Káprázatos tudomány.
A fény terjedési sebessége, 300 000 km/s, vákuumban. Ezt állítja a fizika. Ráadásul, a hanghatásoktól eltérően, minden vonatkoztatási rendszerből szemlélve, ugyanazt a sebességértéket képviseli. Akár állnak, akár mozgásban vannak azok. Vagyis, a hullámai, nem torlódnak össze, ahogy közelednek a viszonyítást végző rendszer felé, és nem nyúlnak meg, ahogy távolodnak onnan. Tehát, a hanghatásoknál jellemző doppler effektus, nem észlelhető a fény esetében. Különben nem lehetne a sebességértéke állandó, azaz abszolút értékű. A mindenre vonatkozó, relativitást magyarázó elméletekben.
Földi körülmények között mért fénysebesség esetén, így működik a jelenség. A csillagászatban azonban, ismét a doppler effektussal magyarázzák a vöröseltolódás jelenségét. Ahol a felénk közeledő csillagok fénye kékebbnek észlelhető, míg a tőlünk távolodó csillagok fénye, vörösebbnek látszik.
Szerintem, a dopplerféle hatást, a levegő rugalmas anyagi közegében értelmezték. Ami hang számára, mechanikai hullámot tesz lehetővé. Ez a rugalmasság akkor érvényesül igazán, amikor a hangforrás mozog a megfigyelőhöz képest vagy, ha a levegő közege, eleve mozgásban van. Nem is beszélve, a relatív páratartalmáról.
Ha a levegő magasabb páratartalommal rendelkezik, akkor a hang, jóval távolabbra is elhallatszik benne. Ezt tapasztaljuk akkor, amikor a vasúti közlekedésben résztvevő vonatok hangját, nagyon jól és tisztán halljuk esős időben távolabb is. Miközben meleg és száraz időben, amikor a légtéri páratartalom csekélyebb, egyáltalán nem hallható ott. Ebből az is következik, hogy a páratartalom, a levegő anyagi közegét, nagy kiterjedésben teszi rugalmassá, a benne terjedni képes mechanikai hullámok számára. Miközben a fény, mint nem mechanikai, hanem elektromágneses hullám, zavartalanul terjed benne minden esetben.
A levegő tehát, rugalmas közeg, a mechanikai szintű anyagi hullámok számára. Ennél fogva, a hullámot alkotó mechanikai levegőrészecskék esetleges sűrűsödései és ritkulásai, a benne terjedő hangforrás alaphangzását változtatják meg számunkra. Ahogy azt a doppler effektus magyarázza. Akár olyan módon is, hogy a hangforrás mozog a hallgatósághoz viszonyítva. Vagy fordítva. Akár úgy is szerintem, hogy a hangforrás és a hallgatóság nyugalomban van ugyan, de a szél mozgatja a levegő közegét. Amelyben a hang terjedni képes.
A doppler effektusnak, ezt az általam feltételezett új formáját, bárki nyugodtan kipróbálhatja, aki egy működő ventilátor lapátjaira fütyül elég közelről. Ahol a hangforrással ellentétes irányú aktív légmozgás, egészen más hangzást biztosít. Mert a levegőben kialakuló mechanikai hullámok, még erősebben torlódnak össze, és a hangforrással ellentétes irányba haladva, rezonálnak azzal. Így egy sokkal összetettebb hangzás érhető el. Miközben az elektromágneses fényhatásokat, nem befolyásolja a jelenség.
Hasonló a dolog ahhoz, mint amikor a trombitás befogja kissé a hangszere végét. Akár kézzel, akár valamilyen egyéb közegrezgést korlátozó anyaggal. Akkor ugyanis, a trombitából kiinduló hanghatások, nem tudnak a légtérben szabadon terjedni, hanem a trombita elején kissé összetorlódva, egészen más hanghatással örvendeztetik meg a hallgatóságot. Miközben az elektromágneses tulajdonságú fény terjedésében, semmiféle változás nem észlelhető.
A fény, elektromágneses hullámként van nyilvántartva. Ezért a hatása nem magyarázható, a mechanikai hullámokra jellemző, doppler féle jelenségekkel. Én úgy vettem észre, hogy a fényhatások észlelhető terjedését, a hőhatások képesek némileg befolyásolni. Ha például, nagy nyári melegben autókázunk, akkor a távoli út képét, egy összefüggő vízfelületnek lehet látni. Mert az aszfalt hőmérséklete, a levegő közvetlen közegét átmelegíti, és ennél fogva, a szemmel élvezhető vizuális észlelhetőség megváltozik.
Hasonló a helyzet akkor, amikor egy forró radiátor, vagy kályha felszabaduló hőjén keresztül nézzük a mögötte látható dolgokat. Akkor ugyanis, egyfajta hullámzás érzékelhető a látványban, amit a meleg levegőn át szemlélünk. Ez egy vizuális csalódás csupán, amit a felforrósodott levegőközeg produkál számunkra. Mert a meleg levegő, gyorsan száll felfelé, így képes arra, hogy a benne terjedő fény elektromágneses hullámait eltorzítsa kissé. Megváltoztatva ez által a látványt.
Csakhogy, anyagi közeg nélkül a fény, csak mágneses hullám lehet. Csupán az anyagi halmazokban ölt elektromos jelleget számunkra. Így a magas hőmérséklet, nem a mágneses hullámot befolyásolja hanem, csak annak az anyagi közegben megvalósult elektromos összetevőjét. Vagyis, az elektronok kerülnek kissé gerjedtebb állapotba a hő hatására, és ez produkálja számunkra, az eltorzult, hullámzó kép látványát.
A fény, mágneses hullámként, sohasem változik. Mert a közvetítő közege, nem rugalmas halmaz. Ezért képes az Univerzum, bolygó és csillagközi mágneses terében terjedni, abszolút sebességgel. Ahol anyagi elektronok nélküli vákuum van. Ennél fogva, a csillagok fényei, mint mágneses hullámok terjednek a térben. Csak az anyagi halmazokban alakulnak ki elektromágneses hullámokká. Ahol az indukció jelensége azt eredményezi, hogy az anyagi halmazok elektronjainak, olyan gerjedt állapotai alakulnak ki, amelyek a látható fény spektrumába esnek. Csak akkor beszélhetünk fényhatásról. Anyagi közegek nélkül, a mágneses hullámok észlelhetetlenek a szemünkkel.
A mágneses hullámok, minden irányban egyformán tejednek. A hullámhosszuknak megfelelően, látható fénnyé alakulnak számunkra, ha az anyagi közegek elektronjaival kerülnek közvetlen kölcsönhatásba. Mi ezt sugárirányú terjedésként fogjuk fel, mert a nézőpontunk viszonyítási rendszere, meglehetősen stabil. Így egyirányú szemlélést tesz lehetővé számunkra. Ami tökéletesen megfelel, a sugárirányú terjedés értelmezésének.
Így a színeket képviselő doppler jelleg, a mágneses közegben nem alakulhat ki. Vagyis, a csillagok észlelhető vörös eltolódása, nem magyarázható a mágneses hullámok terjedésével. Hiszen abban, a fény terjedési sebessége, mindig állandó. Azt viszont, elképzelhetőnek tartom, hogy valamelyik csillag sajátfényét biztosító hullámhossza alacsonyabb vagy magasabb a szokásosnál, de az, nem függ attól, hogy tőlünk távolodik vagy hozzánk közeledik éppen.
Arról nem is beszélve, hogy a közeledés és a távolodás fogalmai, mindig egyidejű eseményekre vonatkozik. Ennél fogva, még a Napunk eseményeiről sem mondhatjuk azt, hogy egyidejűek a Föld eseményeivel. Csak azért, mert azokat mi úgy észleljük. Mivel a Nap fénye is, csak nyolc perc alatt ér el hozzánk. Így nyolc perc időeltolódást észlelünk, amit a tudományoktól mentes köznyelvben, egyidejűségnek értékelünk.
A Nap után, a legközelebbi csillag, Proxima Centauri, amely 4,22 fényévre van tőlünk. Ez azt jelenti, hogy a fénye, mint mágneses hullám, csak 4,22 év multával ér hozzánk, és az elektromos anyagi halmazunkban, látható fényhatást fejt ki. Azért, hogy ez a távolság nyilvánvalóvá váljon előttünk, egy földi sebességértékhez viszonyíthatjuk ezt. Az egyik leggyorsabb Francia vonat, 574,8 km/h rekordsebességgel képes haladni. Ez a vonat tehát, ha folyamatosan menne a Proxima Centauri felé, akkor nyolc millió év alatt érhetne csak oda.
Na, már most, ha csak a legközelebbi csillagot szemléljük, a Napunkon kívül, akkor is határozottan kimondhatjuk azt, hogy amikor azt észleljük, a nagyon távoli múltba tekintünk. Ennél fogva, esemény szintű egyidejűségről, szó sem lehet. Mert az egyidejűséget, a jelenség forrása és az észlelés pillanatának idő szerinti egybeesése határozza meg. A többi csillag pedig, ettől Proximától, nagyon sok fényévvel messzebbre van tőlünk.
Szerintem, a nagyon távoli csillagoknak, éppen olyan módon, mint a Napunknak is, van valamilyen szintű anyagi halmazból felépült „légtere”. Ami persze, nem légtér, a mi általánossá vált fogalmaink alapján hanem, csak gáz halmazállapotú külső közege. Amely rugalmasnak minősülő anyagi közegként, mechanikai hullámok kialakulását teszik lehetővé. Ezek az elektromos rezgéseken alapuló mechanikai hullámok, mágneses adottságokkal is rendelkeznek, mert a mágneses térben zajlanak azok. Így a hullámhosszuk és a frekvenciájuk által közölt hullámhatásuk, a csillagközi térben, mint mágneses hullám képes terjedni.
Ennél fogva, mindig azt a hulláminformációt közli egy mágneses hullám az észlelést jelentő kölcsönhatási pontban, ami az anyagi szintű hullámforrásból kiindult. Ezt az információs tartalmát, mágneses hullámként, mindvégig megőrzi. Így amikor mi, azt vörösebb fényhatásnak érzékeljük, akkor az azért történik, mert a vörösebb rezgési tartományba eső csillag, elektromos hullámának az informatív értékét közvetíti felénk az éter. Mint stabil mágneses hullámot. Mindenféle doppler-hatás értelmezése nélkül. Mert a doppler effektus élményéhez, a rugalmasnak minősülő, és elektromosnak értelmezhető mechanikai hullámok mellett, az észlelés és az információs forrás egyidejűségére is szükség van.
Amikor a csillagászok, a távcsöveiken észrevesznek agy csillagközi jelenséget, azt hajlamosak az észlelésük pillanatával azonosítani. Így olyan csillagközi eseményt, ami esetleg, több millió évvel ezelőtt történhetett, képesek veszélyforrásként meghatározni a jelenben, vagy a várható közeljövőben. Pedig az, az időben is olyan távoli esemény lehet, amely már semmiféle veszélyt nem jelent számunkra. Csupán, a jó régen lecsengett hatása, most ért el hozzánk, mint észlelhető mágneses hullám.
A mágneses tér, és az anyagi halmazok közötti közeget, halónak értelmezi a tudomány. Ez a haló, tele van olyan eleminek megismert részecskékkel, amelyek összetett szerkezetűek ugyan, de nem befolyásolják, sem az anyagi szintű elektromos eseményeket, sem pedig, a mágneses hullámokat. A kétféle elemi halmaz közötti plazmaközeget alkotják. Amelyek még nem anyagi atomokból épülnek fel, de már nem is az oszthatatlan alaphalmaz éteri részét képezik. Így mindkét aktív elemi halmaztípus tulajdonságait gyakorolva, passzív tulajdonságokat képviselnek. Mint plazmaközegek. Az átmeneti állapotukkal, segítik a mágneses hullámok terjedését és közben, nem gátolják az elektromos szintű anyagi események folyamatait sem.
A tudomány jelenleg már, nagyon sokféle olyan részecskét ismert meg, ami a haló plazmaközegét alkotja. De még a java, ismeretlen előttünk. Az Univerzum oszthatatlan alaptömegei pedig, amelyek a mágneses alaphalmaz éteri közegét képviselik, még sokkal apróbbak. Csak a mágneses hatások közvetítése révén mutatkoznak meg számunkra. Így a csillagászat, olyan része a tudományoknak, amelyik képes a káprázatokat értelmezve, olyan következtetéseket levonni, amelyeknek valójában, nincsen semmiféle tudományos alapja, mert a viszonyítás során, egyidejűséget nem tükröznek azok.
Arról nem is beszélve, hogy már Newton is megmondta nyíltan, hogy a földi mozgásformákhoz, egyáltalán nincsen szükség a gravitáció értelmezésére. Mert azok, a gravitáció nélkül is, nagyon jól megmagyarázhatóak. Ha pedig, a gravitáció tömegvonzást jelent, akkor a valóságban, egyáltalán nincs is. Csak a tudományban létezhet. Amíg hamisan értelmezik azt.
Mert az anyagi testek tömegeinek a fogalmi jelentése alapján, azok könnyen kiszámolhatóak az anyagi test térfogatának és a sűrűségének a szorzatával. Vagyis, ez azt jelenti számomra, hogy az egységnyinek nevezett sűrűséget, az említett matematikai képlet, kiterjeszti az anyagi test teljes térfogatára. Így az anyagi test sűrűségének, egy olyan stabil változata válik számunkra nyilvánvalóvá, amely ezt a teljes anyagi halmazt, egy egységes tömegértékként juttatja kifejezésre. Amely tehetetlenséget mutat, az anyagi testet érő objektív, azaz külső felületi kölcsönhatásokkal szemben. Ennél fogva a tömegérték, az anyagi test objektív tehetetlen tulajdonsága.
Ezzel szemben, az anyagi test teljes sűrűsége belső, azaz szubjektív adottságként is kifejezhető. Mivel ez a belső sűrűség, az anyagi testet alkotó apró résztömegek közegének a sűrűsége. Így a szubjektív, azaz a térfogati jellegű kölcsönhatásokkal szemben fejezi ki, az adott testhalmaz belső tehetetlen tulajdonságát. Ennél fogva a közegérték, az anyagi test sűrűségének a szubjektív tehetetlen tulajdonsága.
Anyagi sűrűség.
Tömeg állapot = m = V * ρ = k = Közeg állapot
Objektív tehetetlen tulajdonság = Szubjektív tehetetlen tulajdonság
Na már most, ha a tömeg, az anyagi testeknek, csak egy tehetetlenséget kifejezni képes tulajdonsága, akkor a vonzódás többlettulajdonságát, már nem képviselheti. Mert a tulajdonságok, egyedi módon utalhatnak csak a testekre. Mivel pedig, a testek tehetetlenségét, a tömegállapot és a közegállapot is képes kifejezésre juttatni, mégpedig egymással teljesen azonos matematikai érték alapján, ezért a tömegvonzáshoz mégis mereven ragaszkodva, közegvonzást is kellene tapasztalnunk. De arról, nem szól egyetlen tudományos jelentés sem.
Így a gravitáció, egyetemes tömegvonzást jelent a fizikában. Az egyetemes jelző azt jelenti számomra, hogy a relativitáselméletek, miközben mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy „minden relatív”, közben a fény terjedési sebessége mellett, a tömegvonzás abszolút jellegét is magyarázzák számunkra. Így az a tömeg, amely mindig passzív, az anyagi testekre ható objektív felületi kölcsönhatásokkal szemben, mégis aktívnak mutatkozik, a gravitáció értelmezése során. Amikor egy másik, tehetetlen tulajdonságot kifejezni képes testtömeg értékéhez viszonyítjuk.
Tömeg = Passzív objektív testállapot
Tömegvonzás = A passzív objektív testállapot aktivitása.
Tömeg-vonzás. = Passzív- aktivitás.
Teljesen abszurd állítás.
A csillagászat tehát, a kozmológiával együtt, mivel magában foglalja a fizika gravitációs elméletét, és a régmúlt idők kozmikus eseményeit a jelenünkre vonatkoztatja, egy nagyon káprázatos tudomány. Ami számomra azt jelenti, hogy könnyen elkápráztatja a kíváncsi hallgatóságot, de valós tudományos értéket igazából nem képvisel. Az abszurditását fokozza még az is, hogy az utódainknak, még mindig így kell megtanulniuk, ha tudományos szakemberek kívánnak lenni. Hogy majd ők is elkápráztathassanak bennünket, a hasonló felfedezéseikkel.
Matécz Zoltán
2015.01.04.
matecz.zoltan@gmail.com
