Kozmikus rezgés.
Az objektív anyagi világ minden megnyilvánulása, rezgésnek minősül. Ezt állítja a fizika. Én pedig, hiszek ennek az állításnak. Mert a rezgésekben, a rezgő tömegek nyugalmi helyzete, számottevően nem változik. Így a rezgést fenntartó hatások, éppen a rezgés perioditása miatt, állandónak mondhatók. Szerintem, ezen alapszik az energia megmaradási törvénye.
Ahhoz, hogy a kozmikus rezgés mibenlétét megértsük, minden anyagi megnyilvánulást szét kell szednünk, a tovább már oszthatatlan alaptömegek szintjéig. Persze, csak elméletben. Akkor egy olyan alapközeget kapunk eredményül, amelyben már semmiféle összetett anyagi megnyilvánulás nincsen. Így ez az alaphalmaz már, elektromos tulajdonságokat produkálni képtelen. Vagyis, csak mágneses jelleget mutathat. Ezt én, az Univerzum szubjektív alaphalmazának hívom. Szubjektív alaphalmaz, mert csak belső tulajdonságai lehetnek, hiszen minden létező kiterjedést magában foglal, az oszthatatlan alaptömeget képviselő „pontok” által.
Ezek az alaptömegek, állandóan csak rezegnek. Mert sem felfüggesztés, sem pedig, alátámasztás nem stabilizálja őket. Egymást félrelökni vagy félretolni önerőből képtelenek, mert teljesen egyenrangú alaptömegei az Univerzumnak. Így egy egységesen rezgő mátrix rendszert képviselnek, amelyben az elemi rezgések céltalanok. Csak egymás közvetlen közelében lévő másik alaptömegű pontokra képesek, a rezgési erőimpulzusaikat átadni. Közvetlen objektív, azaz felületi kölcsönhatással.
Az oszthatatlan alaptömegek teljes közege pedig, tökéletesen mozgásképtelen, mert mint alapközeg, rajta kívül nincsen más, amiben mozoghatna. Így halmazszinten kifejezve, ez az Univerzum szubjektív alaphalmaza, amelyiknek kizárólag, csak belső tulajdonságai vannak. Így az Univerzumban a szubjektivitás, csupán belső objektivitást jelent. Ebben az alaphalmazban valósul meg tehát, a kiterjedések kétféle tehetetlen tulajdonsága. Az oszthatatlan pontok ugyanis, mint önálló tömegek, állandó mozgásra vannak ítélve. Mint egységes közeg pedig, állandó nyugalmi kényszer terheli. Ez a szubjektív alaphalmazon belül, potenciális érdekellentétet tart fenn a tehetetlen tulajdonságot képviselő kiterjedések viszonylatában. Ez a potenciális különbözőség nem más, mint az energia, mint az oszthatatlan pontok közötti rezgési részerők eredője.
Az Univerzum szubjektív alaphalmazának szervezetlen rezgése közben, gigantikus az alaphalmaz belső közegnyomása. Ennek ellenhatásaként, amint valamilyen oknál fogva, egy irányba tud rezegni, több egymás mellett álló oszthatatlan alaptömeg, mágneses hullám alakult ki. Ez már szervezett, egy irányba történő rezgést valósít meg. Így a mágneses hullámok, gyakorlatilag, relatív áramlást alakítanak ki. Amelyben nem az oszthatatlan alaptömegek terjednek, hanem csak az általuk közölhető rezgési részerőhatásaik. Amelynek nyomáscsökkentő hatása van az alaphalmazra nézve.
Amikor az energia állapotbéli változást idéz elő a primernek nevezhető szubjektív alaphalmazban, akkor alakulnak ki, azaz nyilvánulnak meg az oszthatatlan alaptömegekből, a szekundernek minősülő összetett anyagi részhalmazok. Ezek strukturális szerkezetekben stabilizálódnak, majd valós, abszolút értékű áramlást valósítanak meg az Univerzum mágneses terében. Mivel abban szabadon esnek, mint objektív módon megnyilvánult, elektromos tulajdonságú anyagi testek. Ezek a testek alkotják, az anyagi szintű objektív valóság világmindenségét. Amely továbbra is, valós áramlású szervezett együttrezgést valósít meg számunkra, az Univerzum mágnesesnek mondható terében.
Ezekben, a mágneses hullámokként értelmezhető relatív áramlásokban valójában, az együttes rezgést megvalósító oszthatatlan résztömegek egyensúlyi helyzete, továbbra sem változik. Viszont a rezgő részecskék együttes erőimpulzusai, mint energiahatás, egy irányba képesek terjedni. Így a hullámokban, nem a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező oszthatatlan tömegek terjednek hanem, csak az őket rezegtető kvalitatív hatásaik. Így az energia, mint szubjektív munkavégző képesség, a mágneses hullámok impulzussorozatai által képes, egy kitüntetett irányba terjedni. A hullámhossz informatív értéke határozza meg a célját. Míg a frekvencia közvetíti, azt a kvalitatív hatást, amely a kívánt szubjektív munkát elvégzi az elektromos anyagi minőségeken, mint induktív állapotváltozást.
Ezek az induktív változások, kozmikus rezgéseknek minősülnek, és a kialakult relatív egyensúly miatt, az égi harmóniát valósítják meg számunkra. Ez aránylag könnyen alakul ki az Univerzum mágneses terében, mert az elektromos tulajdonságú anyagi égitestek szabadon esve, teljesen súlytalan állapotban vannak. Így a mágneses alaphalmaz, induktív módon tartja fenn a kialakult mozgásállapotaikat. Ezt az égi mozgást tehát, az Univerzum induktív viszonyain alapuló elektromotoros ereje tatja fenn, mint kozmikus szintű objektív rezgést.
Nincsen szükség, tehát arra, hogy a kozmikus rezgés által megnyilvánult világmindenségünk égitestjei számára, gravitatív alapú tömegvonzási erőt kölcsönözzünk. Azt még az ókorban találták ki a korabeli tudósok. Amikor még nagyon korlátozottak voltak a tudományos ismeretek. Azóta pedig, ugyanazt a téves elképzelést erősítgették többféle fejlődési szinten. Először Galilei, majd Newton, végül pedig, Albert Einstein. Az ő tévesen hagyott elméleteikre immár, többféle kozmológiai modell próbálja számunkra értelmezni az Univerzum működését, mindhiába. Mert még ma is hiányzik egy, egységesnek mondható kozmológiai elmélet. Mert a gravitáció, sehogyan sem illik, egyikbe sem.
A gravitáció, súlyos hatást jelent. Éppen a „gravis”, azaz „súlyos” előtag miatt. Ennek ellenére, a tömegvonzás elmélete azt állítja, hogy a testek súlyát a gravitáció okozza. Miközben magát a gravitációt, a súlyerőből eredezteti. Ez így nagyon érdekes. Ezért, az én elméleteimben, a világmindenségünket jelentő égitestek szervezett együttmozgását, nem a súllyal foglalkozó gravitációval értelmezem, hanem éppen ellenkezőleg, a súlytalanságban megvalósult kozmikus rezgéssel. Amely az Univerzum szubjektív alaphalmazának szervezetlen mágneses alaprezgéseire vezethető vissza. Mint primer rezonáns alaphatásra. Így az én értelmezésemben már, a gravitációt régen felváltotta a kozmikus rezgés elmélete.
Amelyben a szervezett hullámmozgás, relatív áramlásként fogható fel. Ezekben a hullámokban, nem a kvantitatív kiterjedéseket biztosító oszthatatlan tömegek áramlanak, hanem az ő szervezett együttrezgésük folytán, az ő együttes objektív rezgési részerő hatásaik terjednek, egy irányba. Szubjektív együttrezgési jelleget öltve, a mágneses alapú szubjektív alaphalmazban. Ezért nevezem én az energiát egyszerűen csak, szubjektív munkavégző képességnek.
Ezekben a szubjektív jellegű munkavégzésekben, az idő mibenléte kristályosodik ki. Így a kozmikus rezgések minden anyagi megnyilvánulása, amit nyilvánvalóan az energia munkavégző képessége hozott létre és tart fenn, az időnek van alárendelve. Mert sajátságos szintű kozmikus rezgésekként, egészen másfajta rezgési szint fokozatát képviselik az Univerzumban, mint amilyen a szubjektív alaphalmaz, még rendezetlen alaprezgése. Ebből a rezgésszint béli eltérésekből származtatható az idő, amely a szervezetlen alaprezgésben, egyáltalán nem játszott szerepet.
Mert a mágneses alaphalmaz alaprezgésében, amelyben kizárólag objektív részerők által végrehajtott helyi munkavégzés történt, csak az alaphalmaz belső nyomásértéke maradhatott fenn. Amelyben számottevő állapotváltozás nem történt. Következésképpen, nincs is az időnek alárendelve. Mint az állapotváltoztató hatás mértékének.
Ezzel szemben, a kozmikus rezgés mágneses hullámainak energiája által megvalósult állapotváltozások, minden anyagivá vált formája, az időnek van alárendelve. Mint az állapotváltoztató kvalitatív hatások viszonyítható mértékének. Ezért minden égitest, az objektív kiterjedésének alapján vesz részt, ebben a kozmikus szintű együttes rezgésben. Vagyis, az égitestek kialakult méreteitől függően, sajátságos rezgési sebességértékre tettek szert. Amit mi értelmes emberek viszonyíthatunk, innen a Földről. De amikor az égre tekintünk, mégis mindig ugyanazt a relatív egyensúlyon alapuló harmóniát láthatjuk, periodikus módon.
Ahogy a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező alaptömegek áramlása helyett, az Univerzum relatív áramlással, azaz mágneses hullámok kialakításával oldotta meg az alaphalmazán belül a szükségszerű nyomáscsökkenést, úgy minden relatív eseménynek létezik abszolút megfelelője és fordítva, minden abszolút eseménynek létezik, relatív változata is. Ezt az egyensúlyra való törekvés eredményezi. Ez abból a tudományos állításból fakad, hogy az abszolút gyorsulás nélküli sebesség, nyugalomnak minősül. Akármilyen viszonyított sebességértéket képviseljen is az.
Így az abszolút áramlásban, a halmaz közegének résztömegei áramlanak tényszerűen. Sugárzási jelenséget produkálva. Amelyben a részerőhatásaikat, saját maguk közvetítik közvetlen módon. A relatív áramlás által pedig, a kvantitatív kiterjedéssel rendelkező alaptömegek, csupán szervezett módon együtt rezegnek, miközben a kvalitásaik áramlása valósul meg. Amit az energia, mint szubjektív munkavégző képesség jelent. Így közvetve adják át egymásnak, az alaptömegek rezgési részerő impulzusait.
Az Univerzum alaphalmaza, állandó rezgésre van kényszerülve. Ez a szervezetlen rezgési kényszer tartja fenn az alaphalmazban, a belső nyomást. Ha az oszthatatlan résztömegek valós áramlásba kezdhetnének, akkor annak, szintén nyomáscsökkentő hatása lenne a teljes halmazra nézve. Ebből kifolyólag, a fennálló túlnyomás abszolút értéke, relatív sugárzásként érvényesülhetne. Viszont, a folyton rezgő oszthatatlan alaptömegek egyensúlyi helyzete, számottevően továbbra sem változik. Így csak a rezgési részerőik adódhatnak át és terjedhetnek céltalanul. Fenntartva ez által, a saját közegükben a kialakult nyomásértéket. Így relatív sugárzás valósul meg, amelyben csupán, a kvalitatív rezgési erőhatásaik terjednek szanaszét. Nyomásértéket biztosítva az Univerzum alaphalmazának alapközegében.
Így a szükségszerű állapotváltozásokat, abszolút és relatív formában is képes megoldani a mágneses alaphalmaz. Attól függően, hogy a kvalitatív hatása, objektív erő, vagy szubjektív energia formáját ölti-e fel. A tudomány feladata éppen az, hogy ezeket a viszonyokat felismerve, intelligens módon értelmezze az Univerzum viszonyítható eseményszerűségeit.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy az Univerzum alapviszonyainak megértése után, már végképpen nincsen szükség Isten létezésére, innen most azt üzenem, hogy nagyon téved. Mert az energia egy és oszthatatlan. Így ugyanaz az intelligens energia éltet bennünket is, mint amelyik működteti az objektív módon megnyilvánult anyagi világmindenséget az Univerzumban. Ettől intelligens minden értelmes ember. Különben, csak ösztönlények lehetnénk a világunkban, mint a növények, vagy az állatok. Akik nem képesek hitet formálni az elméjükben, mint az intelligenciával megáldott értelmes ember. Ezért az intelligenciánk, lelki adományunk Istentől, míg az értelmünk, a mi saját szellemi termékünk. E miatt az értelmes ember, csak akkor tükröz intelligenciát, ha a szellemi döntéseit, lelki jóváhagyás által hajtja végre.
A kozmikus rezgés elmélete tehát, képes felváltani az egyetemes tömegvonzáson alapuló gravitáció elméletét. Ez az új elmélet, továbbra is ragaszkodik a tömegek tehetetlenséget kifejezésre juttató alaptulajdonságaihoz. Sőt, mi több, a tömegek által felépült közegek együttes tehetetlen tulajdonságait is értelmezi. Mert szerintem, minden halmaz kétféle tehetetlen tulajdonsággal jellemezhető. Objektív tehetetlen tulajdonságot, a tömegállapota mutat, amellyel erőhatás közvetítésére alkalmas. Míg a közegállapotával, a szubjektív tehetetlenségét fejezi ki, az energiahatásokkal szemben.
Ezért az erő, mint kvantitatív hatás, a kvantitatív tömegek nyugalma ellen fejti ki a hatásait. Míg az energia, mint kvalitatív hatású erőeredő, a közegek nyugalma érdekében munkálkodik. Ez a hatás-ellenhatás mibenléte az Univerzumban, és a relatív egyensúlyon alapuló örök mozgás előfeltétele. Amelyben a kozmikus rezgés, megvalósult. Mint az égitestek mechanikája.
Matécz Zoltán
2014.08.31.
matecz.zoltan@gmail.com
