Kiterjedés.
Az egyértelmű dimenzionálhatóság kedvéért, minden viszonyítható dolog, valamilyen halmaz részeként, kvantitatív kiterjedést biztosító tömegértékkel bír. A dimenzió fogalma, a latin „dimétior”, azaz „kimér” igéből származik. Így az általunk dimenzionálható kiterjedések minden formája, egy etalonként értelmezhető egységnyi kiterjedésre vezethető vissza. Az Univerzum oszthatatlan alaptömegére, amit én egyszerűen, csak „pontnak” neveztem el.
Így geometriai síkon, a pontokból, mint az Univerzum egységnyi oszthatatlan alaptömegeiből eredeztethető, mérhető ki, azaz dimenzionálható minden belőlük összetett anyagi megnyilvánulás. A pontnak, az egy dimenziós kiterjedése ugyanis, vonalat alkot. A kétdimenziós kiterjedését nevezzük síknak. Míg a háromdimenziós kiterjedése, maga a tér. Ahogyan a vonal, magában foglalja a kiterjedése egy dimenziós hosszúságát, úgy a sík értelemszerűen, a terület kétdimenziós kifejeződése. Ennél fogva, a háromdimenziós tér, automatikus módon kifejezésre juttatja, magát a térfogatot is. Mint az összetett anyagi megnyilvánulások, határozott módon dimenzionálható kiterjedéseit is. A latin „dimensio” szó fogalmi jelentése, utal is erre. Mert azt is jelenti egyben, hogy dimenzió, méret, arány, kiterjedés, térfogat, nagyság, és terjedelem.
Az Univerzum, halmazelmélettel fejezhető ki a legideálisabban. Így eleve, kétféle halmaz különböztethető meg benne. Az oszthatatlan alaptömegek által felépített, primer mágneses alaphalmaz, valamint a belőle, és benne megnyilvánult összetett típusú, szekunder elektromos anyagi részhalmazok. Az oszthatatlan alaptömegek képviselik az „etalont”, az egységnyi alapdimenziót. Így az Univerzum mágneses alaphalmazának primer terében, az oszthatatlan alaptömegekből megnyilvánult összetett szekunder elektromos anyagi részhalmazok számunkra, térfogati jelleget öltött, dimenziókkal viszonyítható, kiterjedésekkel rendelkeznek.
A térfogatban rögzített anyagi mennyiségük kiterjedései által a testek, tömegértékkel rendelkeznek az objektív valóságunkban. Ezt a külsőnek mondható stabil tömegértéket, a testek anyagi halmazának belső, rácsszerkezetben rögzített közegértéke biztosítja. Ennél fogva, a testek teljes tömegértékei, és a belső közegértékei, egymással teljesen azonos matematikai mennyiségeiként, az adott test anyagmennyiségének a tehetetlen mivoltát fejezik ki. Mert csupán, az aktuális anyagmennyiség kiterjedéseit biztosítják, az objektív módon megismert anyagi világunkban, kétféle nézőpontból szemlélve.
Az anyagmennyiség kiterjedését kifejezésre juttatni képes tömeg tehát, csak egy alapvetően sajátságos tulajdonság, az anyagi testek létezésében. Amely a felületi szintű, közvetlen objektív kölcsönhatásokkal van szoros összefüggésben. Ahogyan azt Newton tanította. A térfogati szintű szubjektív, azaz belső kölcsönhatásoknak, az anyagi test belső közege a részese, mint az adott testet felépítő résztömegek egységes halmaza. Amelyre az energia, mint mágneses hullámok által terjedő, „távolba ható” kvalitás, induktív módon fejti ki a hatását.
A testek tömegállapota tehát, a stabil térfogatukhoz szükséges anyagmennyiség objektív kiterjedése. Ezért a közegállapotuk az, amely a testben lévő résztömegeik rácsszerkezeti stabilitása által, a stabil térfogathoz szükséges anyagmennyiséget, szubjektív módon kifejezésre juttatja.
Így a tömeg, eleve egy olyan állapota a testeknek, amely a testre ható közvetlen felületi kölcsönhatásokkal szemben mutat számunkra, tehetetlen tulajdonságot. A közeg pedig, mint a testek belső résztömegeinek a halmaza, egy olyan állapota a testeknek, amely a reájuk ható térfogati jellegű kvalitásokkal szemben mutat, szintén tehetetlen tulajdonságot.
Teljesen mindegy tehát az, hogy a testek objektív tömegére, vagy a testek belső résztömegei által felépített szubjektív közegére fejtenek ki hatást a kvalitások, mindenképpen a tömeg által képviselik a testek tehetetlenségét kifejezni képes passzív, ellenálló képességüket. Az erő objektív felületi kvalitatív hatásával szemben, a teljes külső tömegértékükkel, míg az energia szubjektív térfogati kvalitatív hatásával szemben, a belső résztömegeik által felépült közegértékükkel.
Objektív tömeg = m = ρ * V = k = Szubjektív közeg
A mennyiség halmaz szintű kifejeződései.
Mint tehetetlen tulajdonságok.
A tömeg és a közeg anyagi mennyiségét kifejezni képes tehetetlen állapotok, csupán az anyagmennyiség sok vagy kevés kvantitatív mivoltával, kvalitatív hatást kifejteni képtelenek. Mert a kvantitatív tulajdonságok, csak a mennyiséget fejezhetik ki, míg a kvalitások, azok minőségi megnyilvánulásait idézik elő. Ezért, csak a testek tehetetlen mivoltára utaló sajátságos tulajdonságok azok. Így a gravitáció, mint az egyetemesként emlegetett tömegvonzás elmélete, teljesen hamis állítás. Mert az anyagi testek, sem egységes tömegként, sem pedig, a résztömegeik halmazaként értelmezhető közegekként, kvalitatív hatást nem képviselhetnek. Sem vonzó jellegűt, sem pedig, taszítót. Csupán az anyagi kiterjedés tehetetlen kifejezői azok. Szigorúan kvantitatív tényezők.
Az anyagmennyiség tehát, pusztán azért, mert viszonyítható kiterjedést biztosít a testeknek, nem rendelkezik aktív kvalitatív önerővel, amit a tömegvonzás elmélete sugall számunkra. Hiszen közegként, az anyagi testek belső résztömegei is, csupán elszenvedik tehetetlenül azt a mágneses hatást, amely induktív módon biztosítja az ő rácsszerkezetük által, a stabil térfogati rezgési kényszerük jellegét. Amelynek köszönhetően, fix tömegértékkel fejezhetők ki a testek.
Az anyagi világunk valóságában tehát, a viszonyítható kiterjedés, a térfogattal határozható meg. Amely utal az anyagi mennyiség kitágulására, kinyúlására, behatároltságára. Ezek a tulajdonságok, akkor nyernek igazán értelmet számunkra, amikor az anyagi minőségek halmazállapotainak a fázisátalakulásait szemléljük. A fázisátalakulások alkalmával ugyanis, éppen a halmazállapot változásokat előidézni képes kvalitatív hatások okoznak, olyan tágulásra vagy nyúlásra való hajlamot, amelynek során, az anyagi mennyiség térfogatváltozása alakul ki. Ez a változás, nem jelenti az anyagi mennyiség szaporodását vagy csökkenését. Így sem tömegértéke, sem pedig, a közegértéke nem változik meg az anyagi testeknek.
Nézzünk egy általánosnak mondható példát. A jégkocka stabil tömege felbomlik, amikor olyan hőhatás éri, amely képes olvadást biztosítani számára. Így folyékony halmazállapotú vízzé válik. Amely a tárolóedényben teljes anyagi halmazával, egy komplett jégkockányi víztömeget alkot. A keletkezett víz halmazán belül azonban, olyan vízközeget képez, amelyben például, apró bakteriális élőlények képesek meghonosodni. Ha tovább melegítjük, akkor pedig, elveszíti folyékony jellegét, és egy jól zárható palackban, elpárolgott gőzként foghatjuk fel, a jégkocka teljes vízmennyiségét. Ez a gőz, teljesen kitölti a rendelkezésére álló palackot. Sőt, mi több, túlhevítés esetén, akár szét is nyomhatja azt. Pedig, mint jégkocka, többszörösen is beleférne.
Csakhogy a hőkezelés következtében, olyan energikus állapotokat vett fel az anyagi halmaz közege, amely előbb folyékonnyá, majd légneművé formálta a jégkockát. Ami azt jelenti, hogy az anyagi mennyisége, közben nem változott meg. Hiszen, ha most hűtőfolyamatot alkalmazunk, akkor előbb víz, majd ismét ugyanolyan méretű jégkocka lehet belőle. Amely ugyanazt az anyagi mennyiséget tartalmazza a kiterjedésével.
Ebből az a logikus magyarázat következik, hogy a halmazállapot változások során, az anyagi mennyiségeknek olyan fázisátalakulásai zajlanak, amely a közegállapotuk megváltozását eredményezve, a tömegállapotuk térfogati jellegét képes módosítani. A nélkül, hogy akár a közegértékük, akár a tömegértékük megváltozna. Ez azt is jelenti egyben, hogy például, a nagy erejű gyorsítással járó állapotváltozások, szintén olyan fázismódosulások, amelyekben nem beszélhetünk tömeggyarapodásról. Csupán a testek közegállapota nyer nagyobb térfogatú kiterjesztést, a drasztikus fizikai hatásra. Amelynek következtében, a térfogatuk nő meg arányosan, de a tömegértékük ugyanaz marad.
Vagyis, az energikus fizikai hatásra, a kiterjedésük változik meg, de a tömegértékük ugyanaz marad. Éppen ugyanúgy, mint a közegértékük. Mert tömeggyarapodás, csak többlettömeg hozzáadásával érhető el. De akkor az már, a testek arányos közeggyarapodását is eredményezi egyben.
Éppen ilyen formában, a tömeghiány sem képzelhető el olyan módon, hogy az anyagi mennyiségéből nem veszünk el. Ha pedig, elveszünk az anyagi mennyiségből, akkor nem csupán a tömegéből vonunk el, hanem azzal arányosan, a közegéből is. Mert a két dolog, egy és ugyanaz. Csak különböző nézőpontból szemlélve. Mert a térfogat által, a kiterjedés úgy valósul meg, hogy kívülről nézve tömegértéket biztosít a testek anyagi halmaza számára, míg belülről szemlélve, a résztömegek által meghatározható közegértéket.
Mint amikor felaprítunk egy anyagi testet. Például, ledarálunk egy kekszet. A ledarált keksz tömege, ugyanannyi lesz, mint az egész keksz tömege volt. Csak az anyagi mennyiségének a megjelenési formája változott meg. Ha tovább tudnánk darálni, egészen a tovább már valóban oszthatatlan alaptömegek szintjéig, akkor jutnánk el a dimenzionálhatósága végső határáig. Amelyben már megszűnne, mint összetett anyagi minőség, és egyszerűen elvegyülne az Univerzum oszthatatlan alaptömegek által felépült mágneses alaphalmazban. Mert oszthatatlan alaptömegekké „darálva”, már közeghonossá válna abban az alaphalmazban. Ezt teszi az annihiláció, azaz a szétsugárzás anyagelbomlási folyamata.
Az energia szubjektív munkavégző hatása alatt álló oszthatatlan alaptömegek szükségszerű módosulásait, állapotváltozásait, a kialakult anyagi minőségek sűrűsége határozza meg számunkra. Ez minden anyagfajtára nézve sajátságos minőségi tulajdonság, ezért csak az egységnyiként értelmezett sűrűségük tehet közöttük különbséget. Ezt az egységnyinek választott sűrűséget terjeszti ki a (ρ * V) képlet, az anyagi test teljes térfogatára. Amely matematikai összefüggés, egyben utal, az adott anyagi halmaz tömegértékére és közegértékére is egyaránt.
Az anyagi fajtákra jellemző egységnyi sűrűség azt jelenti számomra, hogy minden anyagi minőség, más és más minőségű rezgési nívót képvisel, a folyton-folyvást rezgő mágneses alaphalmazban. Így az anyagi fajokra jellemző egységnyi sűrűség, az objektívvé vált etalon szerepét tölti be az anyagi világunkban. Az elemi dimenzionálhatóság anyagi előfeltételeit határozza meg számunkra azért, mert a valós elemi oszthatatlan alaptömeg, olyan apró alapkiterjedés, amely egyelőre még, észrevehetetlen számunkra. Addig azonban, a fajsűrűség, pótolni igyekszik ezt a hiányosságunkat.
Az Univerzális állandók, az elemi oszthatatlanok valószínű létezésére utalnak. Hiszen, azok változtathatatlanok, és ezért állandók. A mágneses alapú szubjektív valóság matematikai alkotóelemei. Szemben a másodlagos, szekunder anyagi megnyilvánulásokkal. Amelyek az objektív valóságunkat alkotják. Amelyek az erő, vagy az energia kvalitatív hatásaira, az állandó változások objektív eseményszerűségeit tartják fenn számunkra. Így bennük, csak a változások, a folytonos eseményszerűségek az állandó jellegűek.
Pedig, az Univerzum mágneses alaphalmazában nincsen nyugalom. Bár a halmaz, mint alapközeg, teljesen nyugalomban van. Mert minden, ami létezik, benne valósult meg, kvantitatív kiterjedésként. Ezért nincsen, miben mozoghatna. Mint oszthatatlan alaptömegek pedig, állandóan csak rezegnek. Mert sem stabil felfüggesztésül, sem pedig, fix alátámasztásuk nincsen. Ezért nyugalmuk, nem lehetséges. Egy egységes mátrix rendszert alkotva rezegnek. Mert egymást félrelökni és félretolni képtelenek. Mivel, teljesen egyenrangú alaptömegei az Univerzumnak.
Ez a potenciálisnak mondható alapkvalitás, az oszthatatlan résztömegek között rezgési erőként jut érvényre, míg a teljes halmaz közegeként, egy erőeredőt alkot, amit energiaként értelmezhetünk. Így az erő, az objektív alkotóelemek rezgései következtében, felületi kölcsönhatással közlődik szervezetlenül. Míg az energia, az alkotóelemek szervezett együttrezgései által kialakult mágneses hullámokban, egy irányba kényszeríti a rezgési részerőket.
Ez az állandó rezgési kényszer, olyan erőimpulzust biztosít az oszthatatlan alaptömegek számára, amelyet egymásnak adnak át céltalanul. Ez a teljes alaphalmaz belső nyomását tartja fenn. Amennyiben azonban, ha több oszthatatlan alaptömeg, egy irányba képes rezegni, akkor már szervezett együttes rezgés alakul ki, amit mágneses hullámnak ismertünk meg. Ezek a mágneses hullámok, bármikor kialakulhatnak az Univerzum állandóan rezgésben lévő mágneses alaphalmazában.
Hullámhosszukkal a mágneses hullámok, informatív értéket képviselnek. Míg a frekvenciájuk által, a rezgési részerő impulzusaik terjednek, longitudinális impulzussorozatok formájában, egy irányba. A folytonosságuk miatt pedig, energiahatásként foghatók fel. Így az energia nem más, mint az Univerzum mágneses alaphalmazában megvalósult alaprezgések impulzusértékeinek, az egy irányú szervezett áramlása.
Az oszthatatlan alaptömegekből megvalósult összetett anyagi megnyilvánulások már, elektromos tulajdonságokkal rendelkeznek. Az elektronok centrális mozgású elektromos terei, ugyanabban az alaphalmazban alakulnak ki, mint amelyikben a lineáris mágneses hullámok. Ezért egymás állapotaira, induktív módon képesek hatást gyakorolni az erőtereik. Így a mágneses alaphalmazban megvalósult elektromos anyagi halmazok, alárendelt szerephez jutnak. Mert az atomi szintű térfogataikat is, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki. Hiszen az képvisel mozgási teret számukra. Éppen olyan formában, mint a vízbe mártott szivacs anyagát kitöltő víz.
A lehetséges kiterjedések alapdimenziója tehát, a pont, mint az Univerzum oszthatatlan alaptömege. Amely parány létére, éppúgy a tehetetlenség kifejezője, mint az összetett anyagi testek óriási tömegértékei esetében. Azzal az alapvető különbséggel, hogy az oszthatatlan pontnak, nincsen önálló közegállapota. Ebből adódik az is, hogy összetett anyagi testek, magukon viselik az Univerzum abszolút végleteit képviselő tehetetlenségi tulajdonságokat. Vagyis, minden anyagi test, egy időben mutat közeges szintű szubjektív tehetetlen tulajdonságot, és tömeges szintű objektívet is. Mert mind a két tulajdonság, ugyanannak az anyagmennyiségnek, a különböző nézőpontból értelmezhető tehetetlenségi kifejeződése.
Az objektív változásokat előidéző erő kvalitatív hatásával szemben, a testek tömegértékei mutatnak tehetetlen tulajdonságot. Míg az energia szubjektív változásokat okozó kvalitatív hatásával szemben, a testek közegállapotai biztosítanak tehetetlen tulajdonságot. Alapvető különbség a kvalitások között az, hogy az erő, a testek mozgásállapotait idézi elő, míg az energia, éppen a nyugalom eléréséért munkálkodik. Így tartva fenn a hatás és ellenhatás törvényét. Ezért a kvalitás kétféle megjelenési lehetősége, relatív állapotokat biztosít az anyagi világunkban. Amit a relatív egyensúlyon alapuló harmónia jelent, az anyagi minőségek kiterjedését biztosító objektív valóságban.
A halmazok tehát, olyan kiterjedések, amelyek közeg és tömegállapotok tehetetlen tulajdonságaival rendelkeznek. Ez a kétféle tehetetlenséget kifejezni képes passzív állapotuk azonban, egymással tökéletesen azonos fizikai és matematikai értékű mennyiségi jellemzők. Így egyéb erőhatással nem fejezhetők ki. Mert a „tömegvonzás” elvi lehetősége akkor már, „közegvonzásként” is kifejezhető lenne. Amit a tudomány nem ismer. Mivel a kétféle értelmezés, ugyanazt az anyagi kiterjedést fejezi ki számunkra, halmaz szinten. Így mindig a halmazok terjednek ki. Mégpedig az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazok, az Univerzum mágneses alaphalmazában.
Matécz Zoltán
2014.09.07.
matecz.zoltan@gmail.com
