Mentális bumeráng.
Az eddigi írásaimban, már használtam a bumeráng működési elvét, mégpedig az égitestek centripetális mozgásformáinak a magyarázatára. A fix lerögzítés nélkül forgó anyagi test, az Univerzum mágneses terében, szabadon esik. A saját tengelye körüli forgómozgása miatt, a perdületével azonos irányba térül el, a szabadesése által diktált egyenes iránytól. Így egy önmagába visszatérő keringési forma alakul ki, amelyiknek körpálya jelleget öltve, az átlója éppen a kör centrumán halad át. Ezért, a centrális mozgásformák közé rendelte a tudomány. Mivel azonban, az égitestek keringőmozgása folyamatosan periodikus, ezért csupán rezgésnek minősülnek. Most azonban, nem az égitestek keringőmozgását szeretném értelmezni a bumeráng hasonlattal, hanem egy olyan mentális esemény folyamatát fogom kielemezgetni, amelyik a fizikai keringőmozgásokhoz hasonlóan, mindig visszatérő dolog az életünkben.
Minden értelmes módon tudatosodott szellemi gondolatunkhoz, lelki érzelmeket csatol az elménk. Így a szellemi információink, mint mentális formáink, az elménkben telítődnek az érzelmeinkkel, mint mentális tartalommal. Mivel az érzelmeink, a lelkünkből fakadnak, vagyis az életenergiánkból, ezért erővel bírnak, mégpedig életerővel. Ezt az életerő által biztosított hatóképességet irányítja az elménk, egy meghatározott célra, a szellemi gondolataink informatív értékei alapján. Ezért az elménkben párosuló gondolataink és érzéseink, együtt határozzák meg, a mi cselekedetvezérlő hiteinket.
Ezek a hiteink olyanok, mint a puskába töltött golyó. Ott várakoznak az elménkben a magvalósulásukig. A megvalósulásukhoz, minden alkalommal el kell sütnünk a mentális puskánkat. Ezt kétféleképpen végezhetjük el. Az egyik lehetőség az, amikor magunk akarjuk végrehajtani a hitünk magvalósítását. Olyankor konkrét elhatározásra van szükségünk. Eltökéltség, elhatározás, szándék, törekvés nélkül, céltudatos döntés nem jöhet létre bennünk. Az ad számunkra lelki erőt a végrehajtáshoz. A másik lehetőség az, amikor nem mi magunk hajtjuk végre a hitünk megvalósítását közvetlenül, hanem más, rajtunk kívül álló „hatalomra” bízzuk azt. Olyankor kifejezésre kell juttatni, az elménkben meghatározott hiteinket.
Erre való az ima, aminek a végén azt mondjuk, hogy „ÁMEN”. Vagyis, ÚGY LEGYEN”. A reális képzeletünk segít abban, hogy a lelki érzés és a szellemi gondolat, egy közös mentális egységet alakítson ki az elménkben. Ez a mi hitünk. Az imánk által pedig, a mi szabad akaratunkat fejezzük ki. Ez által kivetítjük az elménkből az Univerzum terébe, és egy rajtunk kívül álló hatalomra bízzuk a megvalósulását. Ezt úgy érdemes elképzelni, hogy a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk szikrája, az Univerzum terében rajtunk kívül álló, meg nem nyilvánult Isteni erőre bízza, a hitünk megvalósulásának a folyamatát. Teljesen mindegy azonban, hogy magunk végezzük el a feladatot, vagy Istenre bízzuk a végrehajtást, okokat indítunk el, amelyek okozatokként térnek vissza hozzánk.
A kauzális ok-okozatiság elvét figyelembe véve, ha egy mentális folyamatot elindítunk, és az, képes visszatérni hozzánk, mint egy bumeráng, akkor valójában az ok és az okozat is, mi magunk vagyunk. Éppen ugyanolyan módon, mint ahogyan a kör kerületén a kezdőpont és a végpont, tökéletesen azonos pontot jelent, és az bármelyik pont lehet a teljes köríven. Egy viszonyítási pontot képez ugyanis, ahonnan értelmezni lehet a kezdet és a végződés irányát is. Éppen ugyanilyen formában, az értelmes elménk által, mi magunk vagyunk a saját viszonyítási pontunk, amelyből a sokféle körfolyamatban okokat indítunk el, és okozatokat fogadunk, miközben értelmezni próbáljuk azokat. Ebben a viszonyítási pontban nyer értelmet számunkra minden relatív fogalom-pár, mint például, a jobb és a bal, a fenn és lenn, jó és rossz, hideg és a meleg, világos és a sötét, és még sorolhatnánk nagyon hosszan.
A probléma ott van, hogy amikor gyakorlatilag, éppen viszonyítunk egy bennünket érintő életeseményt, akkor megfeledkezünk arról, hogy azt, éppen mi magunk indítottuk el valamikor, mint okot. Majd visszatért hozzánk, mint általunk előidézett okozat. Közben természetesen, leírta a maga centrális körpályáját, kellemes vagy kellemetlen helyzeteket teremtve azok számára, akik másik, a saját viszonyítási pontjukból szemlélve váltak részesévé. Így az érintettek által kiváltott értelmi viszonyok és hangulatingadozások, új tartalommal telítették azt az okot, amit hozzánk visszatért okozatként tudunk viszonyítani.
A személyes kauzalitásunkat, a magyar „vagyok” szó fejezi ki a legegyszerűbben, ha összetett szóként értelmezzük. Azt jelenti ugyanis, hogy a létezésemnek, vagyis a „vagyásomnak” az oka, egyedül én „vagy-ok”. Ahogy azt Villás Béla, olyan precízen kifejtette az előadásaiban. Mivel pedig, a lélek által, Isten értelmes megnyilvánulásai vagyunk, ezért a Bibliában lejegyzett Isteni szintű bemutatkozás, éppen a mi emberi mivoltunkat fejezi ki. Az állítja Isten önmagáról, hogy „VAGYOK, AKI VAGYOK.”. Ez azt jelenti számomra, hogy az, az eredendő ok vagyok, aki az emberben azt tudja állítani magáról okozatként, hogy vagyok. Ezt teszi minden értelmes ember, amikor a nevét kérdezik. Én például, Matécz Zoltán vagyok. Az Isteni eredetű „vagyok” határozószó, egyszerűen fel van címkézve a neveimmel. Hogy a sokféle módon megnyilvánult Isteni lényegiségünk, különböző lehessen az objektívnek nevezett anyagi valóságban. Isten ugyanis, abszolút módon különbözik a megnyilvánulásaiban. Ezért mi emberek, ezt a különbözőségünket, relatív módon éljük meg. Egymásra figyelünk, miközben az Isteni önazonosságunk rejtve marad előttünk.
A kauzális viszonyokat, olyan ok-okozati viszonyok jellemzik, ami rejtett módon ugyan, de az objektív kiterjedéssel rendelkező kvantitatív viszonyítható események mögött, kvalitatív hatásokat sejtet. Ebből fejlődött ki a hatás-ellenhatás elképzelése is. Továbbá, éppen ezért alkalmazható az ok-okozati viszony, az emberi életesemények viszonyításainak az értelmezései során, mert olyan fizikai hatásokról szólnak, amit okokként mi magunk indítottunk útjára, és okozatokként, hozzánk érkeztek vissza. Éppen azért, mert a lelki energiánk életerő impulzusai töltik fel, a hitünkben meghatározott gondolatai formáinkat, aktív lelki erőtartalommal. Így az érzéseink, mint lelki erőimpulzusaink, olyan folyamatokat hoznak lendületbe, amelyek által a hitünk tárgyai megvalósulhatnak.
Ez azért működik így az életünkben, mert mi magunk is, értelmes életesemények vagyunk az Univerzum létezésében. Az események változásai pedig, újabb események kialakulásához vezetnek. Még akkor is, ha azt, a mi saját tudatos életeseményünk idézi elő, mint okozatot. Okozatként tehát, olyan lelki erőhatásokat indítunk el céltudatosan, amelyek ellenhatások kiváltására alkalmasak, és azok lesznek a megtapasztalható okozatok. Így az értelmes okozó, mindig okozatokkal találja magát szemben, de ahhoz is egyfajta értelem kell, hogy észrevegyük azt, hogy az észlelt okozatok, a mi általunk kiváltott okok megvalósult végeredményei.
Így működik ez a dolog bennünk és általunk, mint egy mentális bumeránghatás. Függetlenül attól, hogy ennek a mentális folyamatnak a mechanizmusával tisztában lennénk. Így a felelősség, mindig bennünket terhel. Kivétel nélkül. Itt a felelősség azt jelenti, hogy amilyen minőségű okokat vetítünk ki az elménkből, mint kifejezésre juttatott hiteinket, olyan minőségű okozatokat kapunk vissza. Ezt tükrözi a „vonzás törvénye” is. Csak azt tudjuk az Univerzum eseményei közül megtapasztalható életeseményként magunkhoz vonzani, ami mentális síkon már megvan bennünk, és képesek vagyunk kivetíteni azt az elménkből. A spirituális szinten járatlan ember, általában sok negatív dolgot vetít ki az elméjéből. Így azoknak az okoknak az okozatai is, sok kellemetlenséget eredményeznek.
Minden ember egy spirituális lény. Ez azt jelenti, hogy a szellemi gondolatainkhoz, lelki erőt, spirituszt tudunk társítani az elménk segítségével. Ennek a legideálisabb gyakorlati módja, az elménkben kialakított reális képzelet. Ennél fogva, aki megérti ezeket, a mentális összefüggéseket, olyan energetikussá válik a privát életében, aki a saját sorsát bátran a tudatos elméje irányítása alá rendelheti. Az életenergiájából nyert lelki erőimpulzusait, vagyis az érzéseit, a szellemi szinten meghatározható cél érdekében tudja használni. Ez a cél azonban, csak akkor lehet hasznos számunkra, ha pozitív érzéseket képviselnek a lelki erőimpulzusaink. Azokban az esetekben, mindig örömöt okoz a megtapasztalható okozata is.
Ha pedig, ezeket az alapvető mentális összefüggéseket nem tanuljuk meg, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyjuk, akkor olyan energetikusokká válunk, aki az életenergiájukból nyerhető életerőiket, önmaguk ellen használják. Mert a negatív érzéseink, bennünket marcangolnak. Felemésztve az egészségi állapotunkat. Amennyiben pedig, ki tudjuk vetíteni az elménkből őket, mint negatív hiteinket, abban az esetben, olyan okokat indítunk útjára, amelyek kellemetlen okozatokként terhelik majd az életünk eseményszerű folyamatát. Így a szabály, vagy a törvény nem ismerése, nem mentesít bennünket a felelősség alól. Az által ugyanis, hogy negatív okot indítunk útjára, egyben vállaljuk azt is, hogy a negatív okozata, bennünket terhel majd. A mi, okként hozott hibás döntésünk, bennünket tesz tönkre okozatként.
Mindig az valósul meg az életünkben, ami az elménkben tudatosodott hitként, lelki érzések kiváltására képes. Félreértés ne essék, mindenkinek lehet helytelen, hibás, torz, vagy egyéb kellemetlen szellemi gondolata. Csak arra kell figyelmet fordítanunk, hogy lelki érzéseket ne csatoljunk hozzájuk. Mert azok általában, negatív érzések lesznek. Így a megvalósulásuk felé törekedve, sok kellemetlenséget okoznak számunkra. Ezért a titok nem bonyolult. Mindig olyan szellemi gondolatokkal érdemes foglalkoznunk az elménkkel, amelyekhez csak pozitív lelki érzéseket tudunk társítani. Mert, mint egy mentális bumeráng, megvalósulva térnek vissza hozzánk. A recept nagyon egyszerű. Azt mondják az ezoterikus tanítók, hogy ”Ne tégy másoknak olyan dolgot, amit nem szeretnéd, hogy veled tegyenek.”. Én pedig, azt mondom, hogy ne is gondolj másról olyan dolgot, amit nem szeretnéd, hogy rólad gondoljanak. Mert a lelki érzéseink, mindig az elménkben tudatosodott gondolatainkat töltik fel tartalommal.
De hogyan lehet ezt megvalósítani a mindennapi életünkben? Hát az sem bonyolult igazán. Nem a problémára kell koncentrálni az elménkkel. A problémákat csak tudomásul kell venni, különösebb lelki érzések nélkül. A lehetséges megoldásokra érdemes fókuszálni az elménk figyelmét. Ez kétféle módon tehetjük meg. Az egyik mód az, amikor eleve ismerjük a problémamegoldás elvi lehetőségét, vagy legalább van egy reális elképzelésünk a helyes megoldást illetően. Abban az esetben azt, az ima segítségével konkretizáljuk, és kivetítjük az elménkből. A másik mód pedig az, amikor nem találunk megoldást a jelentkező problémára. Olyankor egyszerűen elmondjuk Istennek azt, hogy mi okozza a problémánkat, mennyire zavar az bennünket, és kérünk rá Isteni megoldást. Csupán arra kell vigyáznunk, hogy az Isteni szintű megvalósulás idejéig, ne vetítsünk ki negatív érzelmeket, az adott problémával kapcsolatban. Mert akkor az életenergiánkból származó életerőinkkel, egyszerűen hatástalanítjuk Isten teremtő aktusát. A kétféle Isteni kvalitásból származó hatás, hatástalanítja, kioltja egymást, és a megvalósulás szent aktusa, ami örömöt okozhat számunkra, meghiúsul.
A mai modern ember, eltorzult spiritualitással éli az életét. Az tanultuk, hogy egy taposómalom aktivistái vagyunk, és csak akkor jutunk érvényre ebben a gonosz világban, ha másokat megalázva felülkerekedünk, mert ebben a társadalmi küzdelemben, mindig csak az erősebb érvényesülhet. Ez a tétel, a gonosz világra valóban érvényes. A világ azonban, csak az őt benépesítő emberek gonoszsága által lehet gonosz. Én pedig, a néha fellelhető gonoszság mellett, folyamatosan találkozok az emberi jósággal is, ami a társadalmunkat képes egyben tartani. A televíziós vagy rádiós segélyfelhívásokra ugyanis, nagyon nagyméretű együttérzést tanúsítanak az emberek. Az pedig, nem táplálkozik gonoszságból. Sajnos a szeretet, néha megbújik az életünkben. Ezt a társadalmi életünk is megtapasztalja.
A jó és a rossz, kénytelen megférni egymás mellet a mi relatív viszonylagos világunk valóságában. A rossz ismerete nélkül ugyanis, honnan tudhatnám azt, hogy én jó vagyok vagy nem? Valamint, a jobb ismerete nélkül, honnan tudhatnám azt, hogy még fejlődnöm kell morális szempontból véve. A jó és a rossz ismerete biztosít lehetőséget számunkra ahhoz, hogy reális önértékelésünk legyen. Én örülök egy kicsit a rossznak, mert tudom azt, hogy én, olyan azért nem vagyok. De örülök a jónak is, mert tisztán látom belőle, hogy van még hová fejlődnöm az életemben. Megpróbálok példa lenni a rossznak, és példát veszek a jótól, persze jó példát. Így a szellemi szintű fejlődésemhez, mindkét relatív minőségre szükségem van. Nem ítélem meg a rosszat, mert egy jobbhoz viszonyítva, én magam is rossz vagyok még. Így a rossz megítélése, kíméletlen önkritika lenne.
Jobbá válni azért kell, hogy a hiteink célját meghatározó szellemi gondolataink, egyre kifinomultabbak, egyre jobbak legyenek. A világ jobb valósága, csak úgy alakulhat ki általunk, ha benne, mi magunk válunk, jobb minősítést nyerő emberekké. Ha az egoista önértékelésünkkel párhuzamosan, a társadalmi megítélésünk is pozitív értéket nyer. A szellemi síkon fejlett ember számára pedig, lehetőség nyílik a spirituális fejlődésre is. Hiszen a spirituális fejlődésünk éppen azt jelenti, hogy csak pozitív lelki érzésekkel társítjuk az elménkben tudatosodott szellemi gondolatainkat. Éppen azért, hogy minden esetben a lehető legideálisabb célt tűzzük ki a megvalósulásuk számára. Az pedig, csak szeretetteljes cél lehet.
Amikor a hiteink célját a szeretetünk vezérli, akkor csak olyan okokat indítunk el a mentális útjára, amelyek örömöt jelentenek mindenki számára, Annak is, aki a megvalósulása közben viszonyba kerül vele, és örömöt okoz számunkra is, amikor okozatként visszatér hozzánk, mint egy mentális bumeráng. Az pedig, kimondhatatlanul jobb megtapasztalható valóságot jelent az anyagi világunkban, ha egyre többen válnak energetikus „szakemberekké” a saját életükben. Olyan értelmes emberekké, akik számára az ima, nem misztikus dolog többé, hanem értelmes lehetőség az Isteni eredetet bizonyítani képes teremtésre. Mert Isteni mivolttal rendelkező értelmes élőlényekként, teremtők vagyunk magunk is. Isten, objektív valóságba kihelyezett munkatársai. Így ezek is olyan spirituális ismeretek, amelyeket nem elég megismerni, mert a mindennapok gyakorlatában kell róluk tapasztalatot szerezni.
Ha a mentális bumerángunkat, amit a hitként meghatározott szabad akaratunk által kinyilvánítunk, a szeretet pozitív érzései fogják képviselni, akkor olyan világban fogunk élni, ami öröm lehet bárki számára. Mert az értelmes ember, csak olyan mentális bumeránggal fogja az érzéseit kivetíteni az elméjéből, amelyik nem árt senkinek, és így, örömöt képes okozni bárki számára. Ezt a változást azonban, először a saját szellemi gondolataink síkján érdemes elkezdeni, mert azokhoz csatolja az elménk, a lelki érzéseinket. Kívánjunk egymásnak minden jót, vagy amire a másik embernek éppen szüksége van, és ahhoz társítsunk pozitív szeretetérzéseket. Abból csak jó dolog sülhet ki. Isteni eredetű értelmes élőlényként, éljünk végre tudatosan is Istenként.
Matécz Zoltán
2013.01.27.
matecz.zoltan@gmail.com
