Élet a halál előtt.
Az orvosi gyakorlatban meghonosodott újraélesztési technikáknak köszönhetően, egyre több információt nyerhetünk, a halál-közeli élménynek nevezett, túlvilágról szerzett tapasztalatokról. Sajnos, a tudomány, még nem foglalkozik kellőképpen a témával, de az emberi kultúra részeként, az ezoterikus és spirituális hírportálokon, egyre több ilyen eset láthat napvilágot. A tudomány szemérmes hozzáállása miatt, az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a dolognak. Pedig, ez egy olyan elkerülhetetlen élmény, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell tapasztalnia. Így a legtöbb ember fel sem tud készülni rá kellőképpen.
Az élet, a legveszélyesebb dolog a világon, mert bele lehet halni. Így az életnek a legmagasabb a halálozási aránya. Ma még, százszázalékosnak mondható. Ez azt jelenti, hogy senki sem kerülheti el. Mégis hallani néha olyan esetekről, amikor az élő idős ember, „örömmel” fejezi be az életét. Nem azért, mert a sanyarú élete miatt, megváltás lett neki a halál, hanem éppen a miatt, mert szellemi szinten úgy érezte, hogy a lelke, hazamegy végre. A végtelen energiából nyert lélek, visszatér a forrásához, mert az élet energiájaként értelmezve, elpusztíthatatlan. Így az Isteni mivoltunk, visszatér Istenhez, a forrásenergiához. Az életünk forrása, a lelkünk, visszatér az Univerzum energiájának a forrásához, Istenhez. Aki ennek az ismeretnek, a biztos tudatával él, nem fél semmitől sem. Főképpen a haláltól nem. Mert az élete, minőségileg fejezhető ki.
Ma a materialista neveltetésű emberek, akik a tudományok meglehetősen jó ismerői, hiszen a tanulmányaiknak és az ismeretterjesztő propagandáknak köszönhetően, „eléggé” tájékozottak a világ dolgairól, többnyire mégis csupán mennyiségi életet élnek. Mert az élet legfontosabb alapszabályára, a spiritualitásunk lényegére nincsenek kellőképpen kioktatva. Pedig belső, ezoterikus szempontból tekintve, minden ember egy spirituális lény. A spirituális képességünk azonban, nincsen eléggé kifejlődve, mert minden ezoterikus író és tanító, másképpen magyarázza a spiritualitás lényegét. Ezt teszem most én is, a lehető legegyszerűbb módon.
Az élő és értelmes embernek, alapvetően kétféle dologra kell figyelmet fordítania az elméjével. A szellemi gondolataira, és a lelki érzéseire. Mégpedig azért, mert ezt a kétféle természetes adottságunkat, éppen az elménk képes összekapcsolni egy közös cél érdekében. Ez az érzelmileg kifejezett mentális gondolati együttes lesz a mi hitünk, ami minden esetben a megvalósulás felé fog törekedni. Éppen azért, mert az információkat meghatározni képes szellemi gondolat által, olyan formációt, struktúrát képzelhetünk el magunknak az elménkben, amilyent csak akarunk. Ebben az ügyben, nincsenek korlátok. Teljesen szabad szellemiségek vagyunk. Korlátot, csak a hiányos ismereteink szabhatnak nekünk. Ezek az elképzelések azonban, akármilyen realisztikusak és valóságosak is, csupán képi formát öltött információk. Mindenféle hatás lehetősége nélkül. Ezért a képzelet önmagában, a megnyilvánulás felé törekedni vagy megvalósulni, képtelen. Mert az informatív értéke mellett, aktív erőhatást nem képvisel. Így a legcsodálatosabb gondolat és elképzelés is kárba vész, feledésbe merül csupán, a lelki érzéseink nélkül. Ez elkeserítő, mert a gondolat önmagában véve, nem teljesíti ki az életünk igényeit.
Az elménk azonban, amelyben a jó gondolat, vagy a reális elképzelés megfogant, mint a szellemi információink által kialakított szükségszerű igényeink megnyilvánulás terve, olyan mentális formációt képvisel, amit fel lehet tölteni a lelki érzelmeinkkel. A lelkünk a mi életenergiánk. Latin szóval, a spiritusz bennünk. Így a spirituális képességünk, alapvetően azt jelenti, hogy mentális formáinkat, spiritusszal, lelki erőkkel tudjuk feltölteni. Mégpedig a lelki érzéseink segítségével. Mert minden érzésünk, az életenergiánk lelki erőimpulzusa. Ennél fogva, hatóképességgel bír. A hatóképesség pedig, éppen azt jelenti, hogy a megtapasztalható valóságunk szükségszerű átalakítására képes.
Ahogy a lelki érzések nélküli szellemi gondolataink hatástalanok, úgy a szellemi gondolatok nélküli lelki érzéseink pedig, tökéletesen céltalanok. Mert a célt, éppen a szellemi gondolataink együttese határozza meg. Míg a hatóképességről, a hozzá csatolt lelki érzéseink gondoskodnak. Ez a spirituális, azaz hatóképességgel való telítés, az elménkben zajlik, és az biztosít minden ember számára spiritualitást. Így a megtapasztalható valóságunk tudatos teremtésére vagyunk képesek, amennyiben megértjük, és képesek vagyunk alkalmazni az elménk spirituális képességeit. Így a spirituális képességeink tudatos fokozása, az életünk minőségét határozza meg. A spirituális ismeretek birtokában, minden értelmes ember, tudatosan is befolyásolhatja a sorsát. A tudatosság azonban, felelősséggel is jár.
A lélek által, Isten éltet bennünket. Éppen ugyanúgy, ahogy azt a születésnapokon szoktuk egymásnak kívánni. Azt mondjuk, „Isten Éltessen.”. Isten nélkül azonban, ez egy tökéletesen értelmetlen és felesleges kifejezés. Értelmet, az Istennel való önazonosságunk biztosíthat, a jókívánságunk számára is. A mai modern ember azonban, nagyon távol áll, a természetes spirituális élettől. Mert szellemi szinten élünk racionális, vagyis ésszerű életet. Így a legtöbb érdekes dolog és esemény, elképzelhetetlen számunkra. Reális elképzelés nélkül pedig, érzelmi kudarcot szenvedünk el. Így a szellemi síkon élő ember, a lelki érzelmeit, a folyton-folyvást csapongó szellemi gondolataihoz csatolja az elméjével, és ez által, hol pozitív, hol pedig, főként negatív értékkel ruházza fel, a közben felszínre törő lelki érzéseit. A kellemes gondolatok, pozitív értékkel ruházzák fel a lelki érzéseinket, míg a kellemetlen gondolatok, negatív irányba polarizálják azokat. A pozitív érzések, hasznosak számunkra, míg a negatív érzéseink károsak, ártalmasak, és feszültségeket, betegségeket, egészségügyi nyavalyákat okoznak bennünk.
A tudatos spiritualitással élő ember, kikerülheti ezeket, a mentális csapdákat. Mégpedig olyan módon, hogy szándékosan is, lelki emberré válik. Ez azt jelenti, hogy az elméjével, mindig a kellemes, számára pozitív lelki érzéseire fókuszálja a figyelmét. Majd ezeknek a lelki érzéseknek biztosít, a szellemi gondolatok által, értelmes célt. Ilyen módon, szándékosan is elkerüli azt, hogy a kellemetlen érzéseit élteti, negatív sorsot formálva ez által magának. A lelki érzések ugyanis, jönnek és mennek. Ha az elménkkel nem fordítunk reájuk figyelmet, akkor a céltalanságuk miatt, hatástalanokká válnak az életünkben. Ez az ismeret, lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy tudatosan szelektálva, ne figyeljünk a kellemetlen lelki érzéseinkre. Akkor ugyanis, ahogy jelentkeztek, hatástalanul el is távolodnak tőlünk.
Amint azonban kellemes, jó lelki érzések kerítik hatalmukba az elménk tudatát, máris lehet számukra mentális célt meghatározni, a szellemi gondolataink segítségével. Minden olyan mentális információt össze kell olyankor gyűjtenünk, egy reálisan elképzelhető valóság érdekében, amelynek a megvalósulása, örömöt okozhat bárkinek. Ilyenkor válik az ember, az öröm forrásává, azzá a csodálatos minőséggé, amiért az Isten élteti az embert. Aki ilyen módon képes lelki életet élni, Úrrá teszi magában az Isteni minőségét. Megtapasztalja önmagában az örömök forrását, vagyis a tudatos Isteni teremtő erőt. Ez a felismerés, pozitív minőséget jelent, az életünk mennyiségi színterében. Amint az életünk pozitív minőségi tényezővé válik, a mennyiségi tényező értéke, háttérbe szorul. Mert nem az a fontos, hogy hány évet élünk meg, hanem a leélt éveink minősége fog már számítani. Az a lelki tartalom, ami értéket képes adni az éveinknek.
Ha most, a szellemi múltunkba tekintve, bármelyik emlékünket előhívjuk a memóriánkból, akkor csak olyan emlékképek jelennek meg előttünk, amelyekhez valamilyen érzelmi tartalom társult. Mert érzelmi tartalom nélkül, nincsen emlék. Az emlékeinkhez olyannyira hozzátartoznak a lelki érzelmeink, hogy amikor előjönnek az emlékek, a hozzájuk tartozó érzelmeink is a felszínre törnek bennünk újból. Mindig újra átérezzük, az emlékeink lelki tartalmait, ahányszor csak visszaemlékezünk rájuk. Mert azok az érzések, már a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk tulajdonai. Olyan információval összekapcsolt érzések, amelyek a visszaemlékezés képességét biztosítják bennünk. Emlékezni azonban, csak a szépre és a jóra érdemes. De a kellemetlen dolgokra is hasznos néha.
„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék az ő halottaikat.”
Máté 8. 21-22.
Jézus szerint, aki nem él tökéletes spirituális, lelki szintű életet, nem is él igazából, csak vegetál. Relatív életet él, az abszolút létezésben. Azért nevezte az élő rokonokat is halottaknak, mert aki nem él tiszta lelki életet, relatív értelemben véve halott az. Szigorúan a halál felé él, hiszen csak az élete mennyiségére fordít figyelmet. Az elmúlás felé él, értékelhető minőségi tartalom nélkül. Az ilyen embertől, ha megkérdezik este, hogy mi történt ma veled, szemrebbenés nélkül azt feleli, hogy semmi. Mert az életeseményeiben nem volt jelen lelkileg, érzelmileg. Eltöltötte az élet mennyiségét szaporító időt, számára hasznos tartalom nélkül. Hasonló válasz várható tőle, ha a hét eseményeit kérdezik, vagy éppen a hónap történéseit. De a saját éves visszatekintése sem hoz komoly értelmet, amikor szilveszterkor értékelni próbálja az elmúlt év eseményszerűségeit. Nem érdemes visszaemlékezni semmire sem, mert az, csak az élete mennyiségi összetevőit tartalmazza. Értékelhető minőségi tartalom nélkül. Természetesen, az ilyen szellemi ember, öreg korára, amikor az élete mennyiségi szinten felzsúfolódott már, az élet értelméről nem sokat tud majd mondani. Mert számára is rejtve maradt ez a titok. Pedig, spirituális lényként, éppen a veleszületett legtermészetesebb adottságát mellőzte, egész életében. Viszont gondosan vigyázott arra, hogy a tartalmatlan élete, minél hosszabb legyen, minél magasabb korú emberként tudjon visszatekinteni arra az ürességre, amit megélt. Az ilyen ember továbbra is az élete mennyiséghez fog ragaszkodni, és a halál, a legkomolyabb csapás lesz számára.
A lelki ember pedig, a halál pillanatában, átlép az abszolút létezés egy másik birodalmába. Amelyhez képest, az anyagi világ csak virtuális valóság. Az igazi valóság élményét, az anyagtól mentes világ valósága jelenti. Ahol az abszolút információ és a szintén abszolút energia birodalma van. Vagyis, mindannak a forrása, amit az anyagi világ eseményei jelentenek. A spirituális szinten élő lelki ember, Isteni önazonossággal él, és a halál pillanatában, csupán tudatosan átköltözik abba a létezési szférába, ahol már nincsen elmúlás. Eggyé válik az egységgel. Az Isteni mivolta, beleolvad Isten mindenségébe. Azért, hogy az energia, az ő lelkével se vesszen el. Magával viszi azt az információs adatbázist, amit a szellemiségeként összegyűjtött, az egész élete során. Mert az energia, csak az őt közvetíteni képes információ mágneses hulláma által képes közlődni, tovaterjedni. Ezért soha nem maradunk nyomtalanok az abszolút létezésben. Lelki szinten, Isten energikus megnyilvánulásai vagyunk, szellemi szinten pedig, szintén Istenné kell válnunk. Ez a lényege a spirituális fejlődésünknek.
Szellemi szinten van esélyünk arra, hogy az ismereteink bővítésével, eljussunk a spirituális fejlettség azon fokára, amikor a spirituális reformunkat megélhetjük. Ez a spirituális reform egyéni szintű mindenkinél, és tökéletesen azonos a megvilágosodással. Azzal a ténnyel, hogy a szellemi gondolataink helyett, már a lelki érzéseink uralják az elménket. Mert a teremtőképes hitünk, a tudatos elménkben alakítható ki csak. Szabad akaratként kifejezésre juttatni pedig, az imáink segítségével tudjuk. Az ima segítségével ugyanis, verbális módon, szavakba öntve meghatározzuk azt a szabadon kialakított akaratunkat, amelyik az aktuális hitünk tárgyát képezi. Az „ÁMEN” kifejezés által pedig, meghatározzuk azt, hogy „LEGYEN”. Azaz, Isteni eredetű spirituális lényként, hozzájárulunk az imánk által kifejezésre juttatott elképzelt dolog, vagy esemény kialakulásához.
A Biblia tanúsága szerint, a Genezis időszakában, amikor Isten az objektív anyagi világot önmagából teremtette mindenre, amit Szent Szellemként kigondolt, azt mondta, hogy „LEGYEN”. És lett. Ezt bizonyítják a mágneses alapvalóság terében megnyilvánult, elektromos anyagi eseményszerűségek megtapasztalható létezései. Így mi magunk is, Isten kigondolt eseményei vagyunk csupán. Isten virtuális valóságai. Mint minden anyagi létezés.
A tudatos spiritualitás, felelősséggel jár, mert a valóság szándékos, és igényszerű átalakításával párosul. Ezért nem szabad felelőtlenül bánnunk a spirituális képességeinkkel. Az a szellemileg vezérelt emberek alkalmi „joga”. Kizárólag, csak olyan lelki érzéseket szabad a szellemi célkitűzéseink alapján, a megvalósulás útjára bocsátanunk, amelyek örömteli érzésekkel társulnak. Így az Istentudatra ébredt lelki embert már kötelezettségek is terhelik. Az élete során, amilyen hiányossággal, vagy problémával találja szemben magát, azt teljesebbé és jobbá kell képzelnie. Hogy az ő spirituális képessége által, az együttesen megtapasztalható anyagi valóságunk, sokkal kellemesebb legyen.
Ez azt jelenti, hogy a beteg embert, egészségessé kell képzelni, a szegény embert, anyagi gondoktól mentesnek, az ostobát intelligensnek, és minden egyéb fogyatékosságot, fogyatékosságoktól mentes állapotúra kell képzelni. Lehetőleg mindig akkor, amikor éppen észleli az ember. Így a nap nagy része azzal telik el, hogy felelős módon jobbá alakítjuk a világ valóságát. Minden esetben, és minden embertársunkkal szemben. Válogatás nélkül. Mert a társadalmi problémákat, éppen a problémákkal terhelt emberek képezik. A teremtő Istenné vált ember alapvető feladata pedig, éppen az, hogy abszolút szeretettel, minden észlelhető problémát, megváltson a problémásságától. Az Ő tudatosan irányított, természetes spirituális képességeivel.
A pozitív minőség, mindig örömöt okoz. Amire bármikor érdemes visszaemlékezni. Azzal érdemes feltölteni az életünk halál előtti időszakát, hogy ne csupán, mennyiségi szinten éljük az életünket. Azt a relatív életet, amely az abszolút létezés számára, csak a relatív halállal egyenértékű. A minőségi élet mennyiségi kifejeződése, nem olyan számottevő, mert a halál nem tesz pontot a végére. Egy új, izgalmas létezési ciklus kezdetét jelenti csupán. Amelyben az Isteni önazonosságba vetett hit, abszolút értékű bizonyossággá alakul. Istenként élni, egészen más létezési minőséget jelent, mint Isten vélt ismeretének a tudatában lenni.
A templomba járó, Istenhívő emberek kilencvenkilenc százaléka, valójában Isten nélkül él. Mert az Isteni alapelvek elméleti ismerete, még nem jelent Isteni hatáskört. Ahhoz, spirituális szintű fejlődésre van szükség. Amelyben a lelki érzéseink játsszák a fő szerepet. Azok a lelki érzések, amelyek ebben a lelketlennek nevezett anyagi világban, jórészben el vannak nyomva, a szellemi síkon való mennyiségi életvitelünk javára. Mert az emberek, szégyellik az érzéseiket. A gyengeség jelének értelmezik, ha valaki kimutatja az érzelmeit. Éppen attól menekülünk szellemi szinten, ami minőségi változásokat eredményezhet az életünkben. Pedig, az érzelmeink képesek csak, a minőségi változásokat előidézni az életünkben az által, hogy örömöt képesek okozni. Így az érzelmeink háttérbe szorításával, éppen az örömök forrását, az Isteni eredetű lelki minőségünket nyomjuk el tudatosan.
Ezért a spiritualitás fokozása nem kiváltság, némely ezoterikusan gondolkodó ember részére, hanem életcél, az egész értelmes emberiség számára. Mert minden emberben Isten nyilvánult meg, a lelke által. Ezért a lelki érzéseink, nem mások, mint Isten akarata bennünk. Amikor azt mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod”, akkor éppen azt fejezzük ki burkoltan, hogy tartalmas lelki életet szeretnénk élni, amelyben az élet, értékelhető minőséget jelent. Istenként kell lelki életet élnünk, hogy az élet számunkra, Isteni minőség legyen. Amelyben a visszaemlékezés, olyan csodálatos képeket tud felidézni bennünk, melyeknek a lelki tartalma, örömérzéseket jelent számunkra. Ezért én, csak azt kívánhatom minden kedves olvasómnak, hogy Isten éltessen benneteket, még a halálotok előtt. Vagyis, a teljes életetek időtartamára.
Végezetül, de nem utolsósorban, álljon itt egy idézet a Bibliából, amit Isten szólt az ószövetségben élő emberekhez. Ezt, Villás Béla is gyakran emlegeti az előadásaiban.
„Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Fenségesnek fiai ti mindnyájan:”
Zsoltárok könyve 82.-6.
Ha Isten ezt állítja az emberről, akkor mi is elfogadhatjuk végre ezt a minőséget. Mert ez a mi saját minőségünk, amit a spirituális fejlődéssel elő lehet hívni bármikor. Csak jobban kell figyelnünk a lelki érzéseinkre. Vagyis, Isten szavára bennünk. Hogy az élet, értékelhető minőséggé váljon számunkra.
Matécz Zoltán
2013.02.10.
matecz.zoltan@gmail.com
