Vita.
Két matematikai képlet hevesen beszélget, egy magára hagyott fizikateremben. A munka, és az energia képletei vitáznak. Arról szól a nézeteltérésük, hogy melyikük bitorolja a másikuk mértékegységét. Hiszen a fizika tudományában, a munka és az energia mértékegysége, teljesen azonos.
A Joule pedig, mint származtatott mértékegység, ott áll teljesen tanácstalanul. Ebben a kényes kérdésben, nem foglalhat állást, mert őt, csak úgy odarendelik állandóan, ahol a munka vagy az energia reálértékének az eredményét éppen kiszámolják. Végtére is, nem ő számolja ki azt, hogy hová kerüljön jogszerűen. Azt éppen a képleteknek kellene jobban tudniuk. De hát, ők sem tudják biztosan, ezért folyik a vitájuk.
A tudományban csapódik le az emberiség ismereteinek a színe-java. Így a tudomány állításai, a tudós szakemberek precíz hozzáértését tükrözik. Ezért az oktatható tudomány, már igen komoly dolog. Ennél fogva, ha hozzám rendelte a fizika tudománya a Joul-t, akkor az már, az én valós energiaértékemet fejezi ki. Ha tetszik ez neked, ha nem. Fortyant fel az energia.
Ez nem igazán jó érv. Válaszolja a munka. Mert hozzám is ugyanazok a tudományos szakemberek rendelték a mértékegységemet, mint tehozzád. Éppen ugyanazzal a komolysággal. De ez, ilyen módon már nem ésszerű. Sőt, mi több, eléggé komolytalan. Mert én, a már elvégzett munka állapotváltozása vagyok tulajdonképpen, amíg te, a munkavégző képesség. Vagy más néven, az a szubjektív képesség, amelyik az objektív állapotváltozásom látványosan viszonyítható tényével igazolgató csupán. Amelyik a szükségszerű állapotváltozásom munkaértékét, eleve biztosíthatja. Éppen olyan módon, mint ahogyan az erő esetében is. Ahol az erő viszont, csupán objektív munkavégző képesség.
De kérlek szépen, mi egyáltalán nem hibázhatunk. Mondja az energia. Hiszen tévedni, emberi dolog. Viszont, amennyiben igazad van, akkor szerinted, a tudós társadalom is tévedhet? Teszi fel a kérdést az energia.
Természetesen. Ők is, csak emberek. Akiknek a kollektív hite a tudomány. Ha pedig, csupán hit, akkor nem lehet bizonyosság. Mondja a munka. Így a tévedés lehetősége, állandóan beárnyékolja. Várj csak, mindjárt elmagyarázom. A „P” pillanatnyi teljesítmény képviseli az anyagi létezés jelenleg viszonyítható állapotát. Amennyiben változtatni szeretnél ezen az állapoton, munkát kell végezned rajta. Valamennyi ideig. Ez lesz a kívánt állapotváltozás, ami már rólam szól. Így az állapotváltozás, a „P” pillanatnyi teljesítmény időbeli felhalmozódása az észlelhető állapoton. Ami valahogy így néz ki.
Állapot = P (Létezési) = Teljesítmény
Állapotváltozás = P * t = W = Munka
Ha pedig, ezek után téged, az állapotváltoztató hatást szeretnénk kiszámolni, akkor engem, mint az észlelhető állapotváltozás munkaértékkel kifejezhető tényét, meg kell szorozni az állapotváltozásra használt idő értékével. Ami pedig, már így néz ki.
Állapotváltoztató hatás = W * t = E = Energia
Magadra ismersz? Így már nem téveszthetnek össze bennünket. Ráadásul, még a kettőnk között fennálló vita is feloldódik. Hiszen ilyen formában már, a Joule is könnyen tud alkalmazkodni hozzánk. A nélkül, hogy lelkiismeret furdalása lenne ettől. Állítja a munka.
De hogyan alkalmazkodik a mi újfajta képleteinkhez a Joule? Kérdezi az energia? Hiszen a Joule, az Joule marad akkor is, ha mi megváltoztatjuk a képleteink kifejező módját.
Minden az időn múlik. Válaszolja a munka. Mivel bennünket, az idővel lehet kifejezésre juttatni, így a Joule-t is az idő mértékegységével fogjuk társítani. Mégpedig, ilyen formában.
Képletek Mértékegységek Képletek
P = W / t J / s = W P
W = J = W * s W = P * t
E = W * t J * s = W * s2 E = P * t2
Mert tudomásul kell vennünk végre azt, hogy én, mint az elvégzett munka, nem vagyok azonos értékű veled energia, mint munkavégző képességgel. Ezért a mértékegységeink is megreformálódnak kissé. Ha tehát, én használom a Joul mértékegységet, akkor a P- teljesítmény mértékegysége Joule per szekundum lesz, míg a tiéd energia, Joule szekundumra változik. Amennyiben pedig, a P- teljesítmény alapmértékegységét használjuk, a W-wattot, akkor én, mint munka, watt szekundumra váltom a mértékegységemet, míg te, mint munkavégző képesség, watt szekundum négyzetre módosítod. Így az idő mértékegysége, tökéletesen lemásolja azokat az osztó vagy szorzó matematikai műveleteket, amelyeket mi használunk a képleteinkben.
Jól van, de megértik ezt az emberek is? Kérdezi az energia. Hiszen olyan sokáig használták már hibásan a közös mértékegységünket. Van rá remény, hogy én is saját mértékegységet kapjak? Mert úgy szeretnék egyet saját magamnak. Hidd el, semmi bajom veled, hiszen én hozlak létre. De az már tényleg abszurd, hogy ennek ellenére, a te munka-mértékegységeddel érjem be. Mert így, nem lehet saját önbecsülésem. Sőt, mi több téged, a saját munkámat sem tudlak kellőképpen megbecsülni. Ezért vitázunk folyton, a közösen használt mértékegységünkön.
Valójában, a te mai képleteid, egytől-egyig munkaképletek. Közük sincs hozzád, mint munkavégző képességhez. Hiszen a helyzeti és a mozgási energiák képletei, tulajdonképpen munkaértékeket fejeznek ki. Nézz csak ide.
E-helyzeti = m*g*h = m*a*s = F*s = W
E-mozgási = m*v2 = m*v*v = L*v = W
Ha a képletek valóban rólad szólnának, vagyis a szubjektív munkavégző képességedről, akkor az idő is, mint szorzó tag, szerepelne benne. Akkor már, egyértelmű módon utalna arra, hogy te, mint energia, megmaradó tényező vagy, és e miatt, a helyzeti és a mozgási jelleged, egymásba módosul. Valahogy így. Érted?
E = Eh. = m*g*h*t = m*a*s*t = F*s*t = I*s = L*s = L*v*t = m*v*v*t = m*v2*t = Em. = E
Most látom csak, hogy képletben milyen gyönyörű vagyok. Tudnád ezt az örömélményemet még egy kicsit fokozni? Kérdezi az energia.
Természetesen. Feleli a munka. De, csak a saját nézőpontomból szemlélve. Legfeljebb megint aláhúzom azt a részt, amelyik rólad szól. Hogy tisztábban láthasd.
W = F * s = W = E / t = I * s / t = (F * t) * s / t = F * s = W
Ebből az aláhúzott összefüggésből pedig, minden képletlehetőséged könnyedén kimutatható. Magyarázza a munka. Figyeld csak!
E = W*t = P*t*t = P*t2
E = W*t = F*s*t = m*a*s*t = m*(v/t)*(v*t)*t = m*v2*t = m*c2*t
E = W*t = F*s*t = F*v*t*t = P*t2
E = W*t = F*s*t = I*s
E = W*t = I*v*t = I*s
E = Eh = G*h*t = m*g*h*t
E = Em = m*v2*t
E = (m*v2)*t = (m*v)*(v*t) = L*s = I*s
E = m*c2*t E = m*v2*t
E = W*t = F*s*t = I*s = L*s
Most már elégedett vagy? Teszi fel a nyilvánvaló kérdést a munka. Tulajdonképpen, arról van szó, hogy az eddig megszokott képleteidet, meg kell szorozni az idővel, amit azzal töltesz el, hogy az én létjogosultságom igazolva legyen. Én pedig, részpillanatokra osztom magamat azért, hogy a P- pillanatnyi teljesítmény is, kifejeződésre juthasson általunk.
Ez mind szép és jó de, hogy fogják ezt a tudós szakemberek megérteni és elfogadni? Hogyan lehet mindebből, számomra is mindennaposan használható tapasztalati gyakorlat? Hogy ne kelljen a Joulon osztozkodnunk tovább. Kérdezi az energia.
Hát, ahogy mi tudjuk hasznosítani az időt, majd a tudósok is megpróbálják. Lesz még rá elég idejük. Az a fő, hogy mi megértjük egymást. Hogy lezárhatjuk végre a vitát, és minden további nézeteltérést megelőzve, tudomásul veszed végre azt, hogy az én mértékegységemet használod addig. Éppen olyan módon, ahogyan azt eddig is megtetted, az akaratodon kívül. Fejezte be a vitát a munka.
Matécz Zoltán
2014.10.12.
matecz.zoltan@gmail.com
