Probléma-centrikus gondolkodásmód.
A probléma-centrikus szellemi gondolatainkkal, olyan módon használjuk az elménket, hogy azok által, egyre jobban és jobban belemélyülünk, a megtapasztalt problémáinkba. Így használja az elméjét ma már, szinte mindenki.
Nyolc-tízévnyi általános oktatással, majd néhány esztendőnyi felsőoktatási intézmény szakosított tananyagának az elsajátításával, olyan szellemi ismeretekre teszünk szert, amelyekkel már valószínűleg, elboldogulunk az életben. Ezért mondja, a ballagásunk idején olyan büszkén, a bennünket búcsúztató igazgató úr azt, hogy felkészítettek minket a nagybetűs ÉLETRE.
Csakhogy, ez így, ebben a formában, egyáltalán nem igaz. Mert a relatív szellemi feltételrendszer ismereteivel felvértezett fiatalok, az első komolynak mondható lelki konfliktus alkalmával, teljesen összeomlanak. Szellemi szinten, intelligens módon, megérthetik ugyan a megtapasztalt problémáikat, de a saját negatív lelki érzéseik támadásaival szemben már, teljesen tehetetlenek. Egyszerűen padlót fognak. A problémáikat jelentő kudarcaikkal szemben, kiszolgáltatottak annak ellenére, hogy éppen a saját lelki érzéseikkel küszködnek. Amelyik a saját életenergiájukból származik. Mivel azt, az életük oktatási periódusaiban, senki sem magyarázta el nekik, hogy az elméjüket hogyan használhatják olyan módon, hogy az által, mindig pozitív lelki érzéseket tapasztalhassanak meg.
Az elménkbe kerülő szellemi gondolataink ugyanis, bármilyen szépek és okosak is azok, csak informatív értékeket képviselnek. A bennünket motiválni képes életerőinket, a lelki érzéseink biztosíthatják csak számunkra. Amelyek a szellemi gondolatainkhoz társulhatnak az elménkben.
A sokféle szellemi szintű ismeret arra jó, hogy azok segítségével, mindig a problémáinkkal tudjunk foglalkozni az elménkben. Nincs is ezzel semmi baj mindaddig, amíg lelki érzések nélkül tevékenykedünk velük. De a reális megoldások hiányában, minden problémával foglalkozó szellemi gondolatunkhoz, csak negatív lelki érzések társulnak az elménkben. Mint számunkra ártalmas, lelki indíttatású mentális erőimpulzusokkal. Amelyek ártó hatásai, a feszült, ideges, mérges tudati állapotainkban nyilvánulnak meg azonnal. Tartós esetben pedig, lelki eredetű, pszichoszomatikus betegségek előidézését teszik lehetővé a testünkben.
Így az hosszú tanulóéveink alatt belénk sulykolt probléma-centrikus szellemi szintű gondolkodásmódunkkal, amely nem hozza meg a kívánt eredményeket, vagy csak nagyon nehezen, valójában a mielőbbi biztos halál felé élünk. Mivel az életenergiánkból származó életerő impulzusainkat, negatív polaritással használjuk önmagunk ellen.
Így a lehető legmagasabb fokú ismereteink is, csupán arra alkalmasak, hogy távol tartsanak bennünket, a pozitív szintű lelki jelenlétünkben megvalósuló életvitelünktől. Hiszen ilyen módon az elménk, folyamatosan a korlátozott szellemi gondolataink irányítása alatt áll. Jó esetben, lelki erőhatások nélkül. Míg rosszabb esetben, negatív lelki erőhatások mentális terhelései alatt. Ráadásul, a múltra és a jövőre fókuszálva az elménk figyelmét, távol tart bennünket, a lelki jelenlétünk elvi lehetőségétől.
Az életre, akkor neveljük tudatosan az utódainkat, ha azt tanítjuk meg nekik, hogy miként kell a szellemi gondolataink által az elménket, megoldás-centrikus módon használni. Amikor az ember, a megtapasztalt problémákat egyszerűen, csak tudomásul veszi. Lelki érzelmek nélkül. Majd mielőbb, a lehetséges megoldásokra kell gondolni. Mert minden lehetséges megoldáshoz már, csak pozitív lelki érzések csatlakozhatnak az elménkben. Mint számunkra hasznos, lelki indíttatású mentális életerő impulzusok.
Amikor egy problémát észlelünk, akkor azonnal jelentkezik hozzá egy elemi szintű lelki érzés is. Ez a mi vágyunk. Az a képzeletbeli ideális állapot, amely már problémamentességet biztosíthatna számunkra, az adott szituációban. Ezért a szellemi gondolatainkkal először mindig, a vágyunk teljesülését kell értelmes módon kifejezésre juttatnunk. A valóságos képzeletünk segítségével. Azt az ideális állapotot, amelyben már tökéletes formában megoldódott az aktuális problémánk. Így gyakorlatilag, el kell képzelnünk azt a vágyott állapotot, amelyben a probléma megoldása már teljesen megvalósult. Ezekhez a szellemi információinkhoz, az elménkben már, csak pozitív lelki érzések képesek csatlakozni.
Amelyek szellemi szinten irányított mentális erőhatásokként, a lehetséges megoldások hogyanjára is rávezethetnek bennünket. Így miénk lehet a sikerélmény. Vagy pedig, meg is teremtik számunkra a vágyott megoldásokat. Azokat, amelyek további megtapasztalható örömélmények forrása lehet az életünkben.
Éppen olyan módon kell cselekednünk, mint ahogyan például, egy híd tervezője használja az elméjét. Először megszemléli a helyszínt. Azt a völgyet vagy folyót, ahová a hidat kérik. Ahová a hidat kell terveznie. Majd mindenféle feltétel nélkül, először elképzeli valóságosnak, a már kész híd szerkezeti felépítményét. Majd, csak a reális elképzelés után kezd el azon gondolkodni, hogy a megadott helyszínre elképzelt hidat, milyen műszaki feltételek alapján lehet egyáltalán megvalósítani.
Nekünk is, éppen ilyen módon kell használnunk az elménket. A hétköznapi problémáink megvalósulása érdekében. Először, a relatív feltételek nélküli jó megoldás lehetőségét kell elképzelnünk az elménkben. Azt a kész állapotot, amely már örömöt okozna számunkra. Hogy azután, a szellemi szinten megtanult feltételeinket, a kívánt megoldás által vágyott célunkhoz tudjuk rendelni. Teljesen mindegy az, hogy éppen mi a vágyott célunk. Ház, autó, barát, barátnő, egészség, vagy éppen bőség. Mert ha nem látjuk előre, a reális módon kialakított célunkat, amely a lelki vágyunkat feltételek nélkül képes kifejezni, akkor a relatív szellemi feltételeink sem képesek azokhoz igazodni.
Amikor feltételek nélkül képzeljük el az elménkben, a vágyunk mentális képét, akkor alakul ki a szabad akaratunk. Amelyekhez pozitív lelki érzéseket csatol az elménk, és ilyen módon, hitté alakítja azt. Így a hiteink, éppen azért törekednek a megvalósulásuk felé, mert általunk biztosított mentális erővel rendelkeznek. A lelkünkből származó életerő impulzusokkal. Így az elménkben formált hiteink, hatást gyakorolnak az anyagi mivoltunkra, és a megtapasztalható életkörülményeinkre.
Ezért mi magunk vagyunk a felelősek azért, ami velünk történik az életünkben. Úgy is fogalmazhatnám, hogy minden velünk történt életeseményünkhöz, mi magunk adjuk a mentális hozzájárulásunkat. Akarva, vagy akaratlanul. Hiszen, csak olyan társadalmi kölcsönhatások érhetnek bennünket, amilyenekhez mi magunk adtunk életerőt. Vagy azzal, hogy megítéltük, vagy az által, hogy megáldottuk. Az ítéleteinkkel ugyanis, negatív érzésekkel terheljük az anyagi eseményeket, míg az áldásainkkal, pozitív érzéseket irányítunk feléjük. A lényeg azonban az, hogy amíg életerő impulzusokat biztosítunk az anyagi eseményeknek, addig fenntartjuk azok létezési jogosultságát. Teljesen mindegy az, hogy pozitív vagy negatív lelki érzések által.
De a negatív lelki érzéseink, vagy közvetlen módon, vagy pedig, a negatív visszahatásaik által ártanak nekünk. De mindenképpen ártalmasak reánk nézve. Ezért arra kell törekednünk, hogy csak pozitív lelki érzéseknek biztosítsunk az elménken keresztül megvalósulási lehetőséget. Erre biztosít jó lehetőséget, a megoldás-centrikus gondolkodásmód tudatos kialakítása, és állandó gyakorlása.
Matécz Zoltán
2014.10.06.
matecz.zoltan@gmail.com
