Újjászületés.
Jézus tanítása alapján, aki nem születik újjá, nem léphet be az Istennek országába. De az, hogy az újjászületés mit jelent a gyakorlatban, még mindig homály fedi. Mert az emberi lélek és szellem, egyként van értelmezve.
Tulajdonképpen, az életünk során, több esetben is újjászületünk, relatív módon. Olyankor nem változunk meg gyökeresen, csak egy-egy aktuális életfeladatnak megfelelően. Ezeket a viszonylagos újjászületési eseményeinket, csak azért írom le példának, hogy könnyebben megérthessük, az abszolút újjászületés mibenlétét. Amiről Jézus beszélt.
Amikor megszületünk, lenullázott szellemiséggel rendelkezünk. Az intelligens lelkünk éltet csupán bennünket. Majd a nevelésünk során, ahogy feltöltjük a memóriánk mentális adatbázisát tudati tartalmakkal, megkezdődik a szellemi szintű életvitelünk. Mert a szellemiségünk, a memóriánk mentális „raktárkezelője”. Így folyamatosan figyeli a raktárkészletét. Amint egy logikai hibát, vagy hiányosságot vesz észre, azt azonnal jelzi az elménk felé. Mint új szellemi gondolatot. Mert az, csak az elménkben válhat tudatossá.
Ha az elménkbe került szellemi gondolatunkra nem fordítunk különösebben figyelmet, akkor az hamar feledésbe merül, mert még, nem lesz igazán fontos számunkra. Amennyiben azonban, felfigyel az elménk a szellemi gondolatunkra, akkor a lelki érzéseinkkel társítva tudatosodik az benne. Így alkalmassá válik arra, hogy visszakerüljön a memóriánkba, mint az elménkben tudatosodott emlék. Abban az esetben pedig, a szellemiségünk, mint a mentális adatbázisunk befogadott részét, emlékként képes tárolni és kezelni. Amit bármikor hasznosíthat az elménk, ha szüksége van rá.
Az emlékeink, így tárolódnak el a memóriánkban, lineáris formájú érkezési, azaz időrendi sorrendben. A szellemiségünk pedig, folyton ezt a mentális adatbázist figyeli. Így állandóan a múltunk tapasztalatai, és a jövőnk elvárásai kötik le a figyelmét. Éppen azért, hogy a közben észlelhető hibákra és hiányosságokra felhívja az elménk figyelmét.
Amikor az elménk valamit viszonyít, akkor az emlékeinket használja mentális etalonokként. Így bármikor előhívhatja azokat a memóriánkból, viszonyítás céljára. Ameddig azonban, a szellemiségünk a kiadott emlékeinkkel van lefoglalva, addig a jelenre fókuszál, amikor a viszonyításunk éppen zajlik az elménkben. Mert az elménkben viszonyítottan tudatosodott új adatot várja, hogy visszaigazolhassa, és a memóriánkba ágyazhassa. Ilyen módon szaporodik a mentális tudati tartalom a memóriánkban, amit a szellemiségünk felügyel.
Így az életünk fordulópontjait jelentő eseményei, a szellemi szintünk tudattartalmaihoz vannak rendelve. Ami a szellemi érettségünket képviseli, és egy-egy aktuális életfeladatunk elvégzésére biztosít lehetőséget számunkra. Amikor éretté válunk egy újabb életfeladatra, akkor gyakorlatilag, minden esetben egy relatív újjászületésen megyünk keresztül. Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban.
Egy kisgyermek, a szülői felügyeletet, kénytelen felváltani a bölcsődei gondozására. Ahogy a szellemi értelme bontakozik, maga is felvállalja ezt az életszerepet. Miközben a lelke ugyanaz marad. Mert szellemi szinten, tudatosan is bölcsődésnek vallja magát. Vagyis, a szülők gyermeke, relatív újjászületésen megy keresztül, mert azután már, minden társadalmi aktivitását, a bölcsődei szerepének veti alá tudatosan. Így részlegesen átszellemül bölcsődéssé.
Majd óvodába kerül. Ismét egy relatív újjászületésen megy keresztül. Amelynek keretében, a szülőknek lelkileg ugyanaz a gyermeke marad, de nagy örömmel vállalja fel az óvodai szerepkört. Mivel ismét egy részleges átszellemülésről beszélhetünk az életében. Majd ezt követi az iskolás, és a főiskolás korszaka. Ahogy az életszerepeire éretté válik mentális módon, úgy szellemül át az új életfeladatára. De a lelke, mégis mindig ugyanaz marad.
Ezek után munkába áll, a társadalom hasznos tagjaként. Ezt az életszerepét is tudatosan vállalja fel, mert szellemi szinten, éretté vált az új közösségi feladatára. Így a társadalomban, relatív módon újjászületik, miközben részlegesen ismételten átszellemül, az új feladatkörének megfelelően. Mert a lelkéből származtatható életerő impulzusait, ezek után már, ennek a szellemi szinten irányított életfeladatának rendeli alá.
Majd megházasodik, ahol egy szerető élettárs szerepét töltheti be. Ismét átszellemül részleges módon, az új életszerepének megfelelően. Ez pedig, megint egy relatív újjászületésnek tudható be. Hiszen a lelki érzéseit, az új szerepkörnek megfelelően, az élettárs érdekeinek megfelelően fogja hasznosítani. Majd miután jönnek a gyermekek, szülővé alakul. Ez egy újabb relatív újjászületést eredményez számára. Mert ezek után, minden lelki érzését, a család érdekei fognak irányítani, szellemi síkon. Végül nagyszülő lesz, aki az új életfeladata elvégzése érdekében, ismét egy relatív módon végrehajtott részleges újjászületésen megy keresztül. Mert a lelki érzéseit ezek után, már az unokák érdekében fogja hasznosítani.
A nyugdíjas korral pedig, egy újabb relatív újjászületés valósul meg az életünkben, amelynek során, szellemi szinten beazonosulunk a nyugdíjas életvitel társadalmi szintű adottságaival. Mert nagyon sok lelki érzésünket, ennek az új életszerepnek rendeljük alá. Annak ellenére, hogy a lelkünk, mindvégig ugyanaz maradt, változatlanul. Csupán az életszerepeink változtak az életünk során, amelyekhez szellemi szinten kellet igazodnunk. Részleges módon. Ami azt jelenti, hogy az alapjellemét tekintve az ember közben, ugyanaz maradt.
Nos, az abszolút újjászületésünk is, éppen ilyen módon zajlik. Azzal az alapvető különbséggel, hogy abban az esetben, szellemi szinten, Istentudatossá válik az ember. Amikor szellemi szinten ráébred önmaga Isteni mivoltának a jelentőségére, tudatosan is felvállalja önmaga Isteni mivoltának a szerepét. Ami azt jelenti, hogy az életében, minden szellemi szinten irányított tudatos gondolatát, szavait, és cselekedeteit, ennek az Isteni szerepkörnek rendeli alá. Vagyis, nem csupán részleges újjászületést él meg, hanem ez egy totális, azaz teljes körű újjászületést. Amelynek keretében, a lélek még mindig ugyanaz marad. De az Isteni szerepkör tudatos felvállalásával, minden pozitív lelki érzését, a személyes érdekek nélküli szeretet szolgálatába állítja. Mégpedig, tudatos szellemi irányítás mellett.
A szellemiségünk ezt nem szívességből teszi. Mert ráébred arra az alapvető igazságra, hogy a lelkünk, szintén intelligens részünk. Mégpedig az abszolút intelligenciánk forrása bennünk. Ami az emlékeink mentális adatbázisát képező memóriánkban nem alakulhat ki teljességgel, mivel csak relatív eseményszerűségekről lehet élettapasztalatunk. Így a szellemiségünk megvilágosodik, és önként adja át az elménk feletti irányító szerepet, a velünk született intelligens lelkünknek. Mert csak ilyen módon juthat, az abszolút mentális adatbázisunk forrásának a megtapasztalásához.
Így az újjászületés, nem csupán egy spirituális lehetőség az életünkben, hanem a mentális cél is. Mindannyian azért születtünk ide a Földre értelmes emberként, hogy megtapasztaljuk az abszolút újjászületés spirituális élményét, és Isteni minőségű lényekből, Istenekké váljunk tudatosan. Ez minden értelmes ember számára egy egyéni módon járható ezoterikus utat jelent. Amely az új ismeretek birtokában már, létrejöhet kollektív módon is. De csak azoknál az értelmes embereknél, akik szellemi szinten éretté váltak az új életfeladatukra. Akit tudatosan is képesekké válnak arra, hogy felvállalják, a további szellemi fejlődést már nem igénylő végső életszerepüket.
Az tudatos módon Istenné vált értelmes ember, már nem kiszolgáltatottja az anyagi minőségeknek, hanem ura azoknak. Mert a megoldás-centrikus gondolkodásmódjával, a tudatos teremtésre válik képessé. Amelynek keretében, már nem a személyes érdekeket képviselő relatív szeretet vezérli a tetteit, hanem az érdekektől mentes abszolút szeretet. Mert már csak a szükséget látja, amin változtatni kell. Nem a személyeket válogatja. Mert végleg tudatosul ez elméjében, hogy lélekben egyek vagyunk. Hiszen az energia, egy és oszthatatlan. Így a lelkünket képviselő életenergia is.
Istenné válni nem dicsőség, hanem elemi szükségszerűség, egy értelmes ember számára. Mert az örök élet, csak abban a mentális tudati állapotban tapasztalható meg. Mivel a most még megszokott relatív szellemi életvitelünk nem más, mint félelmekkel terhelt biztos út, az elmúlást jelentő halál felé. Ezért, csak relatív életnek minősül. Ezzel szemben, a lelki életet felvállaló értelmes emberek, az Istentudatuk és teremtőképes életvitelük által, megszabadulnak minden félelmüktől. Így abszolút módon élhetnek. Amit a testi szinten megtapasztalható halál sem képes befolyásolni. Így a halál, nem az elmúlást fogja jelenteni számukra, hanem egy újabb létezési szerep tudatos felvállalását. Egy olyan abszolút, végső újjászületést, amelynek keretében, végleg elveszítjük az emberi mivoltunkat, és csak az Isteni mivoltunk marad meg tisztán. Mint az Univerzum elektromos anyagi eseményeit szervezni képes, tiszta mágneses tudatosság. Amit ma is Istenként tisztelhetnek, a hívő emberek.
Az újjászületett ember számára a fizikai halál, egy fájdalom és félelem nélküli tudatos átmenetet biztosít, az anyagi minőségektől független Isteni létezésbe. Éppen olyan csoda az, mint a születés eseménye. Amikor az Isteni minőségű lélek, anyagi testet ölt a gyermekünkben. Mivel a szem, a lélek tükre, ezért a csecsemő szemébe nézve, mindig Isten tekint vissza reánk. A szellemi szinten még szennyezetlen elméjű tiszta, Szent létezés.
Az újjászületésünk alkalmával, szellemi szinten hátat fordítunk az emberi mivoltunknak, és másodlagosnak tekintünk minden benne felvállalt életszerepünket, hogy a lelkünkön keresztül, Isten tudjon munkálkodni az életünkben. Így Isten, új életminőséget biztosít mindenkinek, aki hisz benne, és tudatosan is felvállalja, ezt az új létezési szerepét. Isten ilyen módon üdvözli a hozzá tudatosan tartozó embereket. Ez az Isteni üdvösségünk alapja. A bűntől, és így a félelemtől való megszabadulásunk előfeltétele. Amely által üdvözül az ember.
Így amikor Isten közvetlen módon munkálkodik rajtunk keresztül, akkor már az abszolút szeretet szolgálatába állítjuk, minden szellemi képességünket. Mert közben, szellemi síkon, betekintést és mentális tapasztalatot nyerünk, az Isteni intelligencia abszolút tudásából. Mégpedig azért, mert Isten teljes bizalmát élvezve, a szellemi szintű fejlődésünk is, az Isteni elvárások alapján jöhet létre akkor már. Azért, hogy minél nehezebben billenjünk vissza, a duális világunk relatív valóságát képviselő, viszonylagos szeretet csalóka bűvkörébe. Amelyben most is létezünk.
Mert a relatív szeretet, feltételekhez kötött szeretetet jelent, amelyben a feltételek elmaradása, a szeretet áramlásának az akadályát jelenti. Sőt, mi több, a relatív szeretet nehezteléssé, haraggá, vagy gyűlöletté is polarizálódhat. Mert a szeretetünk feltételeit meghatározó szellemi gondolataink minősége határozza meg azt, hogy milyen polaritású lelki érzéseket biztosítunk hozzájuk. Az abszolút szeretet pedig, mindig kellemes szellemi gondolatokat dédelget, és azokhoz, csak pozitív lelki érzéseket biztosít. Mert az, az Isteni teremtés alapja. Amiért érdemes újjászületni.
Matécz Zoltán
2014.12.18.
matecz.zoltan@gmail.com
