Túlvilág.
„Az álom, öntudatlan meditáció, míg a meditáció, tudatos álom.” Ezt állítják az ezoterikus tanítások.
A lelki jelenlétünk tudatossága, az elménkben realizálódik, az értelmes szellemi gondolataink által. Ezért a szellemi gondolataink, mindig tisztán utalnak arra az aktuális tudatossági szintünkre, amit az intelligens lelkünk által képviselünk az objektív anyagi valóságunkban.
Amikor például, elmélázunk és a távolba merengve bámulunk, akkor a lelki jelenlétünk nem ott aktív, ahol az anyagi szintű testünk van. Mert a szellemi gondolataink is, éppen azt a távoli tudatossági szintünket szolgálják, amelyben a lelkünk tartózkodik éppen. Ilyen módon ábrándozik sokszor az értelmes ember. Amikor, az akarat nélküli képzelet révén, egészen máshol van jelen az ember, mint ahol a testi jelenléte jogosan elvárná azt.
A meditáció során pedig, olyan mentális helyszínt vagy helyzetet teremt magának az ember, amelyben megvalósulhatnak a vágyai. Így meditatív módon ugyan, de tapasztalatot szerezhetünk az elképzelt vágyainkról. Mert a meditatív állapot képzeletében, megszűnnek a racionális korlátozottságok, és mégis realitásként élheti meg az ember a vágyait.
A racionális korlátozottságunk, csupán arra utal, hogy a tudatos elménkkel, mindig ragaszkodunk az emberi tapasztalat által diktált feltételrendszerünkhöz. Amit a relatív valóság megismerése által szerzett emberi igazságok jelentenek számunkra. Tulajdonképpen, amit már megtanulunk, és emlékként beépítettünk a hitvilágunkba.
Álomban vagy meditatív elmeállapotban, nincsenek relatív előfeltételek. Nincsenek racionális feltételek által emelt mentális korlátok. Így abszolút jellegű korlátlan lehetőségekkel bírva, teljesen felszabadulunk a relatív valóságból. Mert ezt a másik tudatossági szintet, csak olyan mentálisan képzett elme érheti el, amelyiknek a fejlettségi foka szerint, már racionális ez a szint is.
Ameddig ugyanis, szigorúan az anyagi ismereteinkhez kötjük a racionalitásunkat, addig úgymond, teljesen alapfokon értelmezzük a létezést. Addig az ezoterikus tudatlanságunk miatt, még irracionális számunkra, minden más tudatossági szint. Ezért, ameddig csupán anyagi szintű a racionalitásunk, addig anyagias módon éljük meg a létezésünk valóságát. Amelyben uralni próbáljuk az anyagi minőségeket. Akár egymás rovására is. Mert az alacsony fokú tudatossági szintünk, mindig az anyaghoz köt bennünket. Így a lelkünk tudatossági szintjét, a mindenkori racionális szellemi gondolataink képesek számunkra kifejezésre juttatni.
A meditációhoz hasonló módon, a haldokló ember elméje is, egyfajta meditatív tudati szint állapotába kerül. Ahol az agóniája közben, az Univerzum mágneses hullámaiban kódolt, de már régebben elhalt lelkek szellemiségei jelennek meg a haldokló ember számára és átvezetik őt, a számára felsőbb tudatossági szintre.
Mert, az energia nem vész el. Így az életünk energiáját képviselő lelkünk sem veszhet el. Örökre megmarad. A halál alkalmával, felszabadul az anyagi szintű testünk elektromos kötöttségéből, és egy másik,, kizárólag mágneses tudatossági szintre kerül. Az elektromos anyagi valóságból, a mágneses szintű asztrális valóságba.
A probléma, azokkal az elhalt lelkekkel van, akik hirtelen, nem természetes módon mentek el. Hanem baleset, öngyilkosság, vagy valamilyen bűncselekmény áldozatai lettek. Mert az ő lelkük, az életük végéig megszerzett szellemi adottságú tudatossági szintjükkel távozik hirtelen, minden átmenet nélkül. Ezért a haláluk után, önmaguktól már nem képesek, tudatossági szintet váltani. Mert a tudatosságunk változásának a lehetősége, csak itt a földi életünkben valósulhat meg. Itt, ahol a racionális elméinkkel, megítélhetjük a mentális tapasztalatainkat is.
Így ők lesznek a kallódó lelkek. Akik továbbra is az anyag tudatosságában létezve, mereven ragaszkodnak a racionalitásukhoz, a mágneses valóságban is. Őket, csak spirituális szeánszok alkalmával lehet átirányítani, a magasabb tudatossági szintet képviselő túlvilágra. Egyfajta mentális segítséggel.
A túlvilág tehát, a lélek egy másik, sokkal fejlettebb tudatossági szintjét jelenti. Amelyben, az itt megszokott racionális tapasztalataink, szinte teljesen feleslegesek. Mert a túlvilágon, minden egészen másképpen működik. Egyfajta tökéletesen egyensúlyos, lebegő állapotban tudatos a lélek. Mint egy sajátságos módon formált mágneses hullámunknak a frekvenciája, amely a hullámhosszában képviseli a szellemiségünket.
Félreértés ne essék, most az életünkben is, mágneses hullámok vagyunk. Mert a lelkünk és a szellemiségünk, egyáltalán nem agyagi minőségek. A lelkünk, az életünk energiája. A sajátságossá vált mágneses hullámunk frekvenciája. Míg a szellemiségünk, a mi saját mágneses hullámhosszúságunkat biztosítja az által, hogy kifejezésre juttatja a lelkünk tudatossági szintjét.
Mert az objektív valóság, amelyben élünk, nem pusztán objektív. Mivel az elektromos anyagi valóság, a mágneses valóságban nyilvánult meg. Így a mágneses valóság tölti ki az atomi, és az atomok által kialakított rács és kristályrács szerkezeteit az anyagnak. Így az objektív elektromos és a szubjektív mágneses valóság, együtt mutatkozik meg számunkra. Mi azonban, amíg élünk, a számunkra jobban érzékelhető objektív valóságra fordítunk figyelmet, a mágneses alapú szubjektív elméinkkel.
De a túlvilágra tudatos lelkű ember, az Univerzum mágneses hullámait képes észlelni az elméjében, és azokat, mint mentális elképzeléseket, értelmezni is tudja. Vagyis, együtt érzékeli az objektív valóság elektromos változásait, és azok mágneses alapokon nyugvó induktív okait. Mert az elméjében aktív lelke, már a mágneses valóság részeseményeire is tudatos.
Így a halál, a lélek tudatosságának a természetes megváltozását jelenti. Amikor a fizikai valóságról, a mentális valóságra lesz fogékony a lélek. Ilyenkor a lélek, mint a sajátságos mágneses hullámunk frekvenciája, magasabb tudatossági hullámhosszra hangolódik. Miközben a lélek és a szellem által biztosított étertest, mint sajátságos mágneses hullám levedli, elhagyja az anyagi test kötöttségét.
A klinikai halálból visszaélesztett emberek beszámolóiból lehet tudni csupán azt, hogy a félelem nélküli haldoklás és a halál, sokkal csodálatosabb élmény, mint maga az élet. Mert a haldokló, a végtelen örömök boldog, egyensúlyos állapota felé készül. Mivel a haldokló, mindig a tudatánál van. Csupán az elméje, már a mágneses alapú túlvilágra is tudatos, és főképpen azt szemléli. Miközben az általunk megszokott objektív valóság eseményei már, teljesen mellékes tényezők számára. Így észleli, hallja, amit mondanak neki, de már nem érdekli igazán. Mert a magasabb tudatossági szintről szemlél bennünket.
Ezért a meghalás élménye, nem elmúlás, hanem dimenzióváltás. Egy magasabb hullámhosszúságot igénylő tudatossági szint valóságának megtapasztalása. A mágneses valóságé. Ami a túlvilágot jelenti a lelkünk számára.
Az ápoló pedig, akkor asszisztál igazán a haldoklónak, ha segít neki elhárítani minden olyan félelmet keltő mentális akadályt, ami a halál hibás emberi elképzeléséből fakad. Mert a haldoklás, az élet előtt zárt világra nyit kaput, a lélek számára. Ami a lélek valódi otthonába vezet. Így a halál, Isten ajándéka még akkor is, ha olykor korainak ítéljük is meg. Mert Isten valamilyen, számára már méltatlan élettől kíméli meg az elhunytat, az esetlegesen korai halálával.
Tulajdonképpen, a szellemi gondolataink közvetítésével, a folyamatosan alakuló jellemünkkel írjuk az életünket, ebben az anyaginak nevezett, objektív valóságban. Amely, csak virtualitása, a túlvilágot képviselő szubjektív valóságnak. Így mindannyian nyomokat hagyunk az életben magunk után. Ezért a tisztelőink és szeretteink, még sokáig emlékezhetnek reánk.
Így a valóság, objektív és szubjektív egy időben. Mi magunk is, így éljük meg a létezést. Mert a nem anyagi szintű lelkünk és szellemiségünk aktivitását, sajátságos szubjektív tényezőnek nevezzük. A maga mágneses alaptulajdonságai miatt. Ezért vagyunk képesek meditatív módon, az Univerzum teljes mágneses valóságába tekinteni, az elménkben tudatos lelkünkkel.
A mi ősi magyar nyelvünk, ebben az esetben is remekel. Mert azt mondja a másik valóságról, hogy „túl-világ”. Vagyis, túl van a mi megszokott életünk racionális anyagi valóságán. Egy nem anyagi valóság létezésére utal, amelyben az elektromos anyagi valóság, csupán megnyilvánulhatott. De akkor az már, csak tisztán mágneses valóság lehet. Az anyagi minőségekre jellemző elektromos vonatkozások nélküli valóság.
Az Univerzum kilencvenkilenc százaléka, mágneses valóság. Amely mozgási, létezési teret biztosít, a benne induktív feltételek alapján megnyilvánult elektromos anyagi megnyilvánulások számára. Ahol a „megnyilvánulás” fogalmunk éppen arra utal, hogy a meg nem nyilvánult mágneses valóságból alakult ki, az összetett szerkezetű elektromos anyagi tényező. Majd az anyagi szintű elmúlás alkalmával, éppen oda fog újra visszatérni. Ahogy lebomlik az elektromos szerkezete.
Mert, ahogy az energia megmaradó tényező az Univerzumban, úgy az általa aktivizált tömeg is megmarad örökké. Így a tömeg sem vész el. A tömeg nem vész el, csak átalakul, éppen az energia hatására.
Ennél fogva, tömeg nem vész el, csak az energia induktív hatására, mindig új és megint újabb megnyilvánulási formát ölt az anyagi világban. Mert az energia szubjektív változásait, csak az általa aktivizált objektív tömegek viszonyítása során vagyunk képesek észlelni. Így tömeg nélkül az energia, egyszerűen viszonyíthatatlan lenne az emberi értelem számára.
Ezért, a mágneses alapú étertestünk határozza meg induktív módon azt, hogy az elektromos alapú anyagi testünk, milyen feltételek mellett lehet aktív. Akkor is, ha erre mi még, nem is vagyunk tudatosak. Mert az Univerzum összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulásai, csak az Univerzum mágneses előfeltételei alapján lehetnek viszonyítható állapotban.
Így a viszonyítás tényszerűségével, relatívan intelligens módon, megértjük azt a kozmikus üzenetet, amit az Univerzum abszolút Intelligenciája sugall felénk, az induktivitás által. Így az emberi viszonyíthatóság által, egyfajta kozmikus kommunikáció zajlik a mi relatív emberi elméink, és az Univerzum abszolút Elméje között. Vagyis, olyan személyes tudatkapcsolatban vagyunk az Univerzummal, amelyben a mindenkori tudatossági szintünk képes változni.
Mert az életünk energiáját képviselő lelkünk, intelligens módon értékeli, a szellemi szinten értelmezett ismereteinket. Így a szellemiségünk nem más, mint a lelki intelligenciánk közvetlen kifejező képessége. Amely az elménkben, szinte teljesen képes elkülönülni a lelkünktől. Oly annyira, hogy az általa képviselt értelmes racionalitásunk, akár szembe is helyezkedhet a lelkünk alapvető szeretetérdekeivel. Ez a mentális konfliktusunk okozza, minden anyagi szinten megtapasztalható problémánkat.
Így, nem a halál a legnagyobb konfliktusunk az életben, hanem maga a szeretet nélküli élet. Beleértve a relatív szeretetet is. Mert abban manifesztálódik, minden kétségünk és félelmünk. Mivel minden félelem, valamilyen szintű halálfélelem is egyben. Hiszen a félelem, az életünk védelmében munkálkodik az elménkben. De a félreértelmezett élet, és a miatta szintén rosszul értelmezett halál mentális konfliktusa, maga a félelem. Nem más.
Félelem nélkül, csak az abszolút szeretetben élhetünk. Mivel minden félelmünk, valamilyen szintű halálfélelem megnyilvánulása, ezért az abszolút szeretetben, még a haláltól való félelem is feloldódik. Mert a mi megszokott, egoista típusú relatív szeretetünkben, a személyes emberi érdekeink húzódnak csupán meg. Amely a megszerzett javak féltéséről szól. De az abszolút szeretet, nem korlátozódik az anyagi értékeinkre. Egyfajta új értékrendet képviselve, eleve a teljes létezésnek szól. A lélek érdekeit tartva szem előtt.
Mert az életünk energiáját képviselő lelkünk által, Isteni minőség éltet bennünket. Amely a halálunk után, a mágneses valóságban létezik tovább. Az objektívnak értékelhető anyagi testünk kötöttsége nélkül. Szabadon. Kötetlen mágneses hullámként. A szubjektívnek értékelhető mágneses valóságban. Amit ma még, túlvilágként emlegetünk.
Matécz Zoltán
2017.10.23.
