Szociológia.
A szociológia olyan tudomány, amely alapvetően, a társas viszonyok megfigyeléséről és szabályzásáról szól. Vizsgálja a társadalmi élet összetevőit. Az egyének csoportos, szervezeti, és intézményes együttműködésén keresztül, a társadalmi stabilitás lehetőségeit kutatja. Amit a családokon túl, kivetít az iskolákra, a munkahelyekre, az egyházakra, a politikai csoportosulásokra, és a teljes államiságra.
A képzett szociológusok alapfeladata az, hogy a társadalom stabilitását biztosítva, megakadályozzák annak széthullását. Mivel a történelem és a közgazdaság folyamatosan változik, az embert megismerni képes pszichológia tudományával együtt, ezért a szociológusok, a közben felszínre kerülő vélemények és ismeretek függvényében alakítják ki, a társadalom állandó stabilitását biztosítani képes új észrevételeiket. Ezeket az alapvető társadalmi folyamatokat, a kommunikációelmélet, a szociálpszichológia, a demográfia, és a társadalomstatisztika tudományos eszközeivel vizsgálják.
Így a szociológusok jól szervezett munkájának a lényege az, hogy az általuk vizsgált emberi társadalom, a primitívebbnek mondható kezdeti szakaszából, egy egyre jobban működő, fejlett társadalom felé alakuljon. Ahol a primitívebbnek mondható szakaszt, mindig a jelenben megtapasztalható korszak jelenti. Ennél fogva a szociológusok, a társadalom evolúciós fejlődését figyelemmel kísérő és rendező szakemberek. Éppen azért, hogy egy teljesebb, stabilabb, differenciáltabb társadalmi struktúra alakuljon ki, a tudományos szintű munkájuk eredményeként.
Ezért, mit sem ér a szociológus szakemberek tudománya, ha csak a társadalom folyamatos lebomlásának a szakavatott szemtanúi. Amit a politikai irányzatok mögé rejtett közvetlen gazdasági érdekek okoznak. Ezek a társadalom lebomlási folyamatai, a családok egységének felszakadásain keresztül, az iskola és munkakerülést, a kábítószerezést, valamint a korai bűnözést eredményezik. Vagyis, az egyéni antiszocializációs jelenségek közvetett hatásával, a társadalom szervezett egysége fellazul, megbomlik. Mert a lecsúszott egyén számára, a társadalmi szociális értékei, értéktelenné válnak.
Így a vagyon szerint kialakuló nagyfokú gazdasági arányegyenlőtlenségek, természetes válaszreakciója, a társadalom egységének a megbomlása. Mint egy társadalmi visszacsatolás. Amely szép lassan, ha hagyják, a társadalom anarchiájához vezet. Az anarchia pedig, éppen azt jelenti, hogy a társadalmi erők átcsoportosulnak, és a gazdasági szinten elnyomott emberek által, ellenerőkké alakulnak. Olyan ellenerőkké, amelyek akár erőszak árán is képesek, az alkotmányban meghatározott alapvető szociális jogaikért harcolni.
Sajnos ma még, a mi hazánkban is, a jól képzett szociológusok munkája, valamilyen politikai álca mögé bújtatott hatalmi csoport gazdasági érdekeit szolgálja. Amely alapvetően, magába foglalja a teljes társadalom politikai manipulálhatóságának a lehetőségét is. Ez a társadalmi visszaélés eredményezi, az alsóbb szocializált rétegekbe kényszerülő elnyomottak csoportjait, akik a hátrányos, és halmozottan hátrányos helyzetük miatt, a társadalom labilitását alkotják. Akiknek a társadalmi helyzetük mindenképpen igazságtalan és, csak az egyre szigorúbb „igazságszolgáltatás” törvényes eszközeivel lehet kordában tartani. Társadalmi erőszakkal.
Amíg a szociológia tudománya, és annak jól képzett tudományos szakemberei, a politikai irányzatokat képviselő gazdasági érdekeket szolgálják, addig csupán, a társadalmi elnyomás szakképzett eszközei. Addig ugyanis, nem a társadalmi stabilitásának az érdekében munkálkodnak. Hanem éppen ellenkezőleg, a társadalmi elnyomást szolgálják. Ennek alapja az, hogy a szociológusok szerint, „Csak egy tudományos módon meghatározott elméleti megállapítás lehet helyes, és az, minden esetben, éppen az övék”. Hiszen, éppen ők a szakavatott szakemberek. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy ezek a tudományos megállapításaik, milyen célokat szolgálnak valójában véve. Amíg kizárólag a politikával burkolt gazdasági érdekeket szolgálják, addig a társadalmi elnyomás tudományos eszközei maradnak. Éppen ellentétesen, a tanult alapfeladatukkal.
A helyes „működésük” akkor mutatkozna meg a társadalomban, ha a teljesen párt-független kormányzati és önkormányzati szervek munkáját segítenék, és a szakmai észrevételeiket, a hírközlő csatornákon keresztül hoznák nyilvánosságra. Ahol a szintén párt-független sajtószabadság jogi keretei között, a társadalom napi felvilágosítása és tájékoztatása megtörténhetne. De hazánkban a sajtószabadságnak, csak a fogalmi jelentése nem sérült még eddig. Hiszen a parlamenti előadások is, csak az éppen felszólaló képviselőket mutathatják. Amíg rá nem jönnek arra, hogy hazugság során, az ember akaratán kívül is, olyan aktív testbeszédet folytat, amit a hozzáértők, egyértelműen felismernek. Onnan kezdve, csak a felszólaló képviselők száját láthatjuk majd, ha a „sajtószabadságunk” ilyen diktatórikus módon „fejlődik”. Vagy esetleg, csak a hangja lesz hallható, a parlament háttérképével.
Már a régi idők óta bevált gyakorlat az, hogy a társadalom elnyomott rétegeinek, ki kell harcolniuk azokat a szociális vívmányokat, amelyek még garantálni képesek, a további békés együttélés elemi lehetőségeit. Ezért hívták ezeket a jogokat, „vívmányoknak”. A hasznosan, jól működő szociológiai rendszerünk feladata pedig, ma már éppen az lenne, hogy a társadalom esetleges elnyomásait, tudományos szinten ellensúlyozva, olyan korszerű javaslatokkal álljon elő amelyek, mint békés „vívmányok”, továbbra is a társadalmi stabilitást szolgálhatják. A gazdasági szinten megváltozott társadalmi előfeltételek ellenére is. Például, mint jó szakszervezeti vezetők. Különben, milyen jogon használják a szociológusok, a teljes társadalom által biztosítható információs lehetőségeket?
Amint a szociológia tudományát követő szociológusok fogják átvenni a társadalom alakulásának az irányítását, mint hozzáértő tanult szakemberek, függetlenné válnak a politika által irányított gazdasági érdekek irányításától. Azaz, felvállalhatják végre azt a nemes feladatot, amire a tanulmányaikat elvégezték. Így határozottan megelőzhetik azokat a társadalmat gyengítő érdekegyeztető folyamatokat, amelyek az sztrájkokkal kezdődve, valamilyen szociális vívmányok kierőszakolásán keresztül kívánják, a társadalom stabil mivoltát fenntartani.
Amelyik társadalom, kisebbségi vívmányokra szorul a fennmaradása érdekében, az olyan, mint a lyukas zsákon a foltok. Ellátja még ugyan a feladatát, ha az nagyon muszáj, de attól az még mindig, csak egy ócska, foltozott zsák marad. Mert a vívmányok azt jelentik, hogy alapvetően eltértünk, az alkotmányos jogok természetes gyakorlásától. Amely szerint, minden szabad embernek, joga van úgy élni a társadalmában, hogy közben, megmaradjon az ő emberi méltósága. Amikor ugyanis, az alkotmányban rögzítették azokat a szociális alapjogokat, akkor minden állampolgár érdekét tekintették. Az államiságunknak, éppen ezt kellene garantálnia mindvégig, amíg az államiság fennmarad. Mégpedig, mindenáron.
Amikor társadalmi megszorításokkal él egy állam, akkor nem logikus számomra az, hogy miért mindig ott szorít, ahol már amúgy is nagyon szoros. A megszorítások érvényesítéséhez pedig, a hatályos jogrendszert használja. Hiszen azt, kénytelen minden állampolgár tiszteletben tartani. De amikor egy jogrendszer, az elnyomottakra rótt többletkötelezettségeinek a végrehajtásáról hoz törvényes intézkedést, akkor végül is, az elnyomottakkal szemben már, „jogtalan’ jogrendszerré válik. Ahol a törvényes intézkedések már, alapvető emberi jogokat sértenek, társadalmi erőszakkal. Így a társadalom felelőssége, megbújik a törvény hatálya mögött.
Amelyik egyén, vagy társadalmi réteg, elnyomott kisebbségként, kénytelen a jogaiért küzdeni, a gazdasági fölényt élvező többséggel szemben, az már valójában, jó ideje el van nyomva. Amit a szociológusoknak, már régen észre kellett volna venniük. Valamint, időben intézkedni kellett volna a felől, hogy ne kerülhessen sor, az esetleges kisebbségi érdekek erőszakos érvényesítésére. Amelynek során, mint új vívmányt, kiharcolhatnak, a törvény erejével védekező többségtől. Mert minden ilyen erőszakos társadalmi cselekmény, gazdasági szempontból véve, sokkal többe kerül, mintha azt a szociológusok oldották volna meg, békés módon. Folyamatos szociológiai érdekegyeztetéssel.
Az alkotmánynak ki kell mondania, hogy a társadalom stabil folyamatait, a szociális alapjogok biztosítják. Így egy jóléti állam, mindig egyre növekvő részt vállal, az állampolgárainak a gazdasági és szellemi szintű jóléti viszonyainak a kialakításában. Így munkahelyeket, majd nyugdíjat biztosít. Munkahely hiányában, munkanélküli támogatást nyújt. Ingyenes gyermeknevelést, oktatást, és egészségügyi ellátást biztosít, minden állampolgárának. Egyéni és családi támogatást nyújt, a gazdasági szempontból elmaradottabbak részére. Stb.
A mi kis hazánk, még nem nevezhető jóléti társadalomnak. De, mint demokratikus társadalom, köteles az alkotmányban foglalt alapvető emberi jogokat, legalább szinten tartani, minden állampolgára részére. Legalább azon az elemi nívón, amelyiken az alkotmány íródott. Amennyiben ezt nem képes megtenni, akkor az már egy „rosszléti” társadalom, amely megérett a pusztulásra. Mert a szakképzett szociológusai, nem végzik megfelelően a munkájukat. Mivel az országunkban, a gazdasági visszaélésekből fakadó elnyomás, olyan kisebbségi rétegek elszegényedését eredményezi, akiknek az alkotmányos jogaikhoz már, egyre kevesebb közük van. Viszont, a folyton szaporodó alkotmányos kötelezettségeiket, az egyre szigorodó bürokratikus jogrendünk, következetesen betartatja.
Hazánk politikai vezetése, a rendszerváltás óta, szinte teljesen felélte az egészségügyi, az oktatási, és a nyugdíjkereteket. Nem is beszélve, az egyéb szociális kötelezettségeinek az anyagi kereteiről. Mert a mi országunk, csak politikai szinten van irányítva. Nem pedig, a különböző politikai pártoktól teljesen független, szociológia szakmai szintjén. Ahol a társadalom önszerveződési folyamatai, természetes módon igazodhatnának a folytonos változásokhoz.
Amikor a politikusaink, kora nyártól-későnyárig, a jól megérdemelt három hónapos pihenőjüket töltik, addig az ország, „zavartalanul üzemel”. Mert nincsen olyan politikai „hatalom” aktív állapotban, amelyik kárt tehetne benne. Majd ősszel, újra kezdődik az ország politikai szintű rombolása, züllesztése. Ami nagyon távol áll, a szociológiai szintű társadalomszervezéstől. Ezért állítom azt határozottan, hogy egy ország, és az egész világunk társadalmi struktúráját, csak politikai irányítással lehet tönkretenni.
Erre igen jó példa, a mai Magyar társadalom. Mert a politikusaink, társadalmi szolgálatra jelentkeznek, a megválasztásuk előtt, de szinte azonnal hatalmat gyakorolnak, a megválasztásuk után. Ezért valószínű az, hogy csak kétféle politikus létezik. A bűnöző, és aki még nem bukott le. A híradások ugyanis, egyre több olyan politikusról számolnak be, akik nem végezték tisztességesen a vállalt kötelezettségeiket. Akár évek óta. Pedig, a sajtószabadság, erősen korlátozottá vált a mi hazánkban. Ráadásul ahhoz, hogy évekig visszaélhessenek a hatalom kínálta lehetőségekkel, éppen arra van szükség, hogy a többi politikus támogatását is bírják. Mert egyedül, még a visszaélés sem megy igazán.
Ha a sajtó, teljes szabadságot élvezhetne, akkor az újságíróink, a feladatuknak megfelelően, utánajárhatnának minden olyan eseménynek, amely az országunkban történik, és a társadalmi életünket befolyásolni képes. Miközben, azok esetleges jogszerűtlensége, azonnal felszínre kerülhetne. Még akkor is, ha politikai visszaélésről van szó. Mert a politikai visszaélések, a legaljasabb cselekedetek az államiság ellen, hiszen azokat, eskü alatt követik el, a társadalom bizalmát élvezve. Én magam, belső terrorizmusnak minősítek, minden ilyen politikai szintű társadalmi visszaélést.
A képviseletet ellátó politikusoknak, alapvetően kétféle szerepet szabadna csak ellátniuk. A parlamentben, képviselni kell azokat az érdekeket a törvényhozások során, amelyik párt küldöttjeként, részt vesznek a szavazásokon. A parlamenten kívül pedig, ellenőrizniük kell azt, hogy az ország házában megszavazott törvények, jogszerűen vannak-e végrehajtva, kormányzati és önkormányzati szinten. Minden más társadalmi feladat, a visszaélésükre ad lehetőséget. Ezért kell a kormányzati és önkormányzati szerveinknek, tökéletesen politikamenteseknek lenni. A munkájukat támogatni képes szociológusokkal és újságírókkal együtt.
Újságíró és szociológus szakemberek, természetesen képviselhetnek politikai érdekeket is nyíltan, hogy a tömegtájékoztatás, ne csupán egyoldalú legyen. De az ő munkájuknak is, a politikai érdekképviselettel párhuzamosan, a társadalmi stabilitást kell szolgálnia. Hiszen bármilyen egyéni vagy csoportérdek, csak egy stabilnak mondható társadalomban tartható fenn. A társadalom pedig, addig stabil, amíg a közérdek olyan módon teljesül, hogy benne a magánérdekek is érvényre jutnak.
Véleményem szerint, a népképviselet ma már, egyáltalán nem szorul képviselői testületre. Hiszen az internet világában, bárki képviselheti a saját érdekeit közvetlen módon is. Így rengeteg politikus felszabadulhatna, az ő politikai terhei alól. Csak be kellene, időben vezeti, az elektronikus demokráciát. Amellyel legalább annyi milliárd forintot lehetne megspórolni évente, amennyi ma, a hazánk költségvetési hiánya. Szinte azonnal lenne pénz, a társadalom erősen megtépázott szociális kereteire. Ezt ma már, a társadalomszervezést tanult szociológus szakembereinknek kell szakmai szinten helyrehozni. Különben az államiságunk, a bukás szélére sodródik teljesen. Mert a társadalmunk szociális szféráinak a hiányosságai, teljesen ellehetetlenítik az államunk természetes működését.
Matécz Zoltán
2014.11.23.
matecz.zoltan@gmail.com
