Gravitációs tévedés.
Newton határozta meg az anyagi halmazok tehetetlen tulajdonságát képviselő tömeg matematikai értékét. Négy axiómában rögzítve, lefektette az erőhatásokkal szemben mutatott tehetetlen viselkedését. Majd a gravitáció elméletének kidolgozása közben, kénytelen volt különbséget tenni az axiómáiban szereplő tömegértékek, és a gravitációs kölcsönhatásban résztvevő tömegértékek között. Így lett „tehetetlen tömeg” az axiómáiban szereplő, míg „súlyos tömeg”, a gravitációs képletekben megjelenő tömegek értéke. Annak ellenére, hogy az anyagi halmazok tömegértéke, gyakorlatilag mindkét esetben ugyanaz.
Tehetetlen tömeg = m (Nyugalomban lévő tömeg)
Súlyos tömeg = m*g (A szabadesés gyorsulásával mozgó tömeg)
Newton által meghatározott gravitációs képletekben tehát, a súlyos tömegek szerepelnek. Mert szerinte, csak az ilyen tömegértékkel rendelkező anyagi halmazok vesznek részt a gravitációs vonzás jelenségében. Amennyiben azonban, a tehetetlen és a súlyos tömegértékek között különbséget a kis „g” szorzótag képez, abban az esetben, a súlyos tömegek alkalmazása során, a gravitációs gyorsulás viszonyított értéke, már eleve szerepel a képletben. Vagyis, az a „g” gyorsulási érték, amit a gravitációs vonzóerőnek kellene előidéznie, rejtett módon, már eleve bele van szőve a képletbe.
Így nyer erőértéket az anyagi halmazok tehetetlen tulajdonságát kifejezni képes tömeg. A hozzá rendelt súlyerőnek köszönhetően. Amitől már, súlyosnak van értékelve. Így én a csapdát abban látom, hogy a tehetetlen tömeg is súlyerővel rendelkezik. Hiszen a felfüggesztését vagy alátámasztását biztosító felületet, ő is súlyerővel terheli, amíg nyugalomban van. A Newton-féle axiómákban meghatározott erők, ezzel a súlyerővel biztosított tehetetlenséget győzik le, amikor a nyugalmi állapotukból kimozdítják az anyagi testeket.
Ennél fogva, ha mégis feltételezzük azt, hogy létezik esetlegesen a tömegvonzáson alapuló gravitáció jelensége, akkor abban az esetben gyakorlatilag, minden agyagi halmaz tömegértéke, a hatása alatt áll. Akár nyugalomban van, akár szabadon esve mozog. Ennél fogva, tehetetlen tömegről beszélni, teljesen értelmetlen dolog. Vagyis, minden lehetséges tömeg, súlyosként kezelendő. Nincs kivétel.
Amennyiben pedig, azt feltételezzük, hogy nincsen tömegvonzáson alapuló gravitáció, ahogyan azt én magyarázom már körülbelül huszonöt éve, akkor minden testtömeg, a tehetetlenség kifejeződése maradhat. Ahogyan az, Newton axiómáiban szerepel. Súlyerő nélkül. De nézzük meg most azt, hogy mit jelent ez a kétféle tömegérték a nyelvtani logika szintjén.
Tehetetlen tömeg = Az anyagi halmazok tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttató tömeg tehetetlensége. Vagyis, passzív-passzivitást jelent. Ami így egyben, egy teljesen abszurd kifejezés.
Súlyos tömeg = Az anyai halmazok tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttató tömeg aktivitása. Vagyis, aktív-passzivitást jelent. Ami így egyben, egy szintén teljesen abszurd kifejezés.
Mert a tömeg, a súlyos vagy tehetetlen jelzők nélkül is, az anyagi halmazok tehetetlenségét kifejezni képes egyedi tulajdonság. Sajátságos tulajdonságként pedig, önállóan jellemzi a testek tehetetlenségét. Így többlettulajdonságok szóösszetételével megterhelve, elveszíti az eredeti jelentését. Mert már nem képes többé, az eredeti tulajdonság egyértelmű kifejezésére. Ezt a nyelvtani hibát követte el Newton. Azért, hogy a kétféle képletben szereplő tömegértékek között, különbséget tehessen. De Ő, nem volt nyelvész.
Az axiomatikus képletekben tehát, súlyerő nélkül szerepelnek a tömegértékek.
F = m * a Ebből származik a súlyerő, ami G = m * g
Mindkét esetben az anyagi halmaz tehetetlen tulajdonsága kerül viszonyításra, az erőhatás által okozott állapotváltozás figyelembevételével. Valójában azonban, közegváltáskor van jelentősége a dolognak igazán. Amikor a tömeg és a súly arányosságát biztosító logika megváltozik. Mert például, amikor a levegő teréből, vízbe helyezünk egy testet, akkor annak az anyagi halmaza, ugyanazt a tömegértéket fogja képviselni a folyadékban is. Viszont a súlya, az általa kiszorított folyadék súlyának értékével lesz könnyebb. Ezt határozta meg Archimedes, még az ókorban. Mindenféle gravitációs ismeretek nélkül.
Ez a súlyarány torzulás, minden közegváltásnál megtörténik. Akár itt a Földön történik meg a közegváltás, akár a bolygóközi térben. Mert az anyagi testek súly és tömegarányossága, csak itt, a mi Földön megszokott bioszferikus légterünkben megszokott jelenség. Más közegben, mint például a víz is, egészen más arányossági szint lép fel. Ezért magyarázza a fizika azt, hogy az anyagi testek tömegértéke, mindig azonos marad közegváltás esetén, csak a súlyuk változik meg. Mégpedig, az új, befogadó közeg sűrűségi viszonyainak megfelelő módon. Ahhoz pedig, nem szükséges a feltételezett gravitációs hatás.
Azt azonban, egyáltalán nem értem, ha a gravitációs képletekben a súlyosnak értékelt tömegek szerepelnek, akkor miért nem maga a súlyérték vesz részt a számításokban? Hiszen a testek súlya, éppen azt jelenti, hogy a tömegükre erő hat. Mégpedig súlyerő. Úgy a tömeg súllyal arányos mivolta, figyelembe lenne véve a viszonyított közegében. Ráadásul, a „gravis” szó jelentése, „súlyosat” jelent. Így a gravitáció, nem a tömeggel magyarázható igazán, hanem a súllyal.
A dolog szépséghibája az, hogy a súly, csak a tengerszint felett arányos a tömeggel számunkra. A magasság változásával, arányosan csökken. Hasonló a helyzet, a vízbe mártott testek esetében is. Ahol a vízmélység arányában, egyre nagyobb erőre van szükség ahhoz, hogy az adott szintű helyzetben lehessen tartani. Mert a víz sűrűsége, a mélység fokozásával folyamatosan növekszik. Hasonló a helyzet a légtérben is. Ahol a magasság fokozásával, a légtérben lévő páratartalom, egyre ritkább lesz. Így a különböző magassági szinteket, mindig más súlyérték jellemzi, ugyanannak a testtömegnek az esetében.
A súlyerő nélküli tömeg jele a kis „m” betű. Éppen Newton határozta meg az értékét. Mégpedig, az m = ρ * V képlettel. Ahol a ró, az anyagi testek halmazának az egységnyi sűrűségét jelenti. Így a térfogattal való szorzás során, az egységnyi sűrűséget, kiterjesztjük a test teljes térfogatra. Vagyis, az egész anyagi test térfogatán belül, ugyanaz a sűrűség lesz nyilván. Ami teljesen kitölti az anyagi testet.
Ezt a térfogatban rögzített sűrűséget nevezhetjük a test közegének. Így az anyagi test közegét, a saját halmazának az apró résztömegei alkotják. Amelyek meghatározott sűrűségben, kitöltik az egész testet. Stabil viszonyítható jelleget pedig, a rács és kristályrács szerkezeteik biztosítanak, a szilárd anyagi testek számára.
Mivel pedig, a test teljes tömegértékét, az ő belső rácsszerkezetű közegértéke biztosítja, ezért az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát, a közegállapota éppúgy képes kifejezésre juttatni, mint maga a tömegállapota. Mert a két tehetetlenséget kifejező tényező, matematikai szinten teljesen azonos érték.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Anyagi halmaz
Amennyiben a közegállapot, éppúgy kifejezheti egy anyagi halmaz belső, azaz szubjektív tehetetlen tulajdonságát, akkor az a külső, azaz objektív módon értékelhető tehetetlen tömegtulajdonságával azonos értékű. Mert a tehetetlenség, ugyanannak az anyagi halmaznak a teljes anyagmennyiségére utal. Közegvonzásról pedig, nem beszél a fizika. Még csak, meg sem említi.
Ha a tömeg és a közegállapotok, ugyanannak a halmaznak a tehetetlen tulajdonságát kifejezni képes tulajdonságok, akkor az anyagi test esetleges vonzó tulajdonsága, már semmiképpen sem rendelhető hozzájuk. Ha mégis képes vonzódni egy test egy másik anyagi testhez, akkor annak egészen más okai vannak. Mágneses vagy elektromágneses okokra vezethető vissza. De abban az esetben sem a tömeg vonzódik, hanem magának az adott anyagi testnek lehet ilyen egyéb tulajdonsága is.
Ha az anyagi halmaz tömegét kívülről szemléljük, akkor nem látszik az ő belső sűrűsége, ami a közegét alkotja. Így a „felületes” szemlélő, csak az anyagi halmaz felületét látja, amit a teljes tömegértékével azonosít be. De a logika azt diktálja, hogy ezt a teljes tömegértéket, a szilárd anyagi halmazon belül, az ő ráccsal vagy kristályráccsal rögzített belső közegszerkezete biztosítja.
Így a közeg nem más, mint az anyagi halmazt alkotó résztömegek belső összessége. Ezért képes a testközeg, az anyagi test belső, azaz szubjektív tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttatni. A különbség csak annyi a kétféle halmaztehetetlenség állapot között, hogy a testtömeg, a testre ható közvetlen objektív felületi erőhatásokkal szemben mutat tehetetlen ellenállást, míg a közeg, a testre ható közvetettnek értékelhető térfogati szintű energiahatásokkal szemben jut érvényre, mint tehetetlen állapotú tulajdonság. Ez a kétféle tehetetlen állapot, akár egy időben zajló erő és energiahatások esetén is, a halmaz tehetetlenségének a kifejezői.
E miatt kell őket külön-külön is értelmezni. Hogy az anyagi halmazokat képviselő szilárd testek teljes tömegértékével párhuzamosan, az ő közegértékük is létezési jogosultságot nyerjen. Mint az anyagi testek belső sűrűségét alkotó résztömegek összessége. Így, mint résztömegek, ők is a testek tehetetlen tulajdonságát képviselik belső, azaz szubjektív módon. A vonzódás mindenféle látszatát kerülve. Mert a résztömegek által biztosított közegvonzásról, eddig nem tárgyalt a fizika.
Matécz Zoltán
2015.06.25.
matecz.zoltan@gmail.com
