Közegvonzás.
Halmazszinten értelmezve, minden anyagi test, tömeg és közeg egy időben. Amely hőmérséklet változásra, fázisátalakuláson megy át. Ahol a „fázis” kifejezés, valamilyen aktuális halmazállapotot jelent. Így minden egyes halmazállapot, más és más halmazfokozatot, halmazfázist képvisel.
A vizet például, egy háromfázisú halmaz képviseli. Amelynek a középső fázisa, a folyékony víz állapota. Az első fázisát, a szilárd jég állapot képviseli. Míg a harmadik légnemű fázisállapotát, a gőzállapot halmazfázisa biztosítja.
A jég fázisállapotát, szilárd anyagi halmazként határozzák meg, ezért egységes stabil tömegértékként fejezik ki a fizikában. A közegállapotáról csak akkor beszélnek, ha a jeget stabilizálni képes kristályrács szerkezetét tárgyalják.
Amikor ez a háromfázisú anyagi halmaz jéggé lett, akkor a közegét alkotó apró résztömegei vettek fel, egy kristályrács szerkezeten alapuló, egységesen stabil kötött formát. Amit e miatt, az egységessé vált halmaz teljes tömegértékével fejezünk ki. De, ez az egységessé vált teljes tömegérték, továbbra is teljesen azonos matematikai mennyiséget képvisel, az ő halmazának a teljes közegével.
Úgy is mondhatnám, hogy az anyagi halmaz közegét, apró résztömegek halmaza alkotja, amely a szilárd anyagi fázisban egy nagyobb, rácsszerkezettel közösített egységes tömegértékként fejezhető ki.
A víz fázisállapotot, az adott halmaz folyadékközegeként szokták inkább emlegetni. De a nagyobb mennyiségű vízre, a folyadéktömeg kifejezés sem ritka.
A gőz fázisállapot légnemű halmazállapotára pedig, főképpen közeges meghatározást szoktak adni. Annak ellenére, hogy ugyanannak az anyagi halmaznak egészen más fázisú halmazállapotáról van szó. Vagyis, ugyanarról a háromfázisú halmazról beszélünk, és mégis, hol tömeg, hol pedig, közeg tehetetlenségi jelzővel illetjük.
Az említett háromfázisú anyagi halmaz szilárd fázisa tehát, egyetlen tömegértékkel jellemezhető. Így az egyetemes tömegvonzáson alapuló gravitáció elmélete szerint, ennek a jégtömegnek, vonzódnia kellene, minden egyéb tömegértékkel bíró anyagi halmazhoz. Vagyis, olyan anyagi részhalmazokhoz, amelyek a rács vagy kristályrács szerkezeteik miatt, stabilan viszonyítható fázisállapotban vannak éppen.
Ha ezt a stabil jeget felolvasszuk, miközben hőkezelésnek tesszük ki, fázisátalakuláson megy keresztül, és folyadék lesz belőle. Vagyis, a hőkezelés hatására, elveszíti a stabil fázisállapotát, és folyékony halmazállapotúvá alakul. Azaz, a teljes halmaz folyadékfázisát veszi fel. Amit már, közegként és tömegként is ismerünk.
Egy pohár víz például, tömegként jut érvényre akkor, amikor viszem valakihez, aki inni szeretne belőle. De azonnal közegként érvényesül, amikor egy halacskát teszek bele. Hasonló módon, a nagyobb mennyiségű vizet tartalmazó tengerek víztömege, ugyanolyan méretű vízközeg is egyben.
Egy anyagi halmaz tömeg és közeg tehetetlenségi állapota tehát, kétféle nézőpontból jellemzi az adott anyagi halmazt. Miközben, tökéletesen ugyanazt a halmazértéket képviselik. Így matematikai szinten, az adott halmaz kétféle nézőpontú értéke, teljesen azonos matematikai mennyiség.
m = tömeg = Teljes anyagi halmaz = közeg = k
m = ρ * V = k
(Ahol a „ρ”- RÓ értéke, a halmazsűrűségre utal)
Egy adott halmaz tömegértéke tehát, teljesen azonos halmazmennyiséget képvisel, az adott halmaz közegértékével. Így a halmaz tömeges vagy közeges tehetetlenségi jellemzőségei, egymással bármikor büntetlenül felcserélhetők. Mert közben, az adott halmaz mennyisége nem változik.
Nem dőlnek meg tehát a fizika szabályai akkor, ha egy anyagi halmaz közegét, tömegértékként fejezzük ki. Illetve fordítva, ha egy anyagi halmaz tömegértékét, közeg kifejezéssel illetjük. Mert ez a kétféle tehetetlen jellemzőség, tulajdonság, kétféle módon utal, az adott halmaz mennyiségére. Közöttük csak eszmei, azaz nézőponti szintű különbség van.
Így minden testtömeg, tökéletesen azonos halmazmennyiséget képvisel, az őt felépítő saját testközegének a résztömegeivel. Ahol a teljes testtömeg értékkel szemben a testközeg, sok kis apró tömegértéket jelent. Vagyis, magát az adott anyagi halmazt.
Tulajdonképpen, innen válik érdekessé a dolog. Mert, ha a gravitáció jelenségét, valóban az „egyetemes tömegvonzás” tartja fenn, akkor a fizikában, közegvonzásnak is kellene lennie. Mégpedig, szintén egyetemes jelleggel. Mert a kétféle tulajdonságot képviselő halmazszintű tehetetlen állapot, kétféle módon fejezi ki ugyanazt a halmazmennyiséget. De a fizika tudománya, csak a tömegvonzás elméletét favorizálja. A halmaz közegtulajdonságának a vonzó hatását, még csak nem is említi. Még akkor sem, ha a közeget, apróbb résztömegek halmaza alkotja.
Így tulajdonképpen, a tömegek feltételezett vonzódó képességével, éppúgy kellene rendelkeznie, a résztömegek halmaza által felépült közegnek is. Ha az a vonzódás, valóságos tömegtulajdonság lehetne. Mivel a közeg, résztömegek egységes halmaza. De a tömeg, maga is csupán, egy tehetetlenséget kifejezni képes halmaztulajdonság. Ezért, minden tulajdonság, egymástól független módon, külön-külön jellemzi az adott halmazt. Így egy halmaznak, lehet vonzó tulajdonsága a mellett, hogy kiterjedéssel rendelkező tömegtulajdonsága is van. Ami a közeg tehetetlen tulajdonságként is kifejezhető. De összekapcsolni a tömeg és a vonzódás kétféle tulajdonságát „tömegvonzássá”, értelmetlen dolog.
A tömeg és a közeg tehetetlen tulajdonságok között az, az elemi különbség, hogy a tömegek között, közvetlen felületi érintkezéssel történik az erő hatásának a közvetítése külső, azaz objektív módon. Egyetlen erőimpulzus átadásával. Míg a közegekben, az egyenrangú résztömegek egységes halmazában, hullámmozgás alakul ki, és erőimpulzus sorozatok formájában történik a hatásközvetítés. Az adott közegen belül. Azaz szubjektív módon.
Ezt a hullámokban kialakult, folytonossá vált erőimpulzus sorozat átadási módot nevezhetjük „energiának”. Így az erő, egyetlen erőimpulzus által közlődik a tömegek között, míg az energia, erőimpulzus sorozatok formájában, folytonos jelleggel közlődik, a közeg résztömegei között. Így az erőátadás során a tömegek, helyváltoztatással oldják meg a felületi érintkezésen alapuló közvetlen kölcsönhatásaikat. Míg az energia terjedése, nem kíván számottevő helyváltoztatást a közeg résztömegeitől. Azok csupán rezegnek.
Ezért, az energia terjedése során, a hullámot kialakító közeg résztömegeinek az egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Mert a hullám hullámhossza és frekvenciája szerint, csupán rezegnek azok. Szervezett módon együtt rezegnek. Így a hullámot kialakító szervezett együttes rezgésükben, csak az energia hatása terjed. A hullámhossz szerint meghatározott, egymás után következő erőimpulzus sorozatok által. Így az energia, folytonos erőimpulzus átadási módot jelent.
Így szerintem a hullámokban, a hullámhossz képviseli az informatív értéket, míg a frekvencia által, maga az energia terjed. A hullámhossz által meghatározott, diszkrétnek mondható erőimpulzus sorozatok segítségével. Ezért a hullámokban, mindig a hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a frekvencia által közölhető energia, milyen mértékű szubjektív munkát végezzen az anyagi halmazokban.
Az én véleményem szerint az Univerzumban, alapvetően kétféle halmaz létezik. Az oszthatatlan alaptömegek által felépített mágneses alaphalmaz, és az abban megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok. De a szekundernek minősülő elektromos anyagi részhalmazokat belül, éppúgy a primer értékű mágneses alaphalmaz tölti ki, mint ahogyan körülöleli azokat. Mozgási, létezési teret biztosítva, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok számára.
Így számunkra, a mágneses és elektromos jellemzőségek, együtt mutatkoznak meg, az objektívnek nevezett anyagi valóságban. De az indukció jelensége arra utal, hogy a kétféle tulajdonság, továbbra is kétféle halmazszerkezetre utal. A lineáris szerkezetű mágneses alaphalmazra, és benne a centrális mozgású elektromos anyagi részhalmazokra. Még akkor is, ha tudományos szinten közösített, „elektromágnesesnek” nevezzük őket ma még.
Ilyen módon, kétféle valóság étezik az Univerzumban. Egy végtelen tulajdonságokkal rendelkező, mágneses alapú szubjektív valóság, és a sok-sok végesnek értékelhető, elektromos anyagi részhalmazokból álló objektív valóság.
A végtelennek minősülő mágneses valóság, nem jelenti azt, hogy a mágneses alaphalmaznak egyáltalán nincsen határa. Csupán arra utal, hogy a kiterjedése, önmagába záródó szerkezetben van stabilizálódva. Amit például a kör, a nyolcas alakzat, a gömbszerkezet, vagy a tórusz szerkezete képvisel.
Míg az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok végessége, éppen abban nyilvánul meg, hogy a mágneses alaphalmaz számára, tökéletesen átjárható szerkezetű minőségek. Oly annyira, hogy a mágneses alaphalmaz közegének az oszthatatlan résztömegei, olyan aprók, hogy hozzájuk képest, az általunk egyelőre még láthatatlan elektronok, gigantikus méretűeknek tűnnek.
Így az oszthatatlan alaptömegek teljes halmaza, egy olyan egységes mágneses alapközeget alkot, amelynek a halmazszintű fázisszerkezete, soha nem változik. Ezért, egy folyton rezgő mátrix alakzatot biztosít. Amelyben a szervezett együttes rezgés által, mágneses hullámok alakulnak ki. Ezekben a mágneses hullámokban terjed a kozmikus energia, amely induktív módon tartja fenn, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok létezési jogosultságát. Amely az ő, általunk viszonyítható állapotváltozásaikban nyilvánult meg.
Ha tehát, létezik a gravitáció, akkor annak, ebben az oszthatatlan alaptömegek által fennálló mágneses alaphalmaznak a közegében kell terjednie. Amely, mint kozmikus szintű alaphatás, törvényszerű módon induktív hatást gyakorol, az összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazok objektív valóságára. Csak az induktivitásnak ezt a mértékű hatását, még nem vizsgálta a tudomány. Mert a gravitáció hatását, a tömegek feltételezett „vonzódó” képességére alapozta tévesen.
Mivel a közeg, közel azonos fizikai adottságokkal rendelkező résztömegek halmazát jelenti, ezért tömegvonzást feltételezve, közegvonzásnak is kellene lennie a halmazok között. Vagy a gravitáció jelenségét, nem lehet a feltételezett tömegvonzással értelmezni. Ezt tudomásul kell vennünk. Mert közegvonzás nélkül, tömegvonzás sem létezhet. Hiszen a közeget is, apró tömegek halmaza építi fel.
A kvalitatív kiterjedést biztosító tömeg, akármilyen kicsi vagy nagy, a kvantitatív hatásokkal szemben tökéletesen tehetetlen. Ezért lett a tehetetlenség mértéke úgy, ahogyan azt Newton meghatározta. A „tehetetlenség mértéke” kifejezés pedig, éppen azt jelenti, hogy a halmaznak egy olyan tulajdonsága, amely az erő és az energia hatásaival szemben mutat tehetetlen tulajdonságot. Mégpedig, abszolút jelleggel.
A tömeg, még akkor is tehetetlenséget produkál a hatásokkal szemben, ha a sok egyenrangú tömeg, valamilyen méretű közeget alkot. Erre utal, az erő és az energia megmaradásának a törvénye. Amelyben minden esetben, az impulzus megmaradási tétele jut érvényre.
Lendület és impulzus megmaradási képlete.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = Impulzus
Lendületerő F = m*a = m*(v/t) = (m*v)/t = I/t = F Impulzuserő
A kölcsönhatás pillanatában a lendület, impulzusérték hatására alakul ki. Míg a kölcsönhatás pillanatában viszonyítható impulzus értékét, éppen a lendület biztosítja. Így az impulzus és a lendület, mint mozgásmennyiségi tényezők, megmaradó jelleggel bírnak. Továbbá, maradéktalanul egymásba számolhatók. Ezen alapszik, a helyzeti és a mozgási energia egymásba számolhatósága is. Amelyek, az energia által okozott lendület és impulzus kifejezői. Fenntartva ez által, az energia megmaradási törvényét.
Az impulzus megmaradási törvénye szerint ugyanis, a tömegek közötti létrejövő közvetlen kölcsönhatások impulzusértékei, lendületet idéznek elő. Míg a lendület által létrejött közvetlen érintkezésen alapuló kölcsönhatásban, egyetlen impulzus által történik meg tehetetlen módon, az erő hatásának a közvetítése.
Úgy a nagyobb méretű testek tömegértékei között, mint az azonos fizikai adottságokkal rendelkező kisebb méretű tömegek közegében létrejövő hullámok révén. Amelyben az energia terjedhet, folytonos erőimpulzus sorozatok formáját öltve.
A tehetetlen tulajdonságot képviselő tömegek tehát, önerővel nem rendelkeznek. Még közeget alkotva sem. Így a vonzódás többlettulajdonságával sem bírhatnak. Ha tehát, létezik is a gravitáció jelensége, akkor annak, egészen más okot kell keresni a fizikában. Mert tömegvonzás, éppúgy nem létezhet, mint közegvonzás.
Matécz Zoltán
2018.05.10.
