Irracionalitás.
A racionalitás azt jelenti számomra, hogy konzervatív módon ragaszkodnunk kell, a már jól bevált, beidegződött szokásainkhoz, a többszörösen átgondolt sémáinkhoz, mert azok a gyakorlati tapasztalataink alapján, már elfogadható ésszerűséget nyertek számunkra. Azt azonban, tudomásul kell vennünk, hogy minden változás radikálisnak minősül. Ezek szerint, ma még irracionálisnak is minősül egyben, a hagyományainkhoz mereven ragaszkodó konzervatív álláspontunkhoz képest.
A holnapunk racionalitása, a ma irracionalitásában rejlik. Mert az észlelt problémáink, éppen arra utalnak, hogy a konzervatív álláspontunk hibás, vagy hiányos jelleget ölt már. Így a ma felvetett problémákra, csak holnap kaphatunk reális választ, ha a racionalitásunk mértéke, mentális módon hozzáfejlődik az irracionálisnak látszó probléma megoldási feltételeihez, és így racionálisan ésszerű magyarázatot nyerhet. Vagyis, átmehet a konzervatív módon megszokott gyakorlatainkba. A túlzott racionalitás azt jelenti számomra, hogy erősen korlátozott, konzervatív gondolkodásmód.
A holnap racionalitása, a ma irracionalitása. A szellemi fejlődés ugyanis, azt jelenti, hogy a ma még irracionálisnak látszó dolgoknak, reálisan elfogadható kereteket biztosítunk, és ez által, átmentjük azokat a racionalitásunk mentális szférájába. Bővítve ez által, a racionálisan elfogadható valóságképünket.
Amikor a szellemileg vezérelt értelmi vonatkozásunk, és a lelkileg kifejezésre jutó érzelmi adottságaink összhangban vannak, akkor biztosított csak a lelki egyensúlyunk állapota. Az a lelki egyensúly, amelyben az ember, mindig a kialakult hite alapján élhet szabadon, kompromisszumok nélkül. A kompromisszumok ugyanis, olyan látszólag ideális lehetőségek, amelyek képesek fenntartani a megszokott, konzervatív álláspontunkat.
A lelkiismeret furdalás érzése, a lelki és a szellemi adottságaink ellentéteiből adódik. A szeretet, az erkölcs alapja, így a társadalmi erkölccsé is. Az erkölcs azonban, az emberi szellem fejlődése által, állandóan módosul. A ma erkölcse lesz, a holnap erkölcsiségének az alapja. Így a közerkölcsiséget, mindig a kialakult hatályos törvények szavatolják.
Az észlelt hiba, pozitív értéket képvisel számunkra, ha tanulni lehet belőlük. A tanulás azonban, új ismeretek megszerzését eredményezi, amelyek képesek arra, hogy a konzervatív módon megszokott életvitelünkön módosítsunk. Így a túlzottan konzervatív álláspont, a szükségszerű tanulási ismeretek hiányosságaira utal. Az okos ember a más hibájából tanul, míg a buta, a sajátjából. Az ostoba pedig, a sajátjából sem. Amikor képesek vagyunk a hibáinkból tanulni, akkor azt, a társadalmunk toleráns módon kezeli, és elnéző velünk szemben.
A toleráns ember számára a csúnya, legfeljebb csak szépséghibás, vagy a rossz, legfeljebb csak kevésbé jó. Így a társadalmi törvényeink éppen azt próbálják szavatolni, hogy a társadalomban való együttélés, legfeljebb szépséghibás, vagy legfeljebb kevésbé jó lehessen. Így ezek a társadalmi törvények biztosítanak jogokat számunkra, és azzal arányos kötelezettségekkel terhelnek közben bennünket. Ezért a jogaink, és a kötelességeink arányos egyensúlyban vannak, egy egészséges társadalomban.
Egy eltorzult társadalomban pedig, amelyben az elszegényedés folyamata észlelhető, az emberi jogok, és a hozzájuk rendelt kötelezettségek eltorzulása a jellemző. Az elszegényedő emberek jogait, a meggazdagodó népréteg használja, míg a meggazdagodók kötelezettségeit, a folyamatosan elszegényedőkre terhelik. Így a szegénység fokozódásával megjelenik a nyomor, és a hontalanság is. Miközben a mérhetetlen gazdagság túlfokozottsága is tapasztalható.
A meggazdagodott népréteg természetesen, konzervatív módon ragaszkodik ahhoz az életformához, amely a létbiztonságát képes szavatolni. Még akkor is, ha az igazságtalan az elszegényedőkkel szemben. Ebben a fokozódó igazságtalanságban azonban, az összességi társadalom erkölcstelensége nyilvánul meg. Így a szegénységbe vagy a nyomorba való sodródás, a közerkölcs torzulását fejez ki. Azt a torzulást, amit radikálisan kell megváltoztatni, hogy az egyre konzervatívabbá váló jellege feloldódjon. Ez a radikális megoldás azonban, irracionálisnak minősül a konzervatív álláspontból tekintve. Racionálisnak, csak az elnyomott társadalmi népréteg tartja.
A társadalomban kialakult forradalmak, éppen azokat a radikális megoldásokat képviselik a történelmünkben, amikor a gazdaságilag elnyomott néprétegek, megpróbálták helyreállítani a társadalmuk erkölcsi torzulásait. Mivel ezek az erkölcsi torzulások folyton megismétlődnek, ezért kimondható az, hogy a társadalomban élő élősködő ember a legostobább lény, mert a saját, történelmében lejegyzett hibáiból sem okul.
Ma, a XXI. században, megint egy ilyen radikális változás előtt állunk társadalmi szinten. Mert a gazdasági aránytorzulás, egyre nagyobb méreteket ölt. A konzervatív álláspontot képviselő meggazdagodott népréteg, egyre erősebben áll szemben, a radikális igényeket támasztó elszegényedett népréteggel. Ugyanazokon a társadalmakon belül. A változást pedig, csak a karhatalom, és az őket szabályzó hatályos törvények képesek visszatartani. Mégpedig olyan módon, hogy a társadalom elnyomottait, tudatosan erkölcstelen szintre kényszerítik.
A radikális változás, nagy társadalmi veszteségekkel jár. Ami a forradalmak esetében már megszokott. Mert a forradalmak anarchikus jellegében, megoszlik a károkozók felelősség is. A győztes pedig, mindig a saját szemszögéből tekintve írja a történelmet. Létezik azonban, egy kevésbé erőszakos, sokkal kevesebb veszteséggel járó, relatív módon radikális megoldás is. Én antiforradalomnak neveztem el.
Az antiforradalom lényege az, hogy a szükségszerű gazdasági kiegyenlítődési folyamatot, a meggazdagodott népréteg kezdeményezi. Nem várják meg azt, hogy az elszegényedett népréteg erőszakot alkalmazva vegye el azt, aminek a hiányát törvényes keretek mellett idézték elő számukra. Hanem önként felkarolják az életterükben fellehető, gazdasági szempontból lecsúszott embereket, és megtanítják őket arra, hogy milyen módon képesek úgy eltartani magukat a társadalmi életben, hogy ne szaporítsák tovább az elszegényedett népréteg létszámát. Igen, megtanítják. Rávezetik őket arra, hogy a rohamosan változó világ átalakult lehetőségei között, milyen módon élhetnek biztonságban, a társadalom hasznos tagjaiként.
Mert az elszegényedett emberek, a legtöbb esetben, abban a hibában élnek, hogy nem voltak képesek, a hirtelen megváltozott életfeltételek alapján élni a társadalmi életüket. Így a radikálisan megváltozott életfeltételek, lehetetlenné formálták az életminőséget azok számára, akik képtelenek lépést tartani a változássokkal. Mert szintén konzervatív módon ragaszkodnak ,a megszokott életvitelükhöz. Még akkor is, amikor már az elszegényedésük jelei nyilvánvalóan megmutatkoznak. A társadalmi változás helyett, az áldozat szerepével azonosulva, lemaradnak arról a gazdasági fejlődésről, amely a gazdasági gyarapodásukat elősegíthetné.
Így az antiforradalom által, a gazdasági szempontból stabillá vált népréteg, a tovább fokozódó relatív élősködés helyett, tudatosan felelősséget vállal, a tudáshiány miatt gazdasági szempontból lemaradt embertársaikkal szemben, és rávezeti őket arra, hogy a saját életterükben, milyen módon válhatnak, stabil gazdasági háttérrel rendelkező emberekké. Mert az ő saját jómódú életstabilitásukat, csak szintén stabil társadalmi háttér szavatolhatja. Amelyben már nem irracionális dolog, az erkölcsi aránytorzulás.
A társadalom erkölcsi szintjét ugyanis, ilyen módon helyre lehet igazítani. Ahogyan az oktatás megszervezése által, küzdeni kell a tanulatlanság, a butaság ellen, éppen olyan módon, küzdeni kell az elszegényedés ellen is. Ami nem más, mint a tudatlanság gyakorlati megvalósulása. A szellemi tudatlanság, a gyakorlati tehetetlenségben nyilvánul meg, és a társadalmi életünkben, az elszegényedési folyamat okozója.
Minden ember tesz valami hasznosat a társadalomban, amíg él. Gazdasági szempontból nézve, a stabil ember, hasznos tagja a társadalomnak. Mert a mindennapi cselekedetei, szervesen igazodnak a társadalom közös érdekeihez. A gazdasági szempontból tekintve labilis egyén pedig, haszontalan. Ártó hatása a szegénységben, és a bűnözésben nyilvánul meg. A szegénység bűn, az elszegényedettekkel szemben, míg a bűnözés bűn, a társadalom stabil tagjaival szemben. Ezért adott a feladat. Stabilizálni kell az ő társadalmi állapotukat is. Érdekeltté kell tenni őket abban, hogy a társadalom aktív részeként, érvényesülni tudjanak azokból a javakból, amit a jól szervezett társadalmi életvitel kínálhat számukra is.
A szocializáló társadalmi folyamatok, éppen az antiforradalom lehetőségét próbálják fenntartani. Az által, hogy emberi jogokat próbálnak biztosítani azok számára is, akik már elszegényedtek. A társadalom szociális hátterét biztosító törekvéseinek az elkorcsosulása azonban, védtelenné teszi az elszegényedett embereket. Akik a néprétegükre kényszerített negatív társadalmi hatások miatt, jogot formálnak maguknak arra, hogy az egyre fokozódó gazdasági problémájukat, radikálisabb eszközökkel oldják meg. Így az antiforradalmat képviselő szociális adottságok hiánya, valós forradalomhoz vezethet.
Matécz Zoltán
2015.06.25.
matecz.zoltan@gmail.com
