Természetes meditáció.
Ha most, rámegy valaki az internet Googl keresőmezőjére, és beírja azt a szót, hogy „meditáció”, akkor annyi magyarázatot kap azonnal, hogy választani sem tud belőlük. Mindegyik egy kicsit más módon írja le, a hatásos meditáció gyakorlásának a módját, de valahol, mindegyik természetellenesnek tűnik számomra.
Az általam megismert meditációs módozatok, mind egy szálig olyanok, amelyekkel valamilyen formában, mentális erőszakot kell vennem magamon. Olyan mentális feladatokat kell magamra erőltetnem, amelyek nagyon távol állnak, a jól megszokott hétköznapi valóságomtól. Ettől természetellenesek számomra.
Általában, valamilyen imaginációs szintű mentális programmal kell kényeztetnem magamat, amelyben a szellemiségem, egy általam kiválasztott kellemes helyen pihen, az én sajátságos virtuális világom valóságában. Ahol például, éreznem kell a virágok illatát, látnom a pazar színeiket, és nagyon jól érzem magamat, ezen a virtuális rétemen vagy kertemben. Tulajdonképpen, ebben az imaginatív mentális állapotban, az ember lélekben jelen van, és körülbelül negyed óra alatt annyira felfrissül ez által, mintha négy-öt órát aktívan aludt volna.
Villás Béla szerint, az igaz meditáció nem más, mint a lelki jelenlét aktív gyakorlása. Amikor az ember kikapcsolja a szellemi gondolatait, és csupán a lelki érzéseire fordítja az elméje figyelmét. Ezt a tudati állapotot, úgy érhetjük el a legegyszerűbben, hogy egy folytonosnak mondható szervi működésünket figyeljük. Például, a légzésünket. Mivel mindig a jelenben lélegzünk, ezért az elménkkel tudatosan arra figyelve, a szellemiségünk a jelenben tartható. Abban a jelenben, amelyben a lélek mindig is jelen van. Így a szellemiségünk, passzív marad a meditációnk idejére. A szellemi gondolataink hiányában, a lelki jelenlét uralhatja az elménket. Így a fizikai testünk, tökéletesen feltöltődik az életenergiánkból. Amit a lelkünk képvisel bennünk.
Ez már igazi meditációs forma, mert tudatosan kiiktat mindennemű imaginációs szellemi programot, és a lelki jelenlétet valósítja meg, de az én véleményem szerint, még mindig természetellenes. Számomra ugyanis, egyáltalán nem természetes dolog az, hogy a szellemiségem gondolatait kiiktassam az életvitelemből. Számomra ez olyan, mintha egy kézzel kellene tapsolnom. Vagy egy lábbal szaladgálnom. Olyan esetlennek érzem magamat, a szellemiségem hiányában. Számomra ez nem logikus.
Az én lehetséges elképzeléseimben, az emberi elme, alapvetően két dologra képes figyelmet fordítani. A memóriánkban működő szellemiségünk gondolataira, és a lelki érzéseinkre. A szellemi gondolataink, kizárólag információs értékeket hordoznak. Mentális erőhatást nem képviselnek. Ezzel ellentétben, a lelki érzéseink, az életenergiánkból származó erőimpulzusainkat közvetítik. Ezek az életerő impulzusaink képesek arra, hogy aktivizálják számunkra a szellemi gondolatainkat. Úgy is mondhatjuk, hogy az érzéseink motiválnak bennünket arra, hogy a szellemi gondolataink által meghatározott új formációkat és változásokat megcselekedjük. Lelki érzések nélkül tehát, nincsen motiváció.
Amikor egy magyar ember agyal valamin, amit meg szeretne csinálni, és megkérdezzük tőle azt, hogy „most mit csinálsz ?”, akkor az a természetes válasza, hogy „azon morfondírozok”, vagy „azon meditálok”, hogy hogyan kellene megcsinálni, az a valamit. Így a magyar nyelv, szinte természetesen ad magyarázatot a meditáció mibenlétére. Nem szükséges tehát az, hogy Indiába menjünk azon okból, hogy megtanuljunk meditálni. Mert éppen mi, Magyarok vagyunk azok, akik megtaníthatják más népeknek a természetes meditáció mibenlétét. Vagyis, a természetes meditáció során, éppen azzal foglaljuk le az elménk figyelmét, hogy értelmes szellemi célt határozunk meg, a felszínre törekvő lelki érzéseinknek a jelenben. Azoknak a lelki érzéseinknek, amelyekkel aktivizálhatjuk az anyagi testünket. Így a test, a lélek, és a szellem természetes szimbiózisára kell törekednünk.
Szerintem, természetellenes az amikor, csak a lélek uralja a testet vezérelni képes emberi elmét. Mégpedig a szellemi gondolatok nélkül. Úgy, nagyon céltalannak látom a dolgot. Éppilyen formában, természetellenes az is, amikor a szellem uralja az emberi elmét, a lelki érzéseink elnyomásával. Pedig, így él ma az emberiség kilencvenkilenc százaléka. Ezért olyan Istentelen a világunk, amelyben élünk. Mert éppen a lélek érzései vannak nélkülözve a cselekedeteinkből. A szereteten alapuló életerőink. Próbálunk értelmesek lenni, tudatosan kerülve a lelki érzelmeinket, és sajnos mások érzelmeit is figyelmen kívül hagyva. Átgázolunk egymás lelkén. Éppen azt tiporjuk le gátlástalanul, ami miatt, szeretni lehet egy emberi lényt. Az ő csodálatos lelkiségét. A legázolt lélek erőtlenné, életképtelenné, kiszolgáltatottá válik. Olyan emberré, akit folyton vezetni, irányítani kell. Mert nem képvisel az élete, szabad akaratot.
A szabad akarat, éppen azt jelenti, hogy olyan hitet formálunk az elménkben, amelyikben a szellemi gondolataink és a lelki érzelmeink, egyformán érvényre jutnak. Mégpedig, olyan módon, hogy a szellemi gondolataink informatív értékeivel határozzuk meg, az értelmes célt, míg a lelki érzelmeinkkel, a hozzá szükséges aktív tetterőt. Ezt a mentális feladatot, az elménkkel végezzük el. Értelem és érzelem, az elménkben képes társulni, valamilyen reális cél érdekében. Ezt a reális célt pedig, a képzeletalkotási képességünkkel fejezhetjük ki.
Amikor az elménkkel képzeletet alkotunk, akkor az, mindig a jelenben történik. Abban a jelenben, amikor a lelki érzelmeink is aktivizálhatóak. Így a szellemi gondolatok és a lelki érzelmek egyidejűsége valósítható meg, az elménk képzeletalkotó mentális folyamata alkalmával. A képzelet tárgyát, mindig valamilyen lelki vágy képezi. Olyan dolog vagy esemény hiánya, amely még nincsen meg a jelenünkben. Még nem került a természetes gyakorlati megtapasztalhatóságunk bűvkörébe. Csupán reális mentális formát alkotunk róla az elménkben, és hagyjuk azt, hogy a közben indukálódó lelki érzéseink, feltöltsék ezt a képi formát életerővel.
Amikor ilyen formában meditálunk az elménkkel, akkor a reális elképzeléseink, bizonyossággá alakítják a hitünket arra nézve, hogy az elképzelt dolog vagy esemény, igenis megvalósítható. Ez a bizonyosság fog bennünket motiválni, vagyis tetterőt kölcsönözni számunkra ahhoz, hogy a cselekedeteink által, megvalósítsuk az elképzelésünket. A megvalósulás örömöt okoz számunkra, mert a saját kezünk munkája révén válik megtapasztalható valósággá, a reálisnak látott elképzelésünk. Ez az alkotás öröme. Amikor az anyagi lehetőségekből, megtapasztalható valóság alakul ki. A szellemileg formált reálisból, realitás lesz. Mégpedig a vágyaink által formált elképzeléseink alapján. De nem mindenki érzi olyan ügyesnek magát, hogy önmaga készítse el az elképzelését, így egyszerűen megtervezi a vágyait, és legyártatja valamilyen megfelelő szakemberrel. De a valóságot formálni képes emberi elme, még ettől is sokkal hatásosabb tud lenni.
Az embernek jutott a bioszféránkban, az értelmes szerep. Az pedig, aktív tettek nélkül is képes arra, hogy formálja az anyagi valóságot. Mégpedig azért, mert a szellemi szinten irányított mentális képzeletbe, lelki erőimpulzusokat invesztál. A lelki erőimpulzusaink pedig, akkor is kölcsönhatásra képesek, ha nem éppen bennünket motiválnak. Mert az Univerzumban, minden a kölcsönhatásokon múlik. Így, amikor az értelmes ember, a hitének megfelelő képzeletet alkot az elméjével, és azt kivetíti az Univerzumba, mégpedig az „ÁMEN”, vagy az „ÚGY LEGYEN” kifejezések által, akkor a megvalósulást, a világmindenség teremtő erejére bízza. Mégpedig arra az univerzális teremtő erőre, amelyik képes arra, hogy a mi kivetített képzeletünkbe invesztált lelki erőimpulzusainkra, kölcsönhatásként reagáljon. A reakciója pedig, számunkra teremtésnek minősül, mert éppen azt a valóságot realizálja nekünk, amelynek a reális képét, kivetítettük felé.
Ahhoz tehát, hogy az elménk folyamatosan meditatív állapotba kerüljön, mégpedig természetes meditációt gyakorolva, éppen arra van szükségünk, hogy reális elképzelésekkel foglaljuk le a figyelmét. Mert a képzeletalkotás mentális folyamata úgy zajlik az elmében, hogy a szellemi gondolatainkat éppúgy a jelenben tartja, mint a lelki érzéseinket. Így az elménkben formált szabad akarataink által, a vágyainkat juttatjuk kifejezésre. A dolog úgy működik, mintha az elménk, egy lőfegyver lenne. Amelyben a szellemi gondolataink határozzák meg az értelmes célokat, míg a lelki érzelmeink a lőszerek benne. Így csak rajtunk múlik az, hogy hová irányítunk az értelmessé formált életerőinket. Vagyis, mi magunk vagyunk a világunkban, az értelmes okok.
Amíg a képzelet alkotásával foglalkozik az elménk, addig a szellemi gondolatainkat a jelenre korlátozza. Vagyis, éppen a lelki jelenlétünkkel egyidejű állapotba. Olyankor a szellemiségünk gondolatai, nem kalandoznak el a megtapasztalt múltunkba, vagy az elképzelhető jövőnkbe. A múltból és a jövőből is, éppen a jelenbe vetíti a szükséges információkat. Éppen azért, hogy a jelenben meghatározható esemény, mindig értelmet nyerjen. Így a szellemi gondolatok nélküli meditáció, hasznos a test számára, mert pihenteti azt, és feltölti életerővel, de egyéb értelme nincsen. Gyakorlatilag, nincsen értelmes célja. Ezzel szemben, a képzeletalkotáson alapuló természetes meditáció, olyan lehetősége az emberi értelemnek, amely teremtési képességgel ruház fel bennünket. Miközben, éppen ugyanolyan módon kondicionálja a testünket. Csupán élnünk kell, ezzel az Isten adta lehetőségünkkel.
Mert a teremtés lehetőségét, Isten adta nekünk. Isten bizony. Hiszen az energia, egy és oszthatatlan az Univerzumban. Így az értelmes lelkünk által, az Univerzum értelmes energiája életet bennünket. Vagyis, Isteni minőség él anyagi éltet, rajtunk keresztül. Amikor tehát, a természetes meditációval, reális elképzeléseket formálunk az elménkkel, és azt lelki erőinkkel telítjük, akkor a szellemiségünk által képviselt emberi minőségünk, közös akaraton van, a lelkünk révén bennünket éltető Isteni minőségünkkel. Ezért, amikor azt imádkozzuk, hogy „Legyen meg a Te akaratod.”, akkor éppen arra kell gondolnunk, hogy a bennünk élő Isteni minőségünk akarata, szinkronban legyen a szellemi gondolatainkkal. Az pedig, csak a természetes meditáció gyakorlásával érhető el.
Nem élhet az ember, büntetlenül Isten nélkül. Aki a vágyaira fordít figyelmet, máris Istenre figyel. Aki a vágyai alapján formál reális elképzeléseket az elméjében, máris Isten igényeire fordítja a figyelmét. Aki pedig, ezeket a reális formát nyert elképzeléseit, képes kivetíteni az Univerzumba teremtési céllal, Isten teremtői funkcióját látja el. Mégpedig, a lelke által benne élő Isteni minőségének köszönhetően.
A természetes meditáció folytonossága úgy tartható fenn az elménkben, hogy az életet élve, folyamatosan figyelünk a megtapasztalható életeseményekre. Ha hibát vagy hiányosságot tapasztalunk, akkor azonnal elképzeljük annak reálisabb, teljesebb és hibátlanabb valóságát. Még akkor is, ha az elképzeléseink, más emberek életét teszi könnyebbé. Mert akinek, a lehetséges problémák miatt, már nem bonyolult az élete, nem bonyolítja meg a miénket sem. Az általuk okozott megtapasztalható életeseményeink révén.
Isten, eddig is élni akart rajtunk keresztül. Mára pedig, a sokféle ezoterikus ismeretnek köszönhetően, olyan spirituális változáson mehetünk keresztül, amely által, a lelki életünk kiteljesedhet végre. Amelyben az emberi akarat, egyensúlyba kerülhet az Isteni akarattal. Mégpedig, a lelkünk által bennünket éltető Isteni akarattal. Csupán természetes módon kell meditálnunk, azaz reális elképzelések alapján jobbá képzelni a valóságot. Mert a reális emberi képzeleteinknek, ha életerős szeretetérzelmekkel telítettek, aktív teremtőképességük van. Mivel természetes meditációs szinten tarják az elménket.
Az általam javasolt természetes meditáció tehát, azt jelenti, hogy a vágyainkat képzeljük el a lehető legreálisabb, azaz legvalósabb módon, majd a közben felszínre törő lelki érzelmeinkkel, telítsük azokat az elménkben. Végül pedig, az „úgy legyen” kifejezéssel, mint szabad akaratainkat, egyszerűen vetítsük ki az Univerzum mágneses terébe. Az ilyen módon felszabadult gondolat, kialakult agyi mágneses hullámként, rezonál a nagyobb frekvenciájú, de azonos hullámhosszúságú mágneses hullámokkal, és azokat az elektromos anyagi valóság átalakítására bírja. Mégpedig olyan módon, hogy azok az induktív változások, a vágyainkat valósítsák meg a megtapasztalható anyagi világunkban.
Így, aki megtanul természetes módon meditálni, teremtővé válik ebben a valóságban. Olyan értelmes emberré, aki a saját életét, minden körülmények között, maga tudja irányítani. Továbbá, mások életét is megkönnyíti, a szeretettel irányított valós elképzeléseivel. Amelyekkel, sokkal jobbá teremtheti az anyagi világunkat. Mert a lelki ember, mindig a jelenben használja a szellemi gondolatait. A múlt tapasztalatait, és a jövő elvárásait, a jelen elképzeléseibe vetíti. Mert a lelki jelenléttel egyidejű szellemi elképzeléseink, teremtőképességgel bírnak. Ezért szerintem, a természetes meditáció állandó gyakorlata, a reális képzelet által valósítható meg. Mert sokkal több örömöt és életerőt biztosít.
Matécz Zoltán
2013.12.15.
matecz.zoltan@gmail.com
