Szövetség Istennel.
Isten, akkor lesz Úr az életünkben, amikor Úrrá tesszük őt, a tudatos elménkben. Mert a lélek által, Isteni minőség él bennünk. Így Isten, a boldogságunk forrása, gyakorlatilag bennünk van. Csupán annyi a feladatunk, hogy ne az időben folyton csapongó szellemi gondolataink alapján éljünk, hanem főképpen, az intelligens lelki jelenlétünk érzéseinkre koncentrálva. Azért, hogy elkerüljük a gyakori lelkiismeret furdalások kellemetlen élményeit. Mert a lelki ember, a biztosnak mondható feltétlen jelenben él, míg a szellemi ember, bizonytalanul ingázik a múlt és jövő feltételeihez ragaszkodó emlékeinek, a relatív viszonyai között.
A jelen, hatalommal bír. Hiszen erőt, Isten által biztosított lelki erőt képes aktivizálni általunk, itt és most. Ezek, a szeretetérzéseinken alapuló lelki erőhatásaink, nem vetíthetők ki a jelenből. Sem a szellemi szinten értékelhető múltunkba, sem pedig, a szintén szellemileg elképzelhető jövőnkbe. Kizárólag csak most, itt a jelenben fejthetnek ki aktív hatást. A szellemi múltba vagy jövőbe vetített lelki érzéseink, rendre elhalnak, hatástalanokká válnak. Mert mint mentális erőhatások, csak a jelenben aktivizálhatóak.
A tudatos teremtést igazolni képes gyakorlati megvalósulás pedig, éppen attól függ, hogy mennyi pozitív lelki érzést invesztálunk, a szellemi szinten kifejezésre juttatott imáinkba. Ezért nem elnyomni kell a vágyainkat, hanem tudatosan is, felszínre hozni azokat, az elménkben. Mivel, amihez aktív lelki erőt érdemes biztosítani, az intelligens életenergiánkból, az kizárólag csak a vágyunk lehet. Aki bátran és következetesen meg meri ezt tenni az életében, tudatos élet-energetikussá válik. Hiszen a saját életenergiájából nyerhető életerő impulzusait, amelyek nem mások, mint a lelki érzelmei, mindig szellemi szinten kifejezésre juttatva, céltudatosan tudja használni. A szellemi szinten meghatározható értelmes célok által, hasznossá tehetők a pozitív lelki érzelmeink. De ez kizárólag, csak a jelenben valósítható meg.
A jelen pillanata, mindig alkalmat ad számunkra arra, hogy meditatív módon, feltöltsük magunkat életenergiával. Mégpedig az Univerzum energiájából. Mert valójában, úgy működünk, mint egy biológiai akkumulátor. Állandóan arra van szükségünk, hogy meditatív módon, rendre feltöltődjünk ahhoz, hogy azután, tudatosan tudjuk hasznosítani az életenergiánkat, a vágyaink megteremtésére. Hiszen azokhoz, szereteten alapuló pozitív életerő impulzusokra van szükségünk, amit az életenergiánkból nyerhetünk csak.
Viszont, a szellemi múltunkra és jövőnkre koncentrálva, éppen elfecséreljük az életenergiánkat. Hiszen lelki érzéseket irányítunk olyan időpillanatokba, ahol azok teljesen hatástalanok. Mintha vaktában lövöldöznénk. Így a szellemi szinten irányított elméjű ember élete, mindig az elmúlás, a halál felé létezését valósítja meg. Mert a jelentől elrugaszkodott életvitelében, nem aktívak az életerő impulzusai. De akkor mire való a szellemi gondolat? Hát ez nagyon egyszerű, hogy értelmes imát formáljunk belőlük.
Mégpedig, a hit segítségével. Amelynek alapján, imába foglaljuk a lelki vágyainkat. Azaz, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk akaratát. Ezért, amikor azt imádkozzuk, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, akkor éppen azt kívánjuk, hogy történjen minden, a lelki vágyaink érzései alapján. Így az ima segítségével, gyakorlatilag értelmes szellemi formát biztosítunk, a vágyainkban manifesztálódott lelki érzéseink számára, mégpedig a reális képzeletünk segítségével. A képzelet által ugyanis, éppen a jelenben párosul az elménkben, az értelmes szellemi gondolat, és a hozzá tartozó pozitív lelki érzés. Hiszen, amennyiben, a vágyainkat valósnak láthatjuk az elménkben, akkor már előre tudunk örülni, az elvi megvalósulásuk lehetőségeinek.
A vágyaink tehát, nem mások, mint az Isteni minőségünk akaratai, amelyek szellemi szinten, megfelelő módon kifejezésre juttathatóak. Így amikor lelki erőhatásokat biztosítunk a jelenben, a vágyunk teljesüléséhez, akkor megváltjuk a vágyban tudatosodott problémánkat, az ő problémásságától. Mivel a teremtőképességünkbe vetett rendíthetetlen hitünk, a mi személyes megváltónk. Amit Jézus személye testesít meg a Bibliában. Ezért, aki tudatosan is elfogadja Jézust, az ő személyes megváltójának, nem tesz mást, mint a saját Isteni teremtőképességébe vetett hitét erősíti meg. Mégpedig, abszolút módon. Mert Jézus, abszolút módon hitt, a teremtői képességében. Csak az akkori kor emberének, nem tudta úgy elmagyarázni a dolgot, hogy azok tökéletesen megértsék. Így szimbólumokhoz, példázatokhoz kötötte a mondanivalóját. Ezért, Ő maga is szimbólummá vált. Mégpedig, a teremtő Istenbe vetett rendíthetetlen hit szimbólumává. Így az imáink során, Jézusra hivatkozni annyit jelent, mint igaz hittel fordulni, a lelkünk által bennünk rejlő teremtőképességünkhöz. Amely folyamatos teremtési szövetségben áll, az Univerzum intelligens teremtő erejével.
A szellemi gondolataink, önálló erőhatást nem képviselnek. Kizárólag informatív értékük van. Így, csak a kívánatos mentális formát határozhatják meg. Mégpedig a vágyaink által kifejezhető kívánt formákat. Majd ezeket, a mentális módon meghatározott szellemi formáinkat töltjük fel, a lelki érzelmeink életerejével ahhoz, hogy az anyagi valóságot olyan módon alakítsák át számunkra, ahogyan azt mi előre elképzeltük. Mert a vágyaink, csak akkor valósulhatnak meg, ha a szabad akaratunkként, az imáinkban előre meghatározzuk azokat. Így az ima alkalmával, nem egy rajtunk kívül álló entitáshoz fordulunk a kéréseinkkel, hanem éppen ellenkezőleg, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünkként határozunk meg mindent. Itt és most, a jelenben. Éppen az által, hogy kijelentjük a végén, hogy „Így akarom”, vagy „Ezt akarom”, esetleg azt, hogy „ÁMEN”.
Amikor az elménk figyelme alapján, a jelentől elvonatkoztató szellemi gondolataink tudatosodnak az elménkben, akkor azok, automatikusan elnyomják a lelki minőségünk létjogosultságát az által, hogy a figyelmünk, azonnal elterelődik a jelenben aktív lelki érzéseinkről. Mert a múlt megtapasztalt érzései, és a jövő előrevetített érzései kezdik uralni az elménket. Vagyis, közvetlenül visszahatnak az elménken keresztül az életenergiánkra, és határozottan gyengítik azt. Mivel a hatás-ellenhatás univerzális törvénye alapján, minden erő, ellenhatást vált ki. Így az emlékeinkből felidézett érzéseink, reális ellenhatást, csak az életenergiánkból meríthetnek maguknak. Ezért a túl sokat nosztalgiázó, vagy a túl sokat vágyakozó ember, gyakorlatilag lemerül, kimerül, elfárad. A lelki szinten fáradt ember pedig, nagyon gyenge, az éppen aktivizálható jelene pillanatában.
Természetesen, vannak olyan emlékeink és terveink is, amelyek olyan érzéseket képesek biztosítani a jelenben, amelyek tettekre sarkallnak bennünket, ezeket azért, érdemes dédelgetni egy kicsit. De amennyiben, túl sokat foglalkozunk velük szellemi szinten, akkor már, be nem teljesült vágyként jutnak érvényre az életünkben, és az ellenhatásuk terhelővé válik a lelkünkre nézve.
Az „örök” élet, csak akkor valósítható meg, ha örökké a jelenben tudjuk tartani az elménk figyelmét. Ha szellemi szinten, nem kalandozunk el a múltunk emlékeiben, és a jövőnk terveinek az elképzeléseiben. Ahová a jelenlétünkből, lelki erőhatásokat, nem érdemes irányítanunk. Illetve, oda is irányíthatunk lelki erőhatásokat, de azok mind egy szálig, meddő próbálkozások csupán. Mert a múltunk, csak volt valamikor, míg a jövőnk, csupán lesz majd valamikor, azaz nincsen meg a jelenünkben. Így a valamikor, az egy bizonytalan időmeghatározásunk, a biztos jelenhez képest. Mert a jelen az, ami éppen van. Ezért tudatosan és energikusan élni, mindig csak a jelen pillanatában érdemes. Ezért, aki nem ad értéket a jelen pillanatának, elfecsérli azt.
A szellemi élet egy vicc. Ezért nem is érdemes túlságosan komolyan venni. Hiszen az a humor alapja. Amikor a szellemi feltételeink szembeállításával, komikus helyzetek alakulnak ki. Így minden szellemi feltétel nevetséges valamilyen szinten, mert amikor szembeállítjuk egy ellentétes feltétellel, akkor viccessé, komolytalanná válik azonnal.
A lelki életet azonban, komolyan kell venni. Mert nem relatív szellemi feltételeken alapszik, hanem abszolút lelki tényezőkön. Amit az érzelmeink jelentenek. Mint a szellemi szinten polarizálható életerő impulzusainkon. Ez azt jelenti, hogy a kellemetlen szellemi gondolataink által, a szeretettel ellentétes érzelmű életerő impulzusokat is aktivizálhatunk. Amelyek megvalósulása, legfeljebb relatív örömöt, azaz kárörömöt biztosíthatnak csak számunkra. Ez pedig, éppen azért káröröm, mert a természetes visszahatása, nekünk fog kárt okozni. Vagyis, éppúgy szenvedni fogunk tőle, mint az, akinek, mentális módon kárt okoztunk vele. Ezért, csak a szeretettel irányított pozitív lelki érzéseinknek van létjogosultsága a létezésben. Mert amikor érzéseket irányítunk mások felé, a szellemi gondolataink segítségével, akkor olyan embertársainknak segítünk, vagy ártunk, akikben éppúgy Isteni minőség él, mint bennünk. De a visszahatása is kellemes vagy ártó lesz számunkra.
Amikor a lelki életünk és a szellemi életünk összezavarodik, akkor társadalmi paradoxonok, ellentmondások alakulnak ki. Ebből áll a történelmiségünk. A társadalmi szinten megnyilvánuló vallási konfliktusaink, rendre arról szólnak, hogy a szellemi szinten, különböző módon értelmezett Istenképünket szembe állítva, egymás Isteni minőségét vagyis, a másik ember intelligens lelkét támadjuk. Az ilyen szellemi küzdelemben, nem létezik győztes. Amennyiben azonban, az Isteni minőségünk, intelligens lelki irányítása alapján élnénk szeretettel a mindennapi életünket, tökéletesen egyetértenénk egymással. Méghozzá, mindig és mindenben.
A szellemi szinten irányított lelki erőinkkel, olyan társadalmi élet alakítható ki, amelyben a szeretet játssza a fő szerepet. Nem mi vállalunk fel mindig, valamilyen szellemi szinten irányított mellékszerepeket, ahogyan manapság is tesszük, hanem a szeretet, maga lesz a főszereplő. Mint az Isteni lélek legtermészetesebb, alapvető tulajdonsága. Amelyben minden pillanatban, az Isteni minőségünk jut kifejeződésre. Függetlenül a szellemi múltunk feltételeinek a hibáitól, és a szintén szellemi jövőnk feltételezett elvárásaitól. Hiszen a jelenünket, a konkrét módon meghatározott pillanataink alakítják ki.
A szövetség Istennel tudatosan felépíthető. Isten megadta rá a lehetőséget az által, hogy a teremtés pillanatában, a még élettelen emberi testet, Ő maga vette birtokba. Az intelligens lelki élet leheletét lehelte belé. Az emberi szaporulat történelmisége során azonban, szellemi szinten eltávolodtunk a saját Isteni mivoltunktól oly annyira, hogy Istent ma már, egy rajtunk kívüli entitásnak képzeljük el. Annak ellenére, hogy Ő, ma is bennünk él, az intelligens lelkünk által. Így éppen mi vagyunk azok, akiknek, fel kell újra venni a kapcsolatot, a saját Isteni mivoltunkkal. Mégpedig olyan módon, hogy a tudatos elménkkel, éppen a lelki érzéseinkre kell fókuszálnunk a figyelmünket. Ennek az, az ára, hogy a jelentől elvonatkoztatni képes szellemi gondolatainkról kell lemondanunk. Nem teljesen, hanem erősen mérsékelve. Éppen a lelki életünk javára.
Minél erőteljesebb lelki életet élünk, annál szorosabb szövetséget alakítunk ki, a saját Isteni minőségünkkel. Azzal a lelki adottságunkkal, amelynek a szereteten alapuló érzéseit, csak a meghitt pillanatainkban használjuk ma még. A teljes szövetség akkor alakulhat csak ki, amikor már, kizárólag lelki életet élünk. Amikor már tökéletes módon, uralni tudjuk az anyagi minőségek eseményszerűségeinek az alakulását. Mert az Isteni teremtés, éppen erről szól. Arról, hogy nem a meg nem valósult vágyaink reményei éltetnek bennünket, hanem a vágyainkat, bármikor azonnal előteremthetjük. A birtoklási vágyunkat fenntartani képes szellemi egonkat, a teremtési vágyunk lelki egoja váltja fel. Mert nem kiszolgáltatottjai leszünk az anyagi minőségeknek, hanem az urai. Mégpedig az által, hogy az Isteni minőségünket, Úrrá tettük az elménkben. Ezt jelenti a tökéletes lelki élet. A visszaállított szövetségünk Istennel.
Matécz Zoltán
2014.02.07.
matecz.zoltan@gmail.com
