Sportszerűség.
Az azonos feltételek alapján biztosított tárgyi eszközök használata mellett, a játékokban kisorsolt ellenfél olyan irányú legyőzése a cél, amely nem eredményezi a küzdő felek semmiféle megalázottságát. Mert a sporteseményekben, az emberi méltóság nem sérülhet. Így a sportszerűséget jelentő „fair play”, elvárja az egymással küzdő felektől azt, hogy tiszteletben tartsák az ellenfelet, a szabályokat, a bírákat és természetesen, a közönséget is.
Egymással szemben, becsületesek, korrekt módon tisztességesek legyenek, az egész játék ideje alatt. Ez a szellemi tisztaság hatja át a csapatok közötti küzdelmeket is, mint sajátságos csapatszellem. Így a sportszerűség nem csupán a sportra jellemző ma már, hanem az egész civilizált emberi élet erkölcsiségét is meghatározza. Amely erkölcsiség, joggal várja el a sikerekben és a kudarcokban való együttérzést. Mert testi és szellemi szinten különbözünk ugyan egymástól, de lelkileg egyek vagyunk. Az abszolút Isteni egység relatív részei. Ezért a sportszerűség, azt a szeretetet képviseli az életünkben, amely követésre méltó erkölcsi nívót tart fenn, az össznépi társadalmunkban.
A sportszerűség fogalmát többé-kevésbé mindenki így fogadja el. Alapvetően, nincs is ezzel semmi probléma. Én most a sportszerűségnek, egy egészen más megvilágítású hiányosságára szeretném felhívni a figyelmet. Történetesen arról van szó, hogy az olimpiákon és egyéb nemzetközi megmérettetéseken résztvevő országok, mint egyéni tagállamok, vesznek részt. Csakhogy, az aprónak minősülő államok, mint például Svájc, éppolyan esélyekkel indulhatnak, mint az Amerikai Egyesült Államok. Vagy a hozzá hasonló állami szövetségek, amelyek nagyon sok ország állami formájának egyesülése alapján jöttek létre. Az USA., egy egységes országként indul annak ellenére, hogy 52 ország tagállamai alkotják.
Félreértés ne essék, semmi kifogásom sincsen az ellen, hogy az amerikai szövetség tagállamainak a versenyzői is indulnak, de tegyék azt a saját országuk állami színeiben. Mint például, Arizóna, California, vagy éppen Ohió. De 52 ország tagállamaiból bizony, sokkal könnyebb az olimpiai játékokra alkalmas versenyzőket vagy csapatokat kiválasztani, mint egy tagállamot képviselő ország népéből. Főképpen, ha az egy igen kicsinek mondható ország csupán.
Az a tény, hogy az U.S.A. tagállamai, politikai, gazdasági, és kereskedelmi szempontból egyetértenek, és egy zavartalan állami egységként funkcionálnak, még nem jelenti azt számomra, hogy egy országként tekintsek reájuk, mint egy nemzetközi játékokra jelentkező államra. Hiszen már a nevükben is benne van, hogy egyesültek. De nem a nemzetközi sportesemények megmérettetései érdekében egyesültek. Ha ez így lenne, akkor minden más ország is egyesülhetne, hogy sokkal jobb esélyekkel indulhasson a nemzetek közötti sportjátékokon.
Máris itt áll előttem Európa térképe, és elképzelem, hogy a 28 tagállam, amelyek most már az Európai Uniót alkotja, egy egységesnek értelmezett országként vesz részt az olimpián. Így a legnagyobb izgalommal várt egyének és csapatok, egyszerűen beleolvadnának egy uniós benevezés leszűkített kereteibe. Mint egyéni államokat képviselő, ma még „nagy” csapatok és egyének, megszűnnének. Így sokkal kevesebb versenyzőt és csapatot igényelne az adott nemzetközi sportesemény.
Amennyiben elképzelem azt, hogy az Afrikai és az Ázsiai országok is unióba szerveződnek, egy közös alkotmányos megegyezésen alapuló társadalmi szövetséggé, akkor az Ő egyesült területük is, mint egy egységes ország fog szerepelni, a nemzetközi sportesemények során? Akkor tovább szűkülhet a benevezők száma, ugye?
Még tovább gondolva a történetet, ha a kialakult uniók között egyezség születik végre, és az emberiség tökéletes egyetértésben, egy közös alkotmány államisága alapján, egyesült nemzetközi szervezetté alakul, akkor már csak egy országként indulhatunk az olimpián? Értelmüket veszítik a nemzetek között megrendezhető sportjátékok? Mert jelentkezők hiányában, egy olyan országra szorítkozik csupán, amelynek minden nemzet a tagállama? Amelynek már nincsen ellenfele sem a sportjátékokban? Ez így számomra abszurd. Éppen olyan abszurd, amilyen ma az a tény, hogy például, Svájc és az USA, azonos nevezési esélyekkel induló országok az olimpián, és a nemzetközi sportesemények megmérettetésein.
Éppen a sportszerűség kívánja meg azt, hogy minden állam, önálló személyekkel és csapatokkal induljon a nemzetek között kiírt sportversenyeken. Függetlenül attól, hogy nem sportérdekekből egyesült tagállamok és, hogy miféle politikai és gazdasági uniót alakítottak ki maguknak, a békésnek tervezett együttélésük érdekében.
Az olimpia, egy történelmileg reánk hagyott örökség, amelynek éppen az a célja, hogy békét teremtsen az államok között. Legalább a négyévente megrendezett sporteseményeket képviselő nemzetközi játékok idejére. Ezért, az én véleményem szerint, éppen az lenne a cél, hogy az olimpia időtartamát kiszélesítsük az minden évre. Így megvalósulhatna a világbéke. Nem szükséges az, hogy egy időbe essen minden sportág versenye. Túlterhelve az érdeklődő nézőközönséget. Ahogy a téli és a nyári olimpiai játékokat külön lehetett választani, éppen olyan formában, évi, és havi szintre le lehet bontani a játékok szervezett eseményeinek a lebonyolítását. Így a nézőközönség, minden egyes játékot, jobban figyelemmel tudna kísérni. Nem csupán, az esti hírekből értesülnénk a lezajlott események részeredményeiről, hanem folyamatosan, aktív nézői lehetnénk azoknak.
Az ókori olimpián, kilenc sporteseményben lehetett nyilvánosan megmérkőzni, az arra felkészült versenyzőknek. Azóta nagyon sok sportág alakult ki, és a mai napig is alakulnak ki újabbak, amelyek egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert. Mert az emberiség műszaki fejlődése, mindig újabb technikai sportágak kialakulását teszik lehetővé. Minél népszerűbb egy ilyen sportesemény, annál valószínűbb az, hogy a hivatalosan szervezett olimpiai sportágak sorába kerülhet. Sajnos, ma már, egyre több azoknak a sportágaknak is a száma, amelyeket levettek az olimpiai számok listájáról. Pedig, olyan számok voltak, amelyek már egyszer felkerültek oda, éppen az aktuális népszerűségük miatt.
Szerintem, éppen az lenne az ésszerű cél, hogy a különböző nemzetek sajátságos népi sportjátékai, amelyek népszerűséget nyernek más nemzetek körében is, olimpiai szintre emelkedjenek. Az által nemesedjenek. Mert egymás játékait űzve, közelebb kerülhetünk egymás nemzeti kultúráihoz is. Csak így maradhat az olimpia, továbbra is ápolható nemzeti örökségünk.
A sportágak olimpiai megrendezése, a tökéletes sportszerűség keretei mellett, éppen azt eredményezi, hogy a széles nézőközönséget képviselő tagállamok népei is, egyre jobban megbecsüljék egymást. Ezek a polgári szintű társadalmi megbecsülések, képesek arra, hogy feloldják a politikainak álcázott gazdasági érdekeken alapuló nemzetközi ellentéteket. Mert minden ellentétet szítani képes politikus, üzletember, és katona, valamelyik békességre törekvő állam polgára is egyben. A békességre törekvésünk egyik leghatásosabb eszköze pedig, éppen az olimpia. Ezért az, a világörökségünk része kell, hogy legyen. Megörököltük, és továbbra is ápolni, gondozni fogjuk azért, hogy az utódaink számára is méltó örökség maradjon. Ápolni és gondozni pedig, olyan módon lehet, hogy minél több új sportágat, kell felvenni az olimpiai számok listájára, a régebbiek mellé. Még annak árán is, hogy nem lehet őket egy időben megrendezni. Így minden év, minden hónapja, minden hete, és akár minden napja, valamilyen olimpiai szám aktív eseményének biztosíthat időt.
A sikeres tömegtájékoztatásnak köszönhetően, ma már nem szükséges az, hogy egyidejű események legyenek azok. Viszont, az olimpiai játékok idejére biztosítható békét, így folyamatosan képesek lehetnek fenntartani. Csupán arra kell figyelmet fordítanunk, hogy a politikailag irányított gazdasági érdekek, ne rondítsanak bele, az olimpiai játékok sporteseményeibe. Ennek érdekében, az olimpiai játékokon, csak olyan egyének vehetnének részt, akik az adott államnak legalább tíz éve igazoltan az állampolgárai. Továbbá, az olimpiai játékok sporteseményei, nem vehetnének részt semmiféle hivatalos sportfogadásokon.
Az olimpiai sporteseményeket, le lehet bontani évszakokra vagy havi szintre is. Így folyamatosabb lesz a nézhetőségük. Amíg a nemzetek értelmes polgárai azzal foglalkoznak, hogy tisztességesen felkészülnek, és felkészítenek embereket a sporteseményekre, illetve a felkészült és jól szervezett eseményeket szemlélik, addig nem marad idő arra, hogy a nemzetek között ellenséges viszony alakuljon ki. Továbbá, a fennálló ellenséges viszonyok is elhalványulhatnak, elsimulnak. Mert nem az értelmetlen gazdaságilag irányított, politikai és katonai agresszív események játsszák az irányító szerepet az államok között, hanem a folyamatosan zajló értelmes olimpiai sportesemények. Amelyek a nemzetközi játékok idejére, leblokkolnak minden gazdasági érdekeket védő, politikailag irányított, katonai erőszakkal végrehajtható agressziót. Ez egyfajta politikai sportszerűség lenne.
Így a politikai sportszerűség alapvetően megkívánja azt, hogy az államok között feszülő gazdasági érdekellentéteket, békés úton oldják meg a politikusaink. Ehhez arra van szükség, hogy a társadalom értelmes polgáraiként, olyan értelmes politikusok legyenek az állami vezetőink, akik a gazdasági érdekegyeztetés elvi lehetőségét tarják mindig szem előtt. Mert, ahogy a társadalmi élet minden területét uralja már a sportszerűség eszméje, olyan módon, a politikai élet minden szféráját is át kellene, hogy hassa az. Mert állítólag, a politikusok is csak emberek a magánéletükben. Így a társadalmi sportszerűség erkölcsi eszméit kell képviselniük, mint a nemzetük megbízott, képviseleti jogkörrel felruházott személyeknek. Mégpedig, példamutatóan.
A politikusoknak, mint magán és közéleti egyéniségeknek, egyaránt sportszerűeknek kell lenni ahhoz, hogy emberek maradhassanak a választóik szemében. Így az olimpiai sportjátékokon elvárt sportszerűség, nem csupán a társadalmi élet részterületeit hódítja meg, hanem az államilag irányított politikai életünket is. Az erkölcs, a sportszerűség természetes igényével, szebbé és jobbá formálhatja a világunkat. Kérdés az, hogy meddig kell még felvilágosodnunk egyéni szinten ahhoz, hogy tisztán lássuk és képviseltessük végre, az állami alkotmányosság által biztosított alapvető emberi érdekeinket?
Mert az alapvető emberi jogoknak, sohasem szabad megsérülnie. Akkor sem, amikor már államilag szervezett társadalmat alkotnak az egyének. Így a politikainak álcázott gazdasági ellentétek szítása során, a nemzeti társadalmak feszülnek egymásnak, és az által, egymás polgárainak a személyes, emberi jogait sértik meg. Mert minden agresszív társadalmi eseménynek az anyagi költségeit, a teljes társadalom fizeti meg tehát, az egyénekre vetül ki. Így olyan társadalmi terheket rónak reánk, amelyek a saját, politikai szinten képviselt gazdasági érdekellentéteiket szolgálják. Ezért az olimpia célja éppen az, hogy a politikailag irányított állami forma, egységes legyen végre az egész Földön.
Mint az, Amerikai Egyesült Államok esetében. Ha 52 tagállamot magába tud tömöríteni politikai szinten, akkor az összes ország beszervezett tagállam lehet. Az emberek, nemzetközi egységre törekednek. A nemzetközi különbözőséget, kizárólag csak a politikusok tarják fenn. Ők is csak addig, amíg a politikai élet is magán nem viseli, a sportszerűség alapvető erkölcsi eszméit. Mert a sportszerűség, éppen az alapvető emberi méltóságot védő jogokat képviseli, a társadalmi élet minden területén, de csak az olimpián van megfelelően kontrollálva. Mert a nemzeti egység, még a nemzetközi események alkalmával is kikristályosodhat. Mivel a sportszerűség, egymás tökéletes megbecsülése által, az alapvető erkölcsi nívót biztosítja az emberek között. Így a legelemibb világörökségi formánk. Mert szereteten alapszik.
Matécz Zoltán
2013.10.20.
matecz.zoltan@gmail.com
