Gravitációs tömegerő.
Az erő irányára és hatásának erősségére, csak a tömegen viszonyítható okozatából lehet következtetni. Így a viszonyított tömeg megváltozott haladási iránya és gyorsulási értéke utalhat csak, az erő hatásvonalára és erősségére. Így az erő hatásvonala gyakorlatilag, mindig a hatásával szemben tehetetlenséget mutató tömegeken végződik.
Majd a megváltozott gyorsulási értéket nyert tömeg, a haladási irányának megfelelően, új hatási irányt határoz meg annak az erőhatásnak, amit éppen közvetít. Ezért hívják ezt a fizikai folyamatot kölcsönhatásnak. Mert nem a tömeg rendelkezik hatóképes erővel. A tömeg, csak a tehetetlen közvetítő. Ha az erő, a tömegtől eredne, akkor gravitációs jelenséget is okozhatna. Mert ha a tömeg rendelkezne az erő hatásával, akkor akár vonzódhatna is. Más objektív kiterjedéssel rendelkező tömegértékekhez. De így, a tehetetlenségnek köszönhetően, ez a veszély nem áll fenn.
Így az egyetemesnek nevezett tömegvonzásról, csak olyan ember beszél, aki nem tudja azt, hogy az anyagi halmazok, eleve kétféle tehetetlen állapottal rendelkeznek. Olyan objektív tömegállapottal, amit Newton törvényeiből megismerhettünk, és azzal teljesen azonos matematikai értékű szubjektív közegállapottal. Amely az anyagi halmaz sűrűségét meghatározó résztömegekből tevődik össze. Ezért az anyagi halmaz közege, éppúgy tömegekből áll, mint maga a teljes tömege. Ezért azonos a matematikai értékük.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Erőhatásokkal szemben. < > Energiahatásokkal szemben
Felületi hatás < > Térfogati hatás
Csak a testközeg résztömegei, olyan formán biztosítanak az anyagi halmaz számára stabil tömegértéket, hogy rács és kristályrács szerkezetekben rögzítésre kerülnek, egymáshoz viszonyítva. Éppen olyan módon, mint ahogyan például, egy autó teljes tömegértékét, a csavarokkal összeerősített alkatrésztömegek sokasága adja. Mert minden autóalkatrésznek saját tömegértéke van. Csak az autó teljes tömegértékétől jóval kisebb mértékűek. Tömegvonzást feltételezve tehát, a gravitációs vonzó hatást, olyan okokkal magyarázza a tudomány, amit a tömeg önmagától produkálni képtelen.
Az anyagi halmazok tehetetlen tulajdonságainak megértéséhez, vegyünk természetes példának, egy vödör vizet. A kérdés az, hogy ez a vödör víz, tömeg vagy közeg? A válasz az, hogy nézőpont kérdése a dolog. Mert számomra, ameddig cipelem a vödörrel együtt, tömegértéket képvisel. Amikor azonban, egy halacskát teszek bele, akkor a kis élőlény számára már, közegként jut érvényre.
Ha lehűtjük, akkor a kristályrács szerkezet kialakulása miatt, szilárd halmazállapotúvá fagy. A vödörnyi jégnek tehát, éppúgy tömegértéke lesz, de a halacska akkor, mégis a közegébe lesz belefagyva. Ahogy télen egy tó jegében is előfordul néha az ilyen eset.
Ha azonban melegítjük, a víz elpárolog, és a teljes tömegértéke elillan gőzként, és a levegő gáznemű közegébe távozik. Ott a légtér páratartalmát dúsítva, lehetőséget biztosít arra, hogy madarak röpködjenek benne.
A fizika állítása alapján, a gravitációs erővonalak, a tömegek felületén érnek véget. Ennél fogva, a tömegvonzási erő, a tömegek felé alakítják ki az erővonalak hatási irányait. Így a tehetetlen tulajdonságot mutató tömegértékek, a gravitációs vonzó hatásokat is, tehetetlenül szenvedik el. Mert ha a vonzó erőhatás a tömegek felületén ér véget, akkor ugyan, hol kezdődik, honnan ered, hol ébred?
Ha tehát, a gravitáció eddig tanult jelenségét jól értelmezem, akkor a tehetetlenséget kifejezni képes tömegértékek csupán, passzív módon szenvedik el, a rajtuk érvényesülő vonzó erők hatásait. Így a „tömegvonzás” kifejezés, eleve hibás, mert a gravitáció vonzó hatását, a tehetetlenséget biztosító tömegértékekre erőlteti. A nélkül, hogy a tömeg alkalmas lenne ilyen önálló erőhatásra.
A Newton által meghatározott vonzó gravitációval szemben pedig, Einstein geometriai módon oldotta meg a jelenséget, vonzó hatás nélkül. Szerinte ugyanis, az égitest méretű tömegek környezetében, meggörbül a tér és idő szövevénye, és ilyen módon, a vonzódás látszatát kelti bennünk. Téridőről beszél, a tér és az idő fogalmainak tudományos értékű konkrét tisztázása nélkül. Majd a relativitás és kvantum elméletekből született Nagy-Bumm elmélet pedig, valamilyen furcsa logikával, visszacsempészi a téridő elméletébe, a tömegekre utaló vonzó hatást újra.
Mivel a tudomány alapja, még ma is, a tömegvonzás elméletén nyugvó gravitációs nézet, ezért a természettudományt, egészen új alapokra kell helyezni. Mert a természettudomány, csak addig lehet a természet logikus értelmezése, amíg a természet valóságos jelenségeit magyarázza. Amint a jelenségek vélt igazságaihoz ragaszkodik, dogmatizálja a tudományt. Vagyis, eltéríti azt az igazságtól.
Matécz Zoltán
2015.06.20.
matecz.zoltan@gmail.com
