Adóssághalmozásunk.
Amit nem szeretetből gondolunk, beszélünk, vagy teszünk, az valójában, adósságunkként halmozódik az életünkben. Olyan adósságunkként, amit azonnal el kell kezdenünk törleszteni. Mert ez a tartozásunk bizony, az egészségükre megy.
Az életünk energiája, azért funkcionál bennünk lélekként a testünket megelevenítve, hogy szeretetet sugározzunk a világunk valóságába. Ezért a bűnösnek mondható relatív szereteten, vagy a szeretettel ellentétes lelki hozzáállásunkon múlik az egészségünk. Nem csupán az objektív testi egészségünk, hanem a szubjektívnek minősülő szellemi és lelki higiéniánk is.
Tartozunk annyival a világnak, hogy szeretettel viszonyulunk benne, minden egyes megnyilvánulás felé. Mert bármi, ami az anyagi létezést alkotja, Isten jól kigondolt terve alapján alakult ki, és valósult meg. Így mi magunk is. Akik értelmes módon felfoghatjuk, az Univerzum intelligens teremtőjéhez fűződő mentális viszonyunkat.
Ahogy az energia, egy és oszthatatlan az Univerzumban, amelynek a mi lelkünk is része, úgy az intelligencia sem vész el. Mert a két dolog szorosan összefügg egymással. Az Univerzum mágneses alaphalmazának a hullámait, alapvetően két összetevő alkotja. A hullámhossz és a frekvencia. Amíg a frekvencia, a mágneses energiát közvetíti, addig a hullámhossz, a mágneses információt képviseli. Így a mágneses hullámok, intelligens induktív hatóképességként jutnak érvényre, az elektromos anyagi világunkban. Az intelligenciát ugyanis, nem pusztán a mágneses információ képviseli, hanem az általa irányított energia is. Amit a mágneses frekvencia jelent.
Együttesen pedig, olyan módon funkcionálnak, hogy a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a mágneses frekvencia, mint energia, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az elektromos tulajdonságú anyagi halmazokon. Annak érdekében, hogy az elektromos tulajdonságú anyagi halmazok, az induktív viszonyban meghatározott formájú, struktúrájú szerkezetet vegyék fel. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a mágneses hullámok, mint primer alaprezgések, az anyagi minőségek elektromos halmazait, szekunder másodrezgésekre késztetik. Ezért az anyagi megnyilvánulások minden formája, rezgési eseménynek minősül. Amely elektromos anyagi rezgések, mindig a mágneses alaprezgésekre vezethetők vissza.
Ezért az Univerzum mágneses alaphalmaza, amelyben a mágneses hullámok kialakulhatnak, tárolódhatnak, és közlődhetnek, az elektromos szerkezetű anyagi szekunder részhalmazok felé, egy abszolút memóriaként fogható fel. Ez az abszolút memória, tökéletes öntudattal rendelkezik. Így ezt az abszolút univerzális öntudatot nevezi az idealista filozófia, Istennek. Isten szellemi gondolatait, a mágneses hullámok hullámhosszai képviselik, míg az anyagi valóság megelevenítésére képes lelkiségét, a hozzájuk tartozó mágneses frekvenciák. Az, az induktív viszony pedig, amely által a mágneses hullámok befolyásolni képesek az elektromos anyagi eseményeket, nem más, mint a szeretettel teljes, intelligens Isteni gondviselés megnyilvánító hatása. Ezért az abszolút szeretet, az Isteni intelligencia megnyilvánító, anyagi minőséget formálni képes, mágneses teremtő hatása.
Isten könnyen szerethet bármilyen anyagi megnyilvánulást, mert azokat, önmaga mágneses alaphalmazából teremtette meg, és alakította ki. Ezért hívjuk az elektromos anyagi létezés minden lehetséges formáját, megnyilvánulásnak. Mert megnyilvánulni, azaz valamilyen struktúrájú formát ölteni, csak a forma nélküli valóságból tudtak. Amit a mágneses alaphalmaz képvisel, vagyis Isten. Így minden, ami a létezést alkotja, akár objektív elektromos anyagi vonatkozásban, akár szubjektív mágneses alapon, Isten elidegeníthetetlen részét képezi.
Isten, ezért szeret mindent, és mindenkit. Mert minden anyagi létezésben, önmagát szereti. Abszolút egoista módon. Ez az abszolút szeretet képes a teremtésre. Az önmagából való alkotásra. Így a teremtés azt jelenti, hogy a mágneses szeretet, induktív módon nyilvánul meg, az elektromos anyagi világunk, objektívnek megismert valóságában. Ezért, Isteni lélekként megelevenített értelmes emberekként, nekünk is az abszolút szeretet gyakorlására kell törekednünk. Ezt sugallja minden ezoterikus törekvésünk, amelynek keretében, egyfajta evolúciós szintű spirituális fejlődésen megyünk keresztül. Így gyakorlatilag, előbb-utóbb Istenné kell válnunk magunknak is. Mert, ahogy az energiát, nem oszthatjuk meg az Univerzumban, úgy a szeretetet képviselő intelligenciát sem. Mivel emberi testben megnyilvánult intelligens Istenek vagyunk mi magunk is, akár tetszik ez nekünk, akár nem.
Ennél fogva, amit nem szeretetből gondolunk, mondunk, vagy teszünk, azzal adósok maradunk Istennek. Az Univerzum, önmagát szerető lényegiségének. Istenen keresztül pedig, egymásnak. Így én magam például, tartozok nektek azzal, hogy szeretlek benneteket. Csupán az a kérdés, hogy mit jelent ez a szeretet a gyakorlatban?
A szeretet, az aktuális szükség szerinti anyagi szintű kölcsönös segítségnyújtáson túl, éppen abban nyilvánul meg, hogy egymásnak mindig jót kívánunk. Nem csupán az ünnepnapjainkon, hanem a hétköznapjaink monotonnak tetsző valóságában is. Mivel az abszolút szeretetet, nem köthetjük sem személyes érdekekhez, sem időszakokhoz. Így helytől és időtől független kell, hogy maradjon.
Célszerű tehát, a jól megszokott hétköznapi káromkodásainkat és átkainkat átfogalmazni. Mégpedig a szeretet jegyében. Mert emberekként néha, továbbra is indulatosak lehetünk olykor. De a szeretetet, indulatosan is ki lehet fejezni. Így a gondolatainknak és szavainknak, olyan formát kell ölteniük a beszédünkben, amely a pillanatnyi indulataink ellenére is, képesek a szeretetünket megtartani. Mert az anyagi világunk, sokkal jobbá szerethető.
Az adósságunk, csak olyan formában róható le, ha megbocsátást tanúsítunk, és jót teszünk mindenkinek. Sajnos, az szinte teljességgel lehetetlen, hogy az elhibázott társadalmi kölcsönhatásaink során, ne legyünk néha indulatosak. A magyar nyelv azonban, alkalmas arra, hogy az indulatainkat is, a szeretetre jellemző szófordulatokkal fejezhessük ki.
Ennek előfeltétele az, hogy eleve kerüljük a trágár beszédstílust. Mert, aki trágár szófordulatokat használ a nyugodt beszédstílusában, káromkodás esetén, kénytelen azt messze túlszárnyalni azért, hogy kifejezőbb lehessen. Így a trágárság, a káromlásoknak az alapja. Általában az Istenkáromlásnak. Annak ellenére, hogy aki Istent szidja, valójában önmaga Isteni mivoltát átkozza, öntudatlan módon. Ez persze, csak az én véleményem.
Másodsorban pedig, nagyon vigyázzunk arra, hogy amit indulatból mondunk, soha ne legyen személyes jellegű megalázó. Sem olyan becsmérlő, amely a közeli hozzátartozóinkat képes sértegetni. Valójában, az a lényeg, hogy megszépítjük a káromkodásainkat és átkainkat. Mert a káromkodásnak a célja az, hogy a pillanatnyi indulatainkat juttassa kifejezésre, nem a tartós, visszavonhatatlan rosszakarásunkat, neheztelésünket, haragunkat, vagy gyűlöletünket.
A káromkodást vagy átkot hallgatni, nem jelent egy komoly esztétikai élményt. Egy kívülálló ember számára sem, akit egyáltalán nem érint a dolog. Akit pedig érintett, nem felejt. Nem felejti el azt, amit az indulatos pillanat hevében, a fejéhez vágtunk. Amit nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között, nem mondtunk volna, még véletlenül sem. Ezért érdemes magunkat hozzászoktatni ahhoz, hogy az indulattal kifejezett szavaink se legyenek durvák, barátságtalanok, ellenségesek, bántóak, vagy sértőek.
Ráadásul, a személytelen káromkodások, kissé nevetségessé teszik a feszült helyzetet, amelyben minden negatív indulatunk feloldódik. Amíg ugyanis, egy káromkodás nevetségessé válik, nevetségessé teszi a helyzetet is, ami kiváltotta azt. Így az ember, nem azt fejezi ki, hogy mostantól haragszik, hanem csupán arra utal, hogy valami nem esett jól neki, az adott pillanatban. De a szeretete, amivel tartozik más emberek felé, nem szűnt meg. Itt van néhány személytelen káromkodás, amely nem sérthet senkit sem.
A terem búráját. Az iskoláját neki. Az Isten áldjon meg. Az angyalát. A rézangyalát. Azt a macskabajuszát neki. A kutyafáját. Kutyafülét. Basszus. Basztikuli. Azt a harcsabajuszát. Az áldóját. Stb.
Ezekben a mondásokban, megvalósul ugyan a pillanatnyi indulatunk közvetlen kifejeződése, de a negatív lelki érzéseink, szellemi szintű enyhítő szándéka is nyilvánvalóvá válik. Oly annyira, hogy az általa kiváltott komikus helyzetben, teljesen fel is oldódik, szinte minden negatív lelki érzésünk. Ami vidám helyzetet teremt, és feleslegessé teszi azonnal, a tartós neheztelés minden lehetséges megnyilvánulását. Mert az indulatunk közvetlen kifejezése közben, már utal a magbocsátás lehetőségre is.
Az ezoterikus úton járó spirituális ember, nem tagadja meg önmaga emberi mivoltát akkor sem, ha az esetleges negatívvá vált indulatait, ezekkel a megszépített káromkodásokkal kénytelen kifejezésre juttatni. Ráadásul, az ilyen indulatos megnyilvánulások alkalmával, az ember azt is burkoltan nyilvánvalóvá teszi a hallgatósága számára, hogy ő maga, már egy fejlettebben intelligens, stabil spirituális szintet képvisel, ebben a valóságban. Amely már, a végtelen szeretetről szól. Mert Isteni lélekkel rendelkező értelmes emberként, tudatosan Istenhez közeledik. Az intelligencia és szeretet forrásához. Ami bennünket is éltet a nélkül, hogy eddig megértettük volna.
Mostantól azonban, nem kell a szeretettel kapcsolatos adósságainkat szaporítanunk. Tudatosan is elkezdhetjük a törlesztést. Bocsássunk meg magunknak, bocsássunk meg másoknak, és bocsássunk meg mindenkinek. Hogy a megbocsátás szeretetegységében érezhessük magunkat. Amelyre születtünk.
Nem az a cél, hogy mindenünket másoknak adjuk ész nélkül, és mi magunk ez által, hiányokat szenvedjünk el. Mert ilyen dolgot, csak az ostoba ember tesz. Hanem arra van szükség, hogy mások számárai is, bármikor el tudjuk képzelni a hiánytalan anyagi állapotokat. Amelyben már ők sem tapasztalhatják meg nélkülözést. Majd ezekhez a reális elképzeléseinkhez, a pozitív lelki érzéseinket adjuk az elménkben, és azt mondjuk, hogy így legyen, azaz „ÁMEN”. Akkor érdemben törődtünk a szerencsétlennel.
Mert szerencsétlen az olyan ember, aki hiányokat kell, hogy elszenvedjen. Hiszen nem jár szeretetben. Aki kerüli a szeretet által kijelölt spirituális utat, szerencsétlen az. Mert távol van Istentől. Isteni lélekként megelevenített élőlényként, eltávolodott Istentől. Olyan ez, mintha a tükröt, amibe tekintünk, hogy magunkat olyannak lássuk, amilyenek vagyunk a valóságban, szándékosan elgörbítgetnénk. Mert olyan módon, nem képes rólunk valós képet mutatni.
Az ember, éppen ilyen görbe tükör Isten számára. Isten belenéz a lelkünkbe, és önmagát véli felfedezni benne. De szellemi szinten, egy számára teljesen idegen lény látszik benne. Egy visszataszító szeretet nélküli gnóm, vagy torzó. Amely, még embernek sem felel meg néha igazán. Mert spirituális szinten, nagyon el van korcsosulva, csökevényesedve.
Olyan a dolog, mintha mi magunk, a sokmilliárdnyi sejtünk közül, egy adott sejtünket szemlélnénk. Amelyik éppen rákos. Mert nem képes együttműködni a többi sejtünkkel. Mert eltávolodott azoktól az elemi szeretetérdekektől, ami a teljes szervezetünknek megjár. Mert a többi sejtünk ellen próbál működni. A testünk olyankor, mint testidegen elemet izolálja, majd kiveti magából, hogy megvédje a szervezetet. Ha nem képes immunizálni, a fennálló sejtproblémát. Hát, Isten is ilyen rákos sejteknek tekinti, az abszolút szeretet nélküli embert. Aki az Isten anyagi testében, azaz az emberi társadalomban, a közösségi szeretetérdekek nélkül él.
Pedig, a spiritualitásunk nem egy őrdöngős dolog. Ha már megértjük azt, hogy hogyan működik az életünkben. Arról van szó, hogy szándékosan, csak kellemes szellemi gondolatokat engedünk az elménkbe tudatosodni, mert akkor, csak pozitív lelki érzések csatlakozhatnak azokhoz. Majd az „ÁMEN” kifejezéssel, kivetítjük ezeket az elménkből. Hogy a megvalósulás útjára léphessenek. Ez a tudatos teremtés lényege. Amelyben a teremtői képességeinket gyakorolva, egyre közelebb kerülhetünk a szeretet Istenéhez. Aki, minden lehetséges létezésben, önmagát szemléli. A spirituális módon fejlett emberben pedig, kimondottan gyönyörködik. Így a szeretet nélküli tartozásaink által, Istennek vagyunk adósok, az embertársainkon keresztül is.
Erről szól a karácsony ünnepe is. Amikor a társadalomban élő emberek, egymásra is figyelmet fordítanak. Nem mennek el egymás problémája mellett szó nélkül, hanem éppen ellenkezőleg. Boldog karácsonyt kívánnak egymásnak akkor is, ha azok problémákkal terheltek. Majd ezekben a jókívánságokban, a problémák is feloldódni látszanak. Legalább a karácsony ünnepének idejére.
Sok ember észre sem veszi, hogy már, szinte csak azért megy vásárolni az üzletekbe, vagy intézkedni a hivatalokba, hogy „boldog karácsonyt” kívánhasson másoknak. Vagy azért, hogy neki „boldog karácsonyt” kívánjanak mások. Hogy a „boldog karácsonyt” című áldásban, aktív módon részt vehessen. Hiszen ebben az egyszerű jókívánságunkban, az abszolút szeretetünk fogalmazódik meg. Igaz, hogy csak egy ünnepre korlátozódva.
Ha az év többi napján is képesek vagyunk, egymásnak jót kívánni szeretettel, akkor ünnepként élhetjük meg az egész évet. Jót kell kívánnunk egymásnak az üzletekben, a munkahelyeken, a közlekedésben, a szórakozóhelyeken, és a társadalmi életünk minden egyéb pontján. Napszaktól függetlenül. Az udvarias köszönéseink is erről szólnak. Jó reggelt. Jó napot. Jó éjszakát. Jó munkát. Jó szórakozást. Stb. Mert őszintén kifejezve, mindegyik egy aktuális áldásként jut érvényre. Ezeket a jókívánságainkat, éppúgy meg lehet cifrázni, és még jobban szépíteni, mint a káromkodásaikat. Hogy még kedvesebben fejezzék ki, az egymáshoz fűződő jóindulatunkat. Amelyben a szeretet, önmagára talál.
Nem lesz rövid az ünnep, ha egész évben kihasználjuk azt a lehetőséget, hogy jót kívánjunk egymásnak. Ráadásul, nem halmozni, hanem törleszteni fogjuk a szeretetadósságainkat. Így az egészségünk sem károsodik az által, hanem javul. Így ez úton, jó egészséget kívánok minden kedves olvasómnak, hogy a szeretet megerősödjön közöttünk. Mert úgy érzem a lelkemben, hogy tartozok nektek ennyivel.
Matécz Zoltán
2014.12.24.
matecz.zoltan@gmail.com
