Álomvilág.
A valóság, amiben élünk, egy kissé eltorzított álomvilág. Mert benne minden, ami a valóságot képezi számunkra, valakinek az álmai alapján valósult meg. Mi magunk is, csak akkor vagyunk boldogok, ha az életünk során, a legmerészebb álmaink is valóra válnak. Azért élünk, hogy az álmoknak valóságértéket adjunk. Úgy a saját álmainknak, mint mások álmainak.
Az értelmes ember, éber tudati állapotban álmodozik a valóságról. Olyan életeseményekről képzeleg, amelyeket szeretne megélni. Így ésszerű, racionális értéket próbál biztosítani, a ma még álomszerű elképzeléseinek. Ezért gyakorlatilag, azért élünk, hogy tudatosan vagy öntudatlan módon, megvalósítsuk egymás álmait. Miközben, a saját álmaink is valóra válhatnak.
Egy olyan világban élünk, amelyben kinevetjük, kicsúfoljuk, kigúnyoljuk, kifigurázzuk az álmodozókat, miközben észre sem vesszük azt, hogy magunk is éppen azok vagyunk. Olyan álmodozók, akik a sok kinevetés, kicsúfolás, kigúnyolás, és kifigurázás miatt, nem tanultuk még meg azt, hogy az álmaikat milyen módon lehet valóra váltani ahhoz, hogy boldogok lehessünk.
Pedig, az értelmes ember, így álmodik magának szerető és megértő élettársat, meghitt otthont, boldog családot, olyan autót, ami az egész családnak tökéletesen megfelel, és minden egyéb életkörülményét. Munkahelyet, barátokat, és személyes hobbikat. Olyan szabadidős programokat, amelyek képesek fenntartani a boldog tudati állapotait. Amíg az álmainkat követjük, a lelki vágyaink mindig teljesülnek.
Egymás álmaiban élünk. Hiszen amikor elmegyünk dolgozni, azt a munkahelyet már megálmodta és megvalósította valaki. Mi csak benépesítjük a valósággá vált álmait. Amikor elmegyünk az áruházba vásárolni, azt az üzletet már megálmodta és megvalósította valaki. Mi csak vásárlók vagyunk ott, az ő megvalósult álmaiban. Amikor iskolába megyünk, akkor pedig, egy mások által jól megálmodott és megvalósult nevelési központba megyünk okosodni, és megtanulni azt, hogy hogyan kell a személyes, irracionálisnak értelmezett álomvilágunktól, minél távolabb maradni. Én pedig, éppen azt próbálom elmagyarázni bárki számára érthetően, hogy hogyan kell az vágyaink alapján kitalált álmaink szerint élni, hogy boldogok lehessünk.
Minden valóságos álmodozásunk alapja, a lelki vágy. Úgy is mondhatnám, hogy a vágyaink motiválják azokat az álomszerű elképzeléseinket, amelyek képesek arra, hogy olyan virtuális valóságot vetítsenek elénk, amit nagyon szeretnénk megélni. Ezért ahhoz, hogy a kívánt boldogságot elérjük a megtapasztalható valóságunkban is, éppen a lelki vágyainkra kell fókuszálnunk az elménk figyelmét. Ezeknek a lelki vágyainknak a reális kifejezésére kell használnunk, minden értelmes szellemi gondolatunkat. Kezdjük tehát, egészen az elején.
Akarva vagy akaratlanul, mindig valamilyen életeseményben veszünk részt. Ezek persze, problémát jelenthetnek számunkra. Amikor valamilyen probléma elé állít bennünket az élet, akkor azzal egy időben, egy lelki vágy is ébred bennünk azonnal. Amely már a probléma megoldására irányul. Így ez a lelki vágy, a mi személyes megváltónk az adott helyzetben, mert megvalósulása esetén képes arra, hogy megváltson bennünket az aktuális problémánk terhelő hatásától.
Ezért a bennünket megváltani képes vágyunkra kell fókuszálnunk az elménk figyelmét. Vagyis, a valóság eseményeit meghatározni képes racionális szellemi gondolatainkat, nem magára a problémára, hanem a vágyunk által diktált megoldásra irányítjuk tudatosan. Mégpedig olyan módon, hogy éber tudati elmeállapotban álmodozunk. Vagyis, reális mentális képi valóságot teremtünk a vágyunknak. Tulajdonképpen, elképzeljük a lehetséges megoldást olyannak, ami már boldoggá tenne bennünket. Ez a mentális kép már, örömérzéseket alakít ki bennünk. Mert valóságosnak láttatja velünk azt, amit szeretnénk megtapasztalni.
Amikor a belső mentális örömérzés élményét megtapasztaljuk, miközben a vágyunkról alkotott képzeletünket szemléljük az elménkben, akkor jelentsük csak ki azt, hogy „ÍGY LEGYEN.”. „ÍGY AKAROM.”. Vagy más néven, „ÁMEN”. Ez a valóságos ima lényege. Amikor egy vágy reális elképzelése után, ez elménkben jelentkező örömérzések alapján meghatározzuk azt, hogy így legyen. Olyankor ugyanis, a lelkünk által bennünk élő teremtő Isten hoz felelős határozatot a felől, hogy milyen sorsot éljünk meg a probléma megoldásaként.
Ha így teszünk az elménkben, akkor a megoldás-centrikus gondolkodásmód alkalmazásával, olyan előre megtervezett életesemények lavináját indítjuk útjára, amelyek a mi személyes aktív cselekedeteink hiányában is, megteremtik számunkra azt a sorsszerű valóságot, amely az előre vetített boldog érzéseket biztosíthatja nekünk. Mert mindig a szellemi gondolataink által irányított lelki érzéseinket „vetjük el”. Majd azok megvalósulása során pedig, éppen azokat „aratjuk le” magunknak. Ezért a boldogságunk, az ilyen módon előrevetített örömérzéseink által valósulhat csak meg számunkra.
Erről szól, a teljes keresztény tanítás. Amelyben Isten, mint teremtő, az értelmes ember lelke alapján éltet bennünket. Így a vágy, a lélek alapérzése vagyis, a bennünk élő Isten gyermeke. Amely képes arra, hogy megváltson bennünket. Mégpedig a problémánk számunkra terhelő mivoltától. Ezért, nekünk kell a vágyunkat felmagasztalnunk az elménkben, vagyis a koponyánk hegyén. Azaz a Golgotán.
De itt a Golgotán, a koponyánk hegyén dől el az is, hogy a problémánkat megváltani képes Isteni üzenetet, amit mindig a vágyunk képvisel, keresztre feszítjük-e újra. Ameddig ugyanis, nem a lehetséges megoldásra, hanem a problémára, annak okaira, felelőseire, hatásaira, és a bennünket terhelni képes időtartamára gondolunk, addig a megoldást jelentő vágyunkat, eleve kirekesztjük az elménkből vagyis, keresztre feszítjük ott. Hiszen, az elménk tudatosodásának az oltárán, egészen más dolgokat magasztalunk azzal, hogy a problémára fókuszáljuk a figyelmet.
Mert amire az elménk figyelme irányul, azt magasztaljuk fel ott. Probléma-centrikus módon gondolkozva pedig, éppen a problémánkat helyezzük az elménk mentális oltárára. Amit felmagasztaltunk az elménkben, annak a valóságát tapasztaljuk meg a valós életünkben. Így a probléma felmagasztalása által, újabb problémák megtapasztalásának a lehetőségét teremtjük meg újra, és megint újra. Csak a megoldás-centrikus gondolkodásmód biztosíthat lehetőséget arra, hogy olyan elképzelt esemény legyen az elménkben felmagasztalva, amelyiknek a megtapasztalható valósága, örömöt is okozhat számunkra.
Amíg a kereszténység nem ezt tanítja, addig tudatosan félrevezeti a híveit. Mert az Isteni gondviselést, Isten nélkül kívánja megoldani továbbra is. Mivel Isten, a Biblia alapján is, éppen bennünk él. Erre tanított Jézus is, amikor azt állította, hogy nem lakozik Isten kőből készült templomokban. Erre fektette a hangsúlyt. Mert aki ezt az alapigazságot megérti, felelős módon fog gondolkodni, mégpedig megoldás-centrikus módon, a tudatos teremtés mentális technikáját gyakorolva szándékosan.
Az értelmes ember, csak akkor lehet Istenben tudatos, ha az önmaga Isteni mivoltával is tisztában van. Akkor válik tudatos módon teremtővé. De ez a felismerés egyben, felelőssé is tesz bennünket. Ami azt jelenti, hogy mások jólétét is nekünk kell elképzelnünk és ez által megvalósítanunk. Hogy a teremtő gyakorlatilag, bárkiben jól érezze magát. Akár a mi közvetítésünk árán is.
A tudatos teremtésre képes értelmes ember számára a pénz és a vagyon, már nem képvisel értéket. Ezért az ilyen embert, nem lehet megvesztegetni. Hiszen Ő maga, az anyagi minőségek ura. Mert bárminek a valóságát meg tudja teremteni. Így szándékosan az életet szolgálja. A halott pénzt jelentő anyagi javakkal szemben. A gyökeresen megváltozott értékrendje alapján, tudatosan a valós értékek felé fordulva.
Ezért kedves olvasóm, én most tudatosan arra kérlek, hogy ne nyomd el senkiben a mentális kreativitást jelentő álomvilág lehetőségét. Hanem éppen ellenkezőleg, taníts meg mindenkit arra, hogy reális képzeletet alkosson az elméjében, a vágyairól. Mert a vágyak azért jelentkeznek az életünkben, hogy kövessük őket. A lelki vágyainkat pedig, csak a szellemi gondolataink segítségével tudjuk követni. Éppen azért, hogy a mentális örömök forrását, vagyis az Isteni mivoltunkat, felfedezzük általuk. Mert Isten az élet, és élni akar mindannyiunkban.
Sokkal szebb valóság alakítható ki akkor, ha tudatosan is a vágyainkat képviselő álmainkat követjük. Mert most még, egy racionális szinten elnyomott valóságban élünk annak ellenére, hogy ez is az álmaink eredménye. Hogy milyen lehet az új valóságunk, az ma még, csak álom. De ha a vágyainkat követjük, a reális elképzeléseken alapuló álmaink alapján, akkor minden álom valóra válik.
Ide illik, Bagdi Bella művésznő egyik legszebb dala, a „JOBB VELED A VILÁG” című. Ahol nyíltan utal arra, hogy az általunk elképzelt valóságban bárki új elképzelések alapján formálhatja, alakíthatja, akár mások számára is a valóságot, amit mi csak egyszerűen, világnak nevezünk.
https://www.youtube.com/watch?v=CIBvQfRfris&list=PLDD3F41472F0755DB
Százszor, ezerszer meg tudnám hallgatni ezt a dalt. De remélem azt, hogy még sokszor több alkalommal meghallgathatom még az életemben. Ez a nóta, egyszerűen maga a csoda. Bárkit képes megváltoztatni, és a helyes irányba terelni, aki fogékony lett a változásra. Hiszen minden megálmodott út, egy-egy újabb problémamegoldásról szól. Amikor valakiért jót teszel, Istent szolgálod másokban. Ettől olyan felemelő érzés. Mert egyensúlyba emeli azt is, aki segít, és azt is, akinek éppen segítettek. Ez a lelki egyensúly képes az egységben való önazonosság személyes érzését biztosítani számunkra. Amikor azt érzed, hogy minden most történik veled, akkor az már, Isten saját megtapasztalása önmagáról, az embereken keresztül. Mert az egységben, nem csupán mi érezzük Isten jelenlétét, hanem Isten is érzi a mi jelenlétünket.
https://www.youtube.com/watch?v=SZvq1hVBFYY&index=3&list=PLDD3F41472F0755DB
Majd itt van egy régebbi dala is a művésznőnek, amely a vágyak megvalósulásáról szól. Ahol a vágyak, a reális elképzeléseink alapján alkotnak számunkra elfogadható valóságot.
Helyezzük ezt az új álomvilágunkat mi is, a szeretet alappilléreire. Amit a megértés, a megbecsülés, és a megbocsátás személyes képességei biztosítanak számunkra. Sok, nagyon sok türelemmel. Mert ebben a mai világban, amiben éppen élünk, még nagyobb szükségünk van egymásra. Míg az interneten, egyre közelebb kívánunk lenni egymáshoz, miközben a valós életben, egyre jobban eltávolodunk egymástól. Már nem köszönünk egymásnak, nem mosolygunk egymásra, és nem vagyunk udvariasak egymással. Mert nem tudunk örüli egymásnak. Figyelmünket az internet köti le. Pedig, az is csak egy virtuálizált valóság. Egymástól gyorsan elválva hazasietünk, hogy újra együtt lehessünk az interneten. Hogy olyan dolgokat beszélgethessünk, amit személyesen is megtehettünk volna. Sokkal ideálisabb személyes körülmények között.
A személyes kapcsolat, olyan közvetlen feltételeket is elárul rólad, ami az interneten rejtve marad előttem. A leírt kérdéseid és válaszaid, nem képesek azokra a lelki rezdüléseknek a kifejezésére, amit a hangod közvetlen hallása biztosít számomra. Ráadásul, az egér érintése sem ugyanaz, mintha a kezedet foghatnám. Mert a kezed hőfoka, nedvességtartalma, szorítása, és rezdülései, igazolják számomra a mondanivalód jelentőségét. Miközben, a szemeden keresztül, a lelkedbe tekinthetek. Érezhetem azt, ahogy érzel engem. Ezt a csodálatos valóságot, nem adhatom oda a virtuális valóságért, amit az internet jelent.
Amíg a megújuló álomvilágomat realizálom, addig arra törekszem, hogy minden virtuális valóság, szűküljön be az életemben. Mert látnom és éreznem kell azt, hogy hogyan élsz, hogyan érzel. Azért, hogy tudjam azt, hogy milyen képzeletbeli valóságot teremtsek neked. Amiben szerintem, sokkal jobban érezhetnéd magad. Mert látom és tudom azt, hogy mire van szükséged. Te pedig, látod az én igényeimet. Így az álomvilágod tudatos kialakítása során, sokkal ideálisabb életfeltételeket képzelhetsz el számomra.
Matécz Zoltán
2015.02.16.
matecz.zoltan@gmail.com
