Fényspektrum.
Ez talán a legzavarosabb témakör a tudomány történetében. A fizika ugyanis, azt tanítja, hogy a fény, az elektromágneses hullámoknak, az emberi szem által látható tartománya. Amely vákuumban is, 300000 km/s sebességgel terjed, mint sugárzás. Viszont, kettős jellegű anyagi jelenségként van nyilvántartva. Ez a kettős jelleg azonban, állandóan összekeveredik a fényelméletek magyarázataiban.
A fény elektromágneses hullámként való besorolását, James Klerk Maxwell határozta meg, amikor a különálló elektromos és a mágneses jelenségeket közösen, elektromágnesesként értelmezte. Így az ő munkásságának köszönhetjük, hogy a fény, mint hullámjelenség van nyilvántartva a tudományos életben. Mert előtte, inkább csak, mint sugárzási jelenséget fogadta el a tudomány. Maxwell óta azonban, kettős természetű lett a fény. Megmaradt a sugárzási jellege is, és a hullám jellegét is megismertük. Amit Maxwell, elektromágnesesként értelmezett. Alapvető kérdés azonban az, hogy mit nevezünk sugárzásnak, és milyen jelenséget értelmezünk hullámzásnak.
Sugárzás során, a hatást közvetítő részecskék tömegei, saját maguk szállítják a mozgásukhoz szükséges részerőket a kölcsönhatási pontba. Éppen olyan módon, ahogy egy billiárdgolyó közvetlen objektív felületi kölcsönhatás által, eltalál egy másik golyót, és átadja neki a mozgási erőimpulzusát. A sugárzásban ezért, a hatást közvetítő részecskék résztömegei haladnak, egészen a kölcsönhatási pontig. Ott közvetlen felületi kölcsönhatással adják át az erőhatásaikat. Fény esetében tehát, 300000 km/s sebességgel száguldanak, mint fotonok. Amely fotonok, a fény kvantumrészecskéiként vannak nyilvántartva. Így tartja a fizika. Pedig, a fény sugárjellegét alapvetően, csak a szemléletes geometriai leképezhetőség igénye tette szükségessé az oktatásban.
A hullámzás azonban, teljesen feleslegessé teszi a részecskék tömegeinek a száguldozását. Hullámzás esetén ugyanis, a rezgést végző közeg részecskéinek a résztömegei, egymásnak adják át a rezgési erőimpulzusaikat. Ilyen módon a hullámzásban, csak a hatás terjed. A közeg szempontjából tekintve szubjektív, azaz belső térfogati módon. Miközben a rezgő közegrészecskék résztömegeinek az egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik meg az együttes rezgésük következtében. Ez a szubjektív kölcsönhatási forma, térfogati jelleget ölt, mert a kölcsönhatási pontban, nem a teljes anyagi test térfogatának a külső felületi részén adja át a rezgési erőhatásokat objektív módon. Hanem a test belsejét képező, és közegét alkotó résztömegek mindegyikének, szubjektív jelleggel, mégpedig egy időben. Ezt a szubjektív terjedést viszonyította a fizika 300000 km/s sebességűnek, az egyéb földi viszonyok között megszokott objektív sebességértékekhez hasonlítva.
Amíg a sugárzás esetében, a részecskék erőhatásokat adnak át a kölcsönhatási pontot képviselő testfelületen, közvetlen objektív felületi kölcsönhatás által, addig a hullámzás esetében, energiahatásról beszélhetünk. Amely közvetett szubjektív térfogati kölcsönhatásnak minősül, a kölcsönhatási pontot képviselő anyagi test teljes térfogatának a vonatkozásában. Mivel a térfogatát biztosító anyagi halmaz sűrűségét alkotó részecskék mindegyikére hatást gyakorol egyszerre. Azokra azonban, szintén közvetlen felületi kölcsönhatás által. Így a hullámzás szubjektív kölcsönhatási formája belső, objektív módon megvalósult térfogati viszonyt jelent, az anyagi halmazok életében. Míg a sugárzás objektív kölcsönhatási formája, külső felületi viszonyt takar, a testfelületek egyetlen pontjára vetítve.
A dolog attól látszik ilyen bonyolultnak, mert az anyagi testek halmazainak a külső tömegértékeit, a térfogatukban rögzített stabil közegük biztosítja. Az a közeg, amely különböző halmazsűrűségi szintet megvalósítva, mindig más, és megint más anyagi minőséget takar. Akár ugyanazon a térfogati alapegységen belül. Ennél fogva, az anyagi halmazok, nem csupán önálló tömegértékkel definiálható testek, hanem közegértékkel kifejezhető tényezők is. Mégpedig olyan módon, hogy az anyagi testekre jellemző tömegérték, mindig azonos sűrűségi mennyiség, a testeket jellemezni képes közegértékükkel. Hiszen, ami sűrű lehet az anyagi testekben, az közegként éppúgy kifejezhető. Mert a test sűrűségét, a belső résztömegek egymáshoz viszonyított távolságai határozzák meg. Így minden anyagi test, objektív külső megjelenési formája az, hogy tömeg, és a szubjektív belső résztömegei, közeget alkotnak. Mégpedig, egy időben.
Anyagi test halmaza.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Objektív tehetetlen tulajdonság. = Szubjektív tehetetlen tulajdonság.
Az anyagi testek közege tehát, ugyanolyan mértékű ellenállást tanúsít, a reá ható szubjektív térfogati kölcsönhatásokkal szemben, mint amennyi külső ellenállást képvisel a teljes tömege, a testre ható objektív felületi kölcsönhatásokkal szemben. Úgy is mondhatnám, hogy az anyagi testek objektív tehetetlen tulajdonságát, a tömegértékük fejezi ki, míg a szubjektív tehetetlen tulajdonságukra, éppen a közegértékük utal. A kétféle módon megnyilvánuló tehetetlen viszony azonban, egymással teljesen egyenértékű, matematikai szempontból tekintve.
Ebből a magyarázatból azonnal következik az is, hogy az anyagi testek objektív tehetetlen tulajdonsága, a tömeg. Vagyis, a halmazsűrűség külső objektív megjelenési formája. Mint tulajdonság, csak önálló módon képviselheti az adott anyagi testet. Így nem jellemezhető a vonzódás többlettulajdonságával, amit a gravitáció elmélete sugall. Ráadásul, ugyanaz a halmazsűrűség közegként kifejezve, mint az anyagi test szubjektív tehetetlen tulajdonsága jut érvényre. Ennél fogva, ha tömegvonzásról beszélünk, akkor közegvonzást is kellene értelmeznünk alatta egyben. Azt pedig, nem magyaráz a fizika. Pedig, sokkal kézenfekvőbb lenne. Mert a vonzódás képessége, belső közegtulajdonsága lehetne csak az anyagi testeknek. Így a tömegvonzás egyesített fogalmába, egy külső és egy belső adottságú tulajdonság van összevonva. Sajnos nem igaz, bár elég szépen hangzik. Ezt a kis kitérőt, csak azért tettem, mert úgy 25-30 éve, szeretek kicsit mindig belerúgni a gravitáció elméletébe.
Az anyagi testek halmazsűrűségei tehát, belső közeget alkotnak, amely közegellenállásként jut érvényre, az őket érő szubjektív, térfogati szintű kölcsönhatások esetén. Így például, a fény kvantumai, mint sugárjelenség, lepattannak az anyagi test felületén lévő kölcsönhatási pontról. Miközben sorban átadják az ő F-részerőhatásaikat. Ezzel szemben, a fény kvantumai, mint hullámjelenség, behatolnak az anyagi test térfogatába, és a sűrűségét alkotó belső résztömegekkel lépnek felületi kölcsönhatásba. Miközben a fény, mint hullám, részben áthalad az anyagi testen. Vagyis, az anyagi testre nézve szubjektív, azaz belső objektív kölcsönhatás által adja le a rezgő részerőket, mint energiahatást.
A mágneses alaphalmaz gyakorlatilag, mint saját rezgést végrehajtó vivőközeg, az önálló rezgése állapotába vonja induktív módon, az anyagi test sűrűségét képező elektromos közegét is. Ilyen módon képes átadni az anyagi test halmaza számára, a kölcsönhatása impulzusértékét.
Azt már régen meghatározták tehát, hogy az fény terjedési sebessége vákuumban, 300000 km/s sebességű. Bármilyen anyagi szintű vonatkoztatási rendszerből viszonyítsuk is azt. Ráadásul, a különböző vonatkoztatási rendszereink, egymástól eltérő mozgásformái sem befolyásolják, a hozzájuk viszonyított fénysebesség terjedését. Számomra ez egyszerűen azt jelenti, hogy a fénysebesség, nem objektív sebességérték. Hanem az Univerzum mágneses terének közegében zajló, szubjektív együttrezgési sebességérték. Amit a mágneses hullámokban terjedő energiahatások képviselnek.
Ha most, Maxwellel ellentétben, megint szétszedjük a mágneses és az elektromos tulajdonságokat elméletben, akkor azt mondhatjuk, hogy az Univerzum tere mágneses. Amelyben a szivacsos szerkezetű, és elektromos tulajdonságú anyagi halmazok megnyilvánultak és léteznek. A megismert anyagok rezgési eseményeinek a szintjén. Az anyagi rezgések okát pedig, a mágneses tér alaprezgései határozzák meg.
Az Univerzum mágneses terét, az oszthatatlan alaptömegek alkotják. Amelyek teljesen egyenrangú alaptömegek. Így elektromos tulajdonságokat nem képviselhetnek. Sem alátámasztásuk, sem felfüggesztésük nincsen. Így állandó rezgőmozgást végeznek. Állandóan rezgő alaphalmazként tehát, olyan közeget alkot, amelyben a mágneses hullámok kialakulhatnak, tárolódhatnak, és közlődhetnek az elektromos anyagi halmazok felé. Mint induktív hatások. Ennél fogva, az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg, ez a folyton rezgő alaphalmaz. Ebben az Elmében valósulnak meg, a mágneses hullámok, mint az abszolút intelligencia szellemi gondolatai által irányított energiahatások.
A szellemi gondolat, mint információ, teljes mértékben uralja az abszolút Elmét. Vagyis, a teljes mágneses teret. Így az abszolút Elme szellemi gondolatai, olyan hullámhosszúságú információs értékeket képviselnek, amelyek a mágneses térben, lehetővé teszik azt, hogy hozzájuk, energiaérték csatlakozzon, mint mágneses frekvencia. Így a hullámhosszok, a mágneses hullámok stabil részei, amelyek a teljes Univerzum mágneses terét átszövik. Majd hozzájuk képest tud a mágneses frekvencia energiát szállítani. Így, csak a mágneses frekvenciák számára van terjedési időigény. Amit a fix hullámhossz tesz lehetővé, mint információ.
Amikor az abszolút mágneses térben stabilizálódott mágneses hullámhossz energiaértéket vesz fel, akkor az által, a mágneses frekvenciával társul és felépül, a mágneses hullám. Amelyben a frekvencia hatása, a hullámhossz által biztosított irányt veszi fel. Amelyik hullámhossz nem képes mágneses frekvenciával társulni a mágneses térben, az elvész. Feloldódik a stabil hullámhossz jellege. Abból nem alakulhat ki mágneses hullám. Ezért formál az emberi agy is mágneses hullámokat, az elektromos tulajdonságokkal jellemezhető szellemi gondolatainkból.
Így a hullámhossz informatív értéke határozza meg a mágneses hullámokban azt, hogy az általuk szállított frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munka által változtassa meg, az elektromos anyagi minőségek, általunk viszonyítható állapotait. Ez azt is jelenti egyben, hogy az elektromos anyagi halmazokban, a mágneses hullámok, főképpen az elektronokra fejtenek ki szubjektívként értékelhető induktív hatásokat. Hiszen az elektronok a legkisebb objektív anyagi részecskék. Amelynek során, azok gerjedt állapota fog megváltozni. Vagyis, a rezgési szintjük. Ennél fogva, amikor az anyagi halmazok belső közegéről esik szó, akkor valójában, főképpen az elektronjaikat kell érteni alatta. Hiszen azok rezgési változásaiban mutatkozik meg az induktív viszony.
A közös elektromágneses jelleg, amit Maxwell megállapított, csak az anyagi halmazokon belül, és az anyagi közegekben jut érvényre. Anyagi közegektől mentes halmazban, amit a mágneses alaphalmaz vákuuma jelent, nem beszélhetünk elektromos hatásokról. Csak mágneses hatás jöhet szóba. Márpedig, az Univerzum mágneses terét, 99%-ban, nem anyagi halmazok képezik. A bolygó és csillagközi mágneses térben, olyan erős vákuum van, amilyen földi viszonylatokban nem létezik. Ezért ott, az elektromos hullám, eleve szóba sem jöhet. Ott kizárólag, mágneses jellegei vannak a hullámoknak.
A fény tehát, a mágneses hullámoknak olyan hullámhosszúságú elsődleges rezgési spektrumát képviseli, amely az elektromos anyagi halmazokban, látható másodrezgéseket indukálnak. Maguk, a mágneses hullámok, láthatatlanok előttünk. Csak az elektromos anyagi minőségekre kifejtett induktív hatásaik alapján észlelhetjük őket. Akár fényhatásként is. Ezek az induktív hatások azonban, mindig hullámtermészetűek. De okozhatnak olykor sugárzási jelleget is az anyagi halmazokban. Így a sugárzási jellegek, csak másodlagosak lehetnek. Ami azt jelenti, hogy az anyagi minőségek sugárzásai során, olyan mágneses hullámok alakulnak ki, amelyek kísérőjelenségként, fényhatást is keltenek az anyagi halmazok közegeiben. Ahogy a hegesztést is fényjelenség kíséri. De mégsem mondhatjuk azt, hogy a fény hegeszt. A dolog éppen ugyanolyan, mint a mágneses hullámok viszonya, az elektromos anyagi halmazokra. Amelyek eltérhetnek a látható fény spektrumától.
Maradjunk tehát abban, hogy a fény mágneses hullám, amely induktív módon, elektromos változást idéz elő az anyagi halmazokban. Az induktivitás azonban kétirányú. Az elektromos anyagi minőségek felől is képes hatást gyakorolni, a mágneses tér rezgéseken alapuló halmaza felé. Így a sugárzási jelenségeket produkáló elektromos anyagi minőségek induktív hatásai, lehetnek éppen olyanok is, amelyek a fény spektrumát képező mágneses hullámokat alakítanak ki. Így a közben láthatóm fény, mint másodlagos hullámhatás jut érvényre, az elektronok sugárzási folyamatában.
Szót kell még ejtenem a fénykvantumról. Amely a fény elemi részecskéjeként, a tudomány állítása alapján frekvenciafüggő, és száguldozó részecske. Ha azonban, frekvenciafüggő tényező, akkor nem haladhat önállóan sugárzásként, hanem kizárólag hullámszerű lehet. Az én véleményem alapján.
A mágneses hullámok longitudinális jelegűek. Ami azt jelenti, hogy egyenes irányban terjed benne, az együttrezgés által közvetített energia frekvenciális hatása. Vagyis benne, sűrűsödések és ritkulások jellemzik a hullámjelenséget. Ennél fogva, a hullámhossz határozza meg azt, hogy egy mágneses hullámban, hány erőimpulzus érkezhet közvetlenül egymás után, a kölcsönhatási pontba. Azaz a sűrűsödések, milyen ütemben haladhatnak. Egy ilyen sűrűsödési impulzussorozatot értelmez a tudomány kvantumként. Csak ilyen módon lehet frekvenciafüggő tényező. Mert minden mágneses hullámban, a hullámhossz határozza meg azt, hogy milyen frekvenciájú sűrűsödések következhetnek egymás után.
Akkor azonban a kvantum, nem egy önálló részecskét jelent, hanem oszthatatlan alaptömegeinek, a mágneses hullámokban meghatározott egymás utáni mennyiségét. Amit az egy teljes frekvencia képvisel, mint erőimpulzus sorozatot. Hiszen ilyen erőimpulzus sorozatok alkotják a mágneses hullámban, az energia hatásának a terjedését. Mint a kölcsönhatási pontban viszonyítható erőeredőt. Így a kvantumot alkotó oszthatatlan alaptömegek hosszirányú mozgását tehát, a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg. Így a kvantumot alkotó oszthatatlan alaptömegek hosszirányú mozgása, csupán longitudinális rezgésnek minősül.
Ennél fogva, bár a kvantum ma még, egy meghatározott részecskeként jellemezhető a tudományban, de az én véleményem szerint, mégis az oszthatatlan alaptömegek együttrezgő halmazában kialakuló mágneses hullámok frekvenciái szabják meg az energiaértékét. Ez a kvantált energiaérték, mindig annyi viszonyítható hatást képvisel, amennyi erőimpulzust biztosít egymás után, egy ilyen impulzussorozat. Az pedig, kizárólag a mágneses hullámhossz által meghatározott, frekvenciafüggő tényező.
A fénykvantum tehát, nem száguldozik fénysebességgel, hanem csak rezeg. Mégpedig együttrezgést valósít meg a mágneses hullámban. A mágneses frekvencia által meghatározott impulzussorozatban. Ezek a mágneses frekvenciák, az elektromos kölcsönhatási pontban, egymás után adják le a részerő impulzusaikat. Szubjektív módon, az összes belső elektronra rávetítik azokat. Így az érintett anyagi halmaz térfogata, egyszerre kerül gerjedtebb állapotba. Amely gerjedt állapot, lehet a fény spektrumát meghatározni képes hullámhosszúságú anyagi zergés is.
Ennél fogva, a fény válthat ki sugárzási jelenségeket is az anyagi halmazokban, és fordítva. A sugárzási jelenségek is válhatnak ki olyan hullámokat, amelyek a fény természetének megfelelnek. De attól a fény maga, még mindig hullámjelenség marad. Amely mágneses hatásként, a látható fény spektrumába gerjeszti induktív módon, az elektromos anyagi halmazokat. Ahogy az anyagi sugárhatásoknak is lehet olyan formája, amely a mágneses hullámok spektrumát alakítja ki a mágneses térben. Ami ilyen módon, fényként jut érvényre az anyagi halmazokban, mint visszahatás. De maga a fény, mint látható hatás, mindig mágneses hullámok befolyására jön létre az anyagi halmazokban.
Matécz Zoltán
2014.12.31.
matecz.zoltan@gmail.com
