Közöny.
A közöny, olyan tudatos elmeállapot, amely a szellemi gondolataink által irányított lelki érzéseink révén, közömbösséget erőltet a testi mivoltunkra. Amikor tulajdonképpen segíthetnénk valakinek, mert szükség lenne az aktivitásunkra, de szándékosan nem tesszük meg azt. Mert nem fűződik hozzá személyes érdekünk. Vagy éppen ellenkezőleg, olyan személyes érdekek vezérelnek bennünket, amelyek letiltják bennünk a segítségnyújtás képességét. Még akkor is, ha közben, lelkiismeret furdalás kínoz is bennünket. Ezt többnyire, valamilyen negatív élmény kellemetlen emléke kezdeményezi bennünk, vagy csak, egyszerű lustaság.
Míg a lelki közömbösség, olyan meditatív állapot az elménkben, amely a szeretet és a gyűlölet közötti neutrális, azaz lelkileg egyensúlyos szintet képviseli, addig a közöny által kiprovokált szellemi szintű közömbösség, lelki nyugalmat biztosítani képtelen. Mert minden esetben, negatív szellemi érdekek irányítják.
Ahhoz, hogy személyválogatás nélkül, bárkinek tudjon segíteni az ember, arra van szükség, hogy lelki érzelmeinket tekintve, tökéletesen közömbösek legyünk. Amikor a lelki egyensúly tudatos meditatív állapotában van az elménk. Ebben a lelkileg egyensúlyos állapotban, a lélek vezérli a szellemi gondolatainkat, valamilyen aktuális probléma megoldása érdekében. Ezért a lelki szintű közömbösségünkben, a szellemi szinten meghatározható érdekeink, nem játszanak szerepet.
Most, éppen fordítva működik az elménk. Mert szellemileg vezérelt elméjű emberek vagyunk. A múltban és jövőben folyton csapongó szellemi gondolataink, olyan személyes érdekek alapján vezérlik a lelki érzéseinket, amelyekre sok esetben, nem lehetünk nagyon büszkék. Sőt, mi több, nagyon sok esetben, szégyenkeznünk kellene miattuk. Így a lelki érzelmeink tudatos szellemi irányítása, mindig valamilyen szintű önös érdekképviseletet jelent. Tökéletes érdektelenséget, csak az a tudatos elme tapasztalhat meg, amelyikben a lélek tiszta érzelmei irányítják a szellemi gondolatokat. Mert olyankor, a szellemi gondolkodásunk, még nem képvisel olyan érveket, amelyek érdekeket képesek biztosítani. Vagyis, a szellemi szintű gondolataink, a problémamegoldásra koncentrálva, a felszínen maradnak, és nem merülnek bele, az érdekeket felszínre erőltető érveink értelmi mélységeibe. Ahhoz ugyanis, hogy az észérveink alapján tudjon, a reális módon gondolkodó szellemiségünk funkcionálni, arra van szükség, hogy kissé elmélyüljünk, a lehetséges feladatmegoldások tudatos érdekviszonyaiban.
Ahogy mentális szinten elmélyülünk, a logikai módon kezelhető szellemi érdekviszonyainkban, máris eltávolodik az elménk figyelme, a lelki jelenlétünktől. Így az észérvekre koncentrálva, mindig egoista érdekek tolakodnak a tudatosságunk fókuszpontjába, és tökéletesen elhangolják az elménket, a lelki aktivitásunk lehetőségétől. A szellemi szinten meghatározott érdekeink pedig, éppen a minőségük alapján, polarizálják a lelki érzéseinket. Így a kellemetlen gondolatokkal meghatározott érdekeink, negatívvá alakított, ártalmas érzéseket váltanak ki a lelkünkből. A kellemes gondolatokkal kifejezett szellemi érdekeink pedig, hasznosnak mondható, pozitív értékűre formálják a lelki érzéseinket.
A szellemi gondolataink, a lelki érzelmeink nélkül, teljesen hatástalanok. A lelki érzelmeink pedig, a szellemi gondolataink hiányában, egyszerűen céltalanok. Mert a szellemi gondolataink, informatív értékeket képviselnek csupán. Míg a lelki érzelmeink, az életenergiánk aktivizálható életerő impulzusai. Így a reális képzelet segítségével, a szellemi gondolataink határozzák meg, az értelmes módon elképzelt új formációk céljait, míg a hozzájuk csatlakozó lelki érzéseink, a végrehajtásért felelősek. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a tudatosan kialakított hitünk, olyan „fegyvert” formál az elménkből, amelyben a szellemi gondolataink határozzák meg a pontos célokat, és a lelki érzéseink, a végrehajtásért felelős „lőszerek” benne. Ez a tudatos teremtés lényege.
A szellemi szinten közönyös ember azonban, képtelen a tudatos teremtésre. Mert az elméjét, a múltban gyökerező érdekviszonyok emlékei uralják. A lelki érzéseink pedig, csak a jelenben aktivizálhatóak. Mégpedig leghatásosabban, a meditatív állapotot biztosítani képes lelki jelenlétben. Amelyben Isten, állandóan „tartózkodik”, és aktív. Mert Ő maga a cselekvés, történés, és a létezés. Amit mágneses hullámok révén közvetít felénk, és induktív módon fejt ki hatást, az objektívnek megismerhető elektromos anyagi valóságunkra.
Ezért szükséges olyan ezoterikus utat választanunk magunknak, amely alapján, spirituális szinten fejlődhetünk. A spirituális fejlődésünk, röviden azt jelenti, hogy szellemi szinten tökéletesen megértjük azt, hogy a lelkileg vezérelt elméjű emberekké kell válnunk ahhoz, hogy a lélek által bennünk élő Isteni minőségünk, teljes életet tudjon élni, rajtunk keresztül. Amint ez az igazság, tökéletesen tudatosodik bennünk, máris visszahúzódik a szellemiségünk, és a megvilágosodott megértés miatt, önként adja át az irányító szerepet a lelkünknek, az elménkben. Mert a szellemiségünk, már tudni fogja azt, hogy a lélek vezetésével, az Isteni szintű abszolút igazság birtokába kerülhet. Szemben, a saját maga által, egész életen keresztül formálható, relatív igazsággal. Ezzel a spirituális lehetőséggel szemben, csak az ostoba ember marad, szellemi szinten közönyös. Az intelligens módon bölcs ember, él az Isteni lehetőséggel. Egyáltalán nem közönyös, a dologgal szemben.
Matécz Zoltán
2014.03.30.
matecz.zoltan@gmail.com
