Félreértett gravitáció.
A nukleáris morfológia új eredménye az, hogy egyértelműen megállapította azt, hogy a tudományos élet eddig, teljesen félreértette a gravitáció jelenségét. Így az ókorban megfogalmazódott gravitációs elmélet, amely az egyetemessé vált tömegvonzás elvén alapszik, és Newton biztosított számára matematikai összefüggéseket, mára már csak téveszme. Már Einstein is szakított az egyetemes tömegvonzáson alapuló gravitáció elvével, mert a téridő görbületével magyarázta azt, vonzó erőhatások nélkül. Ennek ellenére, „vezető”, ismert fizikusok, egyre újabb és újabb filmeket készítettek a tömegvonzással magyarázott gravitáció népszerűsítése érdekében. Eljutva egészen a kvantumgravitációig.
A nukleáris morfológia, az elemi részecskék fizikájának a modellezéstanát képviseli. Amely egy olyan gyakorlati módszernek tekinthető, amely a tudomány legfrissebb eredményei szerint értélmezi, az alak és rendszerlogikai illeszkedések lehetséges összefüggéseit. Szerintük, a rendszerlogikai ismereteik alapján, létrehozható a Dinamikus Univerzum Morfológiai Modellje. Amely az alaktani ismeretek bevetésével, újraértelmezi a világ jelenségeit és összefüggéseit, majd elkészíti annak valósághű modelljét.
A morfológusok szerint tehát, a gravitációról szóló tömegvonzási elmélet, nem takar egzakt állításokat, mert csupán a fizikusok közmegegyezésén alapszik. Vagyis, a fizikusok kollektív hitét képes kifejezésre juttatni. Annak ellenére, hogy a Newton -féle matematika, tökéletesen igazolni látszik azt. Így az új rendszert képviselő morfológusok, gyakorlati modelleket készítettek, a már megismert elemi részecskék segítségével, és eleve kizárták a tömegen alapuló vonzás bármilyen lehetőségét.
Szerintük, ez a rendszerlogika nem más, mint egy szöveges függvény formájában megjelenített, elemi összefüggésekkel működni képes következtetési rendszer, amely a vizsgálati módszerében, a matematikai egzaktságával és a beszélt nyelv egyszerűségével képes megragadni és értelmezni, a világegyetem minden jelenségét. Így gyakorlatilag nem más, mint a józan paraszti ész összefüggéseit, függvények formájában kifejezésre juttató elmélet. Éppen a közérthetőség miatt.
Szerencsére, a morfológusok már elemi közeghatásokról beszélnek. Amelyben a közegáramlási nyomásértékek játsszák a fő szerepet. De a gravitációt közvetítő elképzelt közeget, amit a gravitonok jelentenének, ők sem találták még meg. Annyit azonban már nyilvánvalóan tudnak, hogy vonzási erőt nem közvetíthetnek, ha léteznek is, legfeljebb csak taszítást. Az meg ugyebár, nem képvisel tömegvonzási értéket. Ezért a morfológusok szerint, a Földön mérhető gravitáció jelenségét, ebben a rendszerlogikai világképben, az „ősatomból”, a neutrínóból, a fotínóból, és az elektrínóból álló közegeknek, a Föld felé irányuló áramlási nyomása alakítja ki, és tartja fenn.
Hát, a morfológiai elmélet alapjainak a megismerése során, az a gyanúm merült fel, hogy a gravitáció elméletének, egy újabb, még tudományosabb félreértésével van dolgunk. Amely vonzó ok hiányában, most egy taszító, az áramló közegnyomáson alapuló okot keres, a jelenség magyarázatára. Bár egy olyan áramló közeg nyomását értik alatta, amelynek az áthatoló képessége igen nagy. Vagyis, az anyagi halmazok belső rács és térrács szerkezetein, könnyedén képes áthatolni. Miközben, az érintett rácsszerkezetek struktúráira, az áramlásából eredő torlónyomást gyakorol.
Nem derül ki számomra az, hogy milyen hatás készteti áramlásra ezt az „ősatomként” tisztelt közeget? Amely olyan apró elemi részecskékből áll, amelyeknek az anyagon áthatoló képessége igen nagy. Az sem érthető számomra teljes mértékben igazán, hogy ennek a közegnek, miért éppen a Föld középpontja felé kell áramolnia? Hogyan képes az áramlása közben, a Föld gömbfelületén egyformán hatást gyakorolni egy időben, minden irányból?
Továbbá, ha az áthatoló képességének köszönhetően, már áthatolt a Föld anyagi testén, akkor a túloldalon taszító hatást kellene tapasztalni. Vagy esetleg, az áramlás irányából mérve a Föld felszínén mért közegnyomásból származó taszítóerő, a Föld ellentétes oldalán, jóval gyengébbnek mutatkozna. Illetve a Föld két szélén, sodróerőként jutna érvényre. Amely a Föld felszínén oldalt kiálló testeket, egyszerűen elsodorná a függőleges helyzetükből. Mint ahogyan a levegő áramlása szelet produkál, és az iránya viszonyítható, a szélkakasok felvett helyzetéből.
Szerintem, teljesen mindegy az, hogy milyen apró anyagi részecskék áramlásáról van szó. Mert azok, mind egy szálig, a Newton által meghatározott erőviszonyoknak vannak alárendelve. Ezt diktálja számomra a józan paraszti ész. Mert azok, mind összetett anyagi részecskék vagyis, nagyon apró anyagi testek. Ennél fogva, ugyanazok a fizikai szabályok vonatkoznak reájuk is, mint a sokkal nagyobb testvéreikre. Az áramlásuk pedig, sugárzásként jut érvényre, amelyben minden egyes áramló részecske, maga szállítja a kölcsönhatási pontba, a saját impulzusértékét.
Az én véleményem az, hogy amíg a tudományos szakemberek, a morfológusokat is beleértve, nem tudják konkrét módon meghatározni azt, hogy mi az energia, addig esélyük sincsen a Gravitáció megértésére. Mert ma még, sem az energia, sem a tér, sem az idő, sem az információ konkrét jelentése nincsen meghatározva a tudományos életben. Ezeket a fogalmakat, a tudomány is csak elvont értelemben, azaz konyhanyelven képes használni. Az átlagemberek szintjén. Akik, csupán a józan paraszti eszükkel fogadják el, hogy van tér, van idő, van energia, és van információ.
„Van valami, amit energiának nevezünk, anélkül, hogy fogalmunk lenne róla, hogy mi az? A fizika úgy határozza meg az energiát, hogy az képesség valamilyen munka elvégzésére.”
„Mindenféle energiát számon tudunk tartani, még azt is tudjuk már, hogy az anyagot is titkos energiaraktárnak kell tekintenünk. De hogy mi az energia, azt egyetlen fizikus sem tudja közelebbről megmondani, de egyetlen filozófus sem.”
Sztrókay - Mi micsoda a fizikában?
Az erő, közvetlen érintkezésen alapuló felületi kölcsönhatások által közlődik, egyik anyagi testfelületről a másokra. Gyakorlatilag, sugárzási jelenséget produkálva. Legalább az egyik anyagi test, kölcsönhatásra képes lendülettel bír. A kölcsönhatás pillanatában, impulzusátadás történik. Amelynek során, az első test veszít a lendületéből, míg a másik test, azzal arányos lendületet nyer. Mégpedig, az impulzusátadás mértéke alapján. Erről szólnak, a Newton axiómáin alapuló kölcsönhatások tehetetlenségi törvényi. Amelyek a mai napig is érvényben vannak.
Csakhogy, az anyagi testek tehetetlenségét, nem csupán a tömegértékük képes kifejezésre juttatni, hanem az ő belső közegértékük is. Mert minden anyagi test közegértékkel is rendelkezik. Mivel a belső rács és kristályrács szerkezeteit, olyan apró résztömegek építik fel, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok. De még, az atomi szerkezeteiket is. Erre az apró résztömegeken alapuló testközegre, nem képes más testekről erőhatás közlődni közvetlen módon. Ezért a természet egy másik, sokkal természetesebb módot talált arra, hogy a testközegeken is megtörténhessen a kölcsönhatást jelentő impulzusátadás lehetősége.
Nézzünk erre agy egyszerű példát. Ahhoz, hogy az ételünket megmelegítsük, tüzet kell gyújtanunk. Feltesszük rá az ételünket, és addig tartjuk felette, amíg fel nem melegszik. Közvetlen felületi kölcsönhatás által. De egészen más jelenség zajlik a mikrohullámú sütőben. Ott ugyanis, mágneses módon történik az ételünk anyagi közegének az induktív gerjesztése, amelynek során, felmelegszik az. A nélkül, hogy tüzet raknánk alatta.
Az indukció jelensége arra utal, hogy az anyagi halmazok elektronjainak az elektromos részterei, és a mágneses tér, folyamatos kölcsönhatásban vannak. Ezért én, az elektromágneses jelenségeket, egyszerűen szétválasztottam elektromosra és mágnesesre. Így a mágneses tér képezi azt a teret, amelyben az elektromos anyagi megnyilvánulások részeseményei zajlanak. Így nálam a „tér” fogalmát, automatikus módon a mágneses tér veszi fel.
Ez a mágneses tér nem más, mint az Univerzum oszthatatlan alaptömegek által felépített teljes alapközege. Mivel oszthatatlan alaptömegek alkotják, ezért azok elektrosztatikus töltést felvenni képtelenek. Így a közegük, csak mágneses tulajdonságokkal jellemezhető. Mivel a világmindenségben, ezen kívül semmi sem létezik, ezért ez az alapközeg, egyben az Univerzum szubjektív, azaz belső alaphalmaza is egyben. Amelynek az oszthatatlan alaptömegei, egy egységes mátrix rendszert alkotnak.
Mátrix rendszerként képzelhető el, mert az oszthatatlan alaptömegei egymást félretolni vagy félrelökni önerőből képtelenek. Így a konkrét alátámasztás vagy felfüggesztés hiányában állandóan, csak rezegnek azok. Egymásnak adogatva a rezgési erőimpulzusaikat. Egy folyton rezgő alapközeget alkotva ez által. Ebben a folytonos rezgésben alakulnak ki az együttes rezgés elemi feltételei is, amelyek már mágneses hullámokat alkotnak. Egyenes irányban terjedő longitudinális hullámokat. Amelyben természetesen, nem a hullámot kialakító oszthatatlan alaptömegek terjednek, hanem a frekvenciájuk által az energia. Mint egy irányba terjedni képes rezgési erőeredő.
A mágneses hullámnak, két elemi összetevője van. A mágneses hullámhossz és a mágneses frekvencia. Szerintem, a mágneses hullámhossz képviseli, a mágneses információt, míg a mágneses frekvencia, a mágneses energiát. Az energia, egymás után érkező, hatásos erőimpulzus sorozatok formájában terjed a mágneses hullámban. Egy egy ilyen erőimpulzus sorozat képviseli a tudomány kvantumát. Amely ennél fogva képes, frekvenciafüggő „részecske” lenni. Ami természetesen nem részecske, hanem az oszthatatlan alaptömegek által közvetített mágneses rezgési hatás impulzussorozat értéke csupán.
Ezek a mágneses hullámokban terjedő mágneses rezgések képesek arra, hogy az anyagi minőségek elektronjainak az elektromos tereit, induktív módon befolyásolják. Így az indukció jelensége nem más, mint a mágneses tér és az anyagi minőségek elektronjai által fenntartott elektromos terek folytonos kölcsönhatása. Amelynek során, az állapotváltoztatásra képes energia szubjektív módon, azaz az anyagi minőségek elektronjaira gyakorol hatást. Gerjesztve ez által, azok belső elektromos állapotait. Mint például, a mikrohullámú sütőben.
Ez a hatásközvetítési mód azért jöhet csak létre, mert az elektronok, ugyanazt az alaphalmazt használják az elektromos tereik kialakítására, mint amelyikben a mágneses hullámok kialakulhatnak. Ezért, az elektronok, mint az anyagi megnyilvánulások legkisebb elemei, az oszthatatlan alaptömegekből formálják ki maguknak az elektromos terecskéiket. Amelyben az elektromos telítettségük által közölhető elektromos részerőik közlődhetnek. Így az indukció során, az azonos közegen belüli hatáskiegyenlítő folyamat zajlik. Ezért a mágneses és az elektromos tér, mindig egymás ellen fejtenek ki induktív hatásokat.
A mágneses hullám esetében, gyakorlatilag nincsen szükség az áramlásban lévő áthatoló közegre. Mert a szubjektív alaphalmaz, olyan alapközege az Univerzumnak, amelyik nem csupán körülöleli, hanem teljesen ki is tölti az anyagi atomszerkezetek belső térfogatait. Azzal együtt, a rács és kristályrács struktúrák által formált térszerkezeteit is. Ennél fogva, nem a közeg hatol át az anyagi halmazok térfogatain, hanem csak az általa közvetített, mágneses hullámok frekvenciaértékei révén közölt energia. Amely az anyagi halmaz minden elektronjának az elektromos erőtereit befolyásolja induktív módon, közel egy időben.
Miközben, a szabadon eső égitesteken, éppolyan torlóhatást képvisel, mintha egy áramló közeg tenné azt. Csakhogy, azzal az alapvető különbséggel, hogy az áramló közeg résztömegecskéi, sugárzást valósítanak meg csupán. Mert közvetlen felületi érintkezés során képesek csak átadni, a lendülettel általuk szállított kölcsönhatási impulzusértékeiket. Ezzel szemben, a mágneses hullámban, nem az oszthatatlan résztömegecskék száguldoznak, hanem csak az együttes rezgésük által közvetített rezgési részerő eredőjük. Amit a folytonossá tett erőimpulzusok közvetítési lehetősége miatt, energiahatásnak nevezhetünk.
Így a mágneses hullám energiájának az átadása során, éppúgy a mozgásmennyiség megmaradási törvénye jut érvényre, a folytonos impulzusátadási képességnek köszönhetően, mint a sugárzás esetében. Ahol a lendülettel áramló közeg száguldó résztömegei, maguk szállítják a kölcsönhatásra képes impulzusértékeiket. Az energia esetében, nem egyetlen impulzust közölnek a résztömegek, hanem a szervezett együttes rezgésüknek köszönhetően, a mágneses hullámban egymás után érkező impulzussorozatok, folytonos impulzusátadásról van szó.
Ettől azonban, a mágneses hullámok még, torlónyomást képesek gyakorolni a csillagközi térben szabadon eső égitestek számára. Meghatározva ez által, azok keringési pályáit. Mivel a mágneses hullámok a teljes Univerzumban, egy tórusz alakú térszerkezetet formálnak. Amely tórusz, olyan végtelenített pályaíveket tartalmaz, amelyek már három dimenziós keringési feltételeket biztosít az égitestek számára.
Így a szabadon eső, súlytalan égitesteket, egymáshoz hangolt keringési pályákon tartják. Mert az égitestek keringési pályái, mindig a mágneses hullámuk tóruszban elfoglalt jellegét követik. Amely, bármilyen végtelenített alakzatot felvehet. Így, egyfajta elektromotoros hatást kölcsönözve az Univerzum anyagi rendszereinek.
A földi testek viszonylatában pedig, már Newton is határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nincsen szükség a gravitáció jelenségére. Mert azok mozgásállapotait, nagyon jól meg lehet magyarázni, a reájuk ható közegtörvényekkel is. Így a testek súlyát, a közeg súlyának és a felhajtóerőnek a különbségeként értelmezte. Nézzünk erre egy egyszerű példát.
Az emberi test, hetven százaléka víz. Így a bőrünkre, olyan erős légköri nyomás nehezedik, ami a súlyunkat biztosítja. Amint vízbe ereszkedünk fürödni, ez a testsúlyunk, a megváltozott közegfeltételek arányában csökkenni fog. Ha pedig, iszapfürdőt veszünk, akkor az új közegben, lassabb lesz a süllyedésünk, mert az iszap, sűrűsége határozza majd meg azt. Hasonló a helyzet, az ingovány esetében. Lápos területen ugyanis, az iszap sűrűsége határozza meg azt, hogy milyen mértékben fogunk elmerülni benne. Ilyenkor a testünk, közegidegen tömegként keresi a helyét a számára új közegekben. Majd annak arányában változik meg, az új közegben kialakult súlyviszonyunk. Így a bioszféránkat képviselő anyagi közegekben, nincsen szükség a gravitáció jelenségére.
Mert a Föld anyagelbomlási termékei, anyagsűrűség szerint rendeződnek a légkörünkben. Így legtávolabbra, az atomi szintű hidrogén közege szorul. A bolygóközi térbe hatolni képtelen, ezért az, egyfajta relatív alátámasztást biztosít a légterünknek. Egy olyan egységes gázközeget alkotva ez által, amelybe a vízgőzök és a vízpárák bele hatolhatnak. Így az anyagi szinteknek megfelelően, telítetté téve a légteret. Majd ezek a légnemű vízközegek a légtérben, visszahatnak a Föld középpontja felé. Súlyerővel terhelve mindent, ami a légtérben van, és a levegő számára közegidegen.
Amennyiben pedig, az égitestek kozmikus mozgásformáin alapuló rezgéseit, sugárzásként értelmezhető áramló közegek okoznák, akkor nem lehetne ilyen jól szervezett az együttes működésük. Az égitestek mozgásait, kaotikusnak láthatnánk csak. Ezt a precíz, óramű pontosságú keringési feltételrendszert, csak a mágneses hullámok összehangolt szubjektív munkája képes elvégezni. Mégpedig, az induktív módon közölt energia aktív közreműködésével. Amely a mozgásmennyiséget jelentő lendület impulzusértékeit folyamatosan biztosítja az égitestek számára.
Így a gravitáció, egyáltalán nem jelent tömegvonzást, hanem az égitestek mágneses pályaíveken történő, jól szervezett együttes rezgéseit valósítja meg. Mert akármilyen gyorsan keringenek is azok, a mozgásuk, a ciklikusság matt, csupán rezgésnek minősül. Amit az égre tekintve, bármelyik felhőtlen éjszaka jól láthatunk, mi magunk is. Ez az összehangolt kozmikus folyamat, az Univerzum állandóságát valósítja meg. Amelyben olykor egy-egy csillag, bolygó, vagy hold megsemmisülhet ugyan, majd újak születnek. De ezek a folyamatok, az Univerzum állandó jellegét, számottevően nem befolyásolják.
Matécz Zoltán
2016.01.22.
matecz.zoltan@gmail.com
