Aggodalom.
Az aggodalom, olyan tartós szorongás, amely a jövőre irányul, itt és most, a jelenben. Ebben a folyamatossá váló lelki gyötrődésben, a jövő eseményeitől való félelem valósul meg. Mert egy probléma, olyan megoldhatatlan helyzetet teremtett számunkra, amelyre egyenlőre, képtelenek vagyunk reális megoldást találni. Így a szorongás várakozási időszakában, folyamatosan elképzeljük magunknak a lehető legrosszabb lehetőségeket, ami esetleg megtörténhet velünk. Tovább fokozva, a jövő elvárásaitól való félelmeinket.
Az aggódás szinonimái: aggály, félsz, nyugtalanság, félelem, gond, izgalom, reszketés, rettegés, nyugtalanság, remegés, láz, idegesség, izgatottság, zaklatottság, hév. Vagyis, a félelem mindenféle egyéb érzelmi megnyilvánulásai.
Az általam javasolt tudatos teremtés lehetősége, éppen arról szól, hogy a pozitív lelki érzéseinkkel, olyan valóságot alakítunk ki, amilyent a kellemes szellemi gondolatainkkal előre elképzelünk magunknak. Mert a lelki érzéseink, mentális módon irányítható életerő impulzusok, amelyek az életkörülményeink formálására alkalmasak. Úgy a belső testi, mint a külsőnek számító sorsszerű életkörülményeinket. Mert a lelki érzéseink, mentális módon irányított erőhatásokként, mindig elvégzik azt az életfeladatot, amire a szellemi gondolatainkkal irányítjuk őket.
Ezzel szemben, az aggódás során, éppen ellentétes módon végezzük a teremtés folyamatát. Még akkor is, ha nem tudunk róla. Mert az aggodalmunk tárgyát képező kellemetlen szellemi gondolatainkkal, csak negatív lelki érzéseknek biztosíthatunk valóságformálásra alkalmas lehetőséget. Ilyen módon, a teremtésre szánt lelki érzéseinket, éppen fordított polaritással vesszük igénybe. Negatív módon. Azok pedig, nem építő, hanem romboló jellegű mentális munkát fognak végezni, a sorsunkat felépíteni képes életkörülményeinkben.
Mert az erő, munkavégző képesség a fizikában. Így a mentális módon irányítható életerő is az, amit a lelki érzéseink képviselnek. Ahogy az izmainkban manifesztálódott életerőinkkel, a saját sorsunkat alakíthatjuk, úgy az elménkből kivetített életerő impulzusaink is, a sorsunk formálására alkalmasak. Akkor is, ha nem tudunk róla. Mert, ha egy szabályban rejlő törvényszerűséget nem ismerünk kellőképpen, attól az még hatást fog gyakorolni reánk. A mi személyes akaratunktól teljesen függetlenül.
Ezért, ideje végre tudomásul vennünk azt, hogy a lelki érzéseink, olyan életerő impulzusaink, amelyek a szellemi gondolataink segítségével, mentális módon irányíthatóak. Valamint, mindig elvégzik azt a sorsszerű életfeladatot, amire a szellemi gondolatainkkal megbízzuk.
Úgy is mondhatnám, hogy az elménknek ez a mentális képessége olyan, mint egy kétélű kard. Amelyiknek a pozitív élével, utat vághatunk magunknak, az élet sorsszerű eseményei között. Míg a negatív élével, mindig alaposan összekaszaboljuk magunkat. Ezért, a mi saját felelősségünk az, hogy a teremtésre alkalmas lelki érzéseinket, mindig pozitív polaritással hasznosítsuk. Mert a negatív polaritással aktivizált lelki érzéseink sorsszerű hatásait is nekünk, magunknak kell elszenvednünk.
Az átlagosnak mondható „értelmes” emberi életben, minden szenvedés oka az, hogy a teremtésre szánt lelki érzéseinket, éppen fordítva használjuk. Mert nem ismerjük ezt az alapvető mentális törvényt. Hiszen, megvan a lehetőségünk arra, hogy pozitív módon aktivizáljuk a lelki érzéseinket. Jóvá alakítva a világunk megtapasztalható valóságát. De az elménket folyamatosan kellemetlen szellemi gondolatokkal feltöltve, a teremtésre alkalmas lelki érzéseinknek, negatív polaritást biztosítunk.
Nézzünk erre néhány példát. Az aljasnak képzelt politikus például, aljassá is válik velünk szemben. Van rá példa most is bőven. Mert a nép bizalmatlanságából származó negatív lelki érzések mentális hatására, egyfajta belső mentális kényszer alatt, megteszi azokat a társadalmi szintű visszaéléseket, amit elképzeltünk róla. Képzeljük el a politikusainkat tökéletes módon tisztességes embereknek, akik mindig a népük javát szolgálják, és azzá válnak számunkra.
Vagy például, az utálatosnak képzelt főnök, mindig a rosszindulatát vetíti felénk. Mert éppen mi magunk biztosítunk számára olyan mentális erőhatásokat, amelyek az ő kényszerképzetét fogják irányítani velünk szemben. Így a főnöki hatalmánál fogva, nem fog olyan döntéseket hozni, amelyek számunkra kedvezőek lennének. Amennyiben azonban, ezt a kellemetlen főnököt, elképzeljük szeretettel teljes embernek, aki a mi érdekünkben éppúgy tevékenykedik, mint a többi kollégánk érdekében, akkor felszabadítjuk az ő velünk szemben kialakult kényszerképzetét, és egy kedves, jóindulatú embert ismerhetünk meg benne.
Hasonló a helyzet a kellemetlen kollégáinkkal, vagy egyéb kínosnak mondható embertársainkkal. Akik mentális módon, nehéz embereknek számítanak az életünkben. Amíg a kellemetlen szellemi gondolataink hatására, negatív lelki érzéseket vetítünk feléjük, addig kellemetlenek maradnak velünk szemben. Kellemes módon megtapasztalható változás, csak akkor következik be, ha végre, normális emberi kapcsolatokra alkalmas embereknek képzeljük el őket.
De a legnagyobb gondot, éppen a családi élet jelenti számunkra néha. Mert a családtagjainkkal, állandóan konfrontálódunk. Mivel a velük szemben formált negatív elképzeléseink, az ő személyes kényszerképzeteiket fogják erősíteni, és azzá válnak számunkra mit elképzeltünk róluk. Vagy a haraggal kimondott szavaink mögött meghúzódó negatív lelki érzéseink hatására, éppen azzá válnak számunkra, amit a pillanatnyi idegességünk hatására, a fejükhöz vágtunk.
Ezért a családtagjainkat, rokonainkat, barátainkat, munkatársainkat, főnökeinket, társadalmi és politikai vezetőinket, és minden embertársunkat, képzeljük el közösségi életre alkalmas, szeretettel teljes embereknek. Ilyen módon, a társadalmi életünk jóbbá képzelhető. Mert a reális elképzelésünkben, a kellemes szellemi gondolataik és a pozitív lelki érzéseink integrálódnak. Megvalósítva számunkra azt a látványt, amit az elképzelésünkben tudatosan formáltunk meg.
Mert a kellemes szellemi gondolataink által formált reális elképzeléseinkben, a pozitív lelki érzéseink, éppen a szeretetünknek biztosítanak teremtésre érdemes lehetőséget. Mert a szeretet, mindig a pozitív lelki érzéseink közvetlen megnyilvánulása. Így a megtapasztalható valóságunkat, csak szeretettel érdemes formálnunk. A kellemes szellemi gondolatok segítségével aktivizálható pozitív lelki érzéseinkkel.
A gyűlöletből, haragból, vagy csak neheztelésből kimondott durva szavaink mögött, negatív lelki érzések húzódnak meg. Mert a kellemetlen szellemi gondolatainkat követik azok. Amelyekből hiányzik a szeretet. Ennél fogva, jogos mentális ellenhatásokat aktivizálnak számunkra. Így akit gyűlölsz, az téged sem képes igazán szeretni. Akire haragszol, legjobb esetben is, csak közömbös lesz veled szemben. Akire neheztelsz, a felé nem vagy képes szeretetérzésekkel közelíteni, és attól nem várhatsz el szeretetet, te magad sem.
Mert a szeretet, mindig csak oda áramlik, ahol eleve szeretet van. A mi saját szeretetünk nélkül, nem tapasztalhatjuk meg igazán mások szeretetét sem. Mert nem vagyunk rá nyitottak. Vagyis, a szeretetnek szüksége van a szeretetre. Hiszen a haragos vagy közönyös ember, elhárít magától minden olyan pozitív lelki érzést, ami szeretetből van. Mert a szeretet és a harag, nem fér meg egymás mellet egy elmében.
Nem olyan nehéz szeretni a világot. Benne minden embert. Csak tudomásul kell venni azt, hogy lélekben, teljesen egyek vagyunk. Hiszen a lélek, az életünk energiája. Az energia megmaradási törvénye pedig, egyértelműen kimondja azt, hogy „energia nem vész el, csak átalakul”. Mert mindig új, és megint újabb megnyilvánulási formát ölt, a hatásával szemben teljesen tehetetlen tömegek aktivizálása révén. Ilyen értelemben véve az energia, egy és oszthatatlan az Univerzumban.
A lelkünk tehát, ugyanannak a mágneses alapú kozmikus energiának a része bennünk, mint amelyik az összetett szerkezetű elektromos anyagi szintű világmindenséget működteti. Vagyis lélekben, valóban egyek vagyunk mindennel. Csupán szellemben különbözünk egymástól. Ezért képes a szellemi gondolatunk arra, hogy a lelki érzéseinket sajátságos módon irányítsa. Mert ilyen módon, egyfajta mentális evolúció valósul meg az emberi kultúrában. Amelynek során, az értelmes ember szellemi szinten ráébredhet arra, hogy Isteni eredetű lélek élteti.
Az aggodalomnak tehát, csak olyan elmében van létezési jogosultsága, amelyik a mentális evolúció kezdeti szakaszában van még. Így a relatív szeretet, bármilyen mélynek tűnjön is az, a mentális evolúció elejére, kezdeti szakaszára utalhat csak. Ebben a mentális evolúcióban, csak abszolút szeretettel lehet igazán részt vállalni. Amelynek keretében, mindent és mindenkit, jóvá lehet képzelni, a kellemes szellemi gondolataink által aktivizálható, pozitív lelki érzéseink segítségével. Amely elképzeléseinkben a mi saját, anyagi valóságra vetített szeretetérzéseink nyilvánulnak meg.
Mert a szeretet, nem azt jelenti számunkra, mint gyermekkorunkban, hogy ölelgetjük és nyaljuk-faljuk egymást. Az igazi szeretet azt jelenti, hogy Isten áldását küldjük mindenki felé. Mert a lélek által, Isteni minőség éltet bennünket. Éppen olyan módon, ahogy azt, a mi ősi magyar nyelvünk megőrizte számunkra, több ezer éven át. Hiszen, még ma is azt mondjuk egymásnak szülinap alkalmával, hogy „Isten éltessen”. Így köszönti nálunk a születésnapos embert, hívő és hitetlen ember egyaránt. Mert ez, a mi ősi erőtől duzzadó hagyatékunk.
A lélek által tehát, Isteni eredetű energia éltet bennünket. Azzal együtt pedig, a szeretet belénk van kódolva. De ezt ma még, nagyon relatív módon gyakoroljuk. Vagyis, a mentális evolúciónk mély alapfokán. Ahhoz, hogy mentális módon fejlődjünk, ki kell terjesztenünk a szeretetünket mindenki felé. Kivétel nélkül. El kell tudnunk képzelni a világunkat, sokkal szebbnek és jobbnak. Hogy azzá is váljon számunkra, a mentális erőhatásainknak engedelmeskedve.
Mert ahol az Isten, ott van a teremtői képesség is. Ha tehát, Isten élteti az embert, akkor bennünk van a teremtés lehetősége is. Aki ezt tudja, annak az életéből, el fog tűnni mindenféle aggodalom. Mert az aggódásnak, nem marad semmiféle létezési jogosultsága. Mivel, nem lehet a mentális evolúcióban egyszerre fejlődni és lemaradni is. Mivel a teremtéstudat, feleslegessé teszi a jövőtől való bizalmatlanság félelmeit.
Mert a szeretet pozitív lelki érzései, tudatosan irányíthatók. Mi pedig, lokális jelleggel, éppen oda irányíthatjuk az életünkben a szeretetünket, ahová csak akarjuk. Mert a relatív módon kialakult különböző szellemi szintünk arra alkalmas, hogy lehetőség szerint, minden hibát és hiányosságot észrevegyünk az életünkben. Éppen azért, hogy lehetőleg, mindenhová jusson, érdemes változásra alkalmas szeretet. Hogy a szeretettel formált valóság, amit megtapasztalhatunk, valóban szeretettel teljesebb legyen számunkra.
Ezért én azt mondom, hogy senki se aggodalmaskodjon, hanem inkább, a kellemes szellemi gondolatai segítségével, képzelje jobbá a világunk valóságát. Annak minden problémás életeseményét. Mert azokban a reális képzeletekben, a szeretetünk lelki érzéseit integráljuk. Amelyek mindig, a megvalósulás felé fognak törekedni. Végleg kitörölve belőlünk, minden aggodalmaskodás által megnyilvánulni képes félelmünket.
A szeretet, a bizalomra épül. Így az aggódás, éppen a bizalmatlanságunkból meríti a negatív lelki erőinket. Ennél fogva, akiért aggódunk, abban nem bízunk meg kellőképpen. Vagyis, nem hagyjuk őt szabadon élni, hanem az elvesztésétől rettegünk. Így az ostoba, kellemetlen szellemi gondolatainkon alapuló elképzeléseinkben, olyan negatív életerő impulzusokat irányítunk felé, amelyek vagy a kényszerképzeteit, vagy az élethelyzeteit fogják olyan módon formálni, hogy azokban, a mi fóbiás elképzeléseink valósuljanak meg. Igazolva ez által, az elménk teremtőképes mivoltát.
Matécz Zoltán
matecz.zoltan@gmail.com
2018.08.20.
