Fényelektromos jelenség.
Albert Einstein, a fényelektromos hatás elvének kidolgozásáért kapta a Nobel díjat, 1905-ben. Mert az elv, nagyon jól bevált. Ezen alapszik például, minden fotócella és fénydióda működése. De szerintem, a fényelektromos hatás működési elve, nem egészen úgy funkcionál, mint ahogyan azt Einstein lejegyezte.
Az eredeti magyarázat szerint, a fotonok, mint a fény kvantált és száguldó részecskéi, közvetlen felületi kölcsönhatásba kerülnek a fémek elektronjaival. Majd a nagy energiájuk miatt, kilökik azokat, az atomok körüli stabil pályájukról. A kilökött elektronok ezek után, a fotonoktól nyert többletenergiájuknak köszönhetően, elektromos munkavégzésre foghatók. Durván ennyi.
Elektromos szerkezeténél fogva, minden összetett anyagi minőség, elektromos teret képez maga körül. Még az elektronok is. Mint elemi elektromos töltések. Az elektromos teret, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeiből építi fel minden elektron. Így az elektronok körül kialakult erőterek, mint a védőburkok, teljesen körülölelik az elemi töltéssel rendelkező anyagi részecskéket. Továbbá, centrális módon követik azok forgó és keringő mozgásait.
Ezért minden elektromos tér, természetes ellenhatást képvisel, a teljesnek mondható, homogén mágneses alaphalmazban uralkodó, mágneses térerő viszonyokkal szemben. Ezért a kétféle erőtér, amelyik ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, egymás ellen irányul, induktív viszonyt tart fenn egymással szemben. Így az induktivitás arról szól, hogy a kétféle erőtér, egymás ellen munkálkodva, megpróbál közös nevezőt képező egyensúlyra törekedni, az azonos minőségű alaphalmazon belül.
Méreteit tekintve, az oszthatatlan alaptömeg, akkora lehet az elektronokhoz képest, mint az elektronok, az őket vizsgálni próbáló fénymikroszkóphoz viszonyítva. Vagyis, nagyon parányi részecskék, az elektronokhoz hasonlítva. Úgy is mondhatnám, hogy az elektronok, gigászi méretűek az oszthatatlan alaptömegekhez képest.
Így az induktív kölcsönhatások, amelyek a mágneses és az elektromos erőterek között zajlanak, teljesen alkalmatlanok arra, hogy az oszthatatlan alaptömegekhez képest gigantikus méretű elektronokat, közvetlen módon kiüssék, az atommag körül keringő helyzetükből. De, nincs is erre szükségük. Mert induktív módon, éppen az erőtereik küzdenek meg egymással. Mert az induktivitásban, a centrális pályán forgó és keringő elektromos erőtér, és a mágneses hullámok által fenntartott lineáris, azaz egyenes vonalvezetésű mágneses erőtér feszül egymásnak. Miközben, a saját mozgásállapotaikat próbálják egymásra kényszeríteni.
A mágneses tér, a mágneses hullámok által van fenntartva. Amely induktív módon létezési, mozgási teret biztosít, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára. Így az Univerzumban, a lineáris formájú relatív áramlás a mérvadó, ami a mágneses hullámokban valósul meg.
A fényelektromos hatás pedig, úgy alakul ki, hogy minél rövidebb a mágneses hullám hullámhossza, annál rövidebb hatásszünetek vannak a benne terjedő impulzussorozatok között. Ilyen módon, annál folytonosabbnak érzékelik az elektronok elektromos terei, a reájuk ható kozmikus energia aktivitását. Így a mágneses hullámokban terjedő energia folytonosabb jellege biztosítja azt, hogy a folyamatosan fennálló induktív viszony, az érintett elektron mozgásállapot változását idézze elő. Mégpedig olyan módon, hogy a nagyon rövid hullámhosszúságú mágneses hullám, egyszerűen kitolja az elektron elektromos terét a helyéről. Magával sodorva a hozzá tartozó elektront is.
Ezzel szemben, minél hosszabb egy mágneses hullám hullámhossza, annál hosszabbra nyúlik az egymást követő impulzussorozatok közötti hatásszünet is, az adott hullám frekvenciájában. Vagyis, annál ritkábban aktív benne az induktív kölcsönhatás. Amely az elektromos terekre gyakorolhat hatást. Így az impulzussorozatok teljesebbnek érzékelhető folytonossága, csak a rövidebb hullámhosszúságú mágneses hullámokban valósul meg.
A tudomány, az energiát kvantálta. Ami azt jelenti, hogy egy viszonyítási pontra vetítve, diszkrét erőadagokként abszolutizálták. Csakhogy a kvantumok, amit a mágneses hullámokban egymás után terjedő erőimpulzus sorozatok csomagjai jelentenek, hullámhosszfüggő tényezők maradtak. Vagyis, a frekvencia által abszolutizált impulzussorozat kvantumok, minden hullámhosszon más, és megint más relatív értéket vesznek fel. Így a fény hullámhosszain terjedő impulzussorozatokat, a fény kvantumának szokás nevezni. Azaz fotonoknak hívják őket.
Ezért a foton, mint a látható fény kvantuma, nem más, mint a látható fény spektrumát alkotó mágneses hullámok frekvenciáiban meghatározott, egyetlen erőimpulzus sorozat periodikus módon viszonyítható adagja. Így minden hullámhosszon, más és más a fotonok fénykvantum értéke.
Mivel a fényelektromos hatás, szigorúan induktív módon jön létre, a mágneses és az elektromos erőterek kölcsönhatása révén, ezért érzékeny a jelenség a hullámhosszra. Ha ugyanis, közvetlen módon fejthetnének ki hatást a kvantumok az elektronokra, akkor a jelenség, kimondottan frekvenciafüggő lenne. Abban az esetben ugyanis, a magasabb frekvencia, nagyobb méretű elektromos aktivitást idézne elő. De, egyáltalán nem így működik. Mert, csak alacsony hullámhosszra érzékeny a dolog.
Mert minél alacsonyabb a mágneses hullám hullámhossza, annál sűrűbben érkeznek a kölcsönhatási pontba a fény kvantumai, mint a hullám frekvenciája által szállított erőimpulzus sorozatok. Így a mágneses tér hatását, annál folytonosabbnak érzékelik induktív módon, az érintett elektronok elektromos erőterei.
Itt most, nem arról van szó, hogy Albert Einstein Nobel díja jogos volt, vagy sem. Mert a tudományos értékű észrevétele, igenis hasznos lett az emberiség számára. Hiszen az elektronoknak, teljesen mindegy az, hogy közvetlen vagy közvetett módon hagyhatja el, a mag körüli pályáját. Hanem csupán arról van szó, hogy ez az írás, az új ismeretek függvényében, közelebb visz bennünket a tudomány által keresett igazsághoz. Mert igazság, csak egy létezik. Csupán sokféle megnyilvánulása viszonyítható, az anyagi világunk objektív valóságát képező jelenségei által. Ilyen például, a fény emisszióján alapuló, fényelektromos aktivitás jelensége is.
Amíg az igazságot próbáljuk a tudományos magyarázatokhoz igazítani, az csupán ködösítés. Mert minden esetben, az észlelt igazságot kell tudományos igényességgel kifejezésre juttatni. Hiszen egy esemény tudományos szintű értelmezése során, sohasem az esemény a hibás. Legfeljebb az értelmezés lehet pontatlan. Ami távol tart bennünket, magától az igazságtól.
A mágneses hullámok frekvenciáiban terjedő energia, mindig az erőterek között fejti ki a hatását, számunkra térfogatinak minősülő jelleggel. Így nem közvetlenül a látható tömegek feszülnek egymásnak, hanem a számunkra láthatatlan mágneses és elektromos erőterek. Méghozzá, induktív módon. Mivel az energia, nincs kellő pontossággal meghatározva a tudományban, ezért most, sajátságos módon írom le a lényegét.
Ez erő, közvetlen felületi kölcsönhatás által közlődik, a hatásával szemben teljesen tehetetlen testtömegek között. Ahogyan azt Newton meghatározta az axiómáiban. Tulajdonképpen, ugyanezt teszi az energia is. Mint az Univerzum erőhalmaza. Azzal a különbséggel, hogy a közvetlen érintkezésen alapuló kölcsönhatás, az oszthatatlan tömegek által felépült alapközeg szervezett együttes rezgésében, azaz mágneses hullámában valósul meg.
Így a mágneses hullámok, mágneses erőteret alkotva, erőimpulzus sorozatok formájában közlik, periodikus jelleggel azt a hatást, amely a kívánt induktív változást előidézheti. Ezeknek az erőimpulzus sorozatoknak a frekvenciában terjedő folytonossága, a mágneses hullámokban valósul meg, mint az energia hatása. Amely hatás ennél fogva, a mágneses és az elektromos erőterek között jöhet csak létre. Induktív viszonyt fenntartva, az elektromos és a mágneses valóság között.
Ezért számunkra közvetett, azaz térfogati jellegű kölcsönhatási módozatnak nyilvánul meg. Mert a hatást, a számunkra láthatatlan erőterek közvetítik. Így az erő tehát, mindig közvetlen módon közlődik a tömegek között. Míg az energia, a hullámok frekvenciáját alkotva, folytonos erőimpulzusok formájában, az erőterek között funkcionál.
Míg a magányos kvantitatív kiterjedésű tömegek esetében, a kvalitatív erőhatás, egyetlen impulzus által adódik át, a közvetlen felületi érintkezés alkalmával, addig a hullámok szervezett együttrezgésében, periodikus módon ismétlődve, egymás után érkező impulzussorozatok formájában közlődnek, az energiaként értelmezett erőhatás sorozatok. Ezért a hatásmegmaradás, az erő egyetlen impulzusa révén, vagy az energia erőimpulzus sorozatai által jut érvényre.
Az egyenes vonalvezetésű, és lineáris szerkezetű mágneses hullámokban, a hullámhossz határozza meg azt, hogy a frekvenciában meghatározható erőimpulzus sorozatok, milyen periodikus időközönként érkezzenek a kölcsönhatási pontokba. Amit a centrális mozgású elektromos terek képeznek.
Minél rövidebb a hatásos hullámhossz, annál rövidebb a hatásszünet van, a frekvenciában periodikus módon terjedő erőimpulzus sorozatok között. Vagyis, annál folytonosabb jelleget ölt, a frekvencia által közölt energia hatása.
Ahogy a frekvencia, az energia erőhatásait közvetíti, erőimpulzus sorozatok diszkrét adagjaiban, addig a hullámhossz, a mágneses hullám informatív értékét képviseli. Így minden esetben, a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a mágneses frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az elektromos térrel rendelkező anyagi részhalmazokon.
Teljesen mindegy azonban az, hogy a kozmikus eredetű mágneses hullámok, milyen elektromos térre gyakorolnak éppen induktív hatást, az általuk szállított energia feladata mindig az, hogy az elektromos tereken keresztül, átruházzák az anyagi valóságba, a mágneses hullámok informatív értékeit. Mégpedig induktív módon. Az összetett szerkezetű anyagi minőségek elektromos terein keresztül.
Ezért az elektromos anyagi valóság világában, mindig a mágneses valóság abszolút értékű Intelligenciája tükröződik vissza. E miatt beszél a kvantumpszichológia tana ma már, intelligens Univerzumról. Mert bárhová tekintenek is a tudósaink a világegyetemben, mindenhol az intelligencia megnyilvánulásával találkoznak.
Ezt a kozmikus Intelligenciát hordozza relatív módon, minden értelmes ember. Majd ez a személyre szabott relatív intelligencia biztosít lehetőséget számunkra ahhoz, hogy az abszolút Igazság, önmagára reflektáljon általunk. Mert a hatás megmaradási törvénye értelmében, az energia egy és oszthatatlan. Mivel sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehet azt. Erről szól, az energia megmaradási törvénye.
Ennél fogva, az energia, egy és oszthatatlan az Univerzumban. Vagyis, ugyanaz az energia működteti induktív módon a kozmikus szintű égitesteket, mint amelyik a lélek által, bennünket éltet. Csak a frekvenciáik, különböző hullámhosszúságú informatív értékeken funkcionálnak.
Az értelmes emberben, ezt a kettősséget, a szellem és a lélek viszonya valósítja meg. Így a szellemi gondolataink informatív értékei határozzák meg azt, hogy a lelki érzéseink mentális erőimpulzusai, milyen mértékben motiváljanak bennünket, a szükségszerű cselekedeteink végrehajtásában.
Konstruktív módon, helyesen cselekszünk akkor, ha a kellemes szellemi gondolataink által, mindig pozitív lelki érzéseket aktivizálunk az elménkben. Destruktív módon pedig, helytelenül használjuk az elméinket abban az esetben, amikor a kellemetlen szellemi gondolataink informatív értékei irányítják, a negatív lelki érzéseinket.
Így a hiteinkben ágyazott szellemi gondolatainkat és lelki érzéseinket, az EEG agyi mágneses hullámaink közvetítik, az elektromos anyagi valóságunk felé. Átalakítva ez által, az anyagi minőségeinket. Úgy a közvetlen testi mivoltunkat, mint a közvetlen környezetünk eseményeit. Az életünk minősége tehát, a hiteinkben van kódolva. A mi felelősségünk az, hogy az elméinkben milyen minőségű hiteket formálunk.
Mert, ahogy a fényelektromos jelenségek esetében, bizonyítható módon, induktív viszonyban van a mágneses hullámok valósága, az elektromos szerkezetű anyagi valósággal, úgy a mi személyes életünkben is, az agyi mágneses hullámainkon keresztül, induktív viszonyt tartunk fenn, a megtapasztalható anyagi valóságunkkal. Akaratunk ellenére is. Nincsen kivétel.
Matécz Zoltán
2017.08.25.
