Semmi.
Ma a tudomány, semmit sem tud a semmiről. Az pedig, nem sok. Nem képesek megmondani azt, hogy a semmi fogalma, valójában mit is jelent. Mert a semmi, csak azt jelentheti, hogy valami egészen más minőség, mint a létezés. Vagyis, a nemlétezésre utal. A semmi szinonimája, a zéró és a nulla.
Szerintem, az abszolút létezés, alapvetően kétféle valóságra épül. Az összetett szerkezetű elektromos anyagi valóságra, amit objektív valóságként ismerhettünk meg. Valamint, az oszthatatlan alaptömegek teljes közege által biztosított mágneses valóságra, ami az Univerzum szubjektív valóságaként jut érvényre. Így a létezés minden alkotóeleme, valamilyen mértékű kiterjedéssel rendelkezik. Ilyen módon, az abszolút létezést megvalósító valóságokban, nem létezhet a semmi. Ezért a semmi, mint a nemlétezés elvi „megnyilvánulása” legfeljebb, csak relatív módon létezhet.
A létezés, kiterjedéssel való rendelkezésre utal. Amit az oszthatatlan pontok biztosítanak, mint lehetséges alapdimenziók. Amelyek további kiterjedései vonalat és teret biztosíthatnak. Ezzel szemben, a semminek nincsen kiterjedése. Így nem is alkothatja a létezést, semmilyen szinten. Ezért létezni gyakorlatilag annyit jelent, mint teljesen különbözni a nemlétezést jelképező semmitől.
A matematika a pontot, kiterjedés nélküli, elvi tényezőnek tekinti, mert egyfajta elméleti síkon bevezetett dolognak tartja. Mivel, amikor bevezették, még nem is sejtették azt, hogy a pont, valós tényező. Sajnos, azóta sem változott meg ez a hibás gondolkodásmód. Pedig, semmiféle kiterjedést sem lehet elképzelni, az alapkiterjedést biztosítani képes pont nélkül. Még elméleti szinten sem.
A valósnak értékelhető háromdimenziós teret, kétdimenziós síkok alkotják. Amelyek egymásra helyezve, a harmadik kiterjedést biztosítják. Ezeket a kétdimenziós síkokat pedig, egydimenziós vonalak alkotják. Amelyek egymás mellé helyezve, két kiterjedésű síkot képeznek. A vonalakat pedig, csak a pontok egy irányú kiterjedést biztosító, egy dimenziós egymásutánisága képes magvalósítani számunkra.
Ennél fogva a pont, maga az egységnyi alapkiterjedés. A fizikai szinten kifejezhető oszthatatlan alaptömeg. A matematikai szinten kifejezhető egyetlen létezés eleme, az egyes számjegy. Amelynek a teljes halmaza, az egységet jelenti. Az abszolút létezés egységét. Amelybe a nemlétezés, egyszerűen nem fér bele. Mert, nincsen semmiféle kiterjedése. Legfeljebb relatív formában. Ezt a nemlétezést képviseli számunkra a nulla, a zéró, az origó, a semmi fogalma. Ami csupán arra utal, hogy a jelzett pontban, általunk viszonyítható esemény, nem történik.
Ha az abszolút létezés oszthatatlan tömegű alkotóelemeit, egyszerűen pontokként értékeljük, akkor azokat elvileg egy sorba rendezve, egy végtelen hosszú vonalat láthatunk. Matematikai szinten kifejezve ezeket a pontokat, egy olyan számegyenest kapunk, amelynek minden egyes alkotóeleme, egy-egy létező egyes. Végtelen hosszú sorba rendezve. Ilyen módon az egyes számjegy, mint a pont matematikai megfelelője, a legkisebb oszthatatlan tömeg létezésére utal.
Ha pedig, most egy általunk használt relatív számegyenest rajzolunk az abszolút számegyenesünk alá, akkor azt vehetjük észre, hogy a relatív számegyenes fölött, mindenhol egy darab egyes található, az abszolút számegyenesen.
11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111
..........................………………………..9876543210123456789……………………………………………......................
A relatív számegyenesen, a pozitív és a negatív számértékek tükrözhetősége miatt, egy darab egyes számjegyet „elrabol” a nulla pozíciója, az abszolút számegyenesről. Ebből kifolyólag, csak a relatív számegyenesen létezhet a nemlétezést megvalósító nulla, vagyis a nullát jelképező semmi. Mert az önálló nulla, mint egy üres karika, éppen azt szimbolizálja, hogy nincsen benne számérték. Tulajdonképpen azért beszélhetünk a semmiről, mert relatív létezéssel ruháztuk fel, a nulla által. De az abszolút létezésben, ez a semmi, természetesen nem létezhet.
A semmi, a létezés teljes hiányát jelentené. Holott az abszolút létezés, tökéletes egységet alkot. Hiánymentes egységet. Ezért az abszolút létezésnek, nem lehet hiányzó része, eleme, mert az, a semmit valósítaná meg, és megszüntetné a létezés abszolút jellegét. Ezért az abszolút létezés, mindig létezett, és mindig létezni is fog. Mert megsemmisíteni nem lehet. Így a semmiből nem lehet létező valami, és a valami, ami létezik, sohasem válhat semmivé.
Minden kiterjedés, a létezést valósítja meg. Így a mágneses alapú szubjektív valóság létezésében alakultak ki vagy nyilvánultak meg, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, mint az objektív valóság alkotóelemei. Majd a teljes elbomlásuk után, ebbe a mágneses alaphalmazba bomlanak le. Teljesen visszarendeződve, az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmazába. Amelyből kifejlődtek, amikor anyagi szinten megnyilvánultak.
A természet, éppen azért irtózik az ürességtől, mert benne, a létezés nyilvánult meg anyagi szinten. Ezért a tér, kiterjedéssel rendelkezik, és benne, a térfogattal rendelkező összetett elektromos anyagi részhalmazok mozgásállapot változásai jöhetnek létre. Így a kiterjedést biztosító tér, jól meghatározható. Vagyis, nem üres, hanem az oszthatatlan alaptömegek teljes közege építi fel. Mint az Univerzum mágneses tulajdonságokkal rendelkező alaphalmazát. Ezért, üres tér, gyakorlatilag nem létezik. Mert, amelyik térben érvényre juthatnak a fizika szabályai, az nem lehet üres.
A bolygónk légtere fölött található űr, amit a csillagközi tér képvisel, nem üres tér, hanem csupán, általunk láthatatlan mágneses közeg. Mert benne, a mágneses hullámok, zavartalan módon alakulnak ki és terjednek. Ennél fogva, a csillagközi teret képező vákuum, csupán azt jelenti, hogy összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok, nincsenek benne. Vagyis, csupán az Univerzum oszthatatlan alaptömegei alkotják.
Ezek a mágneses adottságok, induktív módon befolyásolják, az elektromos anyagi részhalmazokat. Mert a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei, nem találják a stabil nyugalmi helyzetüket, ezért állandóan csak keresik azt, és így, folyamatosan rezegnek. Egy folyamatosan rezgő mátrix szerkezetet képzeljünk el, amelyikben a szervezett együttrezgés által, mágnese hullámok alakulnak ki.
Az oszthatatlan alaptömegeknek elektromos tulajdonságaik nem lehetnek, mert nem képesek a töltésmegosztásra. Az a tulajdonság, csak összetett szerkezetű részecskékre jellemző. Ezért, csak az Univerzum mágneses alaphalmazának az alkotóelemeiként érvényesülhetnek. A mágneses tulajdonságok közvetítői.
A szorosan egymás mellett lévő pontok, nincsenek sem fix módon felfüggesztve, sem pedig, stabilan alátámasztva. Ezért a helyzetük labilis. Így a stabilitásukat keresve, állandóan csak rezegnek. Ez a kozmikusnak mondható alaprezgés biztosítja azt a tehetetlenségi hatást, ami az energiát biztosítja. Amely az oszthatatlan alaptömegek szervezett együtt-rezgésével kialakult mágneses hullámok frekvenciái által képes célirányosan terjedni.
A mágneses hullámok alapvetően, két összetevőt tartalmaznak. A hullámhosszuk informatív értékkel bír. Míg a frekvenciájuk által, az energia terjed. Diszkrétnek mondható erőimpulzus sorozatok formájában. Amelyeket ma, kvantumoknak nevezhetünk.
Az a közeg, amelyik információ kialakítására, tárolására, és közvetítésére alkalmas, elmeként fogható fel. Ez a mágneses alaphalmaz tehát, az Univerzum abszolút Elméjét valósítja meg. Amelynek egyfajta abszolút Öntudata van. Ezért, a mágneses hullámok hullámhosszai által, olyan kozmikus információk irányítják induktív módon az összetett elektromos anyagi valóság részhalmazait, amelyek által, az Univerzum Öntudatának az abszolút Intelligenciája, relatív módon jelenik meg az objektív valóságban. Ez meg már, nem semmi.
Ezért, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulás, éppen annyi intelligenciát tükröz relatív módon, mint amennyi mágneses feltétel létre hozta azt, és fenntartja annak létezési jogosultságát. Ezért, az Univerzumban nincsen véletlen. Minden ok-okozati viszonyban áll egymással. Ha a nemlétezést jelentő semmi létezési jogosultsággal bírna, akkor ez az alapvető kauzális viszony felborulhatna. Az pedig, a reális viszonyíthatóságot tenné kérdésessé. Amely szerint, megismerhetjük a világmindenség működését.
A mi relatív emberi elméink, az Univerzum abszolút Elméjében valósultak meg. E miatt van lehetőségünk arra, hogy a mágneses hullámok által közölt intelligens információkat, amelyek az anyagi valóságot működtetik, megismerhessük. Azokat szabályokba foglaljuk, és tudományos igazságokként használjuk. De az emberi értelmezés relatív, ezért nem mentes a tévedésektől. A tévedéseink egyik alapja pedig, éppen az, hogy az általunk relatív létezési jogosultságot nyert semmit, az abszolút létezés megismerésére vetítjük. Ilyen módon, sokféle paradoxont, azaz tudományos ellentmondást rejtve, a már megismert szabályaink közé.
Mert, ha ezt a relatív módon értelmezhető semmit, az abszolút létezéssel hozzuk elvi viszonyba, akkor paradoxonokat nyerünk. Amelyek azért nem oldódhatnak fel a tudományos jellegű okoskodásaink ellenére sem, mert abszolút értelemben véve, a semmi nem létezhet. Mert a semmi, nem az abszolút létezés alkotóeleme. Így a létezés és a nemlétezés fogalmai, nem lehetnek kompatibilisek egymással.
A „Na, mi van?”, vagy a „Mi újság” kérdésekre sokszor, csak annyit mondunk egyszerűen, hogy „semmi”. Ami persze, nem jelenti azt, hogy a semmi létezik, hanem csak arra utal, hogy az elmémben pillanatnyilag, nincsen olyan fontos információ, amit megoszthatnék veled érdemben. A szót pedig, nem kívánom feleslegesen szaporítani. Ezért, nincsen miről beszélgetni.
Matécz Zoltán
2018.01.25.
