Megbocsátás.
A szeretet türelme, három mentális alappilléren nyugszik. A magértésen, a megbecsülésen, és a megbocsátáson. A megbecsülésünk hiánya, a legtöbb esetben, a megértésünk hiányából fakad. Viszont, a feltétel nélküli megbocsátás lehetősége, képes tökéletesen áthidalni, a meg nem értésünkből eredő megbecsülésünk esetleges hiányát is. Így a megbocsátásunk képessége, helyettesítheti a megértésünket is azért, hogy a megbecsülésünk természetes szintje helyreálljon.
A társadalmi együttélésünk nem mindig felhőtlen. Ezért megszoktuk azt, hogy akit szeretünk, annak sokkal többet elnézünk, mint másoknak. Azzal szemben, toleránsak vagyunk. Csakhogy, energetikai szempontból tekintve, egy energetikai egységet alkot, a teljes emberiség. Hiszen az Istenként értelmezhető Univerzum energiája, egy és oszthatatlan a világmindenségben. Ezért, ugyanaz az energia éltet bennünket értelmes módon, amelyik a teljes anyagi világmindenséget működteti. Úgy is mondhatnám, hogy a lélek által, ugyanaz az Isteni minőség éltet bennünket. Csak a mi sajátságossá vált életenergiánkat, léleknek hívjuk. Így lélekben, testvérek vagyunk. Ezért a szeretet nem más, mint az életenergiáink között fennálló természetes viszony, amely az Istenben való egységünk türelmes, kiegyensúlyozott érzetét képes biztosítani számunkra.
Minden értelmes ember, előbb-utóbb szembesül, a saját Isteni mivoltával. Azzal a biztos tudattal, hogy testben és szellemben különbözünk ugyan, de lélekben egyek vagyunk. Hiszen ugyanaz az intelligens energia éltet bennünket. Ebből az energiából, mint személyesnek értékelhető lélekből, mindenki annyi életerőt meríthet magának, amennyi hitet tud formálni az elméjében. Semmi többet. Viszont, a hiteink, a szellemi gondolataink informatív értékei által alakulnak ki az elménkben, és lelki indíttatású életerővel töltődnek fel. A kellemetlen gondolatok, negatív irányba polarizálják az életerőnket. Vagyis, olyan irányba, amelyek ez által, éppen ellenünk fejtik ki a mentális hatásukat. A kellemes gondolatok pedig, pozitív irányba polarizálják az életenergiánkból származó lelki érzéseinket, amelyek életerőt biztosítanak számunkra, és így azok, a mi érdekünkben végeznek el mentális munkákat. Folyamatosan formálva ez által, a saját sorsunkat és a testi mivoltunkat.
Ahogy a kellemes gondolataink által irányított pozitív érzéseink hasznosak számunkra, és rendben tartják a testi egészségünket, úgy a kellemetlen gondolatokhoz társuló negatív lelki érzések feszültté, ingerültté, zaklatottá, bosszússá, feldúlttá, idegessé, dühössé, mérgessé, haragossá, vagy őrjöngővé formálhatnak bennünket. A szellemi síkon kiváltott negatív lelki érzéseink mértéke és tartóssága szerint. A mérték az jelenti, hogy éppen milyen mélységű idegi feszültség alakul ki bennünk. Míg a tartósság arra utal, hogy milyen fiziológiai kárt okoz az a testünkben. Mert a negatív érzéseink tartós esetben, betegségek kialakulását eredményezik. Ezek a mi pszichoszomatikus, azaz lelki eredetűként értelmezett betegségeink. Vagyis, a lehetséges emberi betegségeink, kilencven százaléka.
Így a szellemi szinten kialakuló megértés nélkül is, érdemes megbocsátani azért, hogy a megbecsülésünk továbbra is fennmaradhasson. Mert a szeretet nélkül végrehajtott életeseményeink, szinte minden esetben, negatív érzésekkel párosulnak. Ezért, éppen ellenünk fejtik ki a hatásukat. Gyakorlatilag, a saját életenergiánkból, önmagunk ellen használunk életerőt. A megbocsátás képessége pedig, lehetőséget biztosít arra, hogy újra áldást tudjunk küldeni oda, ahonnan azt, a haragunk miatt megvontuk. Amikor ugyanis megbocsátok, akkor már nincsen harag a szívemben.
Amikor megbocsátok neked, akkor azonnal megbocsátom magamnak is azt, hogy eddig nem szerettelek, és többet már, nem gondolok reád haraggal. Nem átkozlak tovább hanem, ha éppen reád gondolok, mindig áldást küldök feléd. Amely nem más, mint a szeretetemből fakadó jókívánságom. Mindig feltétel nélkül bocsátok meg, mert az Isteni eredetű szeretetemet, nem vagyok hajlandó, relatív feltételekhez kötni. Hiszen a memóriámban megbújó relatív feltételek, éppen a harag lehetőségeit feltételezik bennem.
A közöny pedig, olyan mentális szellemi szintünk, amely sem pozitív, sem pedig, negatív irányba nem befolyásolja a lelki érzelmeinket. A közönyös ember, nem cselekszik sem jót, sem rosszat. Ha mégis kénytelen cselekedni, akkor nem leli örömét benne. Ezért, lelki szinten, értéktelen életvitelt biztosíthat csak a közönyös életforma, ami azonos minőség a relatív halállal. Hiszen azok miatt öregszik az ember olyan gyorsan. Mert a memóriánkban, nagyon sok olyan szellemi szintű tudattartalom képezi az időérzetünket, amelyeknek szinte egyáltalán nincsen érzelmi telítettsége. Így emlékezni sem tudunk rájuk érdemben. Vagy nem is érdemes.
A közönynek tulajdonképpen, az a szerepe az életünkben, hogy akkor használjuk, amikor olyan szellemi gondolatok feszegetik az elménket, amelyek negatív lelki érzések kiváltására alkalmasak csupán. Pozitív lelki érzések közvetítése érdekében, sohasem szabad használni a közöny, semlegesítő hatású neutrális szellemi lehetőségét. Mert abban az esetben, a jó cselekedeteink sem jönnek létre. Márpedig, a harag forrása, nem csupán az lehet, hogy rosszat teszünk egymásnak, hanem gyakran az is, ha nem tesszük meg a jót. Mert közönyösek vagyunk. Az elhalasztott jó cselekedet ezért, éppúgy haragot szülhet más emberek lelkében, mint ahogy a saját lelkünkben, lelkiismeret furdalást. Így a lelki békénk, éppúgy elvész a hibásan alkalmazott közöny miatt, mint a szándékosan elkövetett vétkeink következtében. Pedig közönyössé, csak a hibás szellemi gondolataink miatt válunk. Így a szeretet érzéseit szolgálva, tudatosan leépíthetjük a közönyünket. Ez a spirituális, azaz lelki fejlődésünk egyik alapvető fokozata.
Én magam, mindig a lelki békém érdekében bocsátok meg mindenkinek, aki ellenem vétkezett, és kérek bocsánatot mindenkitől, aki ellen, én vétkeztem. Mert a vétek, olyan bűn, amit nem szándékosan követünk el egymás ellen. A rosszindulatú, szándékos vétek, az már bűnös cselekedet. Azt szokták mondani, hogy azt, csak Isten bocsáthatja meg. Persze, nekünk is megvan rá a lehetőségünk, hiszen a lélek által, Isteni minőség éltet bennünket. Csak Isten szerepét, az életünk társadalmainak a történelmében, rendesen félreértettük. Így egy rajtunk kívül álló feltételezett entitásra bízzuk a megbocsátást annak ellenére, hogy a lelki sérelem, bennünket terhel.
De a bennünk felgyülemlett sérelmeinket, mindig nekünk kell feldolgoznunk. Ahogy Isteni minőségként élve, mi vagyunk az anyagi élet megtapasztalásának az ideális haszonélvezői, úgy mi magunk vagyunk az elszenvedői is, a mentális eredetű szellemi hibáinknak. Ez a mi saját felelősségünk. Az a tény, hogy értelmes emberekként élve, a szellemi gondolataink által, mi magunk irányíthatjuk tudatosan, a lelki érzelmeink által biztosítható életerő impulzusainkat.
A megbocsátás képessége, egyáltalán nem alkalmas arra, hogy megváltoztassa a múlt hibáit, de jó lehetőséget biztosít arra nézve, hogy a jövő építésében, már ne vegyük azokat számításba. A harag ugyanis, egy olyan mentális béklyó, amely mindig a múltban tartja az elménket. Annak ellenére, hogy az aktív élet, állandóan a jelenben zajlik. A haragunkra ugyanis, mindig emlékeznünk kell. Így a múltbéli emlékeink közé férkőzött, kellemetlen szellemi gondolataink irányítják. Miközben nem hagynak élni bennünket a jelenben. Hiszen állandóan korlátozzák, feltételekhez szabják, ez által befolyásolják, a jelenben zajló szabad cselekvési lehetőségeinket. Pedig, ebben a mostani jelenünkben kell, a jövőnket felépítenünk. Ha azonban, a múlt hibáira építkezünk, akkor hibás alapokon fog nyugodni az a sorsunk, amit majd megtapasztalhatunk. Mert csak, a szereteten alapuló sorsunk fog a későbbiekben is, megtapasztalható örömöt okozni számunkra.
A szellemi gondolataink, csak a jelenben nyerhetnek megfelelő polaritású teremtőerőt a lelkünktől. Amíg a múltunk sérelmei alapján alakítjuk ki a sorsunkat, addig az emlékeinkből felszínre törő negatív érzéseink fogják irányítani, a jelenben végrehajtható cselekedeteinket. Vagyis, a múlt érzéseit aktivizáljuk újra, és megint csak újra. Mert aki haragszik, az a jelenben szolgálja, a múlt mentális emlékeiben eltárolt, kellemetlen lelki érzéseit. Úgy is mondhatnám, hogy a múlt kellemetlen szellemi emlékvilágában él. Ami már, régen nincsen meg a lelki jelenlétében.
A haraggal telt szívű ember elméjét, elhomályosítja a mentális teher. Így nem képes azonos módon, mentális szintre kerülni a teremtőjével annak ellenére, hogy a lelke által, Isteni minőség élteti. Mert lelki, azaz spirituális gátlásai vannak. Az ilyen ember, a felszabadult lelki szabadsága helyett, szellemi rabságban él. A megbocsátás révén, megszabadulhatunk a kellemetlen emlékeinkben gyökerező, tartós szellemi fájdalom mentális láncaitól. Olyankor, elengedjük a gyötrő fájdalmainkat, és ez által, annak minden szellemi szinten fenntartott mentális terhétől megszabadulunk. Felszabadul a lelkünk, a szellemi síkon biztosított rabságából. Csak a teljesen felszabadult lélek képes, Úr lenni az elménkben. Vagyis, a szellemi rabságból felszabadult Isteni minőségünk. Csak olyan módon tudhatjuk meg azt, hogy mi az Úr akarata, Ha a lelki minőségünket, Úrrá tesszük most az elménkben. A múltban és jövőben csapongó szellemi gondolataink lecsendesítésével. Ez a spirituális fejlődésünk alapja.
A spiritualitás, az egy ezoterikus, azaz belső lehetőségünk arra nézve, hogy az elménkben, lelki irányítású életet élhessünk. De mindig csak, a pozitívként értékelhető szeretet jegyében. Ezt kezdetben úgy tehetjük meg, hogy az elménkben, mindig csak olyan szellemi gondolatokat tudatosítunk, azaz töltünk fel lelki érzelmekkel, amelyek pozitív érzések kiváltására alkalmasak. Majd a spirituális fejlődésünk második fokozata az lesz, hogy már, csak pozitív érzéseket engedünk az elménkbe, tudatosan. Végül pedig, a tudatosan pozitív érzéseinkhez biztosítunk, értelmes szellemi gondolatokat, mint reális módon elérhető célokat. Hiszen az értelmes szellemi gondolataink határozzák meg most is azt a reális célt, amelyre a lelki érzéseink által biztosítható életerő impulzusaink irányuljanak. A harag által, negatív életerő impulzusokat irányítunk mások felé, azaz mentális erőhatásokat ütköztetünk. Az Isteni egységünk személyessé vált részenergiáit, olyan egyéni erőhatásokként használjuk, amelyek erősen rombolják, az egység természetes szeretetminőségét.
A harag, szellemi síkon elgörbített tükör, és azon keresztül mutatja meg másoknak a lelkiségünket. Így képes eltorzítani, és nevetségessé formálni azt a szeretetet, amit természetes módon sugározhatnánk egymás felé. A szeretetünk megbocsátó képessége pedig, kisimítja azokat a szellemileg húzott ráncokat és barázdákat, amelyek miatt, nem egymás szeretetérdekeit vesszük figyelembe, az egymással szemben tanúsítható magatartásunk során.
A szeretetünk, mindig a másik embert éltető léleknek szól, nem pedig, a másik ember szeretetét rombolni képes hibás szellemi gondolatainak. Ennél fogva, bátran elítélhetem a cselekedeteit bárkinek, miközben továbbra is szerethetem őt. Mert a lélek, mint az élet energiája, alapvetően sohasem rossz. A hibás szellemi gondolataink torzítják el és polarizálják, a belőle nyerhető életerőinket olyan módon, hogy azok már, nem a szeretet érdekében végeznek mentális munkát. Elviselhetetlenné téve ez által, a társadalmi életünket.
Aki megbántott engem, az tartozik nekem, a felém irányuló tisztességes bánásmóddal. De én, jóindulatúan elengedhetem neki ezt a mentális adósságát, mert az elmémben, az Isteni minőségemet teszem Úrrá. Azokat a pozitív lelki érzéseimet, amelyek a szeretetet szolgálják, itt a jelen pillanatában. Nagyon vigyázok arra, hogy a jelenben formálható pillanataimat, mindig a szeretet jegyében éljem meg, mert jól tudom azt, hogy ezek fogják képezni, a megtapasztalható jövőm alapját. Mentális tartozást enged el az olyan ember, akinek az elméjében, a szeretet Istenének lelki minősége az Úr. Mert mentális tartozást őrizgetni, mélységes szegénységet jelent. Csak szellemi indíttatású ember tesz ilyet. Ezzel ellentétben, mentális tartozást elengedni, csak lelkileg gazdag ember képes. Aki lelki síkon, már nyitott az Isteni egysége felé.
Csak szeretetben vagyok hajlandó mentális módon kötődni másokhoz. A megbocsátási képességemmel, Istent szolgálom olyan emberekben is, akik még nincsenek tisztában azzal az alapvető igazsággal, hogy őket is a lelkük révén, Isteni minőség élteti. Mert a szeretet, szabaddá tesz bennünket, még akkor is, ha a megbocsátás árán tarjuk fenn. Így a megbocsátás, olyan Isteni adomány, amely a szellemi szinten irányított józan ész logikai érvei ellenére is, a lelkünk alapvető szeretetérdekeit szolgálják. A megbocsátás képessége, feloldja bennünk a lelki feszültségeinket. Így a megbocsátás képessége, erőt ad számunkra az által, hogy a belső mentális feszültségeinket polarizálja, és ilyen módon, hasznos erőtartalékhoz juthatunk általuk. Ilyen formában, amelyik mentális erő ellenünk dolgozott a haragunk miatt, a megbocsátásunk után már, értünk fog munkálkodni szeretettel. Neheztelés helyett, többletörömöt okozva számunkra.
A megbocsátás képessége által, Isteni eredetű kegyelmet gyakorol az ember. Az Isteni minőségünk irgalmát gyakoroljuk, amely által, amnesztiában, vagyis kegyelemben részesítjük azt, aki szeretetben vétkezett ellenünk. Éppen azért, hogy a szeretetsérüléseink, hamarabb begyógyuljanak. Ez által, egy olyan tisztának mondható mentális lapot biztosítunk önmagunknak, amelyikre olyan jövőt írhatunk, amely már nem terhel bennünket, a múlt szellemi hibáival.
A szeretet alkalmazásával, elnézőek vagyunk. Toleráns módon átlátjuk azt, ha mások, nem szándékosan vétkeznek ellenünk, és így azonnal képesek vagyunk bocsánatot biztosítani másoknak. Az azonnal gyakorolt megbocsátás, nem terheli tovább az elménket, a sértett szellemi gondolatainkkal. Van azonban olyan szituáció is, amikor elfeledkezünk magunkról, és indulatosakká válunk. Erre Jézus azt tanította, hogy ne menjen le a nap a mi haragunkkal. Ami azt jelenti, hogy az esti elalvás előtt imádkozzunk, és bocsássunk meg magunknak és másoknak is. Hogy a mentális egyensúlyt képviselő lelki békénk helyreálljon. Ez a stabil lelki alap biztosítja, a nyugodt és szép álmainkat.
Mert a megbocsátást nem nyert lelki sérelmeink, az öntudatlan álomperiódusainkban tombolnak a legjobban. Hiszen akkor, képtelenek vagyunk azokat tudatosan befolyásolni. Így az ártó hatásuk akadálytalanul végrehajtódik bennünk. Hiába erőltet boldogságot az ember önmagára napközben az által, hogy tudatosan háttérbe szorítja a lelki sérelmeit, ha azok, az éjszakai pihenése időszakában, mégis aktívak lesznek. Ahogy alvás közben gyógyul a megbetegedett szervezet, úgy szintén a pihenésünk időszakában torzítanak el és betegítenek meg bennünket, a megbocsátás hiányából fenntartott lelki sérelmeink. Ennél fogva, a testi és szellemi egészségünk, tökéletesen visszatükrözi azt a lelki szeretetet, amelyben élünk.
Ahogy a testvér vagy a szülő, képes megbocsátani mindent, hogy ne legyen harag a családban, úgy a társadalom „családjában” élő emberek egymás között is, megőrizhetik a lelki békéjüket, az azonnali megbocsátás lehetőségét rutinosan alkalmazva. Ahogy azonnal képesek vagyunk egymást megsérteni, egy-egy konfliktus esetén, éppen olyan módon, képesek vagyunk arra is, hogy azonnal megbocsássunk egymásnak. Nem szükséges élnünk, a sértett fél látszólagos jogaival. Hiszen éppúgy jogunk van bocsánatot adni is. Aki így él, sokkal egészségesebb, sokkal kedvesebb, és ennél fogva, sokkal szebb is. Mert a szeretet, megszépíti az embert.
A szeretet folyamatos gyakorlása közben, a testünk felszínére törnek, a bennünk rejlő Isteni szépségünk sajátosságai. Kisimul a bőrünk, és kedves mosoly ül az arcunkra. Miközben a tekintetünk, a lelkünk tisztaságának a bizalmát tükrözi. Mindenféle eltorzult hátsó gondolat nélkül. Mert az ember, ilyen tiszta lelki állapotban, a másik emberekben is, az Isteni lélek tiszta megnyilvánulásait fürkészi. Amelyek által, szenvedéllyel teljes, normális emberi kapcsolatokat, szimpátiát, rokonszenvet, barátságokat, és szerelmeket lehet érezni. Hiszen erre születtünk, nem a gyűlölködésre. Ezt az Isteni célt szolgálja bennünk, a feltétel nélküli megbocsátás képessége.
Matécz Zoltán
2014.04.30.
matecz.zoltan@gmail.com
