Kultúra.
Minden társadalomnak sajátságos kultúrája van, amely kultúra, egy adott nép civilizáltsági fokát tükrözi. Mégpedig, minden más társadalmi népcsoporttal szemben. Ez az adott társadalom szuverén joga. Éppen ugyanilyen formában, az egyéni tudás is változó az életünk során. Az egyén csak annyira lehet civilizált, amennyire a kultúráját, mások érdekeinek figyelembe vételével, érvényesíteni tudja. Mivel a kultúra, a civilizáltságunk objektív gyakorlatának a megjelenési formája, ezért a civilizált környezet, valójában kulturált környezetet is jelent, amelyben az ember azért érzi jól magát, mert azt ő maga valósította meg azt, sajátságosan intelligens módon.
Isten az embert, a saját „képére”, tudatosnak teremtette. Ezzel lehetőséget biztosított arra, hogy a tudatos emberiség uralja, a természet öntudatlan, ösztönös részét. Csakhogy ez az uralkodás, felelősséggel is jár, amiről persze, már nem szívesen beszélünk. Mert a felelősség mindig kötelez. Így a társadalomban megszerzett jogaink, lehetőségeket biztosítanak számunkra, míg a hozzájuk rendelt kötelességeink, amelyeket a jogokkal együtt vállaltunk, felelős módon terhelnek bennünket. Az egoista ember, uralkodni akar az embertársai felett is. Így erejét, tudását, vagy az általuk szerzett vagyoni helyzetét arra használja, hogy a társadalmában élő más embereket, a saját maga uralta természet részeként, az egyéni egoista érdekeinek a szolgálatába kényszerítse.
A természet önálló és abszolút törvényei azt igazolják, hogy amíg nem uralkodhatunk felettük, addig azok, sokkal hatalmasabbak az embernél. Nem csoda, mert az egyéni ember, mint biológiai részegység, nem lehet több az egésznél, az Univerzum egységénél. Hiszen az ember is csak, az eseményszinten megvalósult anyagi természet része. Így amíg az ember, le akarja igázni a természetet, addig megfeledkezik arról, hogy ő maga is a természet egységének az aktív alkotóeleme. Ezért nem a természet leigázása a kulturált cél, hanem a megértése, és a céltudatos alkalmazkodás benne. Megérteni pedig, éppen azt jelenti, hogy nem leigázva garázdálkodni, hanem civilizált formában gazdálkodni benne. Aki értelmes úr, az ugyanis, nem garázdálkodik a vagyona felett, hanem hasznos módon gazdálkodik belőle. A természet pedig, az Istentől kapott közös vagyonunk.
A természetben megnyilvánult ösztönös élőlényeknek, eddig is megvoltak a jogaik az objektív létezéshez, a fennmaradáshoz, hiszen Isten révén, létre jöttek azok, csak mi értelmes emberek, egoista módon, nem vettük eddig észre. Isten biztosított számukra jogot a tisztességes létezésükhöz. Mivel azonban, öntudatlan elemei a természet létezésének, ezért a jogaikat mi vettük át, „értelmes” emberek. A jogaik érvényesítése azonban, kötelez is bennünket, és ez a mi felelősségünk, amely alkalmat és lehetőséget biztosít számunkra, az ésszerű gazdálkodásra a természetben. Aki lerabolja, kifossza a természetet, önmagát, és az emberiséget csalja meg. Mert az intelligenciájából nyert civilizáltsági fokát, nem kulturális módon használja, a teljes emberiség közös érdekeit figyelembe véve.
Az értelem felhatalmaz bennünket arra, hogy uralkodjunk a reánk ruházott természet felett, de tudomásul kell vennünk végre azt, hogy az uralkodás felelősségteljes, és lelkiismeretes gondoskodást jelent. Ahogy az igazán nagy királyok tették valamikor. Ezt a tendenciát jelzi vissza számomra, a világörökségről szóló, globális program is.
A társadalmainkban kialakult, ösztönös élőlényekkel szembeni jogi védelem, nem kimondottan a növénytermesztés, és az állattenyésztés egyedeire vonatkozik, hanem minden egyéb, vadon élő növény és állatfajra is. De arányos mértékben természetesen, érinti a mezőgazdaság egyedeit is. Mert a velük való bánásmód is, emberséges hozzáállást követel tőlünk.
A természet, természetes túlélési folyamata nélkül, értelmetlen és teljesen felesleges dolog, az emberi túlélésről beszélni. Amíg a természet életképes, addig lehet csak benne, az ember is képes az életre, mint a természet szerves része. Addig a természet teremtője is él általa, nem csupán létezik. Az abszolút létezés „élete” ugyanis, a természetben valósult meg, mégpedig az élőlények által.
A természet fölötti uralkodás lehetősége, olyan kötelezettségeket ró az értelmes tudatú emberiségre, amellyel felelős módon képes ellensúlyozni azt a káros hatást, amit a természet szükségszerű átalakítása során hajt végre. Ez a felelősség nem más, mint a természet etikai visszacsatolása. Az emberi tudatra fejti ki a hatását, és mint természetes önvédelmi reakció jut érvényre. Fokozva ez által, az értelmes emberben a felelősségtudatot. Amíg azt figyelemben tartjuk, addig vagyunk humánusak.
A folyton változó ismereteink függvényében, állandóan módosul, fejlődik a szellemiségünk. Nem csupán az egyéni szellemiségünk, hanem a kollektív emberiség szellemisége is. Ez egy mentálisan megvalósuló evolúciós folyamat, amely a teljes megismerés felé törekszik. Valójában, nem egy természetfölötti lény létezik, akit Istennek nevezünk, hanem az abszolút létezés, maga az Isten. Ezért az ember, Isten „képmására”, tudatosnak lett teremtve. Mivel pedig, önmagából teremtett bennünket, ezért jogot formál reánk is. A megismerhető objektív valóság, benne a természettel és az értelmes emberrel, Isten megnyilvánult kifejeződése, és e miatt, egy biológiai egységként kell értelmezni.
Önrendelkezési jogkörrel rendelkezünk, mert Isten bennünk sem korrigálja önmagát. Ha megtenné, akkor elveszítené az abszolút státuszát, amely pedig, korrekcióra nem szorul. Így számára semmi sem jó vagy rossz, hanem csak relatív anyagi események vagyunk, az ő abszolút létezésében. Abszolút teremtésként megvalósította a természetet, de egyáltalán nem szűnt meg teremtőnek lenni. A Genezis óta, relatív teremtésként valósítja meg nekünk, a mi folyton változó hiteinket. A szabad akarat önrendelkezési jogánál fogva, állandóan változik a hitünk, így mindig lesz teremteni valója, amíg értelmes ember él a természetében.
Egyszülött fiának, konkrét megnyilvánulása Jézus, azt tanította, hogy legyen nekünk a hitünk szerint. Ezzel a kijelentésével gyakorlatilag azt fejezte ki, hogy a létező Istenben való megnyilvánulásunk minőségét, a kifejezésre juttatott hiteink határozzák meg. Mert az életünk sorsszerű eseményei nem mások, mint a kifejezésre juttatott hiteink megnyilvánulásai. Ma azok vagyunk, amiben tegnap hittünk. Holnap pedig, azzá válunk, amiben ma hiszünk. Az Istenben való anyagi eseményszintű létezésünket, a kifejezésre juttatott hiteink formálják. Így a pillanatnyi létezésünk minőségét, mindig a hitünk minősége határozza meg. Aki folyton szeretetben szeretne élni, annak szeretetre kell gondolnia, szeretetet kell hozzá éreznie, a jelenben, méghozzá állandó jelleggel. Hogy a szeretetet megvalósító örömérzések legyenek, az élete elkövetkezendő tapasztalati eredményei.
A túlságosan erőltetett civilizáció, elpolgárosodáshoz vezet, egy túlzottan relatív közösségi társadalomban. Ez azt jelenti, hogy a békében élő elégedett polgár, békésen elkülönül a saját biztonságát képviselő „világába”, a természetes közösségétől. Ez alapvetően, két ok miatt következhet be. Ha félti az ember a megszerzett javait, vagy ha már szégyelli azt, ahogyan él. A harmadik ok pedig az, hogy ma már, az internet és a tömegkommunikációs eszközök is, a lakásba hozzák a világunk napi eseményeit. Ezért az „értelmes” emberek, függőségi viszonyba kerülnek, és folyamatosan nélkülözik azt a természetet, amelyből származnak.
A globális krízisek, globális válságokat idéznek elő. Ennek az elemi oka az, hogy a közlekedés, és a hírháló rohamos fejlődése miatt, beszűkült a világunk. Így az emberi túlélés lehetősége miatt, globális erkölcsre, egy minden társadalmi szférát egyformán érintő közerkölcsre van szükségünk. A globális erkölcs, a globális emberség etikus megnyilvánulási formája, és egy globális alkotmányban kell kikristályosodnia. Egy közös Unióban élve, határtalanná kell tenni a Földünket, a teljes emberiség számára. De nem egy, gazdasági függőségen alapuló, jól szervezett szellemi háttérhatalom érdekében. Hanem a lelki életet élni képes ember miatt.
Aki a hitével megfogalmazható vallása téziseit megítéli, a vallása ideáját is másképpen értékeli szükségképpen, és ez az új látásmódja, fanatizálhatja az elméjét. Ez által, a saját vélt igazát akarja érvényre juttatni, akár erőszak útján is. Márpedig, aki a saját relatív emberi igazsága alapján cselekszik szellemi indíttatásból, elvonatkoztat saját Isteni mivoltától, az abszolút lelki igazságtól. A saját igazságát dogmatizálva, erősen egoista módon, fanatikussá válik.
Isten az abszolútum, így az egoizmusa is abszolút jellegű. Ezért, hogy mi, a teremtett megnyilvánulásai, egy közös cél érdekében tevékenykedjünk emberségesen, önmagának követel minden érdemet. Valójában nem is egoista, mert végül is, a teremtményein keresztül, önmagától követeli meg azt, mert az egysége kedvéért, le kell mondania arról, hogy bármely megnyilvánult emberi „részegysége” különb legyen a másiknál, és ilyen módon, érdekellentétet ébresztve, ellenséges viszonyba kerüljön egymással, több különbözőnek képzelt része. Mert anyagi létezésekként, olyan események vagyunk mi magunk is, amelyek Isten képzeletének a megnyilvánulásai. Az, hogy valami jó vagy rossz számunkra, tudnunk kell a célt, amihez viszonyítjuk. Mert a felismert célszerűsége által fog mentális értéket képviselni számunkra. A relatívan gondolkodó ember, állandóan váltogatja a célt, a folyton változó pillanatnyi érdekei szerint, míg az abszolút gondolkodó egy fix, állandó célra fókuszál mindent, az Isteni egységre.
Minden szubjektív gondolat, annyira válik csak objektív módon megtapasztalható valósággá, amennyi megvalósul belőle a gyakorlatban. Az pedig, annak a függvénye, hogy társítunk-e a szellemi gondolatainkhoz, megfelelő szintű lelki érzéseket. Vagyis, feltöltjük-e a szellemi gondolati formáinkat, pozitív érzelmi tartalommal. Ez alól az erkölcs sem kivétel. Mivel az etika a tisztesség, ezért az erkölcs nem más, mint a tisztességes viselkedési formáink kifejeződése, objektivizálódása, megvalósulása a társadalmi életünk mindennapi gyakorlatában. Mint emberi relatív igazság azonban, mindig folyamatos felülvizsgálatra szorul, éppen a tévedések lehetősége miatt.
Ha Isten szemszögéből tekintünk, az objektívnek megismert anyagi világ valóságra, akkor egy egységes világkép tárul elénk. Egy olyan világkép, amelynek két, egymást támogató arculata van. Így a létezés reális valósága, objektív és szubjektív egy időben. Minden elektromos okokra visszavezethető objektív anyagi létezés, a mágneses alapú szubjektív létezésben valósult meg, és abba „foszlik” szét, ha már letelt a megvalósulási ideje. Így a halál, az elmúlás, nem jelenti azt, hogy az anyagi szinten megnyilvánult tényező, megszűnik létezni. Csupán azt tükrözi, hogy az anyagi létezés ideje lejárta után, visszakerül a megnyilvánult, a szubjektív létezés birodalmába. Éppen olyan módon, ahogyan azt az ezoterikus tanok sugallják számunkra. Már évezredek óta.
Az ige ugyanis, cselekvést, történést, és létezést kifejező szó. A létezés azonban, csak a benne zajló cselekvések és történések által juthat kifejeződésre. A létezést önmagában kifejezni nem tudnánk. Mert mi, csak az események változásait vagyunk képesek érzékelni. A mágneses alapú létezésben pedig, csak az elektromos alapú anyagi változások érvényesülnek történésekként és cselekvésekként. Mégpedig olyan módon, hogy az anyagi természet jelenségei a történések, és az élőlények által okozott jelenségek a cselekvések. Az értelmes ember pedig, tudatos cselekvéseket hajt végre, hogy eseményszinten részt vehessen, az anyagi megnyilvánulások történéseinek, a jelenségalapú létezésében. Így a létezésben megnyilvánult történések által, olyan cselekvéseket hajthatunk végre, amelyek nem különülnek el, magától a létezéstől. Ezért változást képesek előidézni a létezésben. Így a viszonyítható változás képességével bírva, a cselekvés, a történés, és a létezés is, igei alapon fejeződik ki számunkra.
A létezés elemi mágneses változást jelent, amely lehetőséget biztosít az anyagi elektromos történések kialakulására, amelyben a tudatos cselekvéseink létrejöhetnek. A létezést én úgy fogom fel, mint az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek a teljes halmazát. Amely alapközegként, mágneses teret biztosít, minden benne kialakuló anyagi megnyilvánulás számára. Ez a tér, egy mátrix rendszert alkot, és az oszthatatlan alkotóelemei, állandóan csak rezegnek. Így az örökös mozgási kényszerüket úgy valósítják meg, hogy az egyensúlyi helyzetük számottevően nem változik. Ezért, a folytonos rezgésének köszönhetően, ez az alaphalmaz, mágneses hullámok kialakítására, közvetítésére, és fogadására is alkalmas. Ilyen módon tart közvetlen kapcsolatot, a benne megnyilvánult elektromos tulajdonságú relatív anyagi részhalmazokkal. Mégpedig az induktivitás jelensége által.
Az Univerzum primer mágneses létezésében megnyilvánult, összetett szekunder anyagi halmazok, olyanok a szubjektív alaphalmaz számára, mint a szivacsok. Így az anyagi halmazok, gyakorlatilag úgy merülnek el a mágneses alaphalmazban, hogy közben az, teljesen kitölti az anyagok atomi szerkezetének a belső terét is. E miatt, az anyagi halmazok, térfogattal bírnak. Ezért a valóság, objektív és szubjektív egy időben, mert elektromosan mágnesesek számunkra. Vagy ahogyan azt ma értelmezik, elektromágnesesek.
Az elektromos erő pedig, ugyanabban a szubjektív alaphalmazban alakul ki és közlődik, mint amelyben a mágneses hatások terjednek. Ezért közvetlen módon ugyan, de ellentétes hatásokként jutnak érvényre a létezésben. Ez az induktivitás jelensége. Történetesen az a tény, hogy a mágneses erőterek és az elektromos erőterek, egymás ellen dolgoznak. Mégpedig azért, mert az elektromos erőterek, a centrális mozgású elektronok mozgásállapotait követik, míg a mágneses erőterek, egyenes vonalvezetést követve, lineáris jellegűek. Így mindenképpen ellentétes erőterek az abszolút létezésben. Mert az anyagi létezésekről, az elektromos erőterek adnak hírt, a mágneses alapú szubjektív alaphalmaz számára. Ellentétes viszonyuk eredménye, az induktivitás jelensége.
Mivel a világmindenségben, hírek áramlásáról van szó, ezért a szubjektív alaphalmaz, az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg. Az anyagi létezések által képviselt megnyilvánulási adatok, elektromos úton hírt adnak a mindenkori állapotukról, és ez a hír alakul át mágneses módon kezelhető információvá. Ez persze, éppen az induktivitásnak köszönhetően, fordítva is igaz. A mágneses erőterek informatív értékei alakítják ki, az elektromos anyagi megnyilvánulások, adatok által viszonyítható állapotait. Mi pedig, mint relatív tudatú értelmes emberek, az adatok viszonyításai által, következtetni tudunk azokra az alapvető mágneses információkra, amelyek létrehozták számunkra, az éppen viszonyított anyagi megnyilvánulásokat.
Ez azt jelenti, hogy az Univerzum mágneses alapú abszolút Elméje, és az emberek elektromos alapú relatív elméje, éppen az induktivitásnak köszönhetően, közvetett tudatkapcsolatban áll egymással. Amelynek során, az általunk viszonyított adatokat, olyan szellemi gondolatokká formáljuk, amelyek hírértéket képviselnek az abszolút Elme számára, mert az agyunk, mágneses információvá alakítja azokat. Az Univerzum terében terjedő mágneses információk pedig, számunkra bírnak hírértékkel, hiszen az elektromos anyagi halmazokon végzett munkájuk által előidézett állapotváltozások, új adatokkal ruházzák fel a viszonyítható anyagi valóságot.
Ezeknek, a híreknek a megértése tesz bennünket, intelligensé az Univerzumban, akik kulturált módon élhetünk. Mert az intelligenciánkat képviselő kultúránk, így éppen azt a tudatos megértésünket tükrözi, amely alapján az ember, az Univerzum egységének a megnyilvánult részeként értékeli önmagát. Nem szellemi szinten elszakadva a mindenségtől, hanem éppen ellenkezőleg, lelki szinten egyesülve azzal. Éppen ugyanolyan módon, ahogyan az ember, a természet része. Mert Isteni eredetű élőlényekként, éppen itt az ideje már annak, hogy tudatosan is azonosuljunk végre, a mindenséget képviselő Istenséggel.
Itt már, régen nem arról van szó, hogy van-e Isten, vagy nincsen. Mert a relatív emberi elmék, csak az abszolút Elmében valósulhatnak meg. A relatív ugyanis, mindig az abszolút részeleme, összetevője csupán. Így a relatív nem különül el az abszolúttól, hanem éppen abban funkcionál. Ennek a megértése intelligencia kérdése. Annak az emberi intelligenciának, amelyre a kultúránk épül.
Matécz Zoltán
2013.04.20.
matecz.zoltan@gmail.com
