Fogyókúra mentálisan.
Először is, az önbecsülésről kell szólnom, hogy a mondanivalóm lényegét bevezessem. Az önbecsülés azt jelenti, hogy szeretem magamat. Tökéletesen meg vagyok elégedve önmagammal, és azokkal az életeseményeimmel, amelyekkel kitöltöm a mindennapjaimat. A saját magam felé irányuló szeretetem arról szól, hogy megértem, és megbecsülöm magamat továbbá, hogy mindig meg tudok bocsátani önmagamnak, ha esetleg, valamilyen hibát követek el az életvitelemben. Így az önmagam felé irányuló szeretetemben, olyan mély türelem valósul meg, amelynek a nyugalma engem éltet. Mert a türelem, mindig a szeretet reális fokmérője.
Így az esetleges türelmetlenségünk, éppen arra utal, hogy a szeretetünk aktív gyakorlása közben, a megértésünk, a megbecsülésünk, vagy éppen a megbocsátó képességünk nem működik megfelelően. Még akkor sem, ha a türelmetlenségünket, saját magunk ellen irányítjuk. Az önbecsülésünk nem más, mint a saját magunk megtapasztalásáról alkotott pozitív véleményünk. Azaz olyan szellemileg megfogalmazódott véleményünk, amelyhez az elménkben már, az általuk kiváltott lelki érzéseink is csatlakoznak. Így a szabad akaratunkból kifejezett hitünket képviseli. E miatt, teremtési képességgel bír. Ezek a szellemi szinten kialakult véleményeink, aktivizálódhatnak az érdekünkben, és persze, működhetnek ellenünk is.
Az általuk kiváltott lelki érzelmeink olyan mentális erőket képviselnek eleve, amelyeknek polaritása van. A mellettünk szóló szellemi véleményeink ugyanis, pozitív életerővel rendelkező életérzések kiváltására alkalmasak. Míg az ellenünk irányuló önkritikus véleményünk, negatív életerővel bíró lelki érzések kiváltására alkalmasak csak. Az alapvető különbség az, hogy a pozitív lelki érzéseink, az Univerzum teremtő energiáját, a saját érdekünkben hasznosítják, míg a negatív lelki érzéseink által, éppen saját magunk ellen fordítjuk azt. Ezért egyáltalán nem mindegy az, hogy milyen minőségű szellemi gondolatok által váltunk ki magunkból lelki érzéseket.
Amikor szeretem magamat, akkor elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok. Amilyennek az Isteni gondviselés formál engemet. Ezért, amíg kritika nélkül szemlélem magamat, addig elfogadom magamra nézve azt a tényt, hogy Isten anyagi megnyilvánulásaként, az Isteni gondviselés folyamatosan olyanná formál engem, amely anyagi minőségben, tökéletesen kifejezésre tudja juttatni önmagát, rajtam keresztül.
Amikor Isten megteremtett, tökéletes kisbaba voltam. Valószínű az, hogy nagyon szép kisbaba voltam, mert mindenki nagyon örült nekem és szeretett. Amíg szellemi szinten, tudatosan nem kezdtem el formálni magamon, addig mindig Isten tökéletesen szerethető megnyilvánulása voltam. Ma már, csak a „szépségem” őrzi a múltat.
Következésképpen, ma sincsen más dolgom, mint az, hogy türelmesen hagyjam azt, hogy az Isteni gondviselés, azzá az anyagi szinten megnyilvánult egyéniséggé formáljon engem, amellyel a lehető legtökéletesebb módon tudja kifejezésre juttatni általam, a bennem szunnyadó Isteni minőségemet. Így az anyagi testemet, tudatosan olyanná formálja, amely szükséges ahhoz, hogy az általa tervezett ideális életfeladatomat ellássam. Azt a feladatot, amelyre születtem. Amely szükséges ahhoz, hogy az önmegvalósítási folyamatom beteljesedjen, és Isteni öntudatra ébredjek általa.
Amikor nem szeretem magamat, akkor minden zavar, amit útálok magamban. Ez a zavartságom abban nyilvánul meg, hogy olyan szellemi gondolatokat formálok a fejemben, amelyek lesújtó, negatív érzések kiváltására alkalmasak csupán. Így amit utálok magamban, annak a létjogosultságát végül is, felerősítem önmagamban. Mert az általa kiváltott negatív lelki érzéseimmel, önmagam ellen használom az Univerzum teremtő energiáját. Ezért önmagunkra nézve, vagy a tükörbe tekintve, olyan hibákat és hiányosságokat fedezünk fel, amelyektől szabadulni szeretnénk. Ezek a hibák és hiányosságok azonban, tovább erősödnek az életünkben, mert a negatív hitünk miatt, az energia valóságteremtő képességét, éppen önmagunk ellen irányítottuk, persze öntudatlanul. Vagyis, a saját jól felfogott szándékunk nélkül.
Amíg önkritikus módon, folyamatosan felülbírálom Isten rajtam végzett munkáját, addig mindig eltávolodok attól az életfeladattól, amelyre Isten megteremtett engem. Így távol maradok az önmegvalósításom spirituális elvi lehetőségétől is. Amelyben a boldogságom záloga rejlik. Így akaratlanul is, egyre távolabb sodródok, a boldognak nevezhető életvitelemtől. Mert a sokféle bevállalt feladat mellett, esélyem sincsen arra, hogy a valós életfeladatomra fókuszáljam a figyelmemet. Amelynek a gyakorlása, mindig felhőtlen örömöt okozna számomra. Amelyre az Isteni gondviselés rendelt azon a helyen, ahol éppen élek. Mert az Isteni minőségem által, mindig Istent kell képviselnem ott, ahová teremtett engem.
Ezért ragaszkodik az ember a szülőföldhöz, a gyökereihez, amit a szülei, a testvérei, a rokonai, barátai, és az ismerősei jelentenek. Mert „fogaskerekek” vagyunk abban az Isteni „gépezetben”, amit a kiterjedt emberi társadalmunk jelent számunkra. Eltávolodhatunk, elmenekülhetünk attól az életfeladattól, amit Isten szánt nekünk, de boldogok nem lehetünk, mert a honvágy, mindig azt a személyes tudatot tartja fenn bennünk, hogy hiányzunk ott, ahová születtünk. Ahol a társadalom látszólag pótolható „fogaskerekeként”, helyt kellene állnunk.
Ez az eltávolodási kényszer pedig, éppen azért valósul meg az életünkben, mert eltávolodtunk az alapvető Isteni szándéktól. Mert a relatív szellemi gondolataink figyelmét, nem arra fókuszáltuk, hogy mivé formál bennünket az Isteni gondviselés, hanem éppen arra, hogy a saját szellemi döntésünk alapján, átírjuk Isten reánk szabott mentális programját. Csak megyünk a saját fejünk után. Így él ma az emberiség kilencvenkilenc százaléka. A vallásosnak nevezhető hívő embereket is beleértve.
Itt jön a képbe, a cím által sugallt mentális fogyókúra. Amennyiben ezek után nyilvánvalóvá válik előttünk az, hogy hol követtük el a személyes hibát, amivel boldogtalanná tettük magunkat. Abban az esetben, alkalmunk nyílik arra, hogy mostantól korrigáljuk. Mivel a testi és az egyéb megtapasztalható életkörülményeinket meghatározó, hibáink és hiányosságaink mi magunk idéztük elő, a helytelen szellemi gondolataink erőltetésével, ezért azok fogyatkozásait is, mentális módon idézhetjük elő a legegyszerűbben. Mégpedig olyan módon, hogy most már tudatosan is, az Isteni gondviselésre bízzuk magunkat. Miközben aktívan részt veszünk az életünk természetes menetében.
Isteni minőséggel rendelkező értelmes lényként, olyanná formál bennünket az Isteni gondviselés ezek után is, amilyenné alakulva, felvállalhatjuk végre azt az életfeladatunkat, amit Isten azért rendelt nekünk, hogy abszolút módon boldoggá tegyen általa bennünket. Mert amíg kikerüljük azt, legfeljebb csak relatív módon lehetünk boldogok, azaz feltételekhez kötődve. Bármelyik feltétel elhalványulása is, azonnal boldogtalanná tehet. A boldogtalan ember pedig, kritikussá válik, még önmagát illetően is. Így egy ördögi körbe kerül az emberi elme, amelyből csak Istenre hagyatkozva kerülhetünk ki. Mert Isten, minden fogyatékosságunkat jelentő hibánktól és hiányosságunktól képes bennünket megszabadítani, ha hagyjuk.
Így a testünkön felhalmozódott túlsúly is azért gyarapodik állandóan, mert az elménket, folyamatosan olyan fogyókúrás szellemi gondolatokkal terheljük, amelyek szükségszerűen, az önmagunkkal szembeni elégedetlenségünket fejezik ki. Ennél fogva, egyre brutálisabb fogyókúrákba kezdünk, amelyek persze, eleinte jónak mutatkoznak, és hozzák is az elvárt hatást, mint reálisnak látszó eseményeket, de amint abbahagyjuk, visszatér a régi állapot, esetleg még túl is szárnyalva azt. Nagyon sok értelmes ember fogyókúrás kudarcát okozva ez által.
Így véleményem szerint, a legideálisabb fogyókúra az, amikor az ember lefekvés előtt arra gondol tudatosan, hogy az Isteni gondviselés tökéletes testet formál számára. Mégpedig ahhoz az életfeladathoz, amelyre született, mint Isteni minőséggel rendelkező értelmes embernek. Ezért lefekvés után, de elalvás előtt mondd ki bátran ezt a rövidke imát.
„Szeretem, és tökéletesen elfogadom magamat. Mert tudom azt, hogy az Isteni gondviselés olyanná formál engem, amilyen testben boldogan megtehetem azt, amire születtem. Mert Isten mindig törődik az Isteni minőségemmel. Ámen.”
Ehhez a rövidke imához társul még az a mentális gyakorlat, hogy éber tudati állapotban már, ne foglalkozzon senki sem azzal, hogy milyen a teste, az alkata, a külső megjelenése. Csupán az a feladata, hogy ápolt, rendezett külsőt alakítson ki magán. De ne kritikusan bírálva önmagát, hanem szeretettel átitatva, minden testápolási folyamatot. Mert senki sem lehet szebb attól, amilyenre Isten teremti. Isteni lénnyé akkor válhatunk csak, ha hagyjuk azt, hogy Isten munkálkodjon rajtunk. Akkor van lehetőségünk arra, hogy az Isteni minőségünk megtalálja végre azt a feladatot és élethelyzetet, amelyben abszolút módon boldog lehet.
Ez a rövid kis ima, minden fajta felismert hibánkat és hiányosságunkat képes kijavítani és pótolni. Nem csupán a túlsúlyunk helyreállítására alkalmas. Ha napközben, a mindennapi tudatos életvitelünk során, már nem alkotunk olyan szellemi gondolatokat, amelyek a természetes Isteni gondviselésünk ellen irányulnak. Mert, amint természetessé válik számunkra az Isteni gondviselés, az Isteni minőségünk elkezdi megtapasztalni, az Istennel való önazonosság élményét.
Ez egy olyan ezoterikus út, amely a spirituális képességeinket képes fokozni. Történetesen azt, hogy a lelki érzéseinket, önmagunk érdekében tudjuk aktivizálni. Mert minden lelki érzésünk, az életenergiánk olyan erőimpulzusa, amely képes az Univerzum teremtő energiáit befolyásolni az életünkben. Vagy ellenünk, vagy pedig, éppen a mi érdekünkben. Ez a szellemi gondolatainktól függ. Attól, hogy milyen határozott polaritással hozzák az elménk tudatának felszínére, a lelki érzelmeinket. A gondolatainkra kiváltott lelki érzelmeink által irányított univerzális energiák, a szellemi gondolataink alapján hajtják végre a szükséges gyarapodásainkat, vagy fogyatkozásainkat.
Az abszolút értelmet képviselő Univerzumban, minden anyagi megnyilvánulás és életforma, értelmes tervezés eredménye. Így a szubjektív alaphalmaz információs adatbázisából, annyi mágneses információt kap az elektromos tulajdonságú anyagi halmaz, amennyi a strukturális felépítéséhez szükséges. Ezeket a mágneses információkat, a DNS molekulák kódolják, viszonyítható elektromos adatok révén. Majd ezeknek az adatoknak a közreműködésével építik fel, az élő anyagi minőséget. Az ember esetében pedig, az értelmet is. Ez az abszolút forrásból eredő tökéletes tervező pedig, az Univerzum szubjektív alaphalmaza, amely a világmindenség abszolút Elméjeként, a mágneses hullámokat alakítja ki, formálja, fogadja és közvetíti. Az idealizmus Istenfogalma valósul meg általa.
Az örökkévalóság fogalmát Isten testesíti meg. Mert ami vagy aki, a megtapasztalt múltban és az eltervezett jövőben is mindig, a valóságot képes biztosítani számunkra az, az örökké létező jelent uralja. Az a jelen számunkra, amikor éppen viszonyítunk. Amikor a lelki érzéseink éppen aktívak lehetnek. Mert az energia, és a belőle nyert erőhatások, mindig csak a jelenben aktívak. Így mindig a jelent uralja, és nem lehet a múltat és a jövőt reprezentáló időérzetünk kiszolgáltatottja. Így az ember akkor lelkes igazán, amikor az életében, éppen aktív az Univerzum energiája. Amikor energiaáramlás zajlik a testünkben, és építi az életünket.
Isten tehát, az elektromos anyagi valóság, mágneses alapú megteremtését és befolyásolását valósítja meg, induktív módon. Ennél fogva, mivel az emberi értelem is, az Isteni intelligencia elválaszthatatlan része, ezért bennünk a lélek, vagyis az Isteni minőségünk, közvetlen tudatkapcsolatban áll az abszolút Elmén keresztül, a teremtőjével. Ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy amennyiben az Isteni vezetésre hagyatkozunk, akkor az abszolút értelem igazgatja azt a valóságot, amelyet meg kell tapasztalnunk. Az pedig, csak jobb lehet számunkra, mint az, amit mi tudtunk elképzelni eddig magunknak, a relatív tudatú szellemiségünk hiányos és téves gondolatai segítségével. Ezért tudatosan Istenre hagyatkozni annyit jelent, mint a legjobbat kívánni önmagunknak.
Ennél fogva, akinek problémája van az életében, és nem képes azt megoldani önerőből, mindig hagyatkozzon Istenre. Az Isteni gondviselés, a lehető legideálisabb módon oldja meg a problémáinkat. Mert Ő, csak arra képes. Azért teszi, hogy a mi Isteni minőségünk jól érezze magát. Hogy boldogok legyünk. Mert Isten, boldogságra teremtett bennünket. Mi magunk rugaszkodunk el ennek a boldogságnak a beteljesülésétől, ha megyünk a saját, szellemileg irányított fejünk után. Mert a szellemi gondolataink, a legtöbb esetben elvonatkoztatnak bennünket attól, ami nekünk a leghelyesebb. Általában, éppen a szükséges önbizalom hiánya miatt.
Tudatossá váló elmeállapotunkban, a felébredéskor, célszerű megismételni a rövid kis imánkat. Amely szerint:
„Szeretem, és tökéletesen elfogadom magamat. Mert tudom azt, hogy az Isteni gondviselés olyanná formál engem, amilyen testben boldogan megtehetem azt, amire születtem. Mert Isten, mindig törődik az Isteni minőségemmel. Ámen.”
Majd egész nap hagyni kell mindent a maga menetében. Önmagunkat, a testünket rendbe tesszük, ápoljuk, de nem azért, hogy sokkal szebb legyen, hanem azért, mert ez megjár az Isteni minőségünk anyagi megjelenési formájának. Majd azt vesszük észre, hogy egyre határozottabbak, dominánsabbak vagyunk a saját életünkben. Mert az életeseményeinkhez egyre ideálisabb módon tudunk alkalmazkodni. Mindenki más elfogad bennünket, mert az Isteni önvalónk sugárzik ki belőlünk.
Szerencsés ember ma az, aki legalább hobby szinten azt teheti, amit kedvel, amit szívesen művel, amiben az örömét leli. Mert az emberiség nagy része, csak kergeti a boldogság „kék madarát”. Csak álmodoznak a boldogságról. Mert, a relatív szellemi szinten formált anyagi valóságukba, nem fér bele olyan esemény, ami boldoggá tehetné őket. Hiszen minden életidejüket, a létért folyó küzdelem, a megélhetésért folytatott mindennapi harc köti le. Még a hét végét jelentő pihenőidőinket is, nagyon sok esetben. Olyan értelmes bio-robotok, akik a társadalom bérrabszolgáiként, halmozzák a profitot. Ezért cserébe, szabad akaratunkból járhatnak dolgozni, egy életen át. Olyan munkát kell végezniük, amit nem szívesen tesznek, csak megélhetési kényszerből foglalkoznak vele. Örömöt nem okoz számukra.
Ki lehet lépni ebből a mókuskerékből. Ha tudatosan az Isteni gondviselést válasszuk. Mert Isten a gondviselőnk, ha kérjük őt erre. A kérés által, tudatosan lemondunk arról, hogy magunk irányítsuk az életünket, a szellemi gondolataik erőltetésével. Mert akkor, a relatív szellemi gondolatainkkal, nem bíráljuk Őt állandóan felül. Csak kérni kell tőle, és zokszó nélkül elfogadni mindent, amit felkínál nekünk. Mert bármi jobb lehet annál, amit mi teremtettünk meg magunknak. Különben nem szeretnénk elmenekülni, ebből a megszokottá vált élethelyzetből. Ami olyan, mint az ingovány. Minél erőteljesebben menekülünk belőle önerőből, annál mélyebbre süllyedünk benne. Legbelül titkon tudva azt, hogy ma már talán csak, Isten segíthet rajtunk.
Hát most itt a lehetőség. Ha dundi vagy, ha szegény vagy, ha sikertelen vagy, illetve valamilyen egyéb probléma jellemez, tudd azt, hogy az állapotod oka, te magad vagy. Ahogy azt Villás Béla olyan jól kifejtette. A VAGYOK szót összetettként értelmezve ugyanis, a VAGY-ásomnak az OK-a, én magam VAGYOK. Így a vagyok szóban, a felelős is azonnal fellelhető. Mégpedig, a saját személyiségemet meghatározni képes, hibás és hiányos szellemi gondolataim a felelősek, amelyek a lelki életerőimet, negatív módon használták, éppen ellenem. Most azonban, az Isteni gondviselésre bízhatom magamat, és egész nap nem teszek mást, mint kritika nélkül szemlélem és elfogadom az eseményeket. Rugalmasan alkalmazkodok hozzájuk, mert tudom, hogy minden Isten által irányított életesemény, a javamat szolgálja. Amennyiben pedig, saját magam intézem a jövőmet, azt mindig olyan szellemi gondolatokra alapozom, amelyek pozitív lelki érzések kiváltására alkalmasak csak. Azok által, szeretettel aktivizálom, az Isteni minőségem teremtő erejét.
Így Isten, a dundi alakját tökéletesíti, a szegény anyagi helyzetét normalizálja, és sikereket hoz az életünkbe. Minden fogyatékosságunkat, amit magunknak okoztunk, Isten helyreállítja. Hogy a többi Isteni minőséggel rendelkező ember, gyönyörködhessen bennünk. Mert Isten, az emberiségen keresztül gyönyörködik, az egyéni emberekben.
Matécz Zoltán
2013.10.26.
matecz.zoltan@gmail.com
