Szkeptikus lettem.
A filozófiai szintű szkepticizmus lényege az, hogy az értelmes ember, kételkedve vizsgálja azt, hogy az érzékszerveink közvetítései által észlelhető világ, és az életünk során megszerzett elméleti tudásunk dogmái, mennyire fedik a valóságot. Vagyis, megismerheti-e egyáltalán valaki ilyen módon azt az igazságot, amit az anyagi valóság jelent számunkra?
Mert a valóságról, nem közvetlen módon nyer az elménk információkat, hanem csak a korlátozott minőségű érzékszerveink útján. Még akkor is, ha az egyre fejlettebb műszereink, mindig precízebb mérési lehetőségeket biztosítanak számunkra. Mert az eredmény, akkor is, csupán közvetett információ lehet. Amit, csak akkor fogadhat el az elménk, ha dogmatizáljuk azokat. Vagyis, ami a mai tudományos ismereteink alapján, helyesnek bizonyul. Tehát, abszolút értékűvé tesszük magunk számára. Illetve, különböző etalonokat formálunk belőlük.
A tudományos szkeptikusok, az ilyen módon dogmatizált alapfogalmaikhoz mereven ragaszkodva, megkérdőjelezhetetlennek tartják a saját alapelveiket. Amelyeket törvényszerűeknek tartanak, és e miatt szerintük, különösebb bizonyítgatások nélkül is elfogadottak lehetnek. Ezért minden más elmélettel szemben természetesen, kételkedővé válnak a tudományos szkeptikusok. Mert más filozófiai elméletek ennél fogva, alapvetően ellentmondanak a tudomány állításainak, és azt ők már, eleve nem tűrhetik el.
Így a tudományos szkeptikusok kirekesztő jellegű gondolkodásmódja, eleve meghiúsít mindennemű elméleti egységesítési lehetőséget az emberi kultúrában. Mert a bizonyítottnak értékelt dogmáikra hivatkozva, felsőbbrendűnek értékelik a tudomány állításait. Amelyekhez, nem társulhat semmiféle olyan egyéb elmélet, ami még nem ment át a tudomány szigorú szűrőjén. Ugyanez a szűrő gátolja meg azt is, hogy a tudomány, bármilyen más elmélethez közelíthessen. Ezt a szűrési feladatot, éppen a tudományos szkeptikusok valósítják meg.
A tudományos szkeptikusok, hitetlenek minden olyan elmélet állításaival szemben, amelyek nem a megszokott tudományos módszerek által lettek igazolva. Ezért kételkednek bennük. Nem azért kételkednek tehát, mert a tudomány, egy abszolút igazságot jelent számukra, hanem azért, mert hisznek a „jól bevált” tudomány dogmatikus módszereiben. Így végül is, a szkepticizmus is, hit alapú jelenség.
A tudományos szkeptikusokkal ellentétben, én nem a tudományos igazságokra támaszkodva vagyok szkeptikus, a tudománytalannak minősített ezoterikus elméletekkel szemben, hanem éppen fordítva. A tudomány állításaival szemben lettem szkeptikus. Mert szerintem, a tudomány nem más, mint a tudós szakemberek kollektív hite csupán. Dogmatikussá tett hite. Így éppúgy alá van vetve a tévedés lehetőségének, mint bármilyen más egyéb hit. Mert biztos vagyok abban, hogy önkontroll nélkül, egyetlen hit sem fejlődhet.
A tudományos szkeptikusok ma már, nem az objektív valóság megismerésében kételkednek, hanem a velük szemben fennálló többi elmélet helyességében. Annak ellenére, hogy azok is az emberi kultúra szerves részét képezik. Sőt, mi több, éppen azért, mert az emberi kultúra címét, a tudománynak kívánják kisajátítani. Így a tudománytalannak minősíthető elméleteket, előbb-utóbb kulturálatlannak fogják minősíteni.
Szerintem, a tudomány alapjaiban véve hibás vagy hiányos. Mivel a mai napig, nincsen konkrét módon meghatározva a tudományban például, az energia, a tér, az idő, vagy akár az információ fogalmi jelentése. Ezek a tényezők, még nincsenek megfelelő módon dogmatizálva. Mert pusztán, elvont fogalmakkal értelmezik őket. Így konkrét meghatározások hiányában, csupán az átlagemberek egyszerű konyhanyelvén használják, ezeket az eleminek nevezhető alapfogalmakat. Pedig, ilyen módon csupán, ész nélkül osztják az észt. Így az én szkeptikus gondolkodásmódom, éppen a tudomány dogmatikussá vált alapelveit kritizálják. A tudományos szkeptikusokkal szemben. Akik ennek ellenére például, téridőről beszélnek. Teljes bizonyossággal.
Ráadásul, a tudományos szkepticizmus, nem biztosít lehetőséget az objektív megismerés számára. Mert a dogmatikus tudományos állítások, továbbra is olyan értelmezések csupán, amelyeket közvetett módon szerzett az emberiség.
Közvetlen módon, csak úgy szerezhető információ a valóságról, ha a relatív emberi elme, mentális szintű kommunikációs viszonyba kerül, az Univerzum abszolút ELMÉJÉVEL. Amelyben az Univerzum öntudatos. Ezt az öntudatot nevezi az idealista filozófia Istennek. Valamint, éppen ezért beszél ma már a tudomány, a kvantumpszichológia tárgykörében, intelligens Univerzumról.
Amikor az ember, már az Isten szemszögéből tekintve szemléli a világot, akkor egy olyan viszonyítási alappal fog rendelkezni, amelyből már, jogosan lehet szkeptikus bármilyen egyéb, ember által alkotott részelmélettel szemben. Bár abból a szemszögből tekintve, már felesleges lesz mindennemű szkepticizmus, mert az abszolút bizonyosság birtokában, már nem az emberi hit lesz a mérvadó. Csupán az a kérdés, hogy ez az Isteni eredetű szemszög, mit takar.
Ahogy a tudatos emberi elme, öntudattal rendelkezik, úgy az Univerzum abszolút ELMÉNEK is, van egy sajátságos öntudata. A mi emberi elméink alapfeladata az, hogy a kellemes szellemi gondolatainkhoz, pozitív lelki érzéseket biztosítson, a tudatos teremtés érdekében. Az Univerzum abszolút elméje azonban, csak a szándékos teremtésre tudatos. Mert minden lehetséges létezést magában foglal. Így az abszolút szintű teremtésben, nincsen vetélytársa. Ezért, mindent önmagából, és önmaga számára teremt. A saját gyönyörűségére.
Az általunk megismert elektromos anyagi valóságban, az emberi relatív elméink képviselik az értelmet. Az Univerzum azonban, az oszthatatlan alaptömegekből álló mágneses terével biztosít mozgási, változási alapközeget, az összetett anyagi részhalmazok számára. Így ennek a mágneses alaphalmaznak a közege, teljesen körülöleli és belül is kitölti, az összetett anyagi részhalmazok atomi szintű strukturális szerkezeteit. Mint ahogyan a szivacs esetében, a víz közege teljesen körbeveszi és kitölti az üreges belsejét.
Így az Univerzum abszolút ELMÉJÉT, a mágneses alaphalmaz valósítja meg. Mégpedig az által, hogy benne, mágneses hullámok alakulnak ki. Így szerintem, a mágneses hullámok mágneses hullámhosszai, egy-egy abszolút értékű információját jelentik az abszolút ELMÉNEK, míg a hozzájuk tartozó mágneses frekvenciák, az energia áramlását teszik lehetővé. Amely energiák, az összetett elektromos anyagi részhalmazok felé irányulva terjednek, és induktív módon hatást gyakorolnak, az objektívnek megismert valóságra.
Ezért az Univerzumban kialakult mágneses hullámok, alapvetően éppen a mágneses hullámhosszaikban különböznek. Vagyis, a mágneses szintű információs értékeikben. Amit úgy is kifejezhetünk, hogy azok nem mások, mint az Univerzum abszolút ELMÉJÉNEK a gondolatai. Mivel abszolút minőségű információs értékeket képviselnek. Ezt hívják az ezoterikus tanítások akasa krónikának. Vagyis, egy olyan Isteni eredetű teljes könyvtárnak, amelyikben minden lehetséges információ benne van tévedhetetlenül. Ezért számunkra, olyan információkat képvisel, amelyek abszolút értékűek.
Isten, nem a mágneses hullám, ami az anyagi valóság létezését fenntartja. Nem a mágneses hullámok frekvenciája vagy hullámhossza. Hanem éppen, az akasa krónika könyvtárosának lehetne nevezni. Mert minden információjáról tud, és minden információjához, megfelelő értékű energiát társít. Hogy ezek az információk, a mágneses hullámok által, induktív hatást tudjanak kifejteni, az elektromos anyagi világunk valóságára. Így a minden anyagi változásról tudó, és a minden anyagi változás hatását fenntartó státuszát tölti be az Univerzumban. Mint egy abszolút értékű mágneses öntudat.
Ahogy az emberi testet több milliárdnyi sejt alkotja, úgy a teljes emberiség is, Isten értelmes anyagi szintű megnyilvánulását képezi. Így az értelmes emberi elméink, Isten abszolút elméjében lehetnek csupán tudatosak. Ami azt jelenti, hogy maga az öntudatunk, az elektromos szerkezetű elménkben alakul ki, de mégis mágneses tulajdonságú. Ahogyan a saját mágneses öntudatunkat, mi magunk is csupán, önmagunk elektromos anyagi megnyilvánulásaira vetítjük, úgy Isten is, az ő saját öntudatát, a teljes mágneses alaphalmazra képes vetíteni. Amelyben az objektív anyagi valóságunk, csupán az ő virtuálisnak felfogható gondolatai.
Ahogy mi magunk is, egész nap gondolkodunk a relatív elménkkel, és estére már nem tudjuk azt sem, hogy egész nap mi járt a fejünkben, úgy Isten is szakadatlanul gondolkodik. Azzal az alapvető különbséggel, hogy számunkra a tudatosság csak az éber állapotunkban valósul meg, míg Isten abszolút tudata, állandóan éber. Mert az öntudata, nincsen az anyagi változások periodikus ciklusaihoz rendelve, mint a mi relatív elméink önismeretei.
Mivel az energiát sem elpusztítani, sem pedig, teremteni nem lehet, ahogyan azt az energia megmaradási törvénye sugallja, ezért az Univerzumban az energia, egy és oszthatatlan. Ennek az energiának az elidegeníthetetlen részét képezi, a mi lelkünk is. Mint a mi sajátságossá, specifikussá vált egyéni életenergiánk. Ezért minden egyes lelki érzésünk, ennek az életenergiának egy átkonvertált életerő impulzusa. Vagyis, olyan biológiai szintű mentális erőhatás, amely a saját energiánkból származtatható. Az elménkben pedig, a szellemi gondolatainkhoz kapcsolódva irányítjuk ezeket a mentális erőhatásainkat, az anyagi valóságunk tudatos formálása érdekében.
Így Istenben élünk, Isteni minőségű lélek által élünk, és az emberi fejlődés lényege az, hogy Isteni szintű öntudatra ébredjünk. Egyre jobban hiszek ennek a logikának a bizonyosságában, és ezért lettem szkeptikus, a tudomány dogmarendszerét felépítő részelméletekkel szemben. A tudomány pedig, éppen ehhez az abszolút ELMÉHEZ közeledik, a megismerési folyamatai segítségével. De ez a folyamat nagyon lassú, amíg a saját dogmarendszeréhez olyan mereven ragaszkodik. Pedig, a kvantumpszichológia intelligens Univerzum elméletében, már Istenről tárgyalnak, csak nem mondják konkrétan ki. Mert még egy kissé szemérmesek.
Engem azonban, nem kötnek a tudomány kialakult dogmái. Éppen ellenkezőleg, az alapvető hibáit és a hiányosságait felismerve, szkeptikus lettem néhány állításával szemben. Mert azok az állítások, abba a valóságképbe nem férnek bele, amit én el tudok fogadni. Így az én valóságom lehet, hogy tudománytalan, de az abszolút igazság felé törekszik. Amelynek része Isten is. Aki a lelkünk által, bennünk él. Így az abszolút igazság megismerésével, Isten önmagára talál bennünk. Ez a bizonyosság, felold bennünk mindennemű szkeptikus hitet.
Matécz Zoltán
2015.11.08.
matecz.zoltan@gmail.com
