Pokol.
A lélek által, minden értelmes embert, Isteni eredetű energia éltet. Ez az életenergia, alkalmas arra, hogy életerőt biztosítson számunkra, a tudatos cselekedeteink végrehajtására és a teljesen öntudatlan, azaz vegetatív életfolyamatainkra. Ezért, kizárólag reánk van bízva az, hogy a teremtésre használható lelki érzéseinket, milyen polaritással használjuk fel.
A pozitív lelki érzéseink aktivizálásával ugyanis, konstruktív módon, azaz építő jelleggel hasznosítjuk a teremtői képességeinket. Míg a negatív lelki érzéseinkkel destruktív módon vagyis, romboló jelleggel ruházzuk fel azokat a lelki erőhatásainkat, amelyeket éppen fordítva, építő jelleggel kellene használnunk. Ez a mi személyes felelősségünk. Mert a lelki erőinkkel való építés és rombolás, a mi saját megtapasztalható valóságunkat alakítja, formálja, rendezi. Úgy az anyagi szintű testi valónkat, mint a megtapasztalható életkörülményeinket.
Ennél fogva, a pozitív lelki érzéseinkkel, Isteni eredetű teremtő erőkkel formálhatjuk a megtapasztalható valóságunkat. Míg a negatív lelki érzéseinkkel, a Sátán hatáskörébe rendeljük a teremtői képességeinket. Úgy is mondhatnám, hogy a pozitív érzéseinkkel, a teremtő Istent szolgáljuk, míg a negatív lelki érzéseinkkel, a rombolásra képes Sátánt. Vagy megint másképpen fogalmazva, a pozitív lelki érzéseinkkel, a teremtő Istent valósítjuk meg, míg a negatív lelki érzéseinkkel, a Sátánt. Mert a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket, éppen fordított értelemben használjuk, Isten ellen. Ezért Isten ellenfele, Sátán jut a megtapasztalható sorsunkban kifejeződésre.
Aki az élete valóságát, a pozitív lelki érzései által biztosított örömök folytonos boldogságban tölti el, már itt a földi viszonylatban megtapasztalhatja a mennyországot. Mert odafenn, a fejében munkálkodó elméjét, kellemes szellemi gondolatokkal irányított pozitív lelki érzések töltik be. Így minden tudatosan aktivizált pozitív lelki érzése, örömélményt nyújt számára. A folytonos öröm élménye pedig, maga a boldogság.
Aki viszont, a teremtésre szánt lelki érzéseit, negatív polaritással aktivizálja, az elméjébe fészkelődött kellemetlen szellemi gondolataival, annak kevés öröm jut. Mert a kárörömnek nincsen építő jellegű tulajdonsága. Ezért, már a földi létezését is, egyfajta pokolként éli meg.
Mert Te magad vagy az Isten, amíg a teremtést szolgálod szeretettel. Ha pedig, szeretet nélküli változásokra kényszeríted a teremtőképes lelki érzéseidet, akkor azok, éppen ellened fejtik ki a romboló hatásukat. Pokollá változtatva az életedet. Mert a lelki érzéseinket, Istentől kapjuk. Ezért, amelyik lelki érzésünk, nem az Isteni teremtés szeretetprogramját szolgálja, az a teremtrés ellen munkálkodik. Vagyis, az Isten abszolút létezésében, romboló jelleggel. Ezek a negatív lelki érzéseink alkotják a bűneinket. Még akkor is, ha templomba járó, Istenben hívő emberek vagyunk.
Ezért, nem az a bűn, ha akaratlanul, véletlenül rosszat teszel, hanem az, ha azt rossz szándékkal teszed. Ha kellemetlen szellemi gondolatok hatására, negatív lelki érzésekkel teszed. Mert akkor, az Istentől nyert teremtésre képes lelki erőidet, az abszolút létezést képviselő Isteni akarat ellen használod. Mivel, csak a kellemes szellemi gondolatainkkal irányított pozitív lelki érzéseink vannak szinkronban, Isten kozmikus jellegű teremtői folyamataival, amelyekben az anyag minőségeket formálni képes energia terjed.
A sorsunkat formálni képes jellemünk, csak addig képes változni, amíg élünk. Így az életünk során, érdemes olyan határozott jellemet kialakítanunk magunknak, amelyik mindig Istentudatos módon, pozitív lelki érzésekkel viszonyul a valóságunkhoz. Ha ez nem sikerül, akkor az a földi pokol, amelyben élünk, csak gyenge kezdete lesz annak a pokolnak, amit a halálunk után tapasztalhatunk meg. Mert a halál után, Istennel azonosulni, csak az a lélek képes, amelyiknek Istentudatos jelleme alakult ki a szellemiségében. Mert annak az embernek a lelke, az Istentudatosság végtelen szeretetén alapuló hullámhosszán rezeg.
Akinek pedig, a halála pillanatában eltér a kialakult jelleme, az Istentudatosság szeretetszintjétől, nem képes Istennel azonosulni. Ezért, egy úgynevezett közöttes szférába kényszerül. A mágneses valóság anyaghoz közeli szintjén. Ott várhatja ki azt az időt, amikor egy gyermek születésében, újra megnyilvánulhat, mint élő ember. Hogy egy új élet lehetőségével, megint új jellemet alakíthasson ki magának. Egy újabb reinkarnációs folyamatban.
Mivel az emberiség kollektív értelme, a kultúra változásával elvileg állandóan fejlődik, ezért új lehetőséget nyer arra, hogy Istentudatos jellemmel élhessen. Ami röviden azt jelenti, hogy mindig, kellemes szellemi gondolatokkal irányított, pozitív lelki érzésekkel élhet az ember.
A mágneses alapú köztes valóságban azonban, mindenki a földi életében kialakult jelleme szerint tapasztalhatja meg, az abszolút valóságot. Mintha tükörbe tekintene. Így a gonosznak mondható emberek lelkei, valóságos pokolként tapasztalják meg azt. Mert mindenki olyan valóságot tapasztalhat meg csak ott, amilyen jellembeli tudatosságot képvisel éppen.
A túlvilági öntudatosság poklában gyötrődő emberi lelkek pedig, amikor újra testet ölthetnek végre, egy újszülött kisgyermek alakjával, egy lelkileg problémás gyermek valóságát élhetik csak meg. Bár ők is lenullázott szellemiséggel születnek meg, de a lelkük mégis fáradt, megviselt lesz, amelyeknek igen jó szülői háttérre lesz szüksége ahhoz, hogy a szeretet útján fejlődhessenek.
Ahogy Isten, bukott angyalokként, kiűzte az Elméjéből azokat a szellemi gondolatait, amelyek nem voltak képesek arra, hogy a konstruktív teremtésre képes pozitív lelki érzéseit szolgálják, úgy a mi gyenge jellemmel felruházott elbukott lelkünket, be sem tudja fogadni magába. Így a köztes szférában, amit a lelkek parkoló pályájának is nevezhetünk, mindenki az elért jelleme szerint szerez tapasztalatokat, amíg a reinkarnáció újraszületési idejére várakozik.
Így minden elhalt lélek, a szellemi szinten biztosított jelleme szerint tapasztalhatja meg, a mennyország örömeit és a pokol bugyrait. A poklot, mindenki az alapján tapasztalja meg, hogy milyen távol van a jelleme, Isten abszolút szeretetétől. Mert az abszolút létezés, egy és oszthatatlan. Relatív formában pedig, szintén abszolút jelleggel nyilvánul meg általunk. Ezért vagyunk szellemi szinten olyan sokfélék. Vagyis, a szellemi szinten irányított jellemünk szerint.
Az energia, nem vész el, csak átalakul. Így az életünk energiáját képviselő lelkünk sem vész el, csak átalakul. A mi anyagi szintű testünk működtetését befejezve, mágneses hullámként kerül a mágneses alaphalmazba. Amit mi, túlvilágnak értelmezünk. Ott a mágneses hullámunk hullámhossza képviseli a szellemiségünkben meghatározott jellemünket. Míg a frekvencia képviseli a lelki minőségünket. Nincsen ebben nagy csoda, mert most is így funkcionálnak a testünkben. A túlvilágon azonban, az anyagi testünk nélkül fognak rész venni a létezésben. Szellem és lélek, mint sajátságos mágneses hullám.
A pokol, nem egy túlvilági végtelen történet. Mert Isten, a bűnnel terhelt bukott lelkeket is szereti. Csak nem képes elfogadni őket, mert egészen más hullámhosszokon rezegnek. Egy elhibázott és rövidnek mondható földi létezésért, nem hagy bennünket végtelen időkig bűnhődni. Mert a szeretet Istene számára, nem a büntetés a cél, hanem a reinkarnációs újraszületés lehetősége. Amely által, szellemben tovább fejlődhetünk.
A poklot, az életünk alatt formálódott hibás jellemünk miatt tapasztaljuk meg. Mert a pokol, az Istentől való távolságunk miatt nyilvánul meg számunkra. Így, a saját jellemünk poklában létezhetünk. Mert a jó és a gonosz eseményszerű lehetősége, itt van bennünk. Kizárólag rajtunk múlik az, hogy hogy a teremtésre szánt lelki érzéseinkkel, melyiket testesítjük meg az életeseményeinkben.
Ahogy a halál pillanatában, leperegnek előttünk a teljes életünk fontosabb életeseményei, és reális módon láthatjuk azok jó és rossz minősítésű okozatait, úgy a pokolban is, saját magunknak kell megítélnünk, megtapasztalnunk, a jellemünk szerinti kínos valóságot. Annak minden lehetséges aspektusát. Ezért, a köztes lét pokla is, a torz szellemiségünk által irányított lelkünk fejlődését szolgálja.
Aki a köztes szférát és annak pokol szerinti lehetőségeit szeretné elkerülni, annak itt és most, már a földi életében kell olyan szeretet alapú hullámhosszon rezegnie amelyben, mindig pozitív lelki érzésekkel alakíthatja a megtapasztalható sorsát. Azt pedig, a megoldás-centrikus gondolkodásmód tudatos kialakításával lehet elérni. Mert a most divatos probléma-centrikus gondolkodásmóddal főképpen, csak negatív lelki érzéseket lehet aktivizálni az elménkben. Egyre tovább távolodva, Isten szeretetrezgésétől.
Mert a leggyámoltalanabbnak látszó megoldások is, pozitív lelki érzéseknek biztosítanak lehetőséget az életünkben. Így a megoldás-centrikus gondolkodásmóddal, mindig kellemes szellemi gondolatokkal töltjük fel az elméinket. Amelyek jutalmai, a pozitív lelki érzéseink. Amelyek, mindig konstruktív módon azaz, az Isteni teremtő terv szerint formálják a valóságunkat. Isten szeretetrezgésének a hullámhosszán tartva bennünket.
Kezdetben volt az Ige. Állítja a Biblia. Az ige cselekvést, történést, és létezést jelentő szó. Vagyis, mindig valamilyen eseményt jelent. Az anyagi létezés minden lehetséges megnyilvánulása esemény. Állítja a tudomány. Ezért, Isten itt van bennünk, a mi személyes életeseményünkben, és azokban az eseményekben is, amelyeket mi magunk szervezünk tudatosan. De, csak a pozitív lelki érzéseinkkel formált eseményeinket uralja. Mert az Ő eseményszintű létezéséhez, kizárólag csak azok illenek.
Matécz Zoltán
2018.01.25.
