Excentrikus mozgások.
Az excentricitás, a meghajtott tengely forgáspontján kívüli stabil elhelyezkedést jelent egy körfolyamatban, amelynek hatására az elsődleges, azaz primernek nevezhető körfolyamatból, egyenes irányú, úgynevezett alternáló, oda-vissza haladó rezgőmozgás keletkezik, mint másodlagos, vagy más néven okozott, szekunder excentrikus folyamat. Vagy éppen fordítva, amikor egy alternáló primer rezgőmozgást, stabilan rögzítenek egy tárcsa szélén, amelynek a középpontjából ez által, szekunder értékű forgómozgás nyerhető.
„excenter: forgattyús mechanizmusú gépelem: egy tengelyre centrikusan (nem középpontjával) rögzített tárcsa, mely a tengely forgómozgását toló-húzó mozgássá alakítja. Szelepek mozgatására stb. használják.”
Kislexikon
A valóságunkban megnyilvánult körfolyamatok, rezgéseknek minősülnek. Ezek a centrális jelleget öltött szinuszos rezgések, hosszanti irányú, longitudinális rezgésekké alakíthatóak. Vagy éppen fordítva. A hosszanti irányú rezgések, centrális rezgésekké formálhatók. A lényeg az, hogy az átalakult rezgési minőségekben, az impulzusértékek állandósága igazolódjon.
Alapvetően, kétféle módon jöhetnek létre az excentrikus mozgásformák. Amikor egy dinamikus körmozgást, rezgőmozgássá alakítanak olyan módon, hogy egy forgásban lévő meghajtott tárcsán, a középponttól eltérő fix szélső helyzetből, váltakozó irányú síkmozgást alakítanak ki. Mint például, a rezgőcsiszolókban. A másik mód az, amikor egy váltakozó irányú, oda-vissza haladó rezgőmozgásban lévő rendszer dinamikus erejét, forgómozgássá alakítják. Mint például, a robbanómotorok dugattyúmozgása esetén. Ahol a dugattyú hosszanti irányú rezgőmozgása, körfolyamatot tart fenn, a gépjármű motorjának a működésében. Ez a kétféle excentrikus mozgásforma, már eléggé ismeretes a technika világában. Annak ellenére, hogy az excentrikus mozgásformák szakirodalma, elég gyengécske.
Én sem kívánom a szakirodalmat nagyon bővíteni. Tisztelettel meghagyom, a nálam sokkal jobban hozzáérző mérnökökre, akik az excentrikus elven működő gépeinket tervezik. Én inkább, az Univerzumban megvalósult excentricitásról szeretnék említést tenni. Amelynek következtében, az elektromos jelleget mutató anyagi szintű égitestek, mint szekunder események, az objektív valóság létezését biztosítják számunkra, a velük szemben domináns primer alaphalmazban, amely a mágneses tulajdonságú hullámai által, fenntartja számunkra ezt az égi harmóniát.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy a mágneses hullámok longitudinális jellegűek, azaz egyenes vonalban történnek, és oda-vissza rezegnek benne az oszthatatlan alaptömegek, mint egységnyi pontok. Így a mágneses hullámok által, együttes rezgésre késztetett pontok, folytonos rezgési erőimpulzus sorozatokat közvetítenek, egyenes irányba. Egy-egy ilyen erőimpulzus sorozatot nevez a tudomány kvantumnak, mint az energia diszkrétként értelmezett adagját. Így a mágneses hullámokban, nem a hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek terjednek, hanem csak az általuk közvetített rezgési erőimpulzusaik, amit a hullámban kialakult folytonossága miatt, energiaként tisztelhetünk.
Ez a hosszanti irányú mágneses rezgőmozgás pedig, az összetett anyagi minőségek elektronjaira fejti ki a hatását. Mégpedig induktív módon. Az anyagi halmazokon belül mindegyikre egyszerre. Ezért az energia szubjektív, azaz belső munkavégző képességet jelent. Az összetett anyagi halmazok, nem egyenrangú tényezői a szubjektív alaphalmaznak, ezért képtelenek ugyanazt a mozgásformát felvenni. Így a reájuk ható szubjektív mágneses rezgőmozgást, forgómozgássá alakítják, azaz objektív módon megvalósult centrikus rezgőmozgássá. A körmozgások ugyanis, rezgőmozgásnak minősülnek az objektív valóságban, mert bennük a körmozgást végző anyagi test egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik.
Amikor pedig, az összetett anyagi szerkezetek, forgómozgást végezve, szabadon esnek a mágnesesként értelmezhető kozmikus térben, akkor a forgómozgásuk miatt, az egyenes vonalvezetésüket elveszítve, centripetális keringőmozgást alakítanak ki. Úgy működnek, mint a bumeráng. Az elhajított bumeráng ugyanis, az előre mutató eldobás pillanatában, forgatóerőnek is engedelmeskedik. Így a levegő közegében egyenesen haladva, folyamatosan belehasít a levegő közegébe, amely e miatt, eltéríti őt az egyenes irányú vonalvezetéstől. Így egy centripetális keringőmozgás alakul ki, amely tovább is folytatódik, ha nem kapjuk el akkor, amikor visszatér hozzánk.
Mert a centripetális mozgásformának az a tulajdonsága, hogy mindig visszatér a kezdőpontjába. A centrális körmozgás folyamatában pedig, a vonalvezetés bármelyik pontja kezdő és végpontnak minősül. A centrális jellege, csak abban mutatkozik meg, hogy szabályosnak mondható körfolyamat esetén az átlója, éppen a kör centrumán vezet keresztül. De a centripetális mozgásformának, valójában nem szükséges kör alakúnak lennie, csupán az a kritériuma, hogy önmaga kezdőpontjába visszatérő mozgásforma legyen.
Az égitestek tehát, mint az Univerzum „atomjai”, centripetális keringőmozgást végeznek. Mert a mágneses alaphalmaz hullámai, forgómozgású szabadesésre késztették őket. Így sok csillagrendszer alakult ki, mint önálló galaxisok. Ezek egy galaxis-centrum körül forognak, centripetális módon. A galaxisokon belül azonban, minden csillag, egy önálló belső rendszert is alkot egyben. Így a mi Napunk olyan csillag, amelynek a rendszerén belül, vannak a bolygók. A bolygók pedig, önállóan rezgő rendszerként, holdakkal együtt végzik a centripetális keringő mozgásformáikat.
Ennél fogva, a különböző szintű objektív kozmikus részrendszerek, ugyanannak a domináns mágneses alaprezgésnek engedelmeskednek. Ezért például, a Hold, együtt esik szabadon a Nap körül a Földünkkel, amíg a Föld körül kering. A Földünk pedig, a többi bolygótestvéreivel együtt, a Nap körül kering. Attól függetlenül, hogy a holdjaik, közben éppúgy keringenek körülöttük, mint a mi Holdunk, a Föld körül.
Így a különböző szintű részrendszerek között, eltérés mutatkozik az egyirányú szabadesésüket illetően. Ezeket a hosszanti irányultságú kozmikus eltéréseket, a keringőmozgásaik közben, csak olyan módon képesek korrigálni, hogy excentrikus jelleget mutatva, folyamatosan igazodnak a mozgásukat előidéző mágneses hullámok, induktív domináns erőhatásaihoz. Ezért nem mondható az, hogy az égitestek ellipszis jellegű pályaíveken keringenek, ahogyan azt Kepler óta tanítják nekünk. Hanem csupán azt állíthatjuk, hogy a keringőmozgás közben, némi excentricitás mutatkozik, ami a hosszanti irányú kozmikus rezgés és a centrális irányú másodrezgések természetes rezgési korrekciója.
Így az égitestek, egymástól elszabadulni sem tudnak. Hiszen az, az eszeveszett mozgásuk, amit mi észlelhetünk, csupán kozmikus rezgésnek minősül, amelyen belül, az égitestek egyensúlyi helyzete, számottevően továbbra sem változik. Csupán a szabadon esésük egyenes irányú mivoltát, amit a centripetális keringésük által elveszítettek, az excentrikus mozgásukkal egyenlítik ki. Ebben az összhatásban, relatív egyensúly alakult ki, amit harmóniának nevezünk. Ezt a harmóniát láthatja mindenki, aki az eget szemléli a tiszta, felhőtlen égboltozaton.
Az excentrikus mozgásformák tehát, nem csupán a földi viszonylatok technikai megoldásai, hanem a természet is aktívan használja őket. A kozmikus rezgések megvalósítása közben. Amikor az égitestek szabadesésének egyenes vonalú egyenletes mozgásformáit, és a centrálisnak mondható centripetális keringőmozgásainak a dinamikus ellentéteit korrigálja, a folytonos dinamikus együttrezgésük érdekében.
Matécz Zoltán
2014.08.31.
matecz.zoltan@gmail.com
