Életcél.
Nagyon sokan, egy egész életen át, keresik a valós életcéljukat, de mégis úgy múlnak el ebből az anyagi valóságból, mint aki, teljesen feleslegesen élt itt. A legtöbben ugyanis, egyszerűen elmegyünk az életcélunk mellett. Mert tanácstalanok, öntudatlanok vagyunk, az életcélunkat illetően.
Az élet igazi célja az, hogy boldogan éljünk, tökéletes megelégedettségben. Ezzel szemben, a legtöbben úgy élünk, hogy mindig új célokat kell kitűznünk magunk elé, és ha elérjük végre, akkor megint újabb célt tűzünk ki, hogy a boldogságérzetünk ki legyen elégítve. Így a boldogságérzetünk relatív marad, mert mindig új célokra van szükségünk, a látszólagos fenntartásához. Szükségünk van arra, hogy elérjünk oda, ahonnan nem kívánunk már többé tovább jutni. Így a szellemileg fenntartott reális ambíciótól, el kell jutnunk, a lelki értelem forrásáig, ami a saját Isteni önazonosságunk. Ezek jószerivel mind Dr. Wayne W. Dyer gondolatai, aki „Az ambíciótól az értelemig.” című filmben nyilatkozik az élet értelméről. Megtalálható, a You Tube videó-megosztóján. Az említett filmben, ő maga mondja el a saját gondolatait.
Amikor az ember, Isteni lényként megszületik, tökéletes Isteni önazonossággal él. Lenullázott szellemisége, alkalmatlanná teszi őt a társadalmi életre. Ehhez párosul még, az élettapasztalat nélküli gyenge fizikuma. Majd megkezdődik a gyermek társadalmi életre való nevelése. Amelynek során megtanulja, hogy a szellemi gondolatai, és a lelki érzései motiválják azt a készséget, ami éltet bennünket vagyis, az ambíciót. Így szellemi ambícióra van szükségünk ahhoz, hogy az egzisztenciális létezésünket felépítve, egyről a kettőre jussunk, majd onnan lépésről lépésre haladva, egyre tovább. Az ambíció tehát, egy szellemi szintű indíttatás, ami lelki erőt, motivációt képes generálni bennünk, egy megvalósítható cél érdekében.
Ahhoz, hogy a szellemi szintű ambíciót hatástalanítani tudjuk, le kell győznünk azt, ami fenntartja, a szellemi szintű vezetőnket, az egonkat. Az ego jelentése:
Edge God Out = EGO = Eltávolítod Istent.
Az Isteni mivoltodat képviselő lelki jelenlétedet, csak a szellemi aktivitásod képes korlátozni, vagy teljesen eltávolítani az elméd tudatából. Így a lelki korlátozottságunk mértéke szerint vagyunk bűnösök, az Isteni mivoltunk tiszta, szeretettel teljes érdekei előtt. A bűn tehát, nem azt jelenti, hogy jót vagy rosszat teszünk, hanem azt, hogy elnyomjuk magunkban a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunkat. Korlátozzuk és elnyomjuk, a lelki tudatunk abszolút szeretetét, a szellemiségünk relatív szeretetre szorítkozó illúzióival, amelyek gyakorlatilag, csak a mi félelmeinket tartják fenn. Ezek a félelmek, szellemileg generált negatív lelki ellenerőkként jutnak érvényre, és korlátozzák az abszolút szeretetünk érvényre jutásának a pozitív esélyeit.
Ahhoz tehát, hogy megtaláljuk a reális életcélunkat, nem az anyagi javak halmozására van szükségünk. Az életcélt önmagunkban kell kialakítani. Mégpedig, a spirituális képességünk reformja által. Most ugyanis, még szellemileg vezérelt elméjű emberek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az éppen felszínre törő szellemi gondolatainkhoz, aktuális lelki érzelmeket csatol az elménk. Így a kellemetlen gondolatok, negatív érzéseket aktiválnak, kellemetlen sorsot formálva ez által számunkra. Nekünk pedig, éppen arra van szükségünk, hogy a pozitív szeretetérzéseinkhez csatolja az elménk, az értelmes szellemi gondolatainkat. Ezért, lelkileg vezérelt elméjű emberré kell válnunk. Aki mindig, a pozitív szeretetérzéseihez társítja a szellemi gondolatait. Olyankor a szellemi szinten aktív ego elcsitul, és nem képes többé arra, hogy az Isteni mivoltunk szeretetérzéseit távol tartsa, a teremtésre váró életeseményeinktől.
Az ember egoja azt állítja nekünk, hogy szellemi szinten, mindig igazunk van. Azzal kecsegteti az embert, hogy az illető nem más, mint az, amije objektív szinten van. Pedig, ha nem kötődünk a meglévő anyagi dolgainkhoz, és a reálisan elvárható szellemi eredményekhez, akkor a kötődésünk szellemi hiánya, tökéletesen feleslegessé teszi számunkra azt a küzdelmet, ami a megtapasztalható eredményektől elválaszt bennünket. Ez azt jelenti röviden, hogy a szellemi kötődés küzdelmeket biztosít, hogy elérjük a céljainkat, míg a lelki kötődés, közvetlen megtapasztalást. Így az ego, elvonatkoztat a lelki jelenléttől a helyett, hogy arról biztosítana bennünket reálisan, hogy Isten, a tökéletes létezés, a lelkünk által bennünk él.
Mivel Isten ott van bármiben, ami létezik éppúgy, mint bennem, akkor abban is ott kell, hogy legyen, ami még nincsen meg az életemben. Ezért, csak lelkileg vagyok elkülönülve attól, aminek a hiányát érzem. Ez a lelki elkülönültségem, szellemi küzdelem által oldható fel, ezt állítja az ego. Holott, a lelki azonosulásom, teljesen feloldaná a küzdelemre irányuló szellemi késztetésemet. Így amivel lelki síkon azonosulni tudunk, az valósul meg az életünk tapasztalataiban. Ezért, nem azt vonzom magamhoz, amire szellemi síkon szükségem van, hanem azt, amivel lelki síkon már azonosulni tudtam. Vagyis, aminek már előre tudok örülni. Megkapom, megtapasztalom a valóságát, mert nincs közöttünk lelki szakadék.
Így a tökéletes életcél, éppen az, minden ember számára, hogy felismerje, elismerje, és megismerje önmagában az Isteni lelki adottságokat. Erre van szükség ahhoz, hogy Isteni lényként tudjon élni olyan spirituális életet, amelyben a ma még misztikusnak minősülő teremtési folyamatok, már természetes lelki adottságaink lehetnek. Mivel a lélek az életünk energiája, ezért a lelki életet élő ember, tudatosan energikus életet él, éppen az aktív érzelmei által. Az érzelmeink lelki erőimpulzusait, mindig egy-egy tudatosan megtervezett cél érdekében használjuk, a megtapasztalható valóság, szebb és jobb, értelmes formavilágát kialakítva ez által.
A lelki életet élő ember, aki minden gondolatával, szavával, és cselekedetével az abszolút lelki szeretetét valósítja meg, maga is olyan Isteni lénnyé válik az emberi társadalomban, aki képes igazolni azt, hogy a tiszta önmegvalósítás lelki útját járja. Tökéletes lelki erőbedobással, minden szellemi akciójában Isteni tud lenni. A lelki önmegvalósítás tehát, ajtót nyit a szellemi önmegvalósítás széleskörű lehetőségei felé is. Így a lelki életet élő ember számára már, maga a lelki élet a cél. Amelyben az elért, szellemileg értékelhető eredmények, csak megszépítik azt a sikerélményekben gazdag szellemi utat, amelyet a lelki élet természetessé váló folyamata jelent. Így minden kedves olvasómnak az kívánom, hogy az életcélját mindenki találja meg az által, hogy elkezd tiszta, szeretettel teljes lelki életet élni. Az által, hogy önmaga Isteni mivoltát élteti végre. Mert ez a legreálisabb életcél. Minél előbb kezdi el valaki, annál színesebb, értékesebb szellemi életre van lehetősége.
Matécz Zoltán
2012.12.24.
matecz.zoltan@gmail.com
