Tömeg vagy energia.
Már a XX. század eleje óta él, az a tudományosan elfogadott „tévhit”, hogy a tömeg és az energia, egymással kompatibilis megjelenési formák. Így a tömeg és az energia, egymásba módosuló minőségek lettek, a mindennapi életünk tudományban.
A tömeggel rendelkező tényezők legideálisabb tehetetlen megnyilvánulása, a rezgés. Amikor egy tömeg rezeg, akkor tehetetlenül engedelmeskedik annak a hatásnak, amely őt, ebben az alapvető mozgásformában tartja, azaz rezegteti. Amíg rezeg a tömeg, addig a nyugalmi helyzete, számottevően nem változik. A tömegek halmazában kialakuló közeges szintű együttrezgés, vagyis a hullám is, csupán ugyanannak a tehetetlenséget kifejezni képes rezgő megnyilvánulásnak a megvalósulása. Akár mágneses, akár elektromos, akár mechanikus hullámról legyen is szó. Mivel pedig, minden viszonyítható anyagi mozgásforma a rezgésre eseményszerűségére vezethető vissza, ezért a rezgés mibenlétének a megértése nagyon fontos.
A tömeg, a testek objektív tehetetlenségét kifejező külső, felületi tulajdonság. Felületi, mert a testek által végrehajtott objektív kölcsönhatások, közvetlen felületi érintkezés útján jönnek létre. Így a tehetetlen testet képviselő teljes anyagi halmaz tömege, egy erőimpulzus hatására lendületbe jön és sugárzásként, maga szállítja a kölcsönhatásra képes erőt, a lehetséges kölcsönhatási pontba. Oda, ahol felületi érintkezés útján közvetítheti azt a megszerzett erőhatást, ami a tehetetlenségét legyőzve, lendületben tartotta. Erről szólnak Newton dinamikai, azaz mozgástörvényei. A passzív testtömegek által közvetíthető erőhatások objektív, vagyis felületi módon viszonyítható mozgásformáiról, mechanizmusairól.
Ezzel ellentétben, minden testnek van belső, azaz szubjektív térfogati tehetetlensége is, mert minden test együttes anyagi halmaza, közeg is egyben. Ez a passzív közegtulajdonság, a testek szubjektív, azaz belső tehetetlenségét fejezi ki, és azt, hogy a testeket alkotó minden apró egynemű résztömeg, együtt vesz részt a kölcsönhatás közvetítésében. Belső, együttesen rezgő térfogati együttmozgással, azaz kizárólag szubjektív módon. Ez a szubjektív tehetetlenséget kifejezni képes alapvető állapotváltozás, a test közegének az együttrezgése folytán nyilvánul meg, és hullámok kialakítása révén közvetíti a hatást. A hullámokban terjedő apró erőimpulzus sorozatok formájában.
Amikor egy erőhatás, az együttrezgő tömegek közege által közlődik, azt hullámzásnak nevezzük, mert a hatás benne, egymás utáni hullámimpulzusok periodikus sorozataiban érkezik a kölcsönhatási pontba. Így a hullám kialakításában résztvevő közeg belső résztömegei csupán rezegnek, szervezett módon együttrezegnek. Vagyis, az egyensúlyi helyzetük, továbbra sem változik számottevően. Ez azt jelenti, hogy a hullámban, nem a hullámot kialakító részecskék résztömegei haladnak száguldó sugárzásként, hanem csak a hatás, amelynek ezt a szigorúan belső, azaz szubjektív hatásközvetítési módját, energiaáramlásnak nevezhetjük.
A sugárzás tehát, a halmazok alkotóelemeinek olyan objektív kölcsönhatási módját jelenti, amelyben a halmazt felépítő résztömegek, saját maguk szállítják tehetetlen lendülettel, a reájuk bízott erőhatások impulzusértékeit. Ez a hatás, objektív felületi erőátvitelt jelent. Ezzel szemben, a hullámzás, a halmazok alkotóelemeinek olyan szubjektív kölcsönhatási módja, amelyben a halmazt felépítő résztömegek, csupán együttrezegve átadják egymásnak tehetetlenül, a rajtuk keresztül áramló erőimpulzusokat. Ez a hatás szubjektív, azaz belső térfogati hatásközvetítési mód, amely energiaátvitelt jelent.
Amennyiben tehát, egy halmaz külső, felületi módon közvetíti a hatást objektív jelleggel, akkor a tömege, sugárzást valósít meg, és a hatást, erőként közvetíti. Amennyiben pedig, egy halmaz, belső, térfogati módon közvetíti a hatást, szubjektív jelleggel, akkor a közege hullámzást valósít meg, és a hatást, energiaként adja tovább. Egy halmaz külső objektív tehetetlenségét kifejezni képes passzív tömegtulajdonsága, matematikailag tökéletesen azonos mennyiség azzal a passzív közegtulajdonsággal, amely az ő belső szubjektív tehetetlenségét képes megvalósítani.
m = Tömeg = Halmaz = Közeg = k
Objektív tehetetlenség = Halmaz = Szubjektív tehetetlenség
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Az energia kvalitás, azaz kiterjedés nélküli hatásmechanizmusa a halmazoknak csupán, míg a tömeg, kvantitatív kiterjedéssel rendelkező objektív tulajdonságot kifejezni képes tényező. A tömeg, az objektív anyagi testek tehetetlenségét kifejezni képes passzív tulajdonság csupán. Ez azt jelenti, hogy nyomós ok nélkül, nem fogja megváltoztatni magától az állapotát sohasem. A tehetetlenséget kifejező tömeg állapotán, csak valamilyen hatás képes módosítani, mégpedig olyan módon, hogy munkát végez rajta. Így a tömeg és az energia, állandó viszonyban állnak. Mégis azt állítja a mai modern fizika, hogy ez a szubjektív aktivitásként megnyilvánuló kvalitatív energia alakul át passzív, kvantitatív kiterjedésbe amit, az objektív tehetetlenséget kifejező tömegállapot jelent.
Max Plank óta, a kvantum olyan diszkrét „adagja” az energiának, amelyik szigorúan frekvenciafüggő. Bár Plank, a kvantumot olyan abszolút értékű energiaadagnak képzelte el, amelyikkel nyugodtan lehet bármikor számolni a matematikai képletekben, de a frekvenciától való függése miatt, mégis relatív tényező maradt. Ez a frekvenciafüggés pedig, határozottan arra utal, hogy valamilyen közeg együttrezgésére vezethető vissza. Szerintem pedig, a longitudinális hullámok által megvalósult mágneses együttrezgésre. Véleményem szerint, a dolog úgy működik az Univerzumban, hogy az oszthatatlan alaptömegek teljes halmazának az alapközege, tehetetlenül közvetíti, mágneses hullámok formájában az energiát. Az oszthatatlan alaptömegek tehetetlen együttrezgése, a longitudinális felépítésű mágneses hullám.
A longitudinális hullámok úgy épülnek fel egy halmaz közegében, hogy periodikus jelleggel váltják egymást, az egyenes vonalvezetést alkotó sűrűsödések és ritkulások ütemes váltakozásaiban. Így a sűrűsödésekben részt vállaló tömegek, egymás után következő mennyiségét, a hullám frekvenciája határozza meg. Ennél fogva, a különböző frekvenciatartományba eső longitudinális hullámok, különböző mennyiségű tömegsorozatok által közvetítik azt a kvantált energiaadagot, amelyek periodikus egymás utánisága jelenti benne, az energia áramlását. E miatt, a kvalitást jelentő energia, csak azért lett kvantált Plank szerint, mert a hatást, amit értünk alatta, a mágneses hullámot kialakítani képes oszthatatlan kvantitatív alaptömegek közvetítik tehetetlenül. Így amikor az energia áramlik, a longitudinális mágneses hullámban, akkor az egymás után leadott erőimpulzus sorozatok képviselik azt a folytonos egyirányú erőhatást, amit az energia jelent. Egyáltalán nincsen tehát szó arról, hogy a tehetetlenül viselkedő tömegek, energiává alakulnak. Mert a tehetetlenül viselkedő tömegek, éppen a hatásokkal szemben mutatnak tehetetlenséget, akár objektív módon önállóan, akár szubjektív módon, közeges jelleget öltve.
Így a Nagy-bumm elmélet is, csupán egy tudományos szintű „ködösítés”. Az ugyanis kimondja, hogy az Univerzum kezdeti állapota, egy végtelen apró tömegbe sűrűsödött össze, és végtelen nagy energiaérték volt. Ha azonban kvalitatív, kiterjedés nélküli energia volt, azaz aktív hatás, akkor nem tudhatott tehetetlenséget produkáló tömegértékké alakulni. Amennyiben pedig, egy igen aprócska tömeg volt valóban, a maga kvantitatív kiterjedést biztosító tehetetlenségével, akkor tehetetlenséget kellett volna produkálnia végtelen módon. Így a Nagy-bumm végtelen picike tömegértékű, végtelen nagy energiája „testesítette” meg, a szintén végtelen, univerzális abszurdumot. A végtelen tehetetlenség, és a végtelen nagy hatóképesség, egy pontban összpontosult. Ez a tudományos „mese” képezi, a mai ismereteink alapját. Fárasztó még átgondolni is. Ez csupán, az emberi gondolkodás tehetetlenségét képes kifejezni.
Maga a tehetetlenség, nem a kiterjedést jelenti, hanem a kiterjedéssel rendelkező kvantitatív tényezők alapvető passzív tulajdonságát. Éppen azt jelenti, hogy semmiféle hatással nem rendelkezik. Így a tömegek által közlődik, tehetetlen módon minden egyedi erőhatás, és a tömegek által felépített közegek révén, minden szervezetten tartós erőhatás sorozat is, amit energiának nevezhetünk. Ezért az erő, egy rezgés által közvetített olyan hatás, amit a tehetetlenül viselkedő tömeg, maga közvetít, vagyis maga szállít és ad tovább, más tömegértékkel rendelkező testeknek. Ezt sugárzásnak hívják. Az energia ezzel szemben, olyan szervezett együttrezgésen alapuló hatásközvetítési módot jelent, amelyben a hullámot kialakító együttesen rezgő közegben, a résztömegek egymásnak továbbadva közvetítik, az erőimpulzusok periodikus sorozatait.
A kvalitatív hatások, amit az objektív erő, és a szubjektív energia jelent, a velük szemben tehetetlenséget produkáló kvantitatív tömegek nélkül, még csak viszonyíthatóak sem lennének. A tehetetlenség tulajdonságát megvalósító objektív tömegek, és tömegek által felépült szubjektív közegek pedig, semmiféle viszonyítható állapotváltozást nem tudnának produkálni számunkra, a kvalitatív hatások tömeghalmazában megnyilvánuló állapotváltoztató hatások nélkül. Ebből következik, hogy a kvalitatív hatások, és a kvantitatív kiterjedések, folyamatos viszonyban állnak egymással a halmazokban. Éppen azért, hogy ez a tartós viszonyuk, állandóan állapot, vagy folyamatban lévő állapotváltozási szinten, viszonyítható legyen számunkra. Így a tudatos emberi értelem viszonyíthatóságának előfeltétele az, hogy a kvalitatív és a kvantitatív tényezők, sohasem alkothatnak egymásba módosuló módon, azonos minőséget.
A kvalitatív és kvantitatív minőségek alapvető különbözőségét úgy érdemes elképzelni, hogy minden lehetséges anyagi megnyilvánulást, elméletben szétszedünk egészen, a tovább már oszthatatlan alaptömegek szintjéig. Ha ezt megtettük elméletben, akkor a képzeletünkben megjelenik az Univerzum, mint egy olyan szubjektív alaphalmaz, amelynek csak belső tulajdonságai lehetnek. Mert rajta kívül nincsen semmi. Hiszen minden lehetséges létezést magában foglal, tovább már oszthatatlan alaptömegek formájában. Ez az alaphalmaz, alapvetően kétféle ellentétes tehetetlen tulajdonsággal rendelkezik. Az oszthatatlan tömegértéket képviselő „pontocskái”, egyenként objektív tehetetlenséget fejeznek ki. Felfüggesztés és alátámasztás hiányában nyugalmat nem találnak, így állandóan rezegnek. Csak rezegni képesek, mert egyenrangú alaptömegekként, egymást félretologatni, vagy félrelökdösni képtelenek. Az oszthatatlan alaptömegek által felépített teljes alaphalmaz pedig, olyan egységes alapközeget alkot, amelyben a szubjektív tehetetlenség valósulhat meg. Így az Univerzumban, akaratlanul is állandóan rezeg az alaptömegek alapközege, és szervezett állandó együttrezgést valósít meg, a mágneses hullámok kialakításával. Ezek az állandó együttrezgések, kizárólag longitudinális mágneses hullámok. Mágneses hullámok, mert az összetett anyagi halmazok elektronjai nélkül, csak mágneses tulajdonságúak lehetnek.
Az egymás mellett lévő oszthatatlan pontok alaptömegei, amíg tehetetlenül rezegnek, akaratlanul is, erőhatást adnak át egymásnak. Ezek az erőhatások, folyamatosan kioltják egymást vagy szétszóródnak, amíg szervezetlen az alaptömegek rezgése. Amint szervezett együttrezgés valósul meg egy mágneses hullám kialakítása által, ezek a részerők egymás után közlődnek folyamatosan. Ezt nevezzük az energia áramlásának. Amikor a rezgést megvalósító hatás erőimpulzusai, egymás után terjednek szervezett módon, a közeg együttrezgését megvalósító hullámban. A mágneses hullámok szervezettségi foka pedig, informatív értéket biztosít a hullámok számára. De miből van az a kvalitatív hatás, ami erőként, vagy energiaként jelentkezik az oszthatatlanok tehetetlenül rezgő részerőit egymás után közvetítve?
Ez a hatás abból adódik, hogy az Univerzum alaphalmaza, alapvetően kettős jellegű tehetetlenséget valósít meg. Az oszthatatlan alaptömegek objektív tehetetlenséget egyenként, míg az oszthatatlan alaptömegek teljes alapközege, szubjektív tehetetlenséget közösen. Ez abban nyilvánul meg, hogy az oszthatatlan alaptömegek állandó mozgásra vannak ítélve, és ezért mindig csak rezegnek, míg ugyanazoknak az oszthatatlan alaptömegeknek a teljes közege, állandó nyugalomban van, mivel nincs az Univerzumon kívül semmi sem, amibe mozoghatna. Így az oszthatatlan tömegek mozgáskényszere, és az általuk felépült alapközeg nyugalmi kényszere, potenciális jellegű mechanikus érdekellentétet tart fenn, amelynek a dinamikus megjelenési formája a hatáskényszer. A potenciális határkényszer tehát, abból adódik, hogy az Univerzumban a nyugalom is, és a mozgás is, állandóan jelen van, a kvantitatív kiterjedések állapotait kifejezve.
Ezt az univerzális hatáskényszert, erőnek nevezzük, ha objektív formát ölt, a magányos tömegek aktivizálása által, és energiának, ha szubjektív, belső közeges módon jelenik meg előttünk. Így a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező tényezők, objektív tömeges, vagy szubjektív közeges tehetetlenségük alapján valósítják meg, azokat a viszonyítható eseményeket, amelyekre a hatások objektív erő, vagy szubjektív energia által késztetik őket. Ezért az objektív hatást megvalósító erő, mindig a létezési állapot megváltozására szorítkozik, míg a szubjektív hatást kifejezni képes energia, a nyugalom megteremtése érdekében fejti ki a hatását. Ez a nyugalom azonban, csak relatív lehet. A relatív nyugalmat pedig, az Univerzumban megvalósult összetett anyagi megnyilvánulások realizálják számunkra, harmóniát teremtve ez által, az alapvetően örökké dinamikusan rezgő Univerzumban. Ennél fogva, a mágneses alapú primer szubjektív alaphalmaz, mozgási teret biztosít, a benne megnyilvánult összetett szekunder anyagi halmazok eseményeinek.
Így az Univerzumnak ebben a mágneses alaphalmazában, kialakultak az összetett anyagi megnyilvánulások. Ezek az anyagi megnyilvánulások, olyanok a szubjektív alaphalmaz számára, mint a „szivacsok”. Így az elektromos alaptulajdonságú összetett anyagi megnyilvánulások minden atomi formáját, a szubjektív alaphalmaz tölti ki belül is. Mivel az elektronok, az anyagi megnyilvánulások legkisebb objektív alkotóelemei, ezért a szubjektív alaphalmaz, az elektronok aktivitását befolyásolja közvetlenül mágneses módon ahhoz, hogy a létezési állapot, és a lehetséges állapotváltozás, viszonyítható legyen rajtuk. Ezt a közvetlen elektronbefolyásolási módot, induktív viszonynak nevezzük.
Így a mágneses hullámokban terjedő információ és energia határozza meg, az anyagi halmazok strukturális megjelenési formáit, és azok változékonyságát. A változatlanul viszonyítható anyagi halmazok állapotát, mágneses állóhullámok stabilizálják. Így a mágneses állóhullámok, az anyagi halmazokon belül alakulnak ki. Mivel a mágneses állóhullámokban az energia állandó, ezért azok, az anyagi halmazok stabilitását eredményezik. A mágneses „haladó”hullámok pedig, az objektív anyagi halmazokon viszonyítható, szükségszerű állapotváltozásokat hozzák létre. Mindig, a mágneses hullám informatív értéke alapján. Ezért, a mágneses haladóhullámok kívülről hatnak, az anyagi testeken belül munkálkodó mágneses állóhullámokra.
A mágneses hullámok tehát, csak az összetett anyagi halmazok közegeiben jelentkeznek a viszonyító ember számára úgy, mint közösnek értelmezett „elektromágneses” hullámok. Ez az összetett jelenség, éppen arra utal, hogy a mágneses hullámok, elektromos hullámokat alakítottak ki az anyagi halmazokban, és ezek a hullámok, közvetlenül egymásra hatnak induktív módon. Az anyagi halmazok hiányában a hullámok, szigorúan megőrzik a maguk mágneses jellegét. Így az anyag nélkülinek nevezett tökéletes vákuumban, amit az Univerzum szubjektív alaphalmaza képvisel, 300 000 km/s viszonyított sebességgel terjed az energia, mint közeghatás. Ez azonban, nem jelent semmiféle száguldást, csupán azt takarja, hogy a hullám kvantitatív együttrezgési viszonyaiban, a kvalitatív hatás terjed ilyen sebességértékkel. Ennek a szubjektív hatásnak bizonyos hullámhosszúságú tartományát, fényként érzékeljük, az anyagi világ valóságában.
Az anyagi világ valóságának, minden viszonyítható megnyilvánulása esemény. Olyan induktív esemény, amely a szubjektív alaphalmaz mágneses viszonyaira vezethető vissza. Éppen azért, mert az Univerzum szubjektív alaphalmazának a létezése, maga is rezgésben lévő esemény. Olyan alapvető tehetetlenségi esemény, amely az alaptömegek, és az általuk felépített alapközeg potenciális érdekellentéteiből fakad. Ez a potenciális érdekellentét, olyan hatáskényszert tart fenn, amelynek a kényszerhatása, objektív formát öltve erőként nyilvánul meg, míg szubjektív formában megvalósulva, energiaként tisztelhetünk.
Objektív tömeg = m –> Alaphatás <– k = Szubjektív közeg
Objektív – > Potenciális érdekellentét <– Szubjektív
Tehetetlenség Tehetetlenség
Objektív = Erő –> Hatáskényszer <– Energia = Szubjektív
Kényszerhatás Kényszerhatás
Az általam diktált világkép értelmezésében, jelentéstartalmat nyer az erő mellett, az energia mibenléte is. Ma ugyanis, a tudományban nincsen meghatározva az energia mibenléte. A munkával van azonosítva, mert azonos a mértékegységük. Pedig, az energia, az univerzális hatáskényszer szubjektív munkavégző képességét jelenti éppúgy, mint ahogy az erő, az objektív munkavégző képességét. E miatt az energiának, csak az elvégzett munkája alapján lehet következtetni a kvalitatív létezésére. Éppúgy, mint az univerzális hatáskényszer, objektív erőként való megnyilvánulása esetén is.
Objektív munka = W = F * s = W = E / t = W = Szubjektív munka
F * s = W = E / t = I * s / t = F * t * s / t = F * s
Gyakorlatilag így néz ki, az én általam elképzelhető valóság. Halmazelméletben gondolkodva, az oszthatatlan alaptömegek primer mágneses alaphalmazának a terében zajlik, minden szekunder elektromos összetett anyagi részhalmaz viszonyítható eseménye. Az induktivitás jelensége miatt, ezek állandó kényszerkapcsolatban állnak, és ennek köszönhetően, a sokféle kialakult halmaz, mindig képesek induktív munkát végezni egymáson. Ugyanaz az alaphalmaz alakítja ki tehát, a mágneses erőteret és az elektromos erőteret is. Az univerzális hatáskényszer megnyilvánulni, csak a kvalitatív erő vagy energia által képes, a tehetetlenséget kifejező kvantitatív halmaz tömegeinek és közegeinek a viszonyítható állapotán és állapotváltozásain keresztül. Ezért nem beszélhetünk arról, hogy a tömeg vagy az energia jelenik meg előttünk, mert ezek, szigorúan együtt képviselik azt a valóságot, amit az anyagi események jelentenek.
Matécz Zoltán
2013.01.25.
matecz.zoltan@gmail.com
