan, de a múlt eseményei, és a jövő elvárásai motiválják, azt jelentik számomra, hogy minden tettünknek van, időtől független lelki, és időtől függő szellemi vonatkozása is. Mi az alapvető különbség? A szellemiségünk gondolatai, a memóriánkban tárolt emlékeink, olykor hibás vagy hiányos mentális viszonyaiból jelentkeznek. Ha nem figyel az elménk a szellemi gondolatainkra, akkor azok, szinte azonnal feledésbe is merülnek. Amennyiben azonban, az elménkben tudatosodnak a szellemi gondolataink, mert figyelmet fordítottunk rájuk, akkor lelki érzések kiváltására alkalmasak. Ezekre, a lelki érzésekre, szintén az elménk fordít figyel. Ahogy tudatosodnak az elménkben a lelki érzéseink, az elménk összekapcsolja őket azokkal a szellemi gondolatainkkal, amelyek kiváltották. Ez az elménk spirituális képessége, amely alapján spirituszt, aktivizálható lelki erőt társít a szellemi gondolatainkhoz. Így a szellemi gondolataink, a mentális formát biztosítják, míg a lelki érzéseink, a hatóképes életerőt nyújtják, az ilyen módon kialakított hiteinkhez. Ez tehát, a mi cselekedetvezérlő hitünk, amit többnyire spontán módon, alkalomszerűen, tervszerűtlenül, céltalanul használunk.
A tervszerűtlensége abban nyilvánul meg, hogy ma még, szellemi emberként használva az elménket, szinte mindig, a múltunkban kalandozó szellemi gondolatainkra figyelünk az elménkkel. Azokkal a szellemi gondolatainkkal, azonnal megítéljük a világban tapasztalt eseményeket. Majd ezekhez, a többnyire lesújtó ítéleteinkhez csatoljuk, a közben felszínre törő negatív, szeretet nélkülöző lelki érzéseinket. Így valójában, át sem gondoljuk azt, hogy a lelki erőimpulzusainkat, amit az életenergiánk érzései képviselnek, milyen valóság kialakítására használjuk. Mert nem vagyunk tisztában azzal, hogy az elménkben kialakult hiteink, már a mi valóságot teremteni képes határozataink. Így véletlenszerűen, látszólag teljesen céltalanul vezérlik a sorsunk eseményeit. Azokat az életeseményeinket, amelyek segítségével, karmikus cselekedeteket hajtunk végre a nélkül, hogy ez a tény, bennünk tudatosodna. Úgy is mondhatnánk, hogy véletlenszerűen, „ész nélkül” élünk.
Ezért, az ember spirituális fejlődése éppen azt jelenti, hogy a szellemi gondolataink, és a lelki érzéseink társítása által, tudatosan kialakított hiteinket, hogyan tudjuk tervszerűen, céltudatosan használni az életünkben úgy, hogy olyan cselekedeteket hajtsunk végre általuk, amelyeknek mindig konkrét, határozott céljuk van, és mindig hasznosak is számunkra. Még akkor is, ha azok a cselekedetek, a relatív szellemiségünk számára, csodáknak minősülnek. Továbbá, hogy a cselekedeteinkhez használt lelki érzéseink, mindig a lelki épülésünket és stabilitásunkat biztosító pozitív, szeretetérzéseink legyenek.
Ehhez az életvitelhez, nagy szükség van a lelki jelenlétünkre. Arra, hogy a szükségszerű eseményszerűségeket kiváltó karmikus cselekedeteinket, céltudatosan kialakított hiteink alapján hajtsuk végre. Mit jelent ez a gyakorlatban? A dolog úgy működik, mint ahogy a régi népi bölcsesség által diktált jó tanács szól. Mielőtt cselekszel, számolj tízig, ha kell százig, esetleg aludj rá egyet. Vagyis, hagyj magadnak időt arra, hogy kellőképpen átgondold és átérezd, a soron következő tennivalóidat. Ha egyetértesz azzal, ami mások cselekedete által okozott olyan esemény, amit te megtapasztalhattál, akkor egyszerűen csak örülj. Élvezd a megtapasztalt esemény nagyszerűségét. Amennyiben azonban, nem értesz egyet vele, ne ítélkezz, ne kritizálj, és ne bíráskodj. Hanem gondolkozz és érezz.
Az én általam diktált verzióban ez úgy működik, hogy a válaszreakciónkat kiváltó negatív ok észlelése után, használjuk aktívan a képzeletünket. A képzeletalkotásunk idejére ugyanis, alkalmunk nyílik arra, hogy tökéletesen átgondoljuk azt, ami szerintünk helyes lenne az adott esetben. A képzelet ugyanis, a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk teremtő műhelye. Egyszerűen képzeljük el a megtapasztalt életeseményt olyannak, amilyennek szerintünk lennie kellene. Gyakorlatilag, képzeljük jobbá az eseményt. Olyannak, ami örömöt okozna bárkinek, aki hozzánk hasonlóan megtapasztalhatja azt. A korlátolt, racionális szellemi gondolataink számára, nagyon sok minden elképzelhetetlen. Ezzel szemben, a lelki érzéseink segítségével, korlátlan módon elképzelhetünk bármit, aminek a valósága örömöt képes okozni nekünk.
A képzeletalkotás lényege, éppen azt teszi lehetővé, hogy a jelenben tartja a szellemi gondolatainkat, és közben, az elménk figyelmét, a lelki érzéseinkre is fókuszálja. Mert képzeletet alkotni csak itt, és most lehet. Továbbá, a mentális képünk valóságos mivolta, pozitív lelki érzéseket generál a lelkünkből. Mindig pozitív szeretetérzéseket, mert olyan képzeletbeli valóság lehetőségét vetíti elénk, amellyel tökéletesen egyetértünk. Vagyis, már a képzeletalkotás idején képes arra, hogy örömöt okozzon számunkra. Minél reálisabb, vagyis minél részletesebb formában valóságszerű az elképzelésünk, annál több örömérzést képes aktivizálni a lelkünkből. Az elménk pedig, éppen ezeket a pozitív örömérzéseket fogja, a szellemi gondolataink által kialakított mentális formáinkhoz rendelni, spirituális módon. Így reális hitet formálva számunkra. Csupán annyi a dolgunk, hogy kifejezésre juttassuk az ilyen módon, szándékosan kialakított céltudatos hiteinket. A hiteinket pedig, az „Ámen” kifejezéssel tudjuk aktivizálni, kifejezésre juttatni.
Az „Ámen” szó ugyanis, azt jelenti, „Úgy legyen”, „Erre vágyom”, vagy más néven, „Ezt akarom”. Ez tehát, egy felelős határozat. Amit a lelkünk által bennünk élő Isten hozott meg szabad akaratából. Éppen azért, hogy a képzeletünk révén formált hitünk megteremtése által, örömöt okozzon számunkra. Így, amikor lelki jelenlétről beszélek, akkor ez alatt azt értem, hogy az elménk, a jelenben kialakítható szellemi elképzeléseinkre fordítja a figyelmét, és a jelenben felszabaduló lelki érzéseinkre. A jelenben kialakítható szellemi elképzeléseink, a lelki vágyainkat fejezik ki, a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk közvetlen akaratát. Míg a hozzájuk tartozó pozitív lelki érzéseink, azt a szeretetteljes Isteni erőt képviselik, ami a megvalósulás után örömérzéseket képes biztosítani az újabb tapasztalatszerzésünk közben.
Miközben tehát, szellemi szinten kiszolgáljuk a lelkünk által állandóan jelen lévő Isteni mivoltunk vágyait, addig Isten, lelki szinten szolgál bennünket, az örömérzések gyakorlati megtapasztalhatóságával. Így örömteli érzéseket biztosít számunkra a képzeletalkotásunk idejére. A képzeletalkotásunk, és annak a megvalósulása között feszülő reményteljes várakozásunk idejére. Valamint, örömérzéseket biztosít számunkra, a vágyunk után elképzelt esemény megvalósulásának megtapasztalási idejére is. Ennek az a reális eredménye, hogy a lelki jelenlétben érezhető öröm, minél tartósabb, folytonosabb örömélmény legyen számukra. Addig ugyanis, ameddig az örömélményeinkkel vagyunk tudatosan elfoglalva az elménkkel, addig kizárólag a lelki jelenlétben tartózkodunk. Itt és most, amíg az öröm érzéseit értékelni tudjuk.
Aki megszokja azt, hogy a megváltozott lelki életvitelével, folyamatosan a lelki jelenlétében tartózkodik, arra a személyre kevésbé hat a szellemi időérzete. Vagyis, szinte alig öregszik. A lelki jelenlét ugyanis, eleve kizárja a szellemi gondolataink kalandozását, a múltunkba vagy a jövőnkbe. Az ugyanis képtelenség, hogy egy időben legyünk a szellemi múltunkban vagy jövőnkben, és a lelki jelenünkben is. Érezni, csak most tudunk, a jelenünkben. Így a lelki jelenlét azt jelenti, hogy itt és most érezni, a lelki érzéseinket. Azok alapján szervezni az életünket. A szellemi gondolatainkat, tökéletesen alárendelni, a lelki jelenlétünk érzésvilágának vagyis, a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunknak.
Spirituális lénynek, embernek születtünk. Így az ember fogalma, valójában rejtett Istent jelent. Méghozzá a szellemi mivoltunk mögé rejtett lelki mivoltunkat érthetjük alatta. Ebből kifolyólag, az életünk során, éppen arra van szükségünk, hogy spirituális szinten fejlődjünk, tökéletesedjünk. Hogy szellemi emberből, Isteni adottságokkal bíró értelmes lényekké formálódjunk. Hogy az Isteni mivoltunk vágyakkal meghatározható akaratát, kifejezni és értékelni képes, tudatos lelki élőlényekké váljunk. Ez a tény, azonnal meghatároz egy egységes emberi életfeladatot is. Valójában Istentudatos emberré kell válnunk. Úgy egyéni szinten, mint csoportos szinten. Véletlenszerű módon élő szellemi emberből, céltudatos lelki emberré kell fejlődnünk, spirituális szinten. Úgy kell, az általános lelki adottságainkat képviselő Isteni mivoltunk valóságát élnünk, hogy közben, az egyéni emberi mivoltunknak is meg kell felelnünk. „Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” A szellemileg vezérelt emberi mivoltunk ugyanis, lokalizál bennünket, elkülönít a többi embertől, míg a lelkileg irányított Isteni mivoltunk, egységessé tesz bennünket a többi embertársunkkal, a szeretet jegyében.
Mint emberek, a felvállalt életszerepeink alapján élünk. Mint tudatos Isteni mivolttal élő értelmes emberek azonban, mindig a szeretet, egységet formáló lelki erejével élünk. Ez a kétféle adottságunk, spirituális módon összehangolható. Ezért kell spirituális szinten fejlődnünk. Ez a spiritualitásunk evolúciója. Ami alapján, a ma még sok esetben magatehetetlen, céltudatlan emberből, céltudatosan élő teremtő Istenekké alakulhatunk. Ez az, az alapvető életfeladat, amelyet minden értelmes emberi léleknek meg kell valósítania az aktív, Földön eltöltött életében.
A gyermek, Isten ajándéka. Amikor Isten ajándékot ad, a legtökéletesebbet adja nekünk, önmagát. Így a gyermekben, Isten reinkarnálódik. A megszületése pillanatában, kizárólag lelki felépítésű az ember. Majd a neveltetés formálja a gyermeket szellemi emberré, a közben megtanult élettapasztalatok függvényében. Azután felnőtté válva, szinte mindenkiben kialakul a spirituális útkeresés kényszere, amely magyarázatot adhat az emberi élet mibenlétére. Eredendő okára, végső céljára, és ez által, a lélek közbülső egyéni életfeladatára.
Nem az, az életfeladatunk tehát, hogy erőnek erejével jó festőkké, hegedűművészekké, vagy például, énekesekké váljunk. Mert ezek, mind egy szálig, időhöz csatolt szellemi minőségek. Az, az életfeladatunk, hogy lelki szinten élve, itt és most, megvalósítsuk az Isteni mivoltunkat szeretettel. Aki így él lelki életet a jelenben, igazán jó festővé, hegedűművésszé, vagy énekessé válik közben. Mert Istent képviselve ebben a valóságban, Isteni adottságokat jelent. Olyan tiszta adottságokat, amelyekkel nem lehet az ember középszerű. Ez Isten ajándéka azok számára, akik a lélek által, hagyják őt élni ebben a valóságban.
Hogyan is képzelhette eddig az emberiség bármelyik értelmes képviselője azt, hogy Isten teremtményeként, megnyilvánulásaként, Isten nélkül élhetünk büntetlenül. Mert igazából, ez a szellemi életünk lényege. A lelki életet biztosítani képes Isteni mivoltunk kirekesztése, a mindennapi életvitelünkből. Az a tény, hogy az életcéljaink, csak a pillanatnyi előnyöket képesek szolgálni, más emberekkel szemben. A sorsszerűnek tűnő életesemények által kínált lehetőségekre vadászva. Egyre távolabb kerülve a tudatos teremtéstől. A személyes lelki adottságainkat, csak az ünnepnapjaink egyes részpillanatai alkalmával élvezhetjük.
A lelki élet nem ördöngösség. A lényege az, hogy mindig legyél jelen. Legyél jelen, a mindennapi életeseményeid tevékenységei érzékelésével. Ne kalandozzanak el a szellemi gondolataid a régen megélt múltadba, vagy az elképzelhető jövődbe. Arra gondolj, amit éppen cselekszel. Legyél jelen, az események okozataként kiváltott örömérzésekkel, vagy azok, tökéletesebbé elképzelésének pozitív lelki élményével. Legyél jelen a képzeleted segítségével kialakítható, tudatos hited formálásával. Legyél jelen a hiteid kifejezésre juttatásával. Legyél jelen a megváltoztatott valóságod megtapasztalásával. Legyél jelen azzal, hogy a mindennapi cselekedeteidet örömérzésekkel teszted. Legyél jelen a hétköznapi teremtéseiddel. Így Istenként tudsz élni. Mert nyilvánvalóan ez, minden értelmes ember kizárólagos lelki életfeladata.
Matécz Zoltán
2012.10.13.
matecz.zoltan@gmail.com
